Atomerőmű, 2007 (30. évfolyam, 1-12. szám)
2007-11-01 / 11. szám
2007. november mym paksi atomerőmű 11. oldal Atom erőmű 1990. FEBRUÁR - 1994. JÚNIUS Az Atomerőmű újság az 1994. évi FEIEA Grand Prix pályázatán mint a legjobb magyar üzemi lap A 13 országot és 5000 egyéni szakújságírót tömörítő Szakújságírók Egyesületeinek Európai Szövetsége (FEIEA - Federation of European Industrial Editors Associations) minden évben értékeli az üzemi, üzleti kiadványokat és folyóiratokat. Első körben minden szerkesztőségnek a saját országán belül kell kivívnia a nevezés jogát. A Magyar Tudományos, Üzemi és Szaklapok Újságírói Egyesületének elnöke, dr. Vámos György és Komornik Ferenc akkori titkár javaslatát elfogadta a nemzeti bírálóbizottság, így a FEIEA 1994. évi Grand Prix pályázatán cégünk havilapja, az Atomerőmű mint a legjobb magyar üzemi lap szerepelhetett. Több céges levelet őrzök, de azok közül máig a legkedvesebbet 1994. június elején ünnepi körülmények között az ASE étteremben vehettem át. „A Paksi Atomerőmű Rt. munkavállalói és vezetői nevében köszönetemet fejezem ki a lelkiismeretes szakújságírói tevékenységéért, amely hozzájárult, hogy az üzemi lapunk elnyerte a legmagasabb hazai minősítést és képviseli hazánkat az európai megmérettetésben ” - írta dr. Petz Ernő akkori vezérigazgatónk. Cégvezetői döntés alapján, így 1994. szeptember 11-19. között a svájci Crans- Montanában az alábbi ötfős paksi szerkesztőbizottság képviselte a 16. FEIEA-kongresszuson hazánkat: Fábián Erzsébet főszerkesztő, Lovászi Zoltánná, Topor Magdolna, dr. Ormai Péter és jómagam mint szerkesztők. Az izgalmas és tanulságos szakmai megbeszélések mellett látogatást tettünk Genfben, a fennállásának 40. évfordulóját ünneplő Európai Nukleáris Kutatóintézetben (CERN) és a világ legmagasabb völgyzárógátja segítségével épült, Sión melletti Grande Dixence vízerőműben is. Visszatérve a kongresszusra, ott több munkacsoportban, egymással párhuzamosan az eredményeket összegző szakmai munkát végeztünk. Mivel lehetőséget kaptam egy német nyelvű munkacsoportban dolgozni, így alábbiakban közreadnám az akkori közös együttgondolkodás eredményét tartalmazó, rövidített összefoglalót, melynek megállapításai minden munkavállalónk számára máig tanulságosak: Az alkalmazottak mint a belső kommunikátorok és a vállalat követei A célok teljesítését segítette, hogy három nyelvi csoport vizsgálta a címben jelzett témakört. Az angol csoport inkább az emberi szempontokat vizsgálta, a francia főleg a szerkezetről vitázott, a német csoport központi témája pedig a kommunikáció jelentése volt. Az eltérő megközelítés mellett abban mindenki egyetértett, hogy a leghatékonyabb belső kommunikációt a cégek alkalmazottjai végezhetik, kifelé pedig ők a nagykövetek. A három csoport megvitatta a jelzett témakört az elvek, a személyzet, a szervezési és műszaki követelmények alapján. Alapelvek, emberi szempontok Legfontosabb elv az objektív, nyitott kommunikáció. Ezenkívül nélkülözhetetlen a bizalom a belső kommunikátor és a felső vezetés között, valamint a kommunikátor és az összes alkalmazott között. Végül az információkat osztályba kell sorolni, stratégiai és nem stratégiaiként kell kezelni, így létfontosságú a cégeknél a kommunikációs és információs stratégia. A kommunikátor a megbízását átérző, előretekintő és felelősséget vállaló személy. A kommunikátor legyen intuitív, tudjon hallgatni, aki megközelíthető, rendelkezzen közösségi érzékkel, kösse össze az elméletet a gyakorlattal, tudjon tolmácsolni, keményen dolgozzon, legyen kitartó és toleráns. A 4. munkacsoport tagjai meg voltak győződve róla, hogy a fenti elvek alkotják az alapjait annak, hogy a kommunikátorok megfeleljenek, és vállalati követek legyenek. Szervezési követelmények A formális struktúra nem lényegi kérdés. Egy közvetlen kapcsolat a felső vezetéshez azért alapvető, hogy a belső kommunikátor mindig független döntéseket tudjon hozni. A pozíciója legyen rugalmas. Műszaki és egyéb követelmények A műszaki követelmények rohamosan változnak, szükség esetén kézikönyvet érdemes készíteni. Az információk papíron való megjelenése továbbra is fontos, a jövőbeni fejlesztés támogatja, és nem helyettesíti ezt. A cégen belül foglalkozni kell az alábbi lényegi követelményekkel:- informálni kell a vezetőket és az alkalmazottakat a belső változásokról,- növelni kell a folyamatok, a termékek, a szervezet és a külső környezet megértését,- segíteni kell a vezetők és az alkalmazottak magatartásának megváltoztatását kvalifikáltabb és termelékenyebb irányba,- bátorítani kell az alkalmazottakat a cég szociális és kulturális tevékenységeiben való részvételre. Amennyiben a felső vezetés nem látja a kommunikációs stratégia szükségességét, úgy ez nagy kockázatot jelent a cégnek. De mi ott megtanultuk, valószínűleg egyszerűbb elérni a cég felső vezetését, mint a svájci hegyek csúcsát.-Sípos Lásztóminőségügyi szakmérnök Vékony az igazság mezsgyéje Se eső, se hó, se szél, vagy bármi más nem tud eltéríteni attól, hogy szerencsés és egyben boldog embernek mondjam magamat. Nálam úgy van, ha valami szép volt az életemben az egyre szépül az emlékek hidján, a csúnyaságok lassan, de biztosan elhalványulnak. Nem hinném, hogy ezzel én vagyok csak így. Sokkal jobb közérzetem van ezáltal, mintha a manapság annyira divatos szokásoknak hódolnék, hogy a múltat vádolni, szidni, sőt köpködni illik, erős indulatok közepette. Többek között azért is szerencsés vagyok - nyugodtan mondhatom -, mert erőm teljében oly korban éltem, amikor az atomerőmű felépült, és ennek a gigászi munkának résztvevője, szemtanúja lehettem. Annak idején kis dobozos felhúzós Kodak filmfelvevőmmel az alapkő letételét is megörökítettem, színesben. Az építkezés közben szinte minden zegzugát bejártam a létesítményeknek, tulajdonképpen a szemem előtt nőtt ki az erőmű a földből. Tagja lehettem a meginduló üzemi lap, az „Atomerőmű Építői” első szerkesztőbizottságának. Néhány év elteltével már az én kezemben volt a megbízás az újság szerkesztésére. Akkor a beruházás dolgozóinak szánt lapként - hajói emlékszem - kéthavonta jelentünk meg. Majd a 80-as évek közepétől a város és az üzem közösen pártfogolta a havonkénti kiadatást „Paksi Atomerőmű” címmel. Terjesztését a posta vállalta, így minden paksi háztartásba eljutottak a helyi eseményekkel kapcsolatos információk. Lelkes, írói vénával megáldott külső munkatársak működtek közre az újság elkészítésében. Foglalkoztunk az üzem fontosabb dolgaival, cikkeztünk a városról, kulturális rendezvényekről, sporteseményekről. Minden számban volt rejtvény - a megfejtők közt könyveket sorsoltunk ki -, és karikatúrákkal is igyekeztünk a kedves olvasó szimpátiáját elnyerni. Ha valaki arra volna kíváncsi, hogy cenzúráztak-e bennünket, határozottan kijelenthetem: nem. Inkább táboriak, mint ideálisak voltak a körülmények, amelyek közt dolgoztunk, de lapzártára valahogy mindig összegyűlt az újságot megtöltő anyag. Akkoriban ez természetesnek tűnt, most így visszatekintve egyfolytában csak csodálkozom. Ahogy lapozgatok az emlékeimben eszembe jut egy eléggé kínos epizód. Már a nyomdában voltam, és a szedés előtti korrektúra végére jutottam, amikor telefonon utolért az egyik műszaki jellegű cikk szerzője, és érdeklődött, hogy változatlanul jelenik-e meg az írása. Mikor megtudta, hogy rövidíteni kellett rajta, nem járult hozzá a közléshez. Ott helyben meg kellett Írnom helyette valamit, hasonló teljedelemben. A témára már nem emlékszem, de mit mondjak: kiizzadtam. Jó ötletnek tűnt, amikor valaki azzal állt elő, hogy bíztassuk az olvasóinkat saját maguk készítette fényképek beküldésére. Az ötlet bevált, sok jópofa felvétel érkezett, humoros szövegekkel kiegészítve. Akadt néhány konfliktusunk is. Például, amikor a főszerkesztő elődöm vitriolos tollal alaposan megkritizálta az OTP ügyintézési módszerét. Állítólag pártberkekben is volt vita róla, de az újságot nem érte retorzió emiatt. Bátorkodtunk egyszer egy bírói ítélet kapcsán néhány kérdést feltenni. A történet lényege, hogy egy hölgy kitisztíttatta a drága pénzen megvásárolt bundáját, amely a tisztítás következtében használhatatlan lett. Az első és másodfok szerint is a kisiparos szakszerűen végezte el a dolgát. A pórul járt felperesnek még a perköltségeket is és a munkadíjat is ki kellett fizetni. Egyik kérdésünk az volt: hol az igazság? A bíróságról meg ezt kérdezték tőlem: talán a rokonom vagy a barátnőm a szóban forgó hölgy? Valahol olvastam: az igazság jól elrendezett, jól elhatárolt birodalma kicsi, csak a balgaságok, tévedések, szeszélyek és hülyeségek vadona megmérhetetlen és feneketlen. Még egy röpke történet: 1987 augusztusában megjelent lapszám három írásának nem mindennapi következményeiről lesz szó. Első oldalon volt olvasható egy könyvajánló a Csikócsapat, vagy nem is tudom milyen című szerzeményről. Az a bizonyos könyv tartalmazta-e, vagy a recenzió írójának volt a véleménye, de megfogalmazásra került, hogy nem minden megy ám olyan flottul az atomerőmű tájékán, mint ahogy az egyesek híresztelik. A harmadik oldalon egy friss diplomás mérnök, aki akkor került a céghez, arról panaszkodott, hogy a kollégák meghökkentően önzők, szikrányi segítőkészség sincs bennük. Ökölvívóink bajnoki szerepléséről szóló tudósítás a negyedik oldalon foglalt helyet. A cím ez volt: Ketten szerepeltek a tudásuk alatt. Az íráshoz mellékelt fényképen a vezérigazgatót és az edzőt lehetett látni. A fotónak külön volt valamilyen szövege, arra nem emlékszem, hogy mi. Az újság megjelenése másnapján már nem én voltam a felelős szerkesztő. A lapátra kerülésem emléke már igencsak elhalványult, viszont elevenen élnek bennem az újságnál eltöltött évek izgalmas és szép élményei. Befejezésként a lapnak és munkatársainak, valamint az olvasóknak kívánok még hosszú és tartalmas éveket és életet. -TOCS alias Torma Csaba-
