Atomerőmű, 2007 (30. évfolyam, 1-12. szám)
2007-06-01 / 6. szám
14. oldal myin paksi atomerőmű 2007. június Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis csapat a Bodrogzugban Valaha a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának beruházásán együtt dolgozó, azóta az erőmű különböző területeire szétszóródott, mégis öszszetartó nyolcfős kis csapat gondolt egyet, és elindult, hogy felfedezze a keleti országrész egy csodálatos természeti értékekben gazdag vidékét, a Bodrogzugot. Néhány évvel ezelőtt már jártunk itt, de az élmények miatt ismét visszatértünk. Csütörtökön indultunk a Pakstól mintegy 370 km-re lévő Tokajba, ahol a Tisza partján, egy kempingben foglaltuk le a szállást és a kenukat. A helyszínen tapasztaltuk, hogy foglalásra valójában nem volt szükség, mert a középiskolás ballagások, a változékony időjárás miatt nem voltak „túlzsúfoltak” a kempingek. Másnap 10-kor volt találkozónk a túravezetőinkkel, akik egy másik csoporttal együtt a mi vezetésünket is vállalták. A korábbi túránk során nem volt vezetőnk, de szigorodtak a szabályok, és a Bodrogzug Tájvédelmi Körzet területére csak túravezetővel engedik a vízitúrázókat. Ezt általában a Zsaró zsilipjénél ellenőrizni is szokták, mi azonban most nem találkoztunk természetvédelmi őrökkel. Rengeteg tőzikét, néhány virágát bontogató vízitököt, valamint csigákat, piócákat, vízimadarakat láttunk. A korábban ébredő tavasz miatt a már vízinövényekkel benőtt szakaszokon igen nehézkes volt az előrehaladás. Olyan volt mintha tejbegrízben eveztünk volna. Több zsilipen, gáton átemelve a kenukat eljutottunk egy 238 főt számláló kis faluba, Zalkodra. Elve a lehetőséggel felkerestük a falu egyik fuvarosát, aki lovaskocsiján átszállította a kenuinkat az elmondása szerint 1, szerintünk kb. 4 km-re lévő Tiszapartra. Itt még 10 fkm evezés várt ránk, hogy a végén eljussunk a szállásunkra. Sajnos szombat reggel zuhogó esőre ébredtünk, így a tervezett „kiskör” megtételéről lemondtunk. De az eső csendesedtével kárpótoltuk magunkat egy tokaji borkóstolóval. Példaértékű Tokaj műemlékházainak felújítása. Érezhető a város kellemes hangulata, bár ezekben a tavaszi napokban a nyári forgataghoz képest elenyésző számú turista látogatja. Ezt a kis beszámolót kedvcsinálónak szántuk. Minden vízitúra-kedvelőnek ajánljuk a Bodrogzugot, ami a vízinövények miatt főként május elejéig járható, de az év minden szakaszában látványos és lenyűgöző élményt nyújt. -Antus Andrea-Padosz családi horgásznap A Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete (Padosz) Sport- és Szabadidő Bizottsága 2007. május lóén második alkalommal rendezte meg családi horgásznapját a Paks határában fekvő Vörösmalom-tó partján. A napsütéses időben, remek környezetben zajló rendezvényen százötvenen töltötték kellemesen napjukat. A „Mozogjunk együtt a családi sportnapon!” felhívásra örömmel mozdultak kicsik és nagyok, baráti körök, szakszervezeti közösségek. A családi horgászás mellett gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt lehetőségük nyílt lovaglásra, pónilovazásra és lovaskocsikázásra. A múlt évi horgásznap tapasztalatai alapján idén nem szerveztek ennél több programot, mivel a horgászok és családtagjaik annyira beleélték magukat a versenybe, a horgászatba, hogy más programra nem is vágytak. A verseny élménye, az együtt töltött idő, a kikapcsolódás, a lovaglás, kocsikázás, a friss levegőn, szabadban való mozgás mindenki számára élményekkel teli, szép napot nyújtott. A horgászverseny közel hetven fő részvételével 8-13 óráig tartott. A közösen főzött ebéd elfogyasztása után 14 órakor következett a horgászverseny eredményhirdetése. Két kategóriában osztottak ki kupát és ajándékot az első három helyezettnek, és egy különdíjat is átadtak. A 2007. évi Padosz Horgászkupa helyezettjei a 14 év feletti kategóriában: 1. Kém Ferenc 3,61 kg 2. Kőmíves Ferenc 2,43 kg 3. Koós Ferenc 1,89 kg A 14 év alatti kategória helyezettjei: 1. Hosnyánszki Gergely 2,84 kg 2. Somodi Renáta 2,40 kg 3. iij. Kőmíves Ferenc 1,11 kg A verseny legfiatalabb, 5 éves versenyzője Bartos István (eredménye 0,94 kg) a Vörösmalom-tó tulajdonosa, Feil József által felajánlott különdíjként egy évig díjmentesen horgászhat a tónál. A Padosz idei család horgásznapja is sikeresnek bizonyult. A hagyományt jövő évben is folytatják, amelyre családjukkal együtt minden szakszervezeti tagot szeretettel várnak.-Lovásziné Anna-Csillogó Szentpétervár fogadtak bennünket, és a területre is ők kalauzoltak. A vezénylőn és a turbinacsamokon kívül a reaktorcsamokot is megmutatták. Jó hangulatú, nyitott, kollegiális találkozóban volt részünk, ahol minden szakmai és személyes kérdésünkre válaszoltak. Szentpéterváron aztán hiába kerestük Leningrádot, helyette a cári főváros pompáját találtuk: egymást érő, kívül-belül aranyozott és a legkülönfélébb drágakövekkel ékesített palotákat, székesegyházakat, aranyszobrokkal telerakott szökőkutakat, 3 millió műtárgyat csak az Ermitázsban, Észak-Velencéjét, Európa egyik legszebb, legcsillogóbb városát. És a mindennapi élet? Nyugati nagyvárosi életstílusjólét. A Mc’Lenin gyorsételei mellett stílusos éttermekben a jellegzetes orosz konyha ötfogásos ebédjei. Áruházak, plázák, szórakozóhelyek, jólöltözött emberek, limuzinok, kiterjedt tömegközlekedés a mélyben, forgalmi dugó a felszínen. Éjjelig tartó, iszonyatos tempójú építkezések, fejlesztés minden téren. A majdnem fehér éjszakáknak köszönhetően éjjel 11-kor még világos volt, emberek milliói, gépkocsik százezrei tolongtak a városban, mintha csak a budapesti délutáni csúcsforgalomban lettünk volna. „Hova a csudába megy ez a töméntelen sok ember éjnek évadján?!” — fakadt ki Csaba. „Miért, mi hová megyünk? ” — kérdeztünk vissza. Tényleg hová? Nem voltunk álmosak, átragadt ránk a város pezsgése, a fent lévő Nap energiája, és az este 6 körül befejeződött szervezett program után tovább folytattuk a magántúrákat: belvárosba, színházba, kikötőbe, kupolakilátóba, a sport és kultúra szigetére, bevásárlóközpontba, éjszakai hajókirándulásra a felnyitott Néva-hidakhoz, vagy csak úgy céltalanul, a társaság kedvéért mentünk, mentünk, nem akaródzott befejezni a napot. Még akár könyvet is lehetne Írni a sok szép élményből, albumot összeállítani a fejenként készített több száz fényképből, de ezt hagyjuk egy későbbi találkozóra — mert a túlélőtúra célja teljesült: csapattá váltunk, és első találkozónkat alig 1 héttel a hazaérkezés után már meg is tartottuk! Köszönettel tartozunk a cégvezetésnek a lehetőségért, szervezeti vezetőinknek, akik a jutalomban részesítettek bennünket, továbbá Kecskeméti Gyulának és Kern Tányának a szervezésért! Köszönjük!-Szécsényi CsillaA szentpétervári utazási iroda által kínált „Csillogó Szentpétervár” programon vett részt a paksi atomerőmű dolgozóinak 45 fős csoportja május közepén. A 8 napos, magyar nyelvű idegenvezetéssel biztosított program tartalmazta a leningrádi atomerőműben tett látogatást is. A kétszer 3 napos autóbuszos utazással összesen 14 napig voltunk együtt távol. Kezdetben nem értettük, miért nem repülővel megyünk erre a 2000 km-es útra. A végtelennek tűnő Kelet-európai-síkságon, ahol a gyönyörű nyírfaligetek szegélyezte úton alig-alig haladtunk át településen, Sanyi szinte már kötelezően kiáltotta időnként a busz zsongásába: „Ott vagyunk mááá??” „Nem, Sanyi, még nem. ” Aztán rá kellett jönnünk: ez egy csapatépítő túlélőtúra! Az utazás 3. napjának fázós hajnalán a városba beérve azt vettük észre, hogy itt a fák rügyei még ki sem pattantak. „Hűha! Nem hoztam meleg ruhát, fázni fogok” - gondoltam. De nem így lett: egy hét múltán kinyílt az orgona, az emberek piknikeztek, és a gyönyörű, mélykék vizű Névában fürödtek. Meglepő a természet ilyen rendkívül gyors kibontakozása! Ami minket illet, első utunk a leningrádi atomerőműbe vezetett, amely ellentétben a népszavazáson eredeti nevére visszakeresztelt várossal, őrzi még nevében a múlt emlékét. A csernobilival megegyező típusú erőmű modernizációja eredményeképpen azonban az 1. és 2. blokk megfelel a nemzetközi biztonsági követelményeknek, és üzemének meghosszabbítását a hatóságok már engedélyezték 2018-ig, illetve 2020-ig - ez tehát a jövő. Ehhez az általunk is megtapasztalt, kiváló marketing is hozzájárulhatott. A legmodernebb technikával felszerelt konferencia-teremben az erőmű főmérnöke és biztonsági helyettesei Bent maradt Tolna megye reprezentánsa! Vasas-veréssel hosszabbított a Paksi FC Az utolsó négy meccsen szerzett kilenc pontjával már a záró, Kaposvár elleni mérkőzés eredményétől függetlenül meghosszabbította NB I-es tagságát a Paksi FC labdarúgócsapata. Az összességében megszerzett 37 pont szép teljesítmény az újonctól, mely helytállásáért - és főképpen a bent maradásért - feltétlen dicséretet érdemel. ...és akkor Búzás alányúlt a labdának. A nagyszerű passz után a játékszer Attila lábáról megkezdte útját a kapu és egyben a Paks bentmaradása felé. A Sopron elleni meccs 85. percében jártunk akkor. A laszti Takács fölött átrepülve a hálóban kötött ki. Ez a gól aztán mindent megváltoztatott. A Paks nem csúszott viszsza a 15. helyre - 0 : 0-nál ez lett volna a sorsa. A hihetetlenül tömör hátsó régióban egyből a 10. helyre ugrottak a zöld-fehérek. Aztán jött a Pécs elleni idegenbeli meccs, és egy sokat segítő emberelőny már a 2. perctől kezdve. Élt is a lehetőséggel a csapat. Horváth Feri góllal mutatkozott be a szurkolóknak, Fehér Attila pedig tovább taszította a mélybe a szezon végére széteső pécsieket. Két nyert mérkőzés után szinte telt ház előtt fogadtuk a friss kupagyőztes Honvédőt. A sportszerű összecsapást Bogdanovics két villanása döntötte el, miközben a mieinktől még a szünet előtt szerzett - akkor még egyenlítő - találatot Csehi Tamás. Az 1:2 azt jelentette, hogy tovább izgulhattunk, lesz-e ősszel is NB I-es meccs a Fehérvári úti, addigra minden bizonnyal teljesen megszépülő stadionban. Erre a kérdésre a Vasas ellen akart a csapat végleges választ adni. Az már korábban eldőlt, hogy a klub licenckérelmét az illetékes bizottság elfogadta. A csapaton volt a sor: harcolja ki az első osztályú tagság meghosszabbítását. Kiharcolta. Ráadásul micsoda mérkőzésen! A 20. percben emberelőnybe kerülő csapat - akárcsak a Honvéd ellen, ezúttal is háromezer néző előtt - két gólt rámolt be Búzás és Heffler Tibor két pontrúgásával a szünetig Mészöly Gézáék hálójába. A második félidő közepén ehhez Horváth F. is hozzátett egyet, s akkor már kijelenthettük, eldőlt: bent maradt a Paksi FC az élvonalban. A végére aztán jutott két Vasas- és egy Paks-gól (Belényesi), de ez már csak kozmetikázásra volt jó a vendégek részéről. Csapatunk egy sokáig emlékezetes, 4 : 2-es meccsen hosszabbította meg élvonalbeli tagságát. A zárófordulóról legyen elég anynyi, hogy a Kaposvár meg akarta nyerni, a mieink meg nem akarták elveszíteni a meccset. Ennek megfelelően a hajrában a hazaiak - két kapufa után - kettőt vágtak vendégeiknek. Megérdemelt vereséget szenvedtek Tamásiék ezen a találkozón. A lényegi kérdésre azonban már egy héttel korábban választ kaptunk: július 21-én a Paks részvételével indul útjára a labda az NB I. 2007/08-as szezonnyitón! Ehhez pedig csak gratuláció járhat a csapatnak és a vezetőknek. Ugyanígy jár a dicséret a klub tizenöt éveseinek is. Az Osztermájer Gábor edzette U 15-ös gárda ugyanis a másodosztály dél-nyugati csoportját fölényesen vezetve már két körrel a bajnokság vége előtt feljutott az első osztály nyugati csoportjába. A csapat gólaránya beszédes: 159 : 8. A házi gólszerzőlistát lapzártánkkor Kotroczó Róbert 40 találattal vezette. Az U15-ÖS csapat eredményének köszönhetően felkerült a legjobbak közé az U 13-as gárda is.-Vöröss Endre-