Atomerőmű, 2007 (30. évfolyam, 1-12. szám)
2007-06-01 / 6. szám
2007. június 7. oldal mym paksi atomerőmű Köszönet a munkáért Május 10-én a PA Zrt. ünnepséget rendezett a helyreállítási munkálatok lezárása és a Helyreállítási Projekt működésének befejezése alkalmából, ahol Kovács József vezérigazgató köszönőoklevelet nyújtott át Eck József, a Helyreállítási Projekt vezetője részére. Amikor a teremben Eck József neve elhangzott, és az oklevél átvételéhez felment a színpadra, hatalmas taps és örömteli moraj jelezte a résztvevők, a munkatársak egyetértő elismerését. Eck József 1979-ben végzett a Budapesti Műszaki Egyetem erőművi folyamatok szakán. Még ez év őszén kezdett dolgozni az atomerőműben, ahol az elmúlt 28 évben gyakorlatilag az összes műszaki területet megjárta, az üzembe helyezéstől kezdve az ügyeletes mérnöki beosztáson keresztül a műszaki háttér szervezetig. Sokan a karbantartás-irányítási osztályról és a bázisról ismerik, mivel részt vett annak kialakításában és hosszabb ideig vezetésében is. Minden területen sok ismerőst és barátot szerzett, aminek igen komoly szerepe volt a későbbi tevékenysége, mint például az Helyreállítási Projekt sikeres végrehajtásában.- Kedves Józsi! Gratulálok az elismeréshez! Az atomerőmű életében egy rendkívüli és hosszan tartó feladatot hajtott végre a Helyreállítás Projekt. Visszatekintve a kezdetre, miként fogadtad a felkérést a projekt vezetésére?- Nem sokat töprengtem az igenlő válaszon, mert úgy éreztem, ha a cég vezetése rám gondolt és bízik bennem, akkor el kell vállalnom. Tisztában voltam azzal, hogy a probléma olyan komoly, aminek megoldása sürgős feladat.- Sok ember több területről dolgozott együtt. Milyen munkastílus, kapcsolat jellemezte a munkát? Te magad hogyan élted ezt meg?- Kezdetben mind a tizenöten együtt, egy közösségben dolgoztunk. A feladatok későbbi szaporodásával azonban szükségessé vált, hogy a projektet csoportokra osszuk, és a csoportok élére vezetőket jelöljünk ki, akik a nem közvetlenül a projektben, de projektfeladaton dolgozó kollégák munkáját szervezték, irányították. Maga a működés kialakítása sem bizonyult egyszerűnek, de azzal mindenki tisztában volt, hogy igen nehéz munkában lesz része. Szokatlan volt a feladat újszerűsége is, mert szinte mindent magunknak - természetesen a szerződéses partnerrel együttműködve - kellett kitalálni, és megítélni azt, hogy a kiválasztott megoldás megfelel-e a köveelőször külföldön, és emiatt vezetőikben még bizonyos félsz is felmerült, hogy hogyan fogják elviselni a kollégáik az otthonuktól való távollétet. Első alkalommal a múlt év július-augusztusában a betanulás, gyakorlás ideje alatt tartózkodtak nálunk a ditelményeknek. Emellett természetesen a projektben dolgozó különböző mentalitású, gondolkodású embereknek is össze kellett hangolódni. Ez nem ment mindig zökkenőmentesen, de úgy gondolom, hogy igazából nem is lehet súrlódásmentesen végrehajtani egy ilyen komoly súlyú feladatot. Magam is igyekeztem stílusomat, kapcsolattartási módszeremet több-kevesebb sikerrel pozitív irányban változtatni, de a kollégák is egyre inkább hozzám és a munkához hangolódtak. Akik már jó ideje ismernek, tudják, hogy eléggé agilis ember vagyok, és mindig a probléma megkeresésére, megoldására törekszem. Ennek keretében segítséget adtam azoknak a munkatársaimnak, akik kevésbé tempósan haladtak a feladatukkal, a többieket pedig megpróbáltam még nagyobb tempóra sarkallni.- Milyen volt az orosz partner szakembereivel való együttműködés?- Az orosz kollégákkal való munkakapcsolatunk két részre osztható. A munka elején, az előkészítés időszakában olyan mérnökökkel, tudósokkal és nagy tapasztalattal, tudással rendelkező szakemberekkel találkoztunk, akiknek a külföldön való munkavégzés nem okozott gondot. Más volt a helyzet a későbbiek során a munkavégzésre ideérkezett kollégák esetében. Ezek nagy része ekkor járt mitrovgrádi kollégák. Ezen egy hónap alatt megszokták a helyet, a környezetet, az erőművet, és megtapasztalták, hogy a magas szintű ellátás mellett minden olyan feltételt biztosítunk számukra, mely a nyugodt és biztonságos munkavégzéshez szükséges. Ők is megtettek mindent a maguk részéről ahhoz, hogy sem a munkahelyen, sem szabadidőben ne okozzanak nekünk nehézséget.- Most így a végére érve, hogyan összegeznéd az egész munkád?- Az eleje volt különösen nehéz, amikor még nem igazán láttuk, milyen módon, hogyan fogjuk ezt a feladatot megoldani. Ez az időszak mintegy két évig, 2003 áprilisától 2005 júliusáig, az üzemzavartól a hatóság elvi engedélyének megadásáig tartott. Ebben az időszakban folytak az egyeztetések, és jelentős számban merültek fel olyan kérdések, melyek számunkra természetesek voltak, de a kívülállóknak - pl. a hatóság munkatársainak - csak úgy voltak elfogadhatók, ha azokat részletesen leírtuk, megmagyaráztuk és mindezeket még további elemzésekkel alá is támasztottuk. Ekkor szinte teljesen kilátástalannak éreztem a helyzetet, ami csak akkor változott meg, amikor a berendezések gyártása megkezdődött, és már kézzel fogható eredmény mutatA helyreállítási munkák résztvevőit ünnepeltük A Városi Művelődési Központ színházterme zsúfolásig megtelt május 10-én késő délután. A helyreállítási munkákban részt vett több száz munkatársat először Kovács József vezérigazgató úr köszöntötte. Méltatta és megköszönte a kimagasló teljesítményt, amellyel az atomerőmű szakemberei bebizonyították: magas színvonalon és elkötelezetten üzemeltetik az atomerőművet. Ezt követően Hamvas István műszaki vezérigazgató-helyettes emlékezett az elmúlt négy év embert próbáló kihívásaira. Hangsúlyozta, hogy a több mint húszéves biztonságos üzemeltetésnek köszönhetően nem rendült meg a lakosság és a politika bizalma az erőmű szakemberei iránt. Kiemelte: a bizalom megtartásában sokat köszönhetünk dr. Kocsis István volt vezérigazgató úrnak is. Hamvas István méltatta Eck József projektvezető teljesítményét, és felkérte Kovács József vezérigazgatót, adja át az elismerő oklevelet a projektvezetőnek. A visszaemlékező értékelések után fergeteges műsorban gyönyörködhettek a jelenlévők, amelyet a Táncművészeti Főiskola néptánc tagozatának végzős növendékei mutattak be. A szűnni nem akaró taps után dr. Kocsis István, az MVM Zrt. vezérigazgatója mondott pohárköszöntőt. A pezsgős köszöntőt állófogadás követte. kozott. Az egész folyamat legkönynyebb részét a végrehajtás, a sérült fűtőelemek eltávolítása jelentette számomra. Ekkorra ugyanis már minden a helyére került, és megszűnt az a megalapozó tevékenység , ami hosszú időn át jelentős terhelést adott. Voltak napok, amikor egész nap „csak” tévét néztünk, de természetesen nem kereskedelmi adókat, hanem a tárgyalóban lévő készüléken azokat a képeket, melyek a közvetlen munkaterületet mutatták. Állítom, hogy a munkavégzés ilyen egyenes közvetítésben történő figyelemmel kísérése - amellett, hogy sokkal nagyobb élményt nyújtott, mint bármelyik tévéadó ügyeletes sztárocskája vagy valóságshow-ja - rendkívüli módon felgyorsította a munkával kapcsolatos információáramlást, és ily módon biztosította a felmerült problémák rövid idő alatti megoldását és a szinte azonnali döntéshozást. Számos, nem projektes munkatársunk is látta ezeket „közvetítéseket”, s nagy részük számára ekkor lett érthető, hogy mit is csinált, készített elő 3 és fél éven keresztül a projekt. Az összegzéshez hozzátartozik az is, hogy számomra teljesen egyértelmű, hogy önmagában a projekt nem lett volna képes ezt a feladatot végrehajtani. Nagyon sok, alkalmanként száznál is több ember, kolléga munkájára volt szükség ahhoz, hogy a tevékenység sikeresen végrehajtható legyen. Úgy gondolom, hogy az oklevél nemcsak engem illet, hanem mindenkit, aki velem együtt dolgozott, akár a tárgyalóban, akár a blokkon vagy bárhol, a saját munkaterületén. Ezért ez úton is szeretném megköszönni valamennyi erőműves munkatársam és külsős kollégám munkáját. Mindenkinek köszönöm a segítségét, közreműködését, azt a munkát, amit az elmúlt négy év során ennek a feladatnak a végrehajtásába belefektetett. — A munka után essék szó a pihenésről. Család, hobbi? — Húszéves fiammal élek Pakson. Szabadidőmben vadászgatok, elsősorban apróvadra, fácánra, vadnyúlra, de leginkább vadkacsát szeretek lőni. Az ágyúgolyó sebességével repülő és közben „cselező” kacsát eltalálni nem egyszerű dolog. Ha kell, ismerősök, barátok számára meg is főzöm az általam elejtett vadat, s eddig nem vallottam vele szégyent. Emellett rengeteget olvasok, számomra a papíralapú olvasnivaló még mindig varázslatos dolgokat rejteget. — Még egyszer gratulálok, és viszszatérve korábbi létesítési főosztályvezetői munkakörödbe, további sok sikert kívánok! -Lovásziné Anna-Cserháti András műszaki főszakértő- András! A cég nagyon kevés, még aktívan dolgozó alapító tagja vagy. Volt-e hasonló volumenű feladatod?- A helyreállítás a cégnél eddig eltöltött 31 évem legnagyobb kihívása volt. Az üzemzavar utáni első hetekben éjjel-nappal, aztán már csak hajnaltól estig voltunk benn, dolgoztunk az akna viszonyainak feltárásán, stabilizálásán. Idővel már lett egy hétvégi pihenőnapunk, pár hónap után kettő is. Később az előkészítési szakaszban a legnagyobb terhelést a „papírgyártás” jelentette. Akkoriban főleg műszaki, tervezési ügyekért, orosz berendezésekért, hatósági gyártási engedélyek megszerzéséért voltam felelős. A zárószakaszban a végrehajtás irányításában is részt vettem. A közel 5 év alatt tömérdek - legalább 200 - számítógépes prezentációt készítettem és mutattam be magyar, angol vagy orosz nyelven, néha mások mutatták be helyettem. Hazai és külföldi műszaki konferenciákon, oktatásokon, az erőmű vendégei előtt, biztosítói szemlén stb. szerepeltem ezekkel. A munka érdekes volt, és nagyon más, mint a normál üzem megszokott megalapozása, kiszolgálása. — Milyen személyes hozadéka van a közös munkának?- Tennék egy kis kitérőt. Nagy személyes élmény volt számomra, hogy a sérült üzemanyag kezelése kapcsán eljutottam élenjáró külföldi szakintézményekbe, gyárakba, sőt fél éven belül két történelmi helyre is. Az utóbbiak egyike a Washington államban lévő Hanford telephely, a másik pedig Oroszországban, a Dél- Urálban található Azjorszk volt, ami ma is zárt város, katonai igazgatással. Ismert, hogy e helyek a 40-60-as években a nukleáris fegyverkezés legfontosabb bázisai voltak, pl. az ottani sok-sok reaktorban termelték a bombákhoz a plutóniumot. Hazatérve a mellékesen megszerzett technikatörténeti információimat, fotóimat, benyomásaimat hobbijelleggel erősen kibővítettem internetes kutatások, könyvek és videók alapján. Végül még a Műegyetemen is előadást tartottam e témáról.- A munka tudományos feldolgozására gondoltál-e?- Február végén elkezdtem egy könyv írását a helyreállításról. Ebben kissé elkedvetlenített az a vezetői döntés, hogy a sérült üzemanyagot közvetlenül mutató képek továbbra sem nyilvánosak, és a követett eljárások, eszközök is jogvédelmi okokból, csak korlátozottan ismertethetők. Kissé naivan úgy képzeltem, hogy a helyreállítás sikeres végrehajtása után előnyösebb számunkra a nagyobb nyíltság ezekben a kérdésekben. De talán nem látok át minden lehetséges buktatót, mert szerencsére eddig kevés dolgom volt elvakult antinukleárisokkal és a szenzációhajhász bulvársajtóval. Az üzemanyag betokozására készülve az oroszokkal együtt tényleg kimunkáltunk néhány eléggé különleges, eredeti műszaki megoldást. Ezek valóban védelemre érdemesek, bár kérdéses, lesz-e rájuk a jövőben vevő. A szolgálati know-how bejelentése, levédése a társaság által már megtörtént, amihez újra leírások, ábrák tömegét kellett összeállítanunk. Lukács Péter műszaki főszakértő Annak a munkacsoportnak volt a vezetője, amelyet a karbantartási igazgatóságon (káig) szerveztek egy évvel az üzemzavar után. A csoport csak a Helyreállítási Projekt munkáját volt hivatva támogatni, és jogosult volt pluszemberek bevonására is.- Péter! Hogyan fogadtad ezt a megbízatást?- Örömmel, mert egy nagy szakmai kihívásnak tartottam, egy olyan rendkívüli feladatnak amilyennel szerencsére ritkán találkozik az ember.- Nehéz volt a ritmust felvenni?- Erre a kérdésre az alábbi esetet mondhatom el: közel egy hete dolgoztam a projektben, amikor Eck József megkérdezte: na milyen a munka? Én visszakérdeztem: kívülről vagy belülről? Azt válaszolta: is-is. Erre én elmondtam, hogy kívülről nem sok minden látszik. Tudja az ember, hogy van egy ilyen projekt, dolgoznak benne emberek, és semmi több. Belülről viszont egy hihetetlenül pörgős, feszített, rövid határidős feladatokkal és sokszor feszült értekezletekkel. Ez meglepett engem, mert kívülről senki sem láthatta, hogy mi van belül. Valóban így volt ez szinte végig. Talán voltak egészen rövid időszakok, amikor lazult a gyeplő, de igazából, aki nem tapasztalta, az nem tudhatja, hogy milyen feszített tempóban dolgoztunk. Szűk határidők és komoly számonkérések voltak a jellemzők. Hetente három alkalommal voltak az értekezletek, amelyekre felkészülten kellett menni. Hatalmas mennyiségű dokumentációt kellett gyártanunk, zömében olyanokat, amilyeneket eddig még nem. Nagy körültekintést és előkészületet jelentett a berendezések behozatalának intézése. Az irányításom alatt álló csoportot a káig igazgatója hozta létre, és én eleve az ő közvetlen alárendeltségébe tartoztam, rendszeresen ott ültem a káig vezetői értekezletein is. Ebből adódóan feljogosítást kaptam arra vonatkozóan, hogy ha kell, akkor közvetlen a főosztályvezetőkkel tartva a kapcsolatot, mozgassam a káig csapatát, amely így nagyon jól szuperált (Folyt. köv. old.)
