Atomerőmű, 2006 (29. évfolyam, 1-12. szám)
2006-05-01 / 5. szám
8. oldal 1976-2006 2006. május Nász Elemér technológus- Hogyan és mikor kerültél az erőműbe?- 1979-ben kerültem az erőműhöz dolgozni. Előtte az építőiparban dolgoztam gépszerelőként a lakótelepi építkezésen.- Milyen beosztásokban dolgoztál?- A kezdésnél mindjárt primer köri armatúra-karbantatóként alkalmaztak, Nagy Kollár Gyula bácsinál, akitől igazán megtanultuk az armatúrás szakmát sok fiatal kezdő kollégámmal együtt. 1982-ben egy átszervezés során megalakult Lafferton Imre vezetésével a FŐBER RLG (főberendezés-karbantartó részleg). Megbízást kaptam a FET-csoport vezetésére. Viszonylag kedvező helyzetben voltam, ugyanis a régi TÁÉV-es kollégáimat sikerült átcsábítani a csoportomba. Büszke vagyok rá, hogy azok a kollégák, akik akkor mellettem voltak, a mai napig is az AKO dolgozói. 1984- ben ismételt átszervezés történt, amely keretében a FET-csoport visszakerült az AKO területére Blatt Vincéhez. 1995-ben ismét változás történt a munkámban, technológusi beosztásba kerültem, és a helyemet ifjú kollégám: Tamis Gyula vette át, aki jelenleg is a FET-művezetői egységet irányítja. Az eltelt időszakra mindig nosztalgiával gondolok vissza, mert életem egyik legszebb időszaka volt. Jelenleg az AKO technológusaként igen sokrétű feladatot látok el. A munkámhoz tartozik a biztonsági készletek kezelése, alkatrészanyag-felhasználás tervezése. Szintentartó oktatásokon szakmai oktatás, vizsgáztatás. Szeretem a munkámat, mert mindig van új. Megoldást kell találni sok műszaki kérdésre. A munkám nem igazán látványos, de sok sikerélményhez juttat. Ezek az apró örömök adják nekem azt a hitet, hogy van értelme a tisztességes munkának, és hosszú távon meghozza gyümölcsét a befektetett energia. Ezeket a gondolatokat szeretném átadni fiatal kollégáimnak is. — Mit jelent számodra az atomerőmű dolgozójának lenni?- Számomra mindent! A fiatalságomat, a kollektívát, mellyel fél életem eltöltöttem. Az üzembe helyezés időszakát, mikor éjjel-nappal tettük a dolgunkat. Az erkölcsi és anyagi megbecsülést, amit az erőműtől kaptam. Büszke vagyok rá, hogy erőművesként dolgozhatom immár 27 éve. Csak remélni tudom, hogy amikor megérdemelt nyugdíjba vonulásom eljön erőművesként mehetek nyugdíjba. Addig is tisztességgel dolgozom tovább, mert ezzel a kollektívával, amellyel együtt vagyok, nagyon jól érzem magam!- Mivelfoglalkozol szabadidődben?- A szabadidőmben szeretek kertészkedni és motorozni. A PAMSE (Túra- és Sportmotoros Szakosztály) tagja vagyok, néha elmegyünk egy-egy körre motorozni. Ezek a közös motorozások teljesen feltöltenek, csodálatos kikapcsolódásnak tartom. Legjobban a nyugodt pihenést szeretem Balatonföldváron a barátságos szomszédokkal, akikkel évek óta együtt nyaralunk.- Családod?- A párommal, Klárival, most már 17 éve élünk együtt. Ö az egészségügyben dolgozik szakasszisztensként Pakson. Lányunk szintén erőműves, a logisztikai főosztályon titkárnőként dolgozik, remélem ő is hasonlóan lojális a céghez, mint ahogy tőlem látta. Alapvetően optimista vagyok, bízom benne, hogy a gyerekeink megélhetését is a blokkok üzemidő-hosszabbítása biztosítani fogja, hogy milyen szervezeti formában, azt majd a jövő eldönti. Bízom benne, tisztességes munkára mindig szükség lesz.- Köszönöm a bemutatkozást!-Wollner Pál-Repovszki Gábor technológiavezető- Mikor és hogyan kerültél az erőműbe?- 1994-ben kerültem az erőműbe az akkori Juhász László vezette műszaki előkészítési osztály javítás-tervezés részlegére tervezőmérnökként. Sárospatakon születtem. Iskoláimat Miskolcon, a Bláthy Ottó Villamosenergia-ipari Szakközépiskolában, majd a BME Gépészmérnöki Kar Energetikai Szakképzési Intézetében végeztem. Már munka közben a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán szakközgazdász végzettséget is szereztem. Iskolai tanulmányaim után először az Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Rt. sárospataki üzemigazgatóságán kezdtem el dolgozni.- Milyen beosztásokban dolgoztál?- A műszaki előkészítési osztályon a gépész szakterület gyakorlati alapjain túl jellemzően a karbantartáshoz szükséges segédberendezéseket, illetve a technológiai rendszerek és rendszerelemek javítási terveit készítettem. 1996—2002-ig munkám szerves részét képezte az üzem közbeni tömörtelenségelhárítás területén (Kautezit, Furmanite technológia) a tömítőszerszámok tervezése. Jelenlegi osztályomra 2002. december 15-én egy pályázati kiírás elnyerése után kerültem. Jelenleg technológiai vezető vagyok.- Milyen feladataitok vannak a munkában?- Az osztály műszaki állományával, az osztály karbantartási területéhez tartozó általános, gazdasági és műszaki háttérterületek működtetésének vezetésével és ellenőrzésével foglalkozom. Ennek a területnek a nagyságát igazán csak az tudja megítélni, aki dolgozott ezen az osztályon, vagy mélységében ismeri, illetve látja és átlátja a főjavítási és a készletezési volumen csővezetékre, armatúrákra, illetve hajtásaikra vonatkozó részét. Ezeken túl, fontos feladataim közé sorolhatom a kiemelt problémák műszaki kezelését vagy a beszállítói kapcsolattartást is. Elmondható, hogy az armatúra- és csővezeték-karbantartás területe a hatalmas volumene miatt (több tízezer darab armatúra, változó típusban, nyomásfokozatban, méretben és meghajtási módban) folyamatos műszaki, operatív karbantartási, illetve készletezési kihívásokat ad az osztály dolgozói számára, így számomra is. Ahhoz, hogy ezen a területen meg tudjak felelni a magam elé kitűzött elvárásaimnak, sok segítséget kaptam a volt és jelenlegi kollégáimtól, akiknek ezúton is szeretnék köszönetét mondani.- Mit jelent számodra az atomerőmű dolgozójának lenni?- Számomra az erőmű a biztos egzisztenciális háttér mellett egy mindig új kihívásokkal teli környezetet jelent, mind műszaki, mind egyéb területen.- Mivel foglalkozol szabadidődben, és a családodról mesélj valamit!- Szabadidőmben szívesen tartózkodom a családommal a természetben, illetve olvasok vagy történelemmel foglalkozom. Feleségem Repovszkiné Kis Erzsébet szintén az erőmű keretein belül dolgozik mint előkészítő mérnök. Két gyermekem van, Anna 8, Virág 6 éves.- Köszönöm a bemutatkozást! -WPVranyák Péter művezető (Folytatás a 7. oldalról.)- A csoport feladata a primer és szekunder körben található kb. 6000 db villamos működtetésű hajtómű főjavítás alatti ellenőrzése és üzemzavari meghibásodásuk esetén a javítása. A munkaterület elég nagyrétű, rengeteg típus van, ugyanis a korszerűsítések miatt az elöregedett orosz gyártmányú berendezések kiváltása folyamatos a korszerű nyugati gyártmányú hajtóművekre. Folyamatos a tanulás, mindig van egy új típus, aminek a felépítése, működése más, és így másfajta karbantartást igényelnek, precízebbek, pontosabbak. Ezekből folyamatos a felkészülés, új karbantartási technológiák születnek, ezeknek már nem olyan egyszerű a javításuk, mint a régieknek. A csoport két részből áll, az egyik a gépészrészt tartja karban, a másik a végálláskapcsolóit és egyéb elektromos részeit javítja a hajtóműveknek. Azonkívül főjavítások alatt négy vállalkozói cég végez nálunk munkát.- Mit jelent számodra az atomerőmű dolgozójának lenni?- Megtisztelő feladat, folyamatosan kihívásokkal kerülök szembe. Szeretem ezt a szakterületet, érdekes és sokszínű. A csoporton belül nagyon jó a hangulat és az összetartás.- Család, szabadidő?- A szabadidőm a családé. A feleségem paksi, én Dunafoldváron laktam, a nősülés után költöztem ide. Két kisfiam van, az egyik másfél éves múlt, az idősebbik most lesz ötéves. Velük töltöm minden szabadidőmet, sokat kirándulunk és utazunk. Szerencsére a gyerekek is megfertőződtek az utazási szenvedélyünkkel. Magyarországot széliében, hosszában bebarangoltuk, de az utóbbi időben sokat utazunk külföldre is.- Köszönöm a bemutatkozást! -WPMi van a Kontósokkal? Végleges helyén az MVM Kontó Zrt. Az MVM Kontó Zrt. 2006. január I- jén alakult. A tényleges munkavégzéshez szükséges indulólétszám biztosításáig és a megfelelő munkahelyi környezet kialakításáig az atomerőműben működött a társaság. Április közepén azonban végleges helyére költözött (Paks, Gagarin u. 1. szám alá), a lakótelepen lévő volt I. Műszaki Szálló épületébe. Új helyükön miként és milyen körülmények között dolgoznak, arról Sziklai Mariannt, az MVM Kontó Zrt. vezérigazgatóját kérdeztem.- Milyen szervezeti felállásban és mekkora létszámmal dolgozik a társaság?- Három igazgatóságunk közül a pénzügyi igazgatóság és a számviteli igazgatóság a szakmai területeket látja el. Az ún. kiszolgáló központi igazgatóság és a gazdasági és kereskedelmi igazgatóság pedig magának a Kontónak a gazdasági ügyeit rendezi, és gondoskodik a humán, illetve a központi irányítás területeiről. A Kontó Zrt. az épület három szintjén helyezkedik el, több mint ezer négyzetméter területen. A földszinten a központi irányítás irodái és a tárgyalók kaptak helyet, az első szinten a számviteli, a második szinten a pénzügyi igazgatóság termei találhatók. Jelenleg 55 fő a munkavállalói létszám, melyből 24 fő a PA Zrt.-tői, illetve Atomix Kft.-től jött át, és 31-en vannak az új felvételisek, akik közül II- en munkanélküliek voltak. A nyár közepére, ahogy az MVM-es tagvállalatok csatlakoznak hozzánk, várhatóan 100 főre nő a létszámunk.- Melyek a legfontosabb feladatok?- Elsőrendű feladatunk, hogy megfeleljünk az MVM-holding elvárásainak, és egy jogilag független cégként úgy végezzük az MVM-cégcsoport tagvállalatainak pénzügyi és számviteli tevékenységét, hogy ne érezzék a váltást, és folyamatos működésük biztosított legyen. Az MVM-tagvállalatok közül elsőként a PA Zrt., az ERBE és a VILLKESZ cégeknek kezdtünk szolgáltatást nyújtani. A sort májustól az OVIT, júliustól az MVM Zrt., a Vértesi Erőmű és az MVM Partner követi. Minden egyes esetben szerződésben rögzítjük a feladatokat, a határidőket és a felelősségi köröket. Az idei év még próbaév, de 2007- től tevékenységünk ún. teljesítménymutatókhoz lesz kötve. Biztosítanunk kell, hogy a szerződésben foglalt határidőket szigorúan betartsuk, ami nemcsak a cégek miatt fontos, hanem mert a pénzügy és számvitel területén nagyon szoros törvényi határidős követelmények vannak érvényben. Számviteli tevékenységünkből fő elemként a könyvelést, a pénzügyiből a szállítói és vevői folyószámla-kezelést, valamint a tíz bankkal fennálló kapcsolatunkat emelném ki. A modemszobában ugyanis tíz bankra építettük ki a terminálokat, amelyeken keresztül az átutalások indítása történik. Az egyes tagvállalatok napi, tíznapos és havi likviditási terveit mi készítjük el a holding számára, ahol a cégek likviditásprogramját készítik (hitelfelvétel, betételhelyezés). Munkánk jó teljesítéséhez feltétlenül szükséges, hogy a megvalósítást szolgáló egységes MVM SAP-rendszer jól működjön. — Milyen technikai háttér áll rendelkezésre?- Hosszú lenne a lista, ha mindenkit fel kéne sorolni, akik nélkül nem jöhetett volna létre az MVM Kontó Zrt., így most a teljesség igénye nélkül két személyt emelnék ki. Az informatikai infrastruktúra kialakításában jelentős szerepe volt Hornyák Csabának, az MVM cégcsoport üzemeltetési terület igazgatójának. O fogta át a teljes informatikai háttér megvalósítását, és az alvállalkozókkal biztosította az egész rendszer kialakítását. Meg kell említenem a PA Zrt. részéről Bodajki László szolgáltatási osztályvezető nevét is, aki egy feszített ütemterv betartatásával lehetővé tette számunkra, hogy az épületbe beköltözhessünk, és a lehető legjobb feltételek között dolgozhassunk.- Ahogy láttam, a helyiségeket tágas terek, célszerű és barátságos bútorok, színvonalas technikai ellátottság, emberközeli környezet jellemzi. Az új munkahely kialakításában milyen szempontok játszottak szerepet?-Az irodák kialakításánál az volt a cél, hogy a munkavállalóknak megfelelő körülményeket tudjunk biztosítani, és nemcsak a munkaasztalnál, hanem az étkező, a szociális helyiségek kialakítása terén is. Igyekeztünk minden olyan körülményt figyelembe venni, amitől a munkavállalók jól érezhetik magukat a munkahelyükön. Megnéztük például az étkezési lehetőségeket, és az atomerőmű közreműködésével megoldottuk munkavállalóink autóbuszos munkába járását, ami különösen a vidékieknek okozott problémát. — Milyen munkarendben, mettől meddig dolgoznak a munkavállalók? — Megtartottuk azt a jól bevált gyakorlatot, ami a PA Zrt.-nél is eredményesen működött. Ugyanúgy, mint az atomerőműben, itt is rugalmas munkaidőben dolgoznak munkavállalóink, és a törzsidő itt is 8-tól 13-ig tart.-Milyen az erőművel való kapcsolat? — Nagyfokú támogatást kaptunk a PA Zrt.-től, ami megnyilvánul abban is, hogy az erőműves kollégák nem érzékelik az erőműtől való végleges elszakadásukat. Ennek azért van nagy jelentősége, mert hosszú ideig tartó munkaviszony után jöttek el, és ez nagy érzelmi terhet jelentett számukra. Továbbra is elérhetjük az intranetét, megtalálhatók vagyunk a PAZrt.s telefonkönyvben. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem mindazon erőműves dolgozó segítségét, akik sokat tettek azért, hogy az egységes SAP-sablonrendszer összeállhasson. Úgy érzem, ez az eredmény mindenképpen a PA Zrt.-t dicséri, hiszen nagyon kemény és fáradságos munkát végeztek. Külön kiemelném a kontrolling és a logisztikai főosztálytól, valamint a műszaki területről, az IMR-projektben résztvevőktől kapott segitséget. Kérem az erőmű dolgozóit, hogyha érdeklődést tanúsítanak felénk, és szeretnének meglátogatni bennünket, megnézni hogyan élünk, dolgozunk, akkor jöjjenek el hozzánk, szeretettel várjuk őket. Remélem, hogy az erőművel való együttműködésünk továbbra is ilyen zökkenőmentes lesz, mint amilyennek eddig tapasztaltuk. — Köszönöm a tájékoztatást! Sikeres munkát kívánok a zrt. minden dolgozójának! -Lovásziné Anna-