Atomerőmű, 2007 (30. évfolyam, 1-12. szám)
2007-08-01 / 8-9. szám
■&> 6. oldal •> mym paksi atomerőmű' 2007. augusztus-szeptember // AZ IDŐ SODRÁBAN Három személyről szól összeállításunk, akik más-más utat tettek meg, de egy ponton összefutnak útjaik, mindhárman az atomerőmű hírnevét alapozták meg, illetve öregbítik. Szabó Benjamin a nagyberuházás kormánybiztosa, majd a Paksi Atomerőmű Vállalat első igazgatója, akit 75. születésnapja alkalmából köszöntöttünk. A másik személy Hamvas István műszaki vezérigazgató-helyettes, aki 30 éve lépett az atomerőmű kötelékébe. Harmadikként Farkas Pál szobrászművészt köszöntjük 60. születésnapja alkalmából, aki a Disputa szoborpark megalkotásával tette nevezetesebbé az atomerőművet. Ó BENJAMIN 75 ÉVES- Kedves Béni bácsi! Több mint negyven éve ingázol Budapest és Paks között. Arra lennék kíváncsi, milyen változásokat észlelsz a tájban?- Bennem a 60-as évek látványa rögzült, amikor még az atomerőmű építése sem kezdődött meg. Akkor nagyon szolid, az Alföldhöz hasonlító mezőgazdasági művelt területek váltakoztak egymás után. Ez maradt meg bennem. Viszont ahányszor jövök, majdnem mindig felfedezek valami újat, modem városias fejlődést. Nagyon jó érzés arra gondolnom, hogy ezek a változások az én időmben vették kezdetüket. Ha jól emlékszem, itt a deltában állítottunk fel 1968-ban egy víztornyot, amely a felvonulási munkákhoz szolgáltatta a vizet. Egy évvel később, 1969-ben indult az erőmű területének a feltöltése és a hideg vizes csatorna kitermelése. Ezzel egy időben indult meg az ideiglenes lakótelep építése a deltában, amely szerencsére nem épült meg, mert 1969- ben leállították az építkezést. Nagy emlékem, amikor 1973 márciusában Szekér Gyula miniszterrel jött le egy nagyobb delegáció, megmutattuk neki a Kishegyi úton a tervezett lakótelepnek a helyét. Ott akkor sarjadt, tavaszi pompájában volt a búza. Azt a búzát még learatták, és utána indultak júliusban a földmunkák a lakótelep építéséhez.-A nagy műről milyen hírek jutnak el hozzád?- A médián keresztül sok butasággal találkozom. Az Atomerőmű újságtól az iparági információs rendszeren át, a számítógépes kapcsolat használatával egyértelműen pozitív a kép. A legpozitívabbnak azt tartom, hogy a parlamenti pártok közös nevezőn vannak az atomerőmű jelenével és jövőjével kapcsolatban. Viszont én is, mint mások, elégedetlen vagyok azzal a politikai légkörrel, amely a két nagy párt ellenséges viszonyából fakad. Nekem jól köszön vissza az, hogy Paks még mindig a magyar energiaellátás sarkköve, és az is marad hosszú ideig. Én mindenkinek hirdetem azt, hogy közel 50%-kal többet fizetnénk a villamos energiáért, ha Paks nem lenne. csit meglepetés számomra, hogy megéltem a 75 évet. Hét éves voltam, amikor meghalt az édesanyám, és ez olyan nyomot hagyott bennem, hogy úgy gondoltam én sem sokáig fogok élni. Gyerekkoromtól kezdve volt ez az érzésem. Voltak betegségeim, amelyek ezt az érzést involválhatták, de az anyám elvesztését nagyon nehezen dolgoztam fel. Később aztán elmúlt ez az érzés, mert a feleségem teljes biztonságot adott nekem, és olyan szeretetet, amely ezt az érzést felülírta. Az biztos, hogy azok az emberek, akik életüket - magamat is idesorolva - a munkának szentelik, és állandóan keresik, hogy hol tudnak hasznosak lenni, azok ugyan Nagyon megszerettem a számítógépet, és a kapcsolattartás szempontjából benne vagyok az iparági életben is. Azt hiszem, az életem minden tekintetben úgy megy tovább, ahogyan korábban éltem. Az viszont külön gond, amikor az ember azt veszi észre, hogy lassul. Budakeszin van egy telkünk, amit szeretünk, de már nem úgy néz ki, mint ahogyan szeretnénk, mert nincs erő rá. Ennek ellenére alapvetően elégedett vagyok a sorsommal, azzal együtt, hogy itt fáj, ott fáj. A feleségemnek az a jelszava, ha reggel felébredsz, és nem fáj semmid, akkor meghaltál.-Köszönöm az interjút, jó egészséget kívánok!- A 75. születésnapodon megkérdezhetem, mi a hosszú élet titka?- Nem tudok rá válaszolni, mert nem tudom hosszú élet-e vagy nem a 75 év. Illetve tudok válaszolni: sokat kell dolgozni. Az egyik „titok” mindenképpen ez, a másik a génekben van. Megmondom őszintén, egy kinem biztos, hogy hosszú ideig élnek, de amíg élnek, addig úgy érezhetik, hogy fontosak. És ez a lényeg.- Mint nyugdíjas, mivel foglalkozol?- Mindennel. Sokan tudják, hogy megírtam az „Atomkorkép” című könyvet, amely két évig kemény elfoglaltságot adott. Ezzel kapcsolatban sok helyre hívnak előadásra, beszélgetésre. Sok visszajelzést kapok, és ami örvendetes, a fiataloktól. Rákérdeznek egy-egy dologra, amit ők kényesnek tartanak, aztán kiderül, nem is olyan kényes. Aztán az Ovimái tanácsadóként dolgozom, és a családban is igyekszem hasznossá tenni magam. PÁL KÖSZÖNTÉSÉ Farkas Pál szobrászművész, főiskolai docens, Szegeden született 1947. július 1-jén, egy úgynevezett sokgyermekes családban. Új-Szegeden nőtt fel, Szegeden járt művészeti középiskolába szobrász szakon, a Képzőművészeti Főiskolát Budapesten végezte el.- Pali! Hogyan kerültél a Tisza mellől Duna közeibe?- Családi kapcsolat útján, a feleségemnek mint pedagógusnak, Szekszárdon adódott munka, ám néhány évig Sióagárdon laktunk. Pedagógiai pályafutásomat Szekszárdon kezdtem 1971-ben. A főiskola 1977-ben indult, azóta vagyok az oktatója, vizuális nevelést, rajzot, formaalakítást és környezetkultúrát tanítok.- Hogyan kerültél kapcsolatba az atomerőmüvei?- Kováts Balázs keresett meg 1993- ban azzal, hogy készítenék-e az atomerőműnek egy emléktáblát, és természetesen igent mondtam. Az emléktáblából aztán egy nagyobb volumenű munka lehetősége rajzolódott ki, mert olyan személyekről volt szó, akik megérdemelnek egy nagyobb opuszt is. Öt világhírű tudósról volt szó, nevezetesen: Teller Ede, Szilárd Leó, Wigner Jenő, Hevesy György és Neumann János. Ekkor jött a szoborpark ötlete, melynek tervét Teller Edének is bemutattuk. Marx György professzor úr vezette a küldöttségünket a világhírű fizikushoz, aki Budapesten, a Novotelben fogadott bennünket. Teller Edének tetszett a terv, amely aztán 1995 szeptemberére valósult meg, a látogatóközpont megnyitásával egy időben avattuk fel Disputa szoborpark néven. A tudósporték körét Kármán Tódor szobra zárta 2004-ben. Van egy olyan érzésem, hogy 1995 óta ennek mintájára több helyen készültek szoborparkok. Az erőművel olyan kapcsolat alakult ki, hogy a mai napig is igényli az erőmű - ünnepre és évfordulóra - a munkáimat.- Hol vannak jelentősebb alkotásaid?- Mivel Szekszárdon élek, ahol vonzó és lakható a táj, és jelentős irodalmi és szellemi öröksége van a városnak - amit természetesen beépítettem a munkásságomba - ennek eredményeként a jelentősebb alkotásaim nagy része itt található. Gondolok itt Babits Mihály szobrára, amely a pályám nyitányát jelentette. Említhetem a városban lévő portrékat, irodalmi emlékeket megörökítő alkotásaimat, mint Háry János, Wosinsky Mór, Szent István szobrait, és több apróbb munkámat, mint például a szekszárdi Pro Űrbe díj bronzplakettjét.- Van-e nagyobb megrendelés mostanában?- Napjainkban egy kicsit szerényebbek az igények, spórolnak, ritkábbak a nagyobb megrendelések. Inkább apróbb kisplasztikákat rendelnek. Viszont VAS ISTVÁN 1 VEZÉRIGAZGATÓHELYETTES Hamvas István harminc éve dolgozik az atomerőműben, még ötödéves egyetemistaként, 1976 decemberében döntött arról, hogy az épülő paksi atomerőműbe jön dolgozni. Akkor hallotta: Szabó József fizikusokat keres Paksra. Felkereste őt a Nehézipari Minisztériumban, a Markó utca 15-ben, és megegyeztek. Döntésével csalódást okozott tanárának, mert ő abban bízott, hogy marad az egyetemen, ott fog dolgozni, de várták a kutatóintézetekben is.- István! Milyen érvek szóltak az atomerőmű mellett?- A legfontosabb érv az volt, hogy a kutatóintézetekben, ahová hívtak, az íróasztalnak készülő munkák vártak. Ezzel szemben Pakson az a feladat várt a fizikusokra, hogy megteremtsék a hazai nukleáris ipar alapjait, és elindítsák a nukleáris energia alapú termelést.- Mikor kerültél a PAV-hoz, és milyen emlékeid vannak erről az időszakról?- Egy hónappal a diplomám átvétele után, 1977. augusztus 1-jén kerültem a vállalathoz. A mai napig él bennem az a mozzanat, amikor Szabó Béni bácsi behívatott a minisztériumba, öt percet beszélgetett velem, úgymond „lecsekkelt”. A legközelebbi érdembeli beszélgetési lehetőség vele akkor volt, amikor az 1. blokk indításának tízéves évfordulóját ünnepeltük 1992-ben. Béni bácsi akkor mindent vissza tudott mondani, amit annak idején az alatt az öt perc alatt kikérdezett. Döbbenetes memóriája van, amit a jól megírt könyve, az Atomkorkép is igazol.- Hogyan nézett ki akkor a beruházás?- Ideérkezésemkor a nullszintnél nem jártunk feljebb az építkezéssel. Napról napra rácsodálkoztam, amikor kimentem a területre, hogy miért így, vagy miért úgy csinálják. Ugyanis én fizikusként és nem mérnökként néztem a dolgokat. Egyébként a rácsodálkozás mindenkire jellemző volt. Az építőknek is új volt ez a beruházás, mert itt nem centi, hanem milliméter pontossággal kellett dolgozniuk. Örülök annak, hogy a kivitelezés teljes folyamatát láthattam, a nullszint alatti állapottól a kész műig.- Neked mint fizikusnak, mit jelentett a láncreakció beindítása?- Az akkori fizikuscsapattal együtt büszkék voltunk arra, hogy ezt a munkát csinálhatjuk. Nagyon motiváltak voltunk, szívvel-lélekkel tettük a dolgunk. (Folytatás a következő oldalon.) készülnöm kell az önálló tárlatom megrendezésére, amelyre jövő évben kerül sor a szülővárosomban. Remélem a télen lesz időm az előkészületekre. Húsz évvel ezelőtt sikerült egy olyan objektumot felépíteni, ahol van műterem, lakás és öntőműhely. Most az a tervem, hogy a feleségem által gondozott kis arborétumunkban egy szabadtéri kiállítást hozok létre. Ennek egyik jelentős darabja Teller Ede portréja, ez már ki is van öntve. Ott lesz még Liszt Ferenc és Szent István szobra, és néhány más nagyságé. Már az utódom, a harmadik lányom, Réka munkái is bekerülnek majd a parkba az apja munkái közé.- Sok sikert és jó egészséget kívánok a terveidhez!
