Atomerőmű, 2006 (29. évfolyam, 1-12. szám)
2006-10-01 / 10. szám
2006. október 1976-2006 11. oldal HARMINC ÉV TANÚI Könyvek, írások, képek, gondolatok azokról, akik történelmet írtak, és akik leírták a történelmet A paksi atomerőmű alapításának 30. évfordulójára emlékezve ez évben egy sorozatot adunk közre, melyben bemutatjuk azokat a kiadványokat, könyveket, jelentősebb tájékoztató anyagokat, amelyek az atomerőmű történetéről, az építkezéstől napjainkig eltelt időszakról tanúskodnak. Ezzel egyben felidézzük a múlt eseményeit, és tiszteletünket fejezzük ki azok iránt, akik alkottak, dolgoztak, a mai nap is munkálkodnak az atomerőműért, és akik mindezt megörökítették. Ez alkalommal két olyan könyvről esik szó, mely 20 évet ölel fel. Az egyik kiadvány az atomerőmű fennállásának első 20 évét mutatja be, a másik az 1. blokk indításának 20. évfordulója alkalmából rendezett konferencia anyagát összegzi. Mindkét könyv megtalálható az atomerőmű Műszaki Könyvtárában. Húsz év- A paksi atomerőmű története A könyv az atomerőmű alapkőletételétől, 1975 októberétől 1995-ig számítja a húsz évet, de áttekintést ad a kezdeti éveket megelőző időszakról is. Az olvasó képet kap a helyszínül szolgáló Paks településtörténetéről és az atomerőmű-épités előzményeiről. Felidéződik az építkezés megindítása, leállítása, majd folytatása. A Paksi Atomerőmű Vállalat alapítását követően a beruházásról, a párhuzamos kapcsolásról, a villamosenergia-termelésről olvashatunk. Egy-egy fejezet foglalkozik az energiapolitikai változásokkal és a vállalat beruházást követő tevékenységével. Szó esik az oktatásról, művelődésről és egészségvédelemről, a város és az atomerőmű kapcsolatáról, valamint a Paksi Atomerőmű Rt. megalakulásának első éveiről. A könyv befejező oldalait az erőmű egykori vezetőivel, Szabó Benjáminná, Pónya Józseffel, Petz Ernővel és Szabó Józseffel készített intetjük teszik olvasmányosabbá. A Húsz év — A paksi atomerőmű története c. könyvet írták: Bencze Géza, Benczéné Najzy Eszter, Beregnyei Miklós, Rózsai Agnes. Szerkesztette: Bencze Géza. Lektorok: Bódi Mihály, Kováts Balázs. A készítésnél közreműködött: a Magyar Történelmi Társulat Üzemtörténeti Szakosztálya. Fotó: Beregnyei Miklós, Gottwald Károly, Tóth József. Tördelés, borítógrafika: Vincze Bálint. Készült: Szekszárdi Nyomdaipari Kft. Megjelent a Paksi Atomerőmű Rt. kiadásában 1995-ben, 300 példányban. 20 éves az 1. blokk JUBILEUMI SZAKMAI KONFERENCIA Paks, 2002. november 21-22. A paksi atomerőmű az 1. blokk indításának 20. évfordulóját 2002. november 21—22-én jubileumi konferenciával ünnepelte. A rendezvénnyel egyben tisztelettel adóztak Wigner Jenő születésének 100., a Fermireaktor indításának 60. és az Atomerőmű újság megjelenésének 25. évfordulója előtt. A kétnapos konferencián összesen 24 előadás hangzott el, amelynek anyagát könyvben dokumentálták. Az első oldalakon, mintegy bevezetésként, az akkori vezérigazgató, dr. Kocsis István ünnepi köszöntője olvasható. Neves szaktekintélyek, iparági vezetők és erőműves szakemberek szöveges tájékoztatója mellett színes bemutatók, grafikonok, képek is gazdagítják a kiadványt. A jubileumi rendezvényen került sor az atomerőmű által alapított Héliosz-díj az évi átadására (hatan részesültek a díjban), és szintén ez alkalommal zajlott a 25 éves Atomerőmű újság emlékkiállításának megnyitója is. A könyv mindkét eseményt képekkel is megörökítette. A 20 éves az 1. blokk c. jubileumi kiadvány az atomerőmű kiadásában 2002 decemberében jelent meg. Felelős kiadója: Kováts Balázs. A fotókat készítette: Beregnyei Miklós, Wollner Pál. Borítógrafika: Vincze Bálint. Nyomdai előkészítés: Schöck Bt. Szekszárd, nyomdai kigyártás: Páskom Nyomda, Szekszárd. Készült: 500 példányban.-Lovásziné Anna-IN MEMÓRIÁM Életének 75. évében tragikus hirtelenséggel rátört betegségben elhunyt Szívós Károly az Erőien/ nyugalmazott igazgatója Szívós Károly a Budapesti Műszaki Egyetem elvégzését, majd hároméves erőműves munkavégzést követően, pályáját lényegében 1957-től az MTA Központi Fizikai Kutatóintézeténél (KFKI) kezdte. Első jelentős feladatként részt vett a KFKI-ban 1959-ben üzembe helyezett kutatóreaktor megvalósításában. Szakmai elkötelezettségét jelzi, hogy még ugyanabban az évben megszerezte a reaktoroperátori képesítést is. Tevékenysége következő meghatározó állomásaként kezdetben még KFKI-sként, majd később erőtervesként részese volt a Budapesti Műszaki Egyetemen megvalósult, a magyar mérnökképzést 1971 óta sikeresen szolgáló, oktató-kutató reaktor létrehozásának. Időközben nukleáris szakmérnöki diplomát is szerzett. Az Erőterv akkori vezetői a kutató, majd a tanreaktornál végzett közös munka során ismerték meg Károly szakértelmét, munkáját, emberi tulajdonságait, elkötelezett hozzáállását, így 1967-ben, amikor atomerőmű létesítésére vonatkozó államközi egyezmény alapján az Erőterv kapott megbízást az új létesítmény hazai tervezési feladatainak megszervezésére, a munka irányítására Károlyt kérték fel. A felkérést elfogadva 1968 elején lépett be az Erőtervbe, kezdetben az akkor alakuló atomerőmű főosztály vezetését látva el. Munkába lépését követően Károly szakmai, illetve a munkatársaival kialakult kiváló emberi kapcsolatai révén részint személyes életpályáját is az Erőtervvel, a munkatársi közösséggel együtt járta be. Tehetségének, szorgalmának, megbízhatóságának, munkabírásának és szervezőkészségének köszönhetően egyre nagyobb felelősséggel járó beosztások ellátására kapott megbízást Teljes ívű karrieije utolsó megbízatásaként 1984 tavaszától 1990 végéig, nyugdíjba vonulásáig Ő volt az Erőterv igazgatója, a társaság első számú vezetője. Igazgatóként lényegében valamennyi akkor létesült hazai erőmű és hálózati beruházás tervezéséért egyaránt felelős volt, miközben az energetikán belül az atomenergia hazai, békés célú, biztonságos alkalmazásának elősegítését tekintette életcéljának. A paksi atomerőmű létesítésének kormánybiztosa „Atomkorkép” című könyvében az alábbiak szerint idézi fel a tervezési munkák kezdetét, összegzi Károly tevékenységét: „A feladatterv egyeztetése után, 1967 második felében az Erőterv vezetése egyre jobban felismerte az atomerőmű speciális feladatait, jelentősen megerősítette az atomerőmű tervezésével foglalkozó részlegét, és egy külön nukleáris feladatokkal foglalkozó szervezetet hozottlétre, az Atomerőmű Főosztályt. Vezetőnek azt a Szívós Károlyt hozták át a KFKl-ból, aki húsz éven keresztül, 1987-ig, a befejezésig vezette, fogta öszsze sikeresen a paksi atomerőmű, mint nukleáris objektum tervezését. ” Az Erőterv vezetőjeként tehát felelős volt az atomerőmű létesítéséhez szükséges tervek szolgáltatásáért. De irányította a hazai fejlesztő-, kutatómunkát, mely az új technológia bevezetéséhez volt szükséges, és kezdeményezte a hazai előírásoknak a speciális atomerőművi előírásokkal történő bővítését. Az általa vezetett vállalatnak feladata ellátásához több mint 20 tervező, 15 kutató és tudományos intézménnyel kellett szerződéses kapcsolatban állni, a munkát szervezni. 1990-et követően Károly csak „papíron” vonult nyugdíjba. A radioaktív hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek terén szerzett tapasztalatait, valamint a minőségirányítási rendszerek vonatkozásában felhalmozott szakértelmét a legutóbbi időkig az Erőterv, illetve az újabb Feladat - az atomerőművi kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékok végleges elhelyezésére szolgáló tároló megvalósítása - szolgálatába állította. Tevékenysége során számos kitüntetésben részesült. A paksi atomerőmű létesítésében vállalt munkássága elismeréseként 2003 decemberében a Paksi Atomerőmű Részvénytársaság vezérigazgatója HÉLIOSZ-díjjal tüntette ki, indoklásában kiemelve, hogy munkáját mindig az ügy szolgálata, a korrekt, segítő együttműködés jellemezte. A felelősségteljes munkája mellett felvállalt széles körű társadalmi, oktatói és szakmai egyesületi feladatait hihetetlen energiával és a sportolói múltjából hozott lankadatlan küzdőszellemben végezte mindvégig. Elkötelezettsége és tudása, kollégáihoz és a fiatalokhoz való viszonya mindannyiunk számára példamutató. Mindig barátságos és derűs légkör vette körül, jóllehet Magyarország újkori történetének legnagyobb ipari beruházása során gyakran feszültségekkel teli roppant munkát kellett elvégezni. Igazi úriember volt, akitől az élet számos területén sokat lehetett tanulni. Fiatal mérnökök generációit nevelte és támogatta szakmai és személyes egyéniségük kibontakozásában. Jó volt vele együtt dolgozni, nagyra becsültük szaktudását és értékes emberi tulajdonságait. Felsővezetőként sem távolodott el munkatársaitól, hihetetlen népszerűségnek örvendett, mindenki szerette. Személye és személyisége nem pótolható, de teljes életművén keresztül a tehetsége itt marad, és hatni fog mindaddig, amíg az energetika szerepet játszik életünkben. Emlékét megőrizzük! -Dénes József - vezérigazgató ETV-Erőterv Zrt. OLVASÓINK ÍRTÁK Emlékezés egy kicsit bővebben Örömmel olvastam az ATOMERŐMŰ című újság 2006. júliusi számában, hogy megemlékeztek a negyven évvel ezelőtt a közvéleményt meglepetésként ért eseményről, nevezetesen arról, hogy az írott sajtóban, többek között a Tolna Megyei Népújságban megjelent egy rövid híradás, amely szerint Moszkvában befejeződtek a tárgyalások a Magyarország területén felépítendő első ipari méretű atomerőmű megépítéséről. Mivel ez a nagyon rövid újsághír a Paksi Atomerőműhöz köthető első negyven évvel ezelőtti ipartörténeti esemény, mint az idézett tárgyalás egyik résztvevője az akkor történteket mai megvilágításban az érdeklődők részére úgy gondolom érdemes továbbadnom. A nem túl rég megjelent ATOMKORKÉP című könyvemben ugyan foglalkoztam ezzel az időszakkal is, de talán az évforduló kapcsán a leírtakat ez úton is fel tudom eleveníteni. Ezzel az emlékezéssel azon túl, hogy a fiatalok számára alkalmat adunk a múlt megértéséhez tartozunk azoknak a kollégáknak is, akik már nincsenek közöttünk, de abban az időpontban is már hittek a hazai atomerőmű építés szükségességében és sokat tettek érte, hogy az meg is valósuljon. Magához a negyven évvel ezelőtti újsághírhez annyit, hogy sem a Tolna megyei vezetés, sem a lakosok, sem maga az újságíró, aki a szovjet hírügynökségi jelentést a megyei újságban megjelentette, nem sejthette, hogy ez a híradás igazán Tolna megye és ezen belül elsősorban Paks község jövőjéről szól. Arról pedig, hogy ez az esemény az én jövőmmel is szorosan összekapcsolódik nem is álmodtam. Ebben az időben a villamos energia iparág egészének iparpolitikai részével foglalkoztam és a tárgyalásokon e minőségben is vettem részt. A július elején megtartott Moszkvai tárgyalás kormány szinten történt szabályos hazai előterjesztés, tárgyalás és kormány döntés alapján. A magyar delegáció vezetője, mint ahogy a cikkben is szerepel Dr. Ajtai Miklós az Országos Tervhivatal elnöke volt, aki az egyezmény aláírására is fel volt hatalmazva. Az, hogy a pontosan leegyeztetett egyezmény tervezetet csak egy fél évvel később Budapesten írták alá, az a szovjet kormány felhatalmazás bürokratikusabb menete miatt történt. Én most a kerek évforduló kapcsán két dolgot szeretnék kiemelni. Az első, hogy milyen tényezők játszottak szerepet abban, hogy a magyar energetika szempontjából e nagyon fontos lépésre sor kerüljön és ezt a tárgyalást, ahol létrejött a megállapodás tervezet, a később történtek ismeretében is ma hogyan lehet értékelni:- Mindenek előtt fontos, hogy a bruttó villamos energiafogyasztás növekedés ebben az időben tartósan, tíz éves átlagban évi 9% volt.- 1962-ig, a hazai növekmény villamos energia igényt alapvetően, csak gyenge minőségű hazai szénbázison lehetett kielégíteni, és ezek a még gazdaságosan kitermelhető szénlelő helyek a szakemberek túlnyomó többsége szerint kimerülőben voltak.- Jelentősebb villamos energia importra, csak 1962-ben a magyarszovjet 220 kV-os távvezeték üzembe helyezésével nyílt lehetőség.- Magyarországon az első olajszármazékkal üzemelő villamos energiát termelő gépegységet szintén csak 1962-ben helyeztük üzembe.- Az ötvenes évek elejétől, mint egy újra mindég fogékony országban Magyarországon létezett, kezdetben egymástól eléggé elkülönülve, különböző szervezetekben dolgozó, nem nagy létszámú szakember „gárda” akik eleinte szakmailag figyelemmel kísérték a magenergia hasznosítására vonatkozó nemzetközi fejlődést, majd később, különösen 1959 után a kutató reaktor hazai üzembe helyezését követően egyre jobban összetömörülve sürgették az ipari méretű hazai atomerőmű építés konkrét vizsgálatát.- A hatvanas évek közepén amikor a világon mindössze tízezer MW összes teljesítménnyel üzemeltek atomerőművek jelent meg a számunkra reálisan elérhető szovjet ajánlat egy ikerblokkos 800 MW-os atomerőműre. Az ajánlat időpontjában azt is sejteni lehetett, hogy ebben az időben és e területen a Szovjetunió békés célú ipari termelő lehetősége korlátozott. Tehát megelőzve a később kibontakozó vitákat a magyar felső vezetésnek viszonylag gyorsan dönteni kellett a tárgyalások megkezdéséről és az egyezmény aláírásáról. így történt, hogy a KGST országok közt harmadikként, a németek és a bolgárok után kötöttük meg az egyezményt.- Az egyezmény aláírásával szinte egy időben kirobbant vita, amely végül is az atomerőmű kitűzött 1975 évi üzembe helyezésének elhalasztásához vezetett, egyértelműen arról szólt, hogy az ország sokrétű fejlődése érdekében már megindított szénhidrogén alapú programot esetleg idő előtt megakasztjuk egy atomerőmű építés közbeiktatásával. Ekkor még a később bekövetkező „olajválságnak” piaci jelei egyáltalán nem mutatkoztak. A vitákat, az elhalasztás, és az újrakezdés körülményeit végig élve részleteiben bizonyítani lehet, hogy ha nincs egy 1966-ban megkötött egyezmény, amit 1970-ben módosítani lehetett 1982-ben nem helyezzük üzembe egy akkor is és ma is kórszerű négyblokkos 1760 MW-os atomerőmű első egységét. A másik dolog amire szeretnék emlékezni ez alkalommal is az a benyomás a magyar-szovjet ipari együttműködésről ami engem ott ezen a felsőszintű tárgyaláson ért először. Ami akkor engem meglepett az a tárgyalás kemény és izzó légköre. Ott eszméltem rá először, hogy egy tárgyalásos megállapodás nemzetközi és felső vezetői szinten sem szólhat másról, mint a felek érdekeinek kemény képviseletéről és azok összeegyeztetéséről anélkül, hogy a tárgyaló partner szakmai és emberi méltóságát kétségbe vonnánk, vagy megsértenénk. Ez csak úgy érhető el és a maga szempontjából csak az köthet jó megállapodást, aki minden szempontból jól felkészült az adott tárgyalásra. Ez számomra jó indítás volt, amelynek alapján sok iparági és erőműves kollégával mintegy másfél évtizeden keresztül vívtuk a magunk mindennapi vitáját Ezeknek a vitáknak, küzdelmeknek az eredménye valahol talán elrejtve ma is ott van a mindennapi termelési sikerekben.-Szabó Benjámin-
