Atomerőmű, 2006 (29. évfolyam, 1-12. szám)
2006-06-01 / 6. szám
14. oldal 1976-2006 2006. június Sárkányhaj óversenyen Már több alkalommal tettek bizonyságot az atomerőmű tűzoltói arról, hogy a legkülönbözőbb megmérettetésekben is megállják helyüket. Legutóbb azt mutatták meg, hogy sárkányhajóban is urai a helyzetnek. Második helyezést értek el a ÜL Sárkányhajó Fesztiválon május 21-én Győrben. A „military” kategóriában, ahol fegyveres testületek, tűzoltóságok és más hasonló szervezetek mérték össze tudásukat, lehetőség volt arra, hogy a csapat tagjai közt civilek is helyet kapjanak. Ezt figyelembe véve állították össze csapatukat az „Atomerőmű tűzoltók”, akik elismerésre méltó teljesítményt nyújtottak: A csapat tagjai: Akkerman Zoltán, Bazsonyi József, Bertalan István, Farkas József, Fehér Roland, Gyetvai Zoltán, Hartmann Zsófia (dobos), Lepp Frigyes, Lesták Zsolt, Markács Gábor, Matus István, Nagy Balázs, Paksi Ferenc, Papp Szilárd csapatkapitány, Puxler István, Rodenbücher Ferenc, Szabó Tamás, Tárnok László, Varga Tibor, Witt Péter és Witt Zoltán. Id. Sziklenka László, a Paksi Sárkányhajó Klub elnöke nagy segítséget nyújtott a versenyre való felkészülésben. Hogy miként kerültek az erőműves lánglovagok egy országos sárkányhajóversenyre, arról Papp Szilárd, a csapat kapitánya adott felvilágosítást. Papp Szilárd, az Atomerőmű Tűzoltóság szerparancsnoka hosszú ideig kenuzott, és egykori edzőjétől, id. Sziklenka Lászlótól (aki a Magyar Sárkányhajó Szövetségnek is elnöke) tudomást szerzett a Paksi Sárkányhajó Klub megalakulásáról, aminek alapító és vezetőségi tagja lett. Az áprilistól működő klub egy sárkányhajóval rendelkezik, amelynek hossza díszekkel együtt 12,5 m, legénysége pedig 20 evezősből, 1 kormányosból és 1 dobosból áll. A sárkányhajó-fesztivál versenykiírásában szerepelt egy úgynevezett „military” kategória is, ami felkeltette érdeklődését. Elkezdte hát a tűzoltás csapat szervezését, ami nem volt egyszerű, mert a csapattagok nagy része műszakos munkarendben dolgozott, és a hajó a tolnai egyesületnél volt vízen, oda kellett edzésre járni. A verseny előtti három hétben csupán hat edzést tudtak tartani. Lelkesedésük azonban fényes eredményhez vezette őket. Első alkalommal vettek részt ezen a versenyen, és máris dobogóra kerültek. A III. Sárkányhajó Fesztiválra kb. 70 hajó nevezett. A Team Kupa versenyén a „Tolna megyei Sárkányok” néven futó csapat — amelynek több erőműves dolgozó és tűzoltó is tagja volt - a negyedik helyen végzett, és elnyerte az első alkalommal szereplő, legeredményesebb versenyzőnek j áró kupát. Az LHB (Military) Kupa versenyen az „Atomerőmű tűzoltók” 300 m hosszú táv 1,09 perc alatti teljesítésével a második helyet szerezték meg. Gratulálunk mindkét csapatnak! -Lovásziné Anna-Papp Szilárd a felkészülés során sikerült kellőképpen elsajátítani a szükséges ismereteket és gyakorlatot. Szoros erőpróbán erős ellenfelekkel találkoztunk. Az egyéni százas akadálypályán — mint első versenyes — úgy érzem, elég jól teljesítettem. Bízom benne, hogy ez a jövőben még jobban alakul. Szabó Tamás már gyakorlott versenyzőnek mondható. Számtalanszor megmutatta ügyességét, tudását, legyen az focimérkőzés, elsősegélynyújtó avagy sárkányhajóverseny.- Milyen volt a csapatmunka?- A felkészülés remekül sikerült. A tapasztaltabb tagok közé egy-két új ember is bekerült, de a csapat a verseny idejére teljesen összeforrt. Az eredmények is azt mutatják, hogy nem volt semmi probléma, hisz mindegyik versenyszámban mi nyertünk. Nekem sajnos most nem sikerült az egyéni százasban elhozni az aranyérmet. A második helyen végeztem, csupán 0,2 másodperccel maradtam le, tavaly viszont első lettem. Öszszességében a csapatunk remekelt, mindhárom versenyszámot megnyerve hoztuk el az összesített csapateredmény kupáját.- Gratulálok a kiváló teljesítményhez! Az atomerőmű tűzoltói most sem okoztak csalódást. A tőlük megszokott módon, ha valahol megjelennek, akkor biztos, hogy dobogóra kerülnek. Kívánom, hogy ez továbbra is így legyen! -Lovásziné Anna-Megyei győzelem Erős küzdelemben nyerték meg a 4x100 m-es váltófutás, a 100 m-es akadálypálya és a kismotorfecskendő-szerelés versenyeit. Mivel minden versenyszámban megszerezték a győzelmet, így az összesített eredmények alapján méltán nyerték el a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által 2000-ben alapított vándorserleget. Szabó Tamás a 100 m-es akadálypálya egyéni versenyében 30 versenyző közül a 2. helyen végzett (a győztestől 0,2 másodperccel lemaradva). A csapat többi tagja szinte egy rajban követte őt a célba. Az atomerőműves tűzoltók nyomában voltak közvetlen a paksi hivatásos tűzoltók, ők ugyanis minden versenyszámban a második helyen végeztek, így ők a csapatverseny ezüstérmesei lettek. A verseny felmenő ágú, minden évben egy házi, egy megyei és minden második évben egy országos versenyt rendeznek. Az atomerőműves tűzoltók felkészülése már akkor elkezdődik, amikor a csoportok egymással mérkőznek, és folyamatosan készülnek, ez akár egy-két hónap is lehet. A laktanyában - versenyektől függetlenül - minden reggel testnevelő tanár vezetésével szinten tartó edzéseket végeznek. Ez természetesen hozzásegínyos fokú versenydrukk töltött el. Jó volt látni, tapasztalni az egész csapat igyekezetét, akaratát, és ahogy a végére összeforrt. Úgy érzem, nagyon jó csapatba kerültem, és sikerült beolvadni közéjük. A verseny feladataival én korábban nem találkoztam, de A Tamásiban rendezett tűzoltóversenyen, ahol Tolna megye hivatásos, létesítményi, önkéntes, ifjúsági és diáktűzoltói mérték össze szakmai tudásukat, ügyességüket, fényes sikert arattak az atomerőmű tűzoltói május 26-27-én. Négy kupával és számos oklevéllel, aranyéremmel tértek haza. A csapat tagjai: Bartha Gergely, Fehér Roland, Hahn János, Horváth József, Kovács István, Kozma Tamás, Lacza János, Papp Szilárd, Szabó Tamás, Széles Ferenc. Felkészítőik Major István és Sipter Géza voltak. ti őket ahhoz, hogy ne essenek ki a gyakorlatból, és a megszerzett erőnlétet, rugalmasságot megőrizzék. A csapat legújabb tagja, Kozma Tamás még az Atomerőmű Tűzoltóság állományában is újnak számít. Féléves szakmai képzést követően februárban állt szolgálatba a C műszakba.- Miként élted át a versenyt?- Nekem ez volt az első ilyen jellegű megmérettetésem, ezért egy bizoSikerek a ritmikus gimnasztikában Májusban tartották az Országos Diákolimpia és az Ovi-Suli országos döntőjét, ahol a PSE Ritmikus Gimnasztika Szakosztálya igen eredményesen szerepelt. A diákolimpián korcsoportjában csoportos gimnasztikában a Deák Ferenc Általános Iskola csapata — Barabás Hajnalka, Rácz Anita, Nagy Zsófia, Csillik Petra - IV. helyezést ért el, a Vak Bottyán Gimnázium csapata - Weisz Agnes, Hosszú Nóra, Köllö Kitti, Schmidt Tímea - III. lett. Az Ovi-suli döntőn a dobogó I. fokára a Micimackó csapat - B. Kovács Lídia, Bencze Beatrix -, a II. fokára pedig a Delfin csapat - Kelemen Adél, Horányi Hanna - állhatott. Együttes kéziszer csapatban korcsoportjában a Csipet csapat - Kelemen Gréta, Mach Cseperke, Szabó Réka, B. Kovács Jozefa - másodikként végzett, úgyszintén a Barabás Hajnalka - Csillik Petra - Nagy Zsófia - Rácz Anita összeállítású csapat, valamint az India csapat — Weisz Agnes, Hosszú Nóra, László Nikolett, Krizák Evelin. A versenyzők edzői: Falusi Lívia és Hermész Anita.- A Paksi Sportegyesület Ritmikus Gimnasztika Szakosztálya 20 éve alakult - adott tájékoztatást Hermész Lajosné, a szakosztály elnöke. - Azóta számtalan gyerekkel ismertettük meg a sportágat, közülük néhányan a magyar válogatott színeiben is versenyeztek, és öregbítették városunk, egyesületünk hímevét. Versenyzőink nagy része az óvodás és általános iskolás gyerekek közül kerül ki. Gratulálunk a lányoknak és edzőiknek! Kelemen Gréta, Mach Cseperke, Szabó Réka, B. Kovács Jozefa Bencze Beatrix és B. Kovács Lídia Figyeljünk a bőrünkre! A PA Zrt. Egészségközpontja az Asztma és Allergia Klubbal közös programot szervezett május 9-én az ESZI főiskolai épületében. A rendezvény igen aktuális kérdéssel foglalkozott, hiszen a napsütéses időszak beköszöntével bőrünket sok olyan hatás éri, amire oda kell figyelnünk. Az összejövetelen tehát az érdeklődés, a figyelem a bőrünkre, a bőrallergiára és a bőrápolásra irányult. A témával kapcsolatban dr. Ligeti Judit bőrgyógyász és Györffy Anita kozmetikus tartott előadást. Dr. Ligeti Judit bőrgyógyász a bőrallergia megelőzéséről, kialakulásáról, káros tüneteiről adott ismertetést, és az egyes bőrbetegségek jellemzőit diaképekkel is szemléltette. Mint elmondta, az allergiások száma egyre növekszik, és ez a környezetszennyezésnek, illetve az immunrendszer működésében beállt változásnak tulajdonítható. A doktornő többek között szólt a bőrallergiát kiváltó tényezőkről (pollen, fém, étel, gyógyszer stb.), az allergia tüneteiről, az ekcémáról és a csalánkiütésről, az öregkori foltokról, de a szemölcsökről, a rühről és a fejtetőről is. A barna foltok, anyajegyek tekintetében hangsúlyozta a bőrgyógyászati szűrés fontosságát, mely szerint egy évben egyszer mindenkinek meg kellene vizsgáltatni magát bőrgyógyásszal. Győrfíy Anita kozmetikus a bőr felépítésével, szerkezetével kapcsolatos tudnivalók ismertetésével kezdte előadását. Kiemelte a szervezet biológiai egyensúlyának szerepét, amely jelentősen befolyásolja bőrünk, különösen arcunk állapotát. A mindennapi arcápolás legfontosabb elemei után kitért a táplálkozásra, a folyadékok és az egészséges ételek fogyasztására. Szót ejtett többek között a szőrzet rendellenességeiről, a szoláriumról és természetesen az arc ráncairól is. Győrfíy Anita kozmetikai készítmények bemutatatásával és sminkkészitéssel tette látványossá, még színesebbé tájékoztatóját. Mindkét előadás igen hasznos ismeretekkel szolgált, amire különösen nagy szükség van és lesz az elkövetkezendő nyári hónapokban, amikor egyre többet tartózkodunk a szabadban, és egyre gyakrabban tesszük ki magunkat a napfény és a levegő káros hatásainak. Vigyázzunk magunkra, és ha problémánk vagy kétségeink vannak, bátran keressük fel a bőrgyógyászt, és kéijünk tanácsot a kozmetikustól. Figyeljünk a bőrünkre! -Lovásziné Anna-Harmadszor lett magyar bajnok az Atomerőmű SE kosárlabda-csapata.Gratulálunk!