Atomerőmű, 2008 (31. évfolyam, 1-12. szám)

2008-08-01 / 8-9. szám

16 paksi atomerőmű 2008. augusztus - szeptember Ez történt a pályán A Soproni Ligában szereplő Paksi FC lab­darúgó csapata az eddig lejátszott hat baj­nokin kétszer győzött, kétszer döntetlene­zett és kétszer vesztesen hagyta el a pályát. A megszerezhető 18 pontból 8-at szerzett, 12 rúgott és ugyanennyi kapott gól mellett. Ezzel a teljesítménnyel a tabella 9. helyén áll jelenleg Gellei Imre együttese. A pontva­dászat július 26.-án Kecskeméten kezdő­dött a PFC számára. Az élvonal abszolút újonca ellen nem számíthattak könnyű meccsre Égerék. Bár a találkozó elején Tö­köli révén megszerezte a vezetést a Paks, a Hírős város gárdája azonban a 16. percben büntetőből egyenlített. A végjátékban is­mét villant Tököli, így 2:1-re győzött a pak­si zöld- fehér egylet az első játéknapon. A 2008/2009-es évad első hazai megmé­rettetésén a REAC vendégszerepeit a Fe­hérvári úton és meglepően könnyedén vitte el a három bajnoki pontot. A mérkőzésen Tököli illetve Nyerges kétszer és Lisztes lőt­ték a gólokat. A harmadik fordulóban a Ka­posvár otthonába látogatott a Paksi FC és szemre is tetszetős játékkal, 5:3-ra győzött a somogyi megyeszékhelyen. Ekkor Báló (2), Kiss Tamás, Tököli és Csehi voltak eredményesek a vendégoldalon. Ezután is­mét hazai pályán a Budapest Honvéd kö­vetkezett. Élvezetes, változatos összecsa­pást vívtak a felek, a végeredmény 1:1 lett. A PFC találatát ismét Tököli szerezte, ezút­tal büntetőből. Az 5. fordulóban a legutób­bi bajnok MTK otthonában vizitált a Gellei legénység. Az első húsz perc semmittevése után Pál juttatta előnyhöz a hazaiakat, majd nem sokkal később Tököli egyenlített. A fordulás után a küzdelem dominált. A 80. percben hatalmas eső zúdult a pályára. A vízfüggönyben Kiss Tamás bombagólt lőtt és ekkor úgy tűnt újabb három ponttal gaz­dagodik a Paks. De nem így lett, mert a 87. percben Lencse egalizált, a 90. minutum­­ban pedig Pál újabb gólt lőtt, így üres kéz­zel távozott a PFC a Hidegkúti stadionból. A 6. játéknapon a harmadik hazai találkozó következett, az ellenfél az a Diósgyőr volt, mely csapat három egymás utáni vereség­gel érkezett a paksi stadionba. A 18. perc­ben Tököli meglőtte szokásos gólját, de a vezetésnek csak a 23. percig örülhettek a szurkolók, ekkor Kamber vette be a paksi kaput. Ezzel kialakult a végeredmény, pedig a 62. percben úgy tűnt győzhet a Paksi FC. Tökölit lökték szabálytalanul gólhelyzet­ben, Szabó játékvezető büntetőt ítélt, a he­vesen vitatkozó Góhért pedig kiállította. Maga a sértett állt a labda mögé, de lövé­sét Köteles bravúrral hárította. A több mint 20 perces emberelőnyt sem sikerült ki­használnia PFC-nek, így maradt a döntet­len és a csalódást keltő 1 pont. „A Kecske­mét ellen jó iramú, küzdelmes meccsen si­került nyernünk, nagyon értékes pontokat szerezve. A REAC viszont alaposan leforrá­zott bennünket, elsősorban gyatra első fél­idei játékunknak köszönhetően. Kaposvá­ron imponáló helyzetkihasználásunknak köszönhetően, jó futballal arattunk újabb idegenbeli győzelmet. Minden igényt kielé­gítő volt a Budapest Honvéd elleni össze­csapásunk, a gólok egyenlő számban es­tek, a mezőny legjobbja Tóth Iván az ellen­fél kapusa volt. Vesztes állásból fordítot­tunk az MTK otthonában, ami nagy tett, de az utolsó 5 percben odaajándékoztuk a pontokat a tavalyi bajnoknak. Lelkileg ne­héz meccs várt ránk a DVTK ellen, a kiállí­tás minket zavart meg jobban, fejetlenül támadtunk és ezért nagy árat fizettünk. Az elhullajtott két pont nagyon fog hiányozni."- értékelte az első hat forduló­ban látottakat Gellei Imre. Szeptember 3.­­án Kozármislenyben Magyar Kupa mérkő­zés várt a paksi csapatra. Az NB ll-es rivá­listól idegenben l:0-ra kikapott a Paksi FC és kiesett a sorozatból. A bajnokság folyta­tásaként 13.-án idegenben a Vasashoz, majd 20.-án Zalaegerszegre látogat a PFC, míg 27.-én a Győr érkezik a Fehérvári útra. Faller Gábor Dejcző Balázs pekingi élményei A Tolna megyei önkormányzat ifjú­sági és sportbizottság is meghirde­tett egy pályázatot, melynek révén Dejcző Balázs, az Atomerőmű SE Kajak-kenu Szakosztály tehetséges kenusa szurkolóként utazhatott az idei olimpiai játékok színhelyére. Az éppen húsz éves, serdülő és ifjú­sági korosztályban tíz országos és egy Európa Bajnoki címet szerzett paksi fiú szívesen nyilatkozott a pe­kingi élményeiről. Az immáron XXIX. Nyári Olimpiai Já­tékok az emberi szellem nagyságá­nak jelképeként az egész emberi­ség számára ünnepnapokat jelentettek. Augusztus közepén a legkülönbözőbb kultúrájú, nemzetiségű és hátterű sporto­lók együtt, valamennyien arra töreked­tek, hogy kiemelkedő teljesítményt nyújt­sanak - gyorsabban fussanak, messzebb­re és magasabbra törjenek. A játékok iga­zi érdeme azonban az, hogy egyetemes cé­lok, az egyenlőség, a fair play, a sportsze­rűség, a tolerancia és a béke érdekében egyesítik az emberiséget. E célok és em­beri értékek jelentik az olimpiai mozga­lom igazi hajtóerejét. Dejcző Balázs au­gusztus 18-án utazott Pekingbe és ott at­létikai, vízilabda, öttusa és kajak-kenu versenyeket tekinthetett meg sportolótár­saival. Hazaérkezése után első kérdésem arra vonatkozott, hogy melyek voltak a leglátványosabb és számára örökké emlé­kezetes élményei.- A legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor először beléptem a „madár­­fészek”-nek elkeresztelt hatalmas Nem­zeti Stadionba. Ahogy felértem a lép­csőn, hirtelen megcsapott az atmoszfé­ra. Több tízezer ember együtt tombolt, amikor az atlétikai versenyeken valaki­nek sikerült megugrani egy magassá­got, vagy megdobni a korábbi rekordját. A sportolók pici pöttyök voltak, de még­is jól lehetett látni, hogy mit is csinál­tak. A gátakat a futások előtt pillanatok alatt kihelyezték, és ugyanilyen gyor­san tűntették el a kétszáz méteres sprintszámok megkezdése előtt. Telje­sen más élmény volt az atlétikai küzdel­meket élőben megélni, mint a televízi­ón keresztül.- Melyek voltak számodra a legizgal­masabb versenyek?- Az általam látott versenyek közül a Shunyi Evezős és Kajak-kenu pálya szur­kolóterén volt a legforróbb a hangulat, amiről mi, a hazai szurkolók gondoskod­tunk. A kajak-kenu ezer méteres döntők voltak a legizgalmasabbak, mivel erről a sportágról tudok a legtöbbet, és ebben le­hetett a legnagyobb magyar sikereket vár­ni. Szerencsére jelen voltam az első ma­gyar aranyéremnél, amit Vajda Attilának köszönhetünk, valamint a kenu párosok döntőjénél, ahol a paksi Kozmann Gyuri és a csepeli Kiss Tamás hihetetlen nagyot alakítottak. Gyuriék olimpiai bronzérme legalább egy aranyéremmel felér! Angyal Zoltán a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya elárulta: maga sem számított arra, hogy Kolonics Gyuri tragikus halála után három héttel ilyen kiváló eredmény születik. Már az is felért egy csodával, hogy az új párosunk bejutott a döntőbe... Dejcző Balázs pekingi élményei bizo­nyára további ösztönzést adhatnak szá­mára, hogy négy év múlva Londonban a következő olimpiai játékokon már, mint versenyző vehet részt. Sipos László 15. Női Horgász Világbajnokság 2008-ban hazánk adott otthont a 15. Női Horgász Világbajnokságnak. Az augusz­tus 16-17-én megrendezésre került meg­mérettetésnek a szolnoki Alcsi-szigeti ver­senypálya lett a helyszíne. Ezen a hétvégén az olimpia árnyéká­ban örülhettünk magyar sportsikernek. Egy csodálatos rendezésű Női Horgász Vi­lág Bajnokságon vagyunk túl, ahol a Ma­gyar Női horgászválogatott imponáló ma­gabiztossággal, 14 pont előnnyel utasítot­ta maga mögé, a tizenhat országot felvo­nultató világbajnoki mezőnyt. A Szolno­kon megrendezett versenyre kilátogató nézők hosszú tapssal jelezték, hálásak ezért a feledhetetlen kettő napért. A Bokodi Barbara, Devecseriné Rimer Noémi, Gyulánszky Nikolett, Hajdú Lívia, Iváncsóné dr. Horváth Zsuzsa és Német Szilvia. Szövetségi kapitány: Ambrus Ti­bor, másodkapitány: Walter Tamás össze­állítású Magyar Női Horgászválogatott 25 pontot szerezve nyerte el a világbajnoki címet a 39 pontos Olasz és a 40 pontot el­érő Francia válogatott előtt. A Paksi Atomerőmű Horgászegyesület büszkeségét tovább növeli, hogy Bokodi Barbara egyesületi tagunk az előkelő ötö­dik helyet szerezte meg az egyéni értéke­lésben, mindössze egy pontra, illetve 25 dkg-ra lett volna szüksége az egyéni világ­­bajnoki cím elnyeréséhez. Tenisz Augusztus 7-10.-én Pécset került megren­dezésre a XXIII. Villamosenergia-ipari Te­nisztalálkozó, melyen a PA Zrt. tizenegy fős csapattal vett részt. A három napos versenyen tizenkilenc társaság 200 dolgo­zója versengett a kupákért és a minél jobb helyezésekért. A tizennégy versenyszám­ból társaságunk dolgozóinak sikerült há­rom, dobogós helyezést elérni. Korosztályában Tárnok László az első, Ignits Miklós a harmadik, a férfiak kvali­fikációs versenyszámában Barta Attila szintén a harmadik helyen végzett. A leg­jobb nyolc közzé került és ezzel értékes pontokat szerzett Skach Lóránt, Klopcsik Ferenc, Horváth László, és a Szilágyi István-Tárnok László páros. A tizenkilenc részvénytársaság vetél­kedésében a Pa Zrt. csapata az előkelő ötödik helyen végzett! Hosszú éveken keresztül a csapatun­kat erősítő Gyöngyösi Ferenc (MVM-In­­formatika) korosztályában a dobogó har­madik fokára állhatott! A találkozón az alábbi összeállítású csa­pat vett részt: Tárnok László, csapatvezető NÉV PONT Skach Lórántné-Ignits Miklós 5 Klopcsik Ferenc 2 Skach Lóránt 2 Szilágyi István 1 Horváth László 2 Klopcsik István-Barta Attila 3,5 Tárnok László 11 Gulyás Zoltán-Pataki János 2 CSAPAT PONT 28,5

Next

/
Thumbnails
Contents