Atomerőmű, 2007 (30. évfolyam, 1-12. szám)

2007-06-01 / 6. szám

8. oldal 2007. június <w> mym paksi atomerőmű Lukács Péter műszaki főszakértő (Folytatás az 7. oldalról.)- Milyen volt a kapcsolat az orosz kollégákkal?- Nagyon jó és közvetlen kapcso­lat jött létre nemcsak szakmai, ha­nem egyéni vonatkozásban is. Több­ször jártam Dimitrovgrádban, hi­szen az én feladatom volt az oktatás megszervezése. Nagyon pozitív vé­lemény alakult ki bennünk, mert a dimitrovgrádi vezetés partnerként kezelt bennünket, nagyon felkészül­tek és segítőkészek voltak. Abszolút kollegiális volt a viszony.- Mi az ami emlékezetes marad számodra?- Nagyon sok minden, de talán a legtöbbet az jelenti, hogy tagja le­hettem egy olyan projektnek, ame­lyet nagyon keményen kézben tar­tottak, pörgősen irányitottak, ahol precízen és nagy odaadással kellett dolgozni. Ez a dolog egyik része, ez élmény volt, igaz nem mindig tet­szett, mert volt, mikor hatalmas le­­tolást kaptunk. Aztán maga a feladat is megtiszte­lő és különleges volt. Olyan munká­val foglalkozhattam, ami a világon egyedülálló volt abban az időben. Rendkívüli odafigyelést igényelt, és olyan volt, amilyennel sem előtte és - valószínűleg - utána sem foglalkoz­tunk. Ez egy teljesen új kihívás volt. Végül emlékezetes marad a mun­kákban részt vett kollégák miatt, akik felkészült és nagy tudású szak­emberek, mind a projektben dolgo­zók, mind pedig az azon kívüliek. El kell, mondjam, hogy a konkrét elhárítási munkák nagyobb hánya­dát „meglepően” gyorsan elvégez­tük. Arra viszont számítottunk, hogy a vége, az apraja egy kicsit el fog húzódni. Ennek ellenére probléma­­mentesen hajtottuk végre a ránk bí­zott feladatot. Ezt egy nagy siker­sztoriként élem meg! A sérült fűtőelemek tudományos hozadéka A helyreállítási munkák befejezté­vel sor kerülhet az elhárítási mun­kálatok tudományos feldolgozásá­ra. Ezt segíti a „Somos Alapítvány a Védelmi Oktatásért és Kutatá­sért” nevű közhasznú szervezet, együttmű­ködve az Országos Doktori Tanács és a Doktoranduszok Or­szágos Szövetségével. Az említett szerveze­tek „Pro Patria et Scientia Díj” elnevezé­sű pályázatot hirdetett a doktoranduszok és témavezetőik részére. A pályázatra Bujtás Tibor doktorandusz, a sugárvédelmi osztály ve­zetője is beküldte mun­káját, és előadások megtartására is vállalkozott. A pályázat eredményhir­detésére a Zrínyi Miklós Nemzetvé­delmi Egyetemen került sor május 17- 20. között a „Tavaszi Szél” elnevezé­sű konferencián. Bujtás Tibor a „Ki­egészítő sugárvédelmi ellenőrzőrend­szer tervezése és létesítése a sérült fű­tőelemek eltávolításához” című dol­gozatával és előadásával I. helyezést ért el. Bujtás Tibor e munkájának címe egyben doktori disszertációjának is a címe, már „csak” a megvédésre vár, amelyre ez év novemberében kerül sor. Gratulálunk a nyertes pályázathoz, és sikeres védést kívánunk! OKLEVÉL \ ..Somos AUpuvjm a vcdclmi oktatásén es kutatáséit", a Magyar Felsőoktatási Vkkrcduácios Ri/ottsag Doktori Bizottsága, az Országos Doktori Tanács, továbbá a Doktoranduszok Országos Szövetségé közreműködésével lebonyolított Pro Patria et Scientia Dij ösztöndíj pályázaton doktorandusz a műszaki «rs élettelen természettudományok ________qÜoujőizjd read&ar t^Tvezeee a ■őéruü fCáódexBzSi dtói?olí£á*dííűz. helyezést ért el. eredményhez gratulálunk, es további sikeres tudományos munka: kívánunk! Budapest. 2l\\>. rruius l*5 Szakértőt kuratórium elnöke L & {ufou- '"'A­Országos Doktori Tanacs elnöke I7 f , , ..Somos^Vapitvánv a védelmi oktatásért és kutatásért" képviselője Doktoranduszok Otsza^o? Szövetségé elnöke Kaszás István technológiai vezető 1986 óta dolgozik az üzemviteli igazgatóság reaktor osztályán. Primer köri gépészként kezdett, majd főgépész és reaktor­operátor lett, később technológus. 2006 szep­tembere óta technológiai vezetőként dolgozik.- Hogyan fogadtad a projektbe történő delegá­lást? Mióta dolgoztál benne?- Azonnal bekerültem a projektbe, és végigdolgoztam benne a négy évet. Gyakorlatilag alapító tagja vol­tam. Nagy meglepetéssel és egyben nagy megtiszteltetéssel vettem Ko­vács József - akkor üzemviteli igaz­gató - megbízását. Megtiszteltetés volt számomra, hogy alkalmasnak ta­láltak erre a munkára. A meglepetést az jelentette, hogy pár napos szabad­ságról jöttem vissza - amire nehezen tudtam szert tenni, éppen az üzemza­vari eseményekkel kapcsolatos sok munka miatt -, és visszatértemkor a Helyreállítási Projektbe való delegá­lás hírével fogadtak. Először én is, mint a többiek, műszaki szakértőként kezdtem a munkát, majd amikor megalakult a projekt, akkor az üzem­viteli csoport vezetője let­tem.- Mennyire volt inten­zív ez a munka? Sok időt kellett bent eltölteni?- Rengeteget. Nagyon sok szabadságom maradt az elmúlt három évből. Az utóbbi három év ne­kem úgy zajlott, hogy közben főiskolára is jár­tam, ami szintén sok időt elvett, és még a reaktor osztályon is tettem a dolgom. Azt a munkát, ami átszállt volna a projekttől az osztály­ra, mindig magam végeztem. Az osztálynak nagy segítség volt, hogy a feladatot, amit hoztam, az esetek nagy részében meg is oldottam. Sok mindenben támogattak, bíztattak, de többször mondták, hogy pihennem is kellene. Sok olyan új feladat jelent­kezett, amivel korábban nem talál­koztam. A nagyszámú oktatási tevé­kenység szintén újdonságot jelentett számomra.- Mit érzel most, hogy lezárult a helyreállítás, befejeződött a munka?- Nagy megkönnyebbülést érzek. Átéltem néhány nehéz időszakot az elmúlt négy évben. Komoly megter­helés volt, hisz sokat kellett bent len­ni, túlórázni, ami idegileg és fizikai­lag is igénybe vette az embert. A mostani felszabadultságérzethez az is hozzátartozik, hogy jó eredmény­nyel, sikeresen fejeztük be a mun­kánkat, és ez nagy eredmény a pro­jektnek és a csoportnak is.- Most, hogy vége, több idő jut a kikapcsolódásra és a családra. Ők hogyan viselték az elmúlt időt?- Nagy türelemmel és megértéssel vették tudomásul a helyzetet. Felesé­gem 1984 óta itt dolgozik a cégnél, humánpolitikai előadó. Bálint fiam 16 éves, nagyon jól tanul, büszkék vagyunk rá. Orvos vagy gyógysze­rész szakon szeretne továbbtanulni. Bízunk benne, hogy sikerrel jár, hisz komolyan veszi elképzelését. Sza­badidőmben sportolok, futok, gyak­ran megyünk fiammal kerékpározni, és kirándulni a családdal. Nemrégen végeztem főiskolai vizsgáimmal is, és most úgy érzem, sok teher szakadt le a vállamról. Nagy szabadság lepett meg hirtelen, ami kellemes érzés.- Jó pihenést, kikapcsolódást kí­vánok a nyárra! -Lovásziné Anna-Bódi László primer köri létesítési csoportvezető Diplomáját a MEI-n sze­rezte. Hosszú ideig üzem­be helyező volt, majd ügyeletes mérnöknek ta­nult, később ismét beru­házási területre került, ahol a biztonságnövelő intézkedési, valamint a kondenzátor- és a turbi­narekonstrukciós pro­jektnek volt a vezetője. 2000-től a létesítési fő­osztály technológialétesítési osztá­lyán csoportvezető. — A helyreállítási munkához ho­gyan, mikor kapcsolódott?- Az üzemzavar után hamarosan elkezdtem ezt a munkát. Az átalakí­tásokat gyorsan kellett végezni, és kézenfekvő módon a létesítési szer­vezetet azonnal bevonták. Mivel ott én voltam a primer köri csoportveze­tő, ezért rám hárultak a feladatok. Májusban még a primer köri cso­portvezetői feladatomat is végeztem, de amikor létrejött a Helyreállítási Projekt, akkor oda delegáltak. A technológiaiháttér-csoportot vezet­tem. Minden feladat végrehajtása, amit az elhárítás kapcsán a különbö­ző rendszerek átalakításaként el kel­lett végezni, rajtam keresztül történt. A kapott feladatokat saját dolgozók­kal és külső vállalkozókkal valósí­tottuk meg. — Mennyire vette kihí­vásnak ezt a megbízást?- Abból a tekintetből tu­dom kihívásnak venni, hogy itt olyan dolgokkal ta­lálkoztam, olyan ismerete­ket sajátítottam el, amit máshol nem tudtam volna megszerezni. Megismer­tem például az orosz mun­katársak által használt tech­nológiát, berendezéseket. Nagyon érdekes volt a munka. Én mindig örülök minden olyan feladat­nak, melyet ha elkezdek, látom, hogy be is tudom fejezni. Amikor pedig a végeredmény megvalósul, jó érzés számomra, hogy részese lehet­tem, hogy az én munkám is benne van. Projektvezetői múltamból adódóan ez a működési for­ma, a delegálás és az idegen erőforrás­ok használata nem állt távol tőlem. A feladatok az atom­erőmű szabályozá­sának megfelelően történtek, a végrehajtás módja nem tért el a korábbiaktól, és nagyon jó volt az együttműködés, valamivel erősebb, mint máskor.- Voltak nehezebb időszakok? A családtól vett el időt?- Normális ütemben haladtuk, bi­zonyos feladatokat gyorsabban, né­melyeket - a munka természetéből fa­kadóan - hosszabb idő alatt végeztünk el. Nekem nem voltak pluszóráim, ál­talában időben haza tudtam menni.- A családról, szabadidőről, nyári terveiről mondana pár szót?- Felnőtt lányom már önállóan él. Feleségemmel nagyon szeretünk ki­rándulni, utazni, télen és nyáron egy­aránt. A tengerpartot különösen ked­veljük. Gyakran látogatjuk édes­anyámat, aki faluban lakik, és háza körül elvégezzük a szükséges tenni­valókat. -Lovásziné Anna-Kiadvány a paksi Szelle-örökségről Dr. K. Németh András (képünkön) nevével fémjelzett gyűjteményt jelentetett meg a paksi Városi Múzeum. Széllé Zsigmond életé­ről és munkásságáról szól a Paksi Múzeumi Füzetek sorozat 4. ré­sze, mely 500 Ft-os áron megvásárolható a kiadó intézményben. Széllé Zsigmond duna­­földvári járásbíró volt. 1838. május 1-jén szüle­tett Pakson. Életének utolsó harminc esztende­jére tehető az a feltáró munka, melyet választott lakhelye környékén végzett. Tevékenysége persze nem mérhető a megyei mú­zeum névadójáéhoz, Wosinszky Móréhoz, hiszen jóval kisebb terü­leten kutatott a régi idők nyomai után, de a maga korában elismerés­nek örvendett. Amint azt dr. Várady Zoltán kan­didátus, tanszékvezető főiskolai ta­nár a kötet sajtóbemutatóján el­mondta: a paksi kötődésű kutató munkásságának feldolgozásával mindezidáig adós maradt a telepü­lés. Komoly és nehéz gyűjtőmunka áll a szak­emberek mögött s - mint a bemutatón kide­rült - előtt is. (Az össze­jövetelen derült ki: újabb, igen értékes em­lékek bukkantak elő Széliével kapcsolatban — a Szerző.) Megtudtuk a XIX. századi viszo­nyokról, hogy akkoriban senkinek nem volt - is­kolai oktatás nem lévén nem lehe­tett - ásatási végzettsége. Érdeklő­dő amatőrök ők, így Széllé is, aki élete nagy részét szentelte a kuta­tásnak. Legjelentősebb dokumentu­ma a Dunaföldvár régi emlékei cí­met viseli, ez az 1895-ös Archeoló­giái Közlönyben napvilágot is lá­tott, ami abban az időben nagy je­lentőségűnek számított. Miután Dunaföldváron hiába ajánlotta fel nem sokkal halála előtt az összegyűjtött emlékeket, Pakson próbálkozott. Szülőhelyén aztán si­kerrel járt: a polgári fiúiskola befo­gadta a Szelle-gyűjteményt. Az adományozó mindehhez terjedel­mes jegyzéket is csatolt. Az akkori­ban szokatlan gesztusról a megyei hetilap is elismerően számolt be. Az összejövetelen elhangzott az is, hogy a paksiak büszkék voltak a mú­zeumra, adományaikkal 1935-ig egy­re csak bővítették tartalmát, az azt kö­vető háborús időszakban azonban a gazdag tárlat nagyrészt megsemmi­sült. Ezért is volt nehéz hatvan év táv­latában összegyűjteni egy kiadványra való információt, tárgyi emléket. Elis­merés illeti mindazokat, akik azért tet­tek, hogy ezt a méltatlanul elfeledett kutatót bemutathassák a közönségnek. S hogy mennyire magukénak tudják Széllé hagyatékát a mai paksi muzeo­lógusok, régészek, azt a leginkább az a szándék fejezi ki, hogy róla tervezik elnevezni a paksi múzeumot. -V. E-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents