Atomerőmű, 2006 (29. évfolyam, 1-12. szám)

2006-05-01 / 5. szám

10. oldal 1976-2006 2006. május Sándor László (1946-2006) Paksi otthonában 2006. ápri­lis 14-én rövid szenvedés után váratlanul elhunyt Sán­dor László, az Atomix Kft. nyugdíjas dolgozója. Múlt év október 30-án ment nyugdíjba. Nagyon készült a nyugdíjas évekre, sok időt szeretett volna tölteni szeretteivel, unokáival, tenni-venni a hétvégi tel­ken és élvezni a megérdemelt pihe­nést. A gondtalan élet rövid ideig tartott. Tavasszal egészségi problé­mák miatt orvosi kezelésre szorult. Szerető, gondoskodó felesége és gyermekei mindent megtettek, hogy a súlyos beteg félj és édesapa küz­delme könnyebb legyen. Sándor László 1979-től 2000-ig a PA Zrt. előkészítési osztályán dol­gozott villanyszerelői beosztásban, majd azt követően - nyugdíjba vo­nulásáig - az Atomix Kft.-nél fel­ügyelő elektrikusként dolgozott. Volt vezetőinek, kollégáinak egybe­hangzó vélemyénye az el­hunyt munkatársukról: „Nagy tapasztalattá, jól felkészült, megbízható mun­katárs volt. Minden körül­mények között lehetett rá számítani.” Sajnos mindez már csak múlt időben mond­ható el Sándor Lászlóról. 2006. április 21-én Pakson, a Fe­hérvári úti temetőben vettek végső búcsút Sándor Lászlótól. Gyászol­ja őt szerető felesége: Veronika, akivel 38 évig éltek együtt boldog házasságban, szerető gyermekei: László, Csaba és családjuk, uno­kái: Alexandra, Marcell, Mátyás és Olivér, özvegy anyósa, sógorai: István, Attila és családjuk, kereszt­lányai: Judit és Adél, rokonok, kol­légák és ismerősök. Laci bácsi, nyugodjál békében! Emlékedet megőrizzük örökre. MJ. Reich István (1929-2006) 2006. március 18-án a szekszárdi kórházban elhunyt Reich István, a PA Zrt. nyugdíjas reaktor-karban­tartó lakatosa. Kötelességtudó, kiváló szakmun­kás volt. 1979. április 24-ével nyert felvételt a Paksi Atomerő­mű Vállalathoz. 1989. október 1- vel ment nyugdíjba. 2006. március 23-án Hardon, a katolikus temető­ben vettek végső búcsút Reich Ist­vántól. Gyászolja őt társa: Ilonka néni, akivel 16 évig éltek együtt boldogságban. Gyermekei: István és családja, János, Zsuzsanna és családja, unokái: Anita, Nikolett és István, rokonok, kollégák és is­merősök. Pista bácsi, nyugodjál békében! -MJ.­Tóth Gyula (1953-2006) Hosszan tartó betegségben 2006. április 17-én Tóth Gyula, a PA Zrt. nyugdíjas dolgozója a szekszárdi kórházban el­hunyt. Tóth Gyu­la 1988. június 21-től 2004. de­cember 19-ig - leszázalékolásáig - hőkezelőként dolgozott az erő­műben. Igyekvő, szorgalmas munkatárs volt. 2006. április 20-án a faddi temetőben vettek végső búcsút Tóth Gyulá­tól. Gyászolja őt szerető felesége: Ágnes, akivel 27 évig éltek együtt boldog házasságban, felnőtt fia: Endre, testvérei: Ferenc, Rozália, Mária és családjuk, rokonok, kol­légák és ismerősök. Emlékedet megőrizzük örökre. Nyugodjál bé­kében! -MJ.­Menyhárt Sándor (1939. május 24 - 2006. április 29.) volt vezető mérnök emlékezetére Búcsúzunk Tőled Sanyi! Búcsú­zunk Tőled, Barát! 1989-ben jöttél hozzánk, amikor még a bővítés szele fújt az akkori beruházási igazgatóságon. Előtte bejár­tad életedben a fél világot, Kiskunfélegyházától, ahol 1939-ben születtél, Mongó­liáig. Sokszor meséltél mongóliai élményeidről ne­künk. Tapasztalatod és élményeid hasznos információt jelentettek a fi­atalabb kollégák számára. Szakmai hozzáértésedről számos létesítmény tanúskodik ma is az erőműben. Mi, akik Veled dolgoztunk, ha ebédelni megyünk, ha bejövünk az F-l portán, ha meglátjuk a látogató­épületet, ha dolgunk akad az Eü. épületben a Bázison, vagy netán az északi területre megyünk autóval, s át kell mennünk a portán, mindig eszünkbe jutsz, hiszen ezek az épü­letek magukon hordozzák a kezed nyomát, s így sokak számára hosszú időre megmarad az emléked is, per­sze amíg tudják, hogy ez a Te mun­kád volt. Mi, akik Veled dolgoztunk, nem­csak a szakembert, hanem a kollé­gát, a barátot is tiszteltük benned. A munka mellett jókat vitatkoztunk a napi politikáról, az ország dolgairól, a múltról szóló visszaemlékezések mellett, de találtunk sokszor alkal­mat arra is, hogy egy pohár ital mel­lett, baráti összejöveteleken cserél­jünk eszmét. Kapcsolatot tartottunk a családok között, együtt nőt­tek fel a gyerekeink, együtt éltünk át sok változást. Mi búcsúztattunk el 1996-ban nyugdíjba vonulásod alkal­mából, s hozzánk jöttél visz­­sza még három évre nyugdí­jasként dolgozni. Azóta is tartottuk a kapcsolatot, bár a szálak megla­zultak kicsit. Meglepett bennünket pár éve a betegséged, hiszen azelőtt sohasem voltál beteg, s megdöbbenve vettük tudomásul, hogy olyan baj kapott el, ami nem engedi a visszautat, gyó­gyíthatatlan. Gondoltuk, talán el­jössz a majálisra, s együtt ünnepe­lünk kicsit, de erre már nem került sor. Elmentél tőlünk, s el sem tud­tunk köszönni Tőled, jó utat kíván­va további utadon. Ezúton búcsúzunk hát, s reméljük, sorainkat olvasva sokak emlékezeté­ben felötlik majd az emléked, hogy volt egyszer itt közöttünk egy fehér hajú kolléga, akit Menyhárt Sándor­nak hívtak. Isten Veled, Sanyi! Egy volt kollégád, Újvári Endre Harminc év tanúi Könyvek, írások, képek, gondolatok azokról, akik történelmet írtak, és akik leírták a történelmet A paksi atomerőmű alapításának 30. évfordulójára emlékezve ez év­ben egy sorozatot adunk közre, melyben bemutatjuk azokat a kiad­ványokat, könyveket, jelentősebb tájékoztató anyagokat, amelyek az atomerőmű történetéről, az építke­zéstől napjainkig eltelt időszakról tanúskodnak. Ezzel egyben felidézzük a múlt eseményeit, és tiszteletünket fejezzük ki azok iránt, akik alkot­tak, dolgoztak, a mai nap is munkálkodnak az atomerőműért, és akik mindezt megörökítették. Májusi számunkban azt a könyvet mutatjuk be, ami a paksi atomerőmű történetének első tíz évét dolgozta fel. A könyv néhány példá­nya a PA Zrt. Műszaki Könyvtárában megtalálható. Vinnay István: 10 éves a paksi atomerőmű „Egészen más dolog valamit tudni, és egészen más dolog átadni a tudást mások számára. ” A „10 éves a paksi atomerőmű” c. könyv 1992-ben jelent meg. Szer­kesztője Vinnay István, aki a fejeze­tek írói által leadott anyagokat dol­gozta, formálta, rendezte össze. A könyvet 19-en írták, a fejezetszerzők a következők: Andics István, dr. Bacskó Gábor, Bajsz József, Bereg­­nyei Miklós, Budai Gábor, dr. Hor­váth Imre, Ignits Miklós, Kamondi Ferenc, Komlóssy György, Molnár László, dr. Nagy Dénes, dr. Ótos Mik­lós, dr. Pintér Tamás, Putz József, Radva Ferenc, Rósa Géza, Tilky Pé­ter, dr. Trampus Péter, Vincze Pál. „Ez a könyv, melyet a tisztelt olva­só most a kezében tart, egy sok évig tartó tervező-, építő-, szerelő- és üzemeltetőmunka rövid összegzése, megállás és számvetés annak kap­csán, hogy tíz éve termel villamos energiát atomerőművi blokk Magyar­országon ” - írja a könyv bevezető so­raiban „Előszó helyett” Szabó József igazgató, majd gondolatait követke­zőképp zárja: „Legyen ez a könyv a magyar ipartörténelem egy kiemelke­dő fejezetének munkája. ” A könyv szerkesztője, Vinnay István hosszú éve­ket töltött a paksi atomerő­műben, ahol mindenki is­merte. Már jó ideje Buda­pesten lakik, és bár régen járt az atomerőműben, a paksiak a mai napig nagy szeretettel gondolnak rá. Pakstól való elszakadását egy átmeneti időszak előz­te meg, mikor is egyidejű­leg dolgozott itt az atom­erőműben és Budapesten, az Országos Atomenergia Hivatalban. Pista bácsi jelenleg is igen aktív, tevékeny életet él. A múlt évben az OAH számára készí­tett egy ezer szót tartalmazó, angol-ma­gyar atomenergiai terminológiai értel­mező szótárt, ami az OAH internetes honlapján megtalálható (OAH kezdő­­lap/Letöltések/Enciklopédia/A leggya­koribb nukleáris fogalmak kis enciklo­pédiája). Most ennek a szótárnak bizo­nyos szakterületekkel való kiegészíté­sét tervezi. A múlt év végén súlyos kar­törést szenvedett, ami miatt hosszú ide­ig sok mindenből kimaradt, de mára felgyógyult, és jelenleg éppen egy sakkversenyre készül. És most lássuk, hogyan emlékezik vissza Vinnay Pista bácsi a „10 éves a paksi atomerőmű” c. könyv szer­kesztésére.- Akkoriban mindenki, az egész magyar ipar, a teljes szakembergárda átérezte annak súlyát, hogy az atom­erőmű igen jelentős létesítmény, és megépítése, működtetetése nagy tel­jesítmény. Amikor megbíztak a könyv szerkesztésével, tudtam, hogy ez egy komoly feladat, és nagy lelkesedéssel fogtam hozzá. Mint ahogy a szerzők listájából is látszik, sokan dolgoztak még benne, akik egy-egy szakterület­ről írtak a fejezetekben. Az atomerő­művet szakterületenként igyekeztünk bemutatni, mert itt a gépészettől a ve­gyészeiig, a nukleáris tudományoktól az anyagvizsgálatig mindenféle szak­ma megjelent. A cél az volt, hogy aki kezébe ve­szi a könyvet, megértse, miről van szó, mi történik az adott területen. És bizony ezt nem volt könnyű megva­lósítani. Ennél a könyvnél tapasztal­tam először azt a nehézséget, amit később több szerkesztési munkámnál is megéltem, és amiből végül is egy életfilozófia nőtt ki. Nevezetesen azt, hogy egészen más dolog valamit tud­ni, és egészen más dolog átadni a tu­dást mások számára. Egyes mérnö­kök ugyanis nem tudták úgy bemu­tatni a területüket, hogy az olyanok számára is érthetővé váljék, akik nem itt dolgoztak, és teljes mértékben is­meretlen számukra ez a világ. Előfor­dult, hogy többször is vissza kellett adnom az anyagot átdolgozásra. A szerzők nagy többsége átérezte a feladat jelentőségét, és lelkesen dol­gozott. Öröm volt tapasztalni, hogy tekintélyes, magas pozícióban lévő emberek is hallgattak szavamra, és keményen tartották a határidőt. Az én szerkesztői munkám súlypontját az jelentette, hogy az anyag mindenki számára érthető legyen. Ahol kellett, csiszoltunk a szövegen, és ábrákkal, képekkel egészítettük ki. Volt, ahol a szakterület adta a fotókat, de java­részt én válogattam ki a megfelelő képet egy nagy halom fotóból, és ír­tam a képaláírásokat, azzal is igye­kezvén színesíteni a kiadványt.- Pista bácsi! Köszönöm a vissza­emlékezést, és még sok örömteli el­foglaltságot, jó egészséget kívánok!-Lovásziné Anna­„Érdekes a Az étteremben beszélgettünk ebéd közben, úgy általánosságban. Termé­szetesen szó esett a mun­kahelyről is, és amikor azt mondta, hogy nagyon érdekes a munkája, és na­gyon szereti, akkor elfo­gott a kíváncsiság, kérde­zősködni kezdtem. Tü­dőm, többen vagyunk úgy, szeretjük a munkán­kat, ami számunkra igen csak izgalmas, változatos, szép. Amit ő végez, az va­lóban egy érdekes, különös, mond­hatni egyedi tevékenység. Hogy ki ő? Szabó János Zsigmond vezető beren­dezésmérnök (KÁIG gépész karban­tartás-technikai osztály, berendezés technológia, átrakógépek - KKAT- csoport). Mi a munkája? Az alábbi beszélgetésből kiderül.- Mióta dolgozol az atomerőmű­ben, és milyen munkaterületen tevé­kenykedtél?- A paksi atomerőművel GANZ- os dolgozóként a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának (KKAT) épí­tése kapcsán ismerkedtem meg, még 1995-ben. AKKÁT gépészeti beren­dezéseinek szerelésében, üzembe he­lyezésében végig részt vettem, és közben megismerkedtem a reaktor­karbantartó osztály dolgozóinak blokki munkáival is. A „gépészeti” élményeken túl fontos volt, hogy munkám” közben nagyon jó emberi kapcsola­tok alakultak ki körülöttem, és meg­kedveltem az „Atomvá­rost” is. így aztán 1999 végén Paksra költöztem, és 2000 januárja óta va­gyok az erőmű dolgozója. Eleinte elsősorban a KKAT gépészeti berende­zéseinek karbantartásá­val, javításával, hibaelhá­rításával foglalkoztam, majd fokozatosan hozzám kerültek (volt GANZ- osként) a reaktorcsamokban lévő át­rakógépek, a C30-EB megfogok, és más egyéb egyedi berendezések is. Az elmúlt évben a PA Zrt.-nél kiala­kult a berendezésfelelősi rendszer, amelyben széles körű szakmai terü­letet kapott a csoportunk. Hozzánk tartoznak az átrakógépek, a kiégett kazetták mozgatásával kapcsolatos erőművi berendezések, valamint a KKÁT. — Mi az, amit szeretsz a munkádban, és amit különlegesnek tartasz benne?- Ezt röviden összefoglalni elég nehéz, de említek példaként egy munkafolyamatot, ami magában fog­lalja a magyarázatot. A közelmúlt je­lentős munkája volt a 2. blokki ka­zetta-kiszállítás elindítása. A március 31-én megkezdett „éles” blokki te­vékenységeket csak rövid felsorolás­ban vázolom: alátámasztó szerkezet telepítése az ÁTM-osztósíkra, C30-as konténer beemelése a 2. blokkba, átrakógép üzembe helyezése a C30- as konténer felett, friss üzemanyag­kazetták beszállítása a blokkra, az 1. konténer megrakása kiégett üzem­anyaggal, konténer kiemelése a tárolóhelyre, majd kiszállítása a KKÁT-ba. Mindez 4 nap alatt! A fel­soroltakból is látszik, milyen sokrétű feladatot oldottunk meg azon a hosz­­szú hétvégén. Egyik nagy elismerés számunkra az volt, amikor hétfőn az egyik főnökünk megjegyezte: „Gra­tulálok nektek, hogy ilyen csendben, zökkenőmentesen végigcsináltátok az egészet!” A közel 80 órában együtt, egymással összhangban dol­goztak a reaktor-karbantartók, az át­rakógép-operátorok, a darusok, a dozimetrikusok, a dekontaminálók, a takarítók... És a végén jó érzés volt látnom, amint a megrakott konténert hibátlanul kiemeltük a 2. blokkból! Az évek során kialakult remek emberi kapcsolatok, barátságok segí­tenek a munkámban, a hétköznapja­imban, a magánéletemben. A mun­kám változatos, tele van új kihívá­sokkal, mert gyakran kell olyan egyedi meghibásodásokat elhárítani, amelyben benne vagyok a tervezés­től a gyártáson keresztül a helyszíni kivitelezésig, az üzembe helyezésig. Már RKO-os koromban is gyakran mondogattam: „A munkahelyemre legfeljebb álmosan jövök be, de nem rosszkedvűen!” Hát ezért is szeretek itt dolgozni.- Csak gratulálni tudok! További jó munkát kívánok!-Lovásziné Anna-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents