Atomerőmű, 2008 (31. évfolyam, 1-12. szám)

2008-06-01 / 6. szám

Vezetői Akadémia- egy résztvevő szemével A vezetéstudomány kifejezés jobbára nég napjainkban is újszerűén hat. Azt az állítást foglalja magában, wgy egy szervezet, illetve munkakö­­:össég vezetése olyan ismereteket és készségeket feltételez, amelyek nem :supán tehetségtől és tapasztalattól üggenek, hanem rendszerezhetők, negtaníthatók és megtanulhatók. bben a szellemben kezdte meg mű­ködését az elmúlt évben a Paksi Atomerőmű Zrt. Vezetői Akadémi­­ja. A program célja a már pozícióban lé­rő vezetők vezetői kompetenciáinak fej-E sztése és a vezetői utánpótlás kineve­se, ezen belül modern, naprakész és ginkább a mindennapi munkavégzés­ien alkalmazható, gyakorlati ismeretek lyújtása. A szervezők - a humán igazgatóság ve­­etésfejlesztési csoportjának munkatár­si - elmondása szerint a korábbi, hason­­p jellegű kezdeményezésektől leginkább z különbözteti meg a jelenlegit, hogy az tomerőmű felső vezetésének kiemelt és éltudatos támogatását élvezi, ennek negfelelően hosszú távú és szisztemati­­.usabb tervezés áll mögötte. A vezetői tánpótlás felkészítésben résztvevők kö­­e nem jelentkezés, hanem kiválasztás lapján állt össze. A szervezők rendszeres ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ kapcsolattartásra törekszenek a résztve­vőkkel. Ennek elősegítésére Vezetői Aka­démia Portálról gondoskodtak a társasá­gunk intranetrendszerén. A képzést a résztvevők vezetői felké­szültségének és készségeinek felmérése előzte meg. Meghatározták erősségeiket és a fejlesztendő területeiket a szükséges legfontosabb vezetői kompetenciák, a biztonságtudatosság, a felelősségválla­lás a döntésekért, az együttműködés, a nyitottság a változásokra, a stratégiai gondolkodás, a gazdálkodási szemlélet, a,belső ügyfél-orientáltság és a vezetés elirányítás kapcsán. A felmérés eredmé­nyét bemutató egyéni profillapok fejlesz­tési javaslata mindenkinek személyre szabott segítséget nyújt a Vezetői Akadé­mia folytatólagos programjai közötti vá­lasztáshoz. A képzések megtartására a KPMG­­BME Akadémia kapott megbízást. A cég rendelkezik a BME egyetemi hátterével, emellett jelentős tapasztalata van a hazai állami tulajdonú és multinacionális válla­latok vezetőképzésében. A foglalkozások Bátaapátiban zajlanak. A szép természeti környezet és persze az atomerőműtől való távolság biztosítják az előadások által megkívánt, a napi mun­kák nyüzsgéséből való kilépést. A foglalkozások sokrétűek és - nem utolsó sorban az előadó profizmusának köszönhetően - igen érdekesek. A tan- 1 anyagban egyebek mellett helyet kap­nak a munkavégzés során motiváló té­nyezők, a vezetői kommunikáció, a ve­zetői stílusok, a feladatokba való bevo­nás és azok delegálása, a munkák pri­­orizálása és az időgazdálkodás. Rendkí­vül tanulságos volt például az a gyakor­lat, amelynek során a csoport egy klasz­­szikus vállalati hierarchiát modellező piramisstruktúrában foglalt helyett (1 „igazgató", 3 „osztályvezető”, mindegyi- J kük 3-3 „beosztottal”). Kommunikálni j kizárólag írásban és a "főnök - beosz­tott" vonalon (tehát az oldalirányú in­formációcsere mellőzésével) volt sza­bad, a feladatot pedig csak az „igazgató” tudta. A hátsó sor (vagyis a „beosztot­tak”) értetlenkedéssel vegyes tétlensége és a „vezetők” kapkodása perceken be­lül kézzelfoghatóvá tette mindenki szá­mára a hatékony vállalati kommuniká­ció jelentőségét. A Vezetői Akadémia eredményei - no­ha például a már pozícióban levő vezetők ' esetében azonnali előnyöket is jelentenek - elsősorban hosszabb távon várhatók. A kezdeményezés által megcélzott, a veze­tői és nyomában a vállalati kultúra fejlő­dése évek alatt - az atomerőmű élettar­tam-hosszabbításának távlataiban is gon­dolkodva - mutatkozhat meg. Prancz Zoltán Biztosítéki felügyelet- V. A paksi atomerőmű biztonsági főosztá­lyának nukleáris biztonsági osztálya felelős az aktív zónára vonatkozó fel­tételek ellenőrzéséért, a nukleáris üzem­anyaggal kapcsolatos safeguards (biztosíté­ki) tevékenységekért és részt vesz a nukle­áris biztonsági követelmények teljesítését biztosító szabályozások és üzemeltetési do­kumentációk meglétének, megfelelőségé­nek és betartásának ellenőrzésében. Leg­fontosabb feladata az üzemeltetés nukleáris biztonsági szempontú felügyelete. Az Atom­erőmű újságban egy sorozatot indítottunk a nukleáris biztonsági osztály safegards-prog­­ramjával, tevékenységégével kapcsolatban. Az előző számokban 1. A nukleáris fegy­verek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződés, az Atomsorompó szerződés, 2. Tájékoztató a nukleáris biztosítékok rend­szereiről, 2.1. Teljes körű biztosítéki egyez­mény - hagyományos biztosítéki rendszer, 2.2. Kiegészítő jegyzőkönyv, 2.3. Integrált biztosítéki rendszer, 2.4. Az Európai Unió biztosítéki rendszere, 2.5. Nukleáris biztosí­tékok rendszere Magyarországon című, a je­lenlegi számban a 2.6 A PA ZrL nukleáris biz­tosítéki rendszere c. fejezetre tér ki a szerző. 2.6. A PA Zrt. nukleáris biztosítéki rendszere Az előzőekben megemlített nemzetközi és hazai jogszabályok egyértelműen meghatározzák azokat a követelményeket, amelyek PA Zrt-nek mint nuk­leáris létesítménynek teljesítenie kell. Az FNU-002 számú folyamatban felépített PA Zrt biztosítéki rendszer teljes mértékben megfelel a nemzetközi és a nemzeti hatóságok által meghatározott köve­telményeknek. Jelenleg az erőmű életében kiemelt figyelemmel kísért munka a 2. blokki 1. számú aknában folyó safeguards mérések. A 2. blokki 1. számú aknában lévő üzemanyag kö­rülhatárolásában történt sérülés következtében, a PA Zrt-nek a sérült üzemanyag eltávolítása tekin­tetében is eleget kellett tennie a jogszabályokban előírtaknak. Az előírások értelmében el kell számolni a nukleáris anyag mennyiségével. Az elszá­molással igazolni kell, hogy nem történt a nukleáris anyag átirányítása a békés célú felhasználásból nukleáris fegyverek gyártá­sára vagy más nukleáris robbanószerkeze­tek gyártására, valamint nem folytattunk be nem jelentett tevékenységeket A követelmé­nyek szerint minden nukleáris anyagról (összes U, U-235 és összes Pu mennyiségek külön-külön megadva) leltárt kell vezetni és a nyilvántartásban nyomon kell követni a nukleáris anyag történetét Ez azt jelenti, hogy az üzemzavart követő helyreállítás so­rán a sérült kazettákat tartalmazó tokok nuk­­leárisüzemanyag-tartalmáról is leltárt kell készíteni. A leltárt a körülményekhez képest a lehető legpontosabban kell elkészíteni, és magába kell, hogy foglalja minden egyes le­zárt tok tartalmát, továbbá az üzemzavar so­rán a vízbe került, az ioncserélő gyantában felhalmozódott, ill. a pihentető medencében, a szerelőaknában, a tisztítótartályban és egyéb eszközökön lerakodott nukleáris anyag mennyiségére vonatkozó számítást is. A helyreállítás során súlyméréssel megha­tároztuk a tokokba került sérült üzemanyag mennyiségeit. Bízva abban, hogy a sérült fű­tőelemek (sf) eltávolítása során az aknából ki­emelt összes nukleáris anyag a tokokba ke­rült, továbbá feltételezve, hogy a tokozott sé­rült fűtőelemek nukleárisanyag-tartalma az összanyagmennyiségben egyenletesen van elkeveredve, a súlymérések alapján hozzá­vetőleges fokonkénti nukleárisanyag-mérle­­get lehet készítem. Minthogy a homogenitás a súlymérés alapján nem ítélhető meg - elvi­leg a szélsőséges eseteket sem lehet kizárni, vagyis hogy a tok teljes egészében nukleáris anyagot, ill. abból semmit sem tartalmaz - az egyes tokokra becsülhető nukleárisanyag­mennyiségek +46% és -100% pontosság ere­jéig fogadhatók el. A -100%-os hiba annak a ténynek a számszerű kifejezése, hogy az egyes tokok esetén a súlymérések alapján nem lehetünk biztosak abban, hogy egy adott tok egyáltalán tartalmaz-e nukleáris anyagot vagy sem. A +4ó%-os adat az áüagsűrűség és az Uft sűrűsége közötti különbségből adódik. A „nukleáris anyagmennyiségének” megha­tározása önmagában egyébként sem elég, mert a három anyagfajtára (U, Pu és U-235) külön-külön is becslést kell adni tokonként Mindezek miatt a súlymérésre és az egyen­letes nukleárisanyag-eloszlásra épülő nukle­­árisanyag-mérleg nem felel meg a fent idézett biztosítéki követelményeknek. A PA Zrt. az MTA Izotópkutató Intézetet (IKI) kérte meg, hogy dolgozzon ki egy, a mai kor követelményeinek megfelelő kor­szerű és pontos eljárást, melynek segítségé­vel meghatározható a tokokba került nuk­leáris anyag mennyisége. Az EKI által ki­dolgozott eljárás gamma-spektrometria, ne­utronszámlálás és összgamma-mérés kom­binációján alapszik. Ezek a méréstechni­kák megfelelnek az „elvárható legmegbíz­hatóbb, legpontosabb és az elérhető legkor­szerűbb méréstechnika” kritériumnak, és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség verifi­kálásra szolgáló méréstechnikai eszközei is ezekre épülnek. Ezért a nemzetközi szer­vezetek a sérült fűtőelemek eltávolítása so­rán nem voltak jelen abban az ígéretben bízva, hogy a tokozás után minden egyes tok hasadóanyag-tartalma ezzel a mérés­­technikával meg lesz határozva. A részletes leltár csak méréstechnikai módszere­gyüttes alkalmazásával készíthető el. A nukleáris méréssel meghatározott részletes leltárt jelentés formájában elfoga­dásra megküldjük a nemzetközi és nemze­ti szerveknek. A tokok egyedi nukleárisanyag-tartalmá­­nak ismerete a biztosítéki követelmények mellett biztonsági szempontból is fontos pl. a EL-képződés vagy az urán és a hasad­ványok beoldódása miatt. Pásztor Csaba Hogyan töltik napjaikat az atomerőmű nyugdíjasai? 'sekk Ferencet Paks város családi ázás övezetében lévő otthonában ítogattam meg. 1975-ben kezdtek el pítkezni, családi házukba 1977-ben öltöztek be két gyermekükkel. A há­­at minden oldalról virágok és zöld övények veszik körül, az udvaron kvasztól őszig kerti bútorok biztosít­­ík a pihenést. A ház és környezete > rendszereiéiről tanúskodik, mind­­z Csekk Ferenc nyugdíjas kollégánk s felesége keze munkáját dicséri. lső kérdésem, hogy mikor és milyen lódon kerültél a társasághoz, mi volt munkaköri feladatod?-1981. január 23-án nyertem felvételt a aksi atomerőmű vállalathoz kőműves íunkakörbe. Ezt megelőzően a Délépnél, brábban pedig a paksi Állami Gazdaság­án dolgoztam. Ipari tanuló éveimet a aksi Építőipari KTSZ-nél töltöttem, itt is­­lertem meg azt a kollégát, akinek a hívó savára igent mondtam. Döntésemnél ?erepet játszott, hogy az erőmű hosszú ivón és a család megélhetése szempont­ból biztos munkahelynek ígérkezett. Mikor mentél nyugdíjba?- 23 évi társasági munkaviszony után, 2004 végén vonultam nyugállományba a szerviz főosztály építészeti és szakipari szerviz osztályáról kőműves csoportve­zetőként, 53 évesen. Van-e olyan munkahelyi élményed, amire szívesen emlékszel vissza?- Legkedvesebb szakmai élményem a sportcsarnok építése, ahol az alapozástól az átadásig szinte minden munkában részt vettem - két éven keresztül. Az ASE- csarnok a város egyik legszebb építmé­nye, jó érzéssel tölt el, hogy az építésében részt vehettem. Az átadáskor többek kö­zött én is elismerésben részesültem. A kollégákhoz kötődő kedves emlék, hogy - amikor a gyerekek még kisebbek voltak - több éven keresztül, évente két-há­­rom alkalommal kirándulásokat szervez­tünk 10-12-en a családtagok részvételével. Hogyan telnek napjaid, mivel foglal­kozol?- Készültem a nyugdíjra, mégis nehéz volt megválni a kollégáktól. Összetartó kollektíva volt az építészeten. Nyugdíjba vonulásom után megválto­zott az életem. Amire korábban nem jutott időm, most beosztással mindenre jut. Van egy fiam és egy lányom, akik már csalá­dosak, és külön élnek tőlünk. A fiamék Pakson élnek, a lányomék pedig most köl­töztek ki egy közeli településre. Gyakran látogatjuk egymást, a ház körüli teendő­im ellátása mellett segítek nekik a laká­suk, családi házuk felújításában. Nagy öröm számunkra, amikor a gyerekekkel és az unokákkal együtt lehetünk. Milyen módon jut el hozzád informá­ció az erőműről, hogyan szerzel tudo­mást a PA Zrt. által a nyugdíjasok szá­mára kínált kedvezményekről és jut­tatási lehetőségekről?- Információkhoz többnyire az Atom­erőmű újságból és a nyugdíjasokhoz eljut­tatott tájékoztatókon keresztül jutok. Gyakran találkozom aktív és nyugdíjas kollégákkal, ilyenkor szóba kerülnek munkahelyi vonatkozású, nyugdíjasokat érintő témák is. Melyek azok a juttatások, amelyeket igénybe tudsz venni, hogyan értéke­led ezeket erkölcsi és anyagi szem­pontból?- Nagyon jó, hogy vannak olyan juttatá­sok, amelyek kiterjeszthetőek a nyugdíja­sokra is. Ez jólesik nekünk, érezzük a gon­doskodást, azt hogy nem felejtettek el ben­nünket. Anyagilag is érzékelhető a gon­doskodás, például az áramvételezésért kedvezményes díjat fizetünk. Szintén költ­ségmegtakarítást jelent számunkra, hogy családon belül ingyenesen beszélgethe­tünk mobütelefonon. Megemlíteném még azt is, hogy egészségügyi szolgáltatás ke­retében a részvénytársaság Igazolása alap­ján egyik családtagom emeltszintű elhe­lyezésben részesülhetett a szekszárdi kór­házban, én pedig 2007-ben az ESZI-ben szervezett egészségnap keretében szűré­sen vehettem részt. Örvendetes, hogy a társaság saját üdülőit a nyugdíjasok is az aktív munkavállalókkal azonos feltételek­kel vehetik igénybe. Szeretnénk élni ezzel a lehetőséggel is, jövőre beadjuk jelentke­zési igényünket Balatonfüredre. Van-e még valami mondanivalód az olvasók számára?- Szeretném elmondani, hogy szeren­csésnek tartom magam, hogy az erőmű­be jöhettem dolgozni. Véleményem sze­rint sokkal előnyösebb helyzetben va­gyunk mi, erőműves nyugdíjasok más cé­gek nyugdíjasaival szemben. Ha lelkileg is felkészül valaki a nyugdíjas évekre, kel­lemes változást tapasztal. Nekem mindig van elfoglaltságom, rövid egy nap, nagyon gyorsan eltelt a nyugdíjba vonulásomat követő három és fél év. K. Zné

Next

/
Thumbnails
Contents