Atomerőmű, 2005 (28. évfolyam, 1-12. szám)
2005-05-01 / 5. szám
2005. május ATOMERŐMŰ 3. oldal Vili. Országos Szilárd Leó Fizikaverseny az ESZI-ben Április 8-án, pénteken az erőműbe látogattak a fizikaverseny döntőjébe jutott tanulók, majd másnap a fizikapéldák megoldásán izzadtak, végül vasárnap megtörtént az eredményhirdetés. A versenyt követően kerestem meg Csajági Sándor tanár urat, és arra kértem, idézze fel a verseny létrejöttének körülményeit.- Marx György professzor úr 1997- ben - Szilárd Leó születésének 100. évfordulóján -arra kérte az iskolánkat és az atomerőművet, hogy az évforduló tiszteletére szervezzünk egy nukleáris fizika emlékversenyt. Ezt a versenyt első és egyetlen alkalomra szerveztük, ám olyan sikeres volt, hogy az egyetemek az első tíz helyezettnek felvételimentességet biztosítottak fizikából. A mentességen túl, a másik siker az volt, hogy 460 tanuló jelentkezett a versenyre, közel 70 középiskolából.- A sikernek, a támogatásnak vagy az egyetemi felvételimentességnek köszönhető a folytatás?- Azt hiszem mindegyik elismerési formára szükség volt a folytatáshoz. Marx professzor úgy fogalmazott, hogy számára a középiskolai fizikatanárok pozitív visszajelzése volt a döntő érv. Ugyanis a fizikatanári közvélemény kicsengése szerint érdemes egy ilyen modem fizikával foglalkozó versenyt szervezni és fenntartani.- Hogyan alakult a színvonal, a tanulókfelkészültsége?- Úgy látom, az első versenyhez képest az iskolák sorra rájöttek arra, teli mentességet, ám a minisztérium mindenféle mentességtől elzárkózik. Még a diákolimpia első három helyezettje sem kap mentességet. Azért azt tudni kell, hogy az itt döntőbe jutott gyerekek fele a nemzetközi diákolimpiái felkészítő csapatba is benne van, ha nem is kerül be az 5-6 fős keretbe. Az idei évben az volt az újdonság, hogy megjelent az „Országos Szilárd Leó Fizikaverseny feladatai és megoldásai” cimű könyv, amely az elmúlt hét év feladatait és megoldásait tartalmazza. A verseny jelentőségének növekedését jelzi, hogy az új emelt szintű fizikakönyvekben is megjelentek a feladataink. Ennek mi örülünk, ugyanis ez azt jelenti: a verseny visszahatott a középiskolai oktatásra.- A siker egyértelmű, gondolom a költségek előteremtése nem okoz gondot!- Ez viszont nem ilyen egyértelmű. A PA Rt. a Szilárd Leó Alapítvánnyal 1999-ben és 2003-ban tartós adományozási szerződést kötött a versenyek támogatására. Ebben az évben lejárt a szerződés, és szeretnénk, ha ismét megújításra kerülne. A 2004-es versenynek van meg az összesítése, amelyik 1.250.000 Ft-ba került, az erőmű támogatása 700.000 Ft. A különbözetet az MVM Rt., a megyei önkormányzat és paks önkormányzata biztosította eddig. Természetesen azt szeretnénk, ha továbbra is így lenne. — Sándor! Bízzunk a szponzorokban! Köszönöm a tájékoztatást!-Beregnyeihogy döntőbe juttatni csak akkor tudnak gyerekeket, ha egész évben egy 6-8 fős társasággal folyamatosan foglalkoznak. Tehát szeptemberben szakkört szerveznek legalább heti két órában, és feladatokkal, kísérletekkel felkészülnek erre a versenyre. Ilyen felkészítés nélkül nem lehet bejutni az országos döntőbe.- Az idén hányán jelentkeztek?-Ajelentkezők száma 320 volt, közel ennyien meg is írták a dolgozatot. A továbbjuthatóság határát a 11-12. évfolyamosoknál (I. kategória) 60%os teljesítményhez kötöttük, míg a 9- 10. évfolyamosoknál (II. kategória) 40%-os teljesítményhez. Az I. kategóriában 60-70 dolgozat érkezett, a II. kategóriában több mint húsz.- Vannak olyan iskolák, ahonnan minden évben érkeznek tanulók?-Az ország minden részéből érkeznek tanulók, de minden évben jönnek Hódmezővásárhelyről, Szegedről, Pécsről és Zalaegerszegről. Budapestről 2-3 fő mindig részese a döntőnek, és elvétve egy-egy tatai, veszprémi, győri és szombathelyi döntősünk is van. — Az idei év teljesítményével elégedett vagy? — Az idei verseny előtt csökkenteni szerettünk volna a feladatok nehézségi fokán, mert már az első forduló feladatait is nehéznek tartottuk. A versenybizottság elnöke - Sükösd Csaba — viszont ragaszkodott ahhoz, hogy ne csökkentsünk a nehézségi fokon. Ugyanis levelet írt az egyetemek dékánjainak, amelyben támogatásukat kérte az 5-10. helyezettek felvételi mentességének megadásához. A dékánok - a verseny színvonalának ismeretében - kérték a minisztériumot, hogy adhassanak felvéElőttem az utódom Fiatal szakemberek előadásai a TLK-ban A Paksi Atomerőmű Rt. immár évek óta kiemelten támogatja a System International Alapítványon keresztül a Műegyetem mérnök-fizikus és energetikai mérnök képzését. A nukleáris képzés területén a paksi atomerőmű a fő befizető, az általa folyósított összegből egyaránt jut kutatásra, illetve oktatásra. Az összejövetelen hét előadás hangzott el, három gépészmérnökilletve négy mérnökfizikus-hallgató részéről. A tíz-tízperces előadások során az alapítványi díjazásban részesült fiatalok legjobbjai mutatták be díjazott tevékenységüket. A hallgatók és az ő sikeres tevékenységüket segítő oktatók számára elérhető pályázati ösztöndíjrendszer éppen azt a kis csoportos képzést teszi lehetővé, mely fajlagosan a legdrágább oktatási forma. Dr. Csőm Gyula professzor, az alapítvány kuratóriumának (az egyik kurátor a programot szervező Kováts Balázs vezetőmémök) elnöke megnyitójában úgy fogalmazott, hogy az egyetem és az atomerőmű egymásra van utalva, hiszen míg az előbbi financiális gondokkal küzd, addig a cég szakember-utánpótlási törekvései miatt fontos a tehetséges és érdeklődő hallgatóknak, valamint magának a képzésnek a felkarolása. Mikó Sándor, a nukleáris főosztály vezetője elmondta: a mostani találkozó - mely az elmúlt években kialakított jó hagyomány folytatása - alkalmat kínál gyakorló és leendő szakemberek eszmecseréjére. Haszna, hogy a hallgatók szakmailag hozzáértő hallgatóság előtt tarthatják meg előadásaikat, kérdéseikre választ kaphatnak, sőt a beszélgetések alatt olyan kérdések is felmerülhetnek, melyek utat nyithatnak újabb kutatási témáknak, területeknek. Tágabb értelemben vett jelentősége pedig nem is lehet más, mint az atomerőműben néhány éven belül bekövetkező tömeges nyugdíjba vonulás megfelelő szakemberekkel való ellensúlyozása, hiszen a paksi atomerőműnél is alapvető a kellő számú és képzettségű szakember megléte. Mikó Sándor hangsúlyozta: mindez egy lehetőség a párbeszédre és a felkészítésre, melynek révén már ismerősként léphetnek be a céghez az egyetemről kikerülő fiatal mérnökök. -Vöröss Endre-Tarczal Lajos, előadó prof. Dr. Csőm Gyula Országos Szilárd Leó Fizikaverseny eredménye PAKS, 2005. ÁPRILIS 8-10. 11-12. osztály (I. kategória) Hely Név Iskola Város Felkészítő tanár Ossz. 1. Halász Gábor ELTE Radnóti M. Gimn. Budapest Honyek Gyula 85 2. Széchenyi Gábor Verseghy Ferenc Gimn. Szolnok Pécsi István 78 3. Kiss Péter ELTE Apáczai Gimn. Budapest Zsigri Ferenc 77 4. Kómár Péter Fazekas Mihály Gimn. Budapest Dvorák Cecília 74 5. Molnár Kristóf Zrínyi Miklós Gimn. Zalaegerszeg Pálovics Róbert 71 6. Frenczy Máté Fazekas Mihály Gimn. Budapest Dvorák Cecília 67 7. Bana Péter Varga Katalin Gimn. Szolnok Nagy Tibor II. 62 8. Varjas Dániel Széchenyi I. Gimn. Dunaújváros Kispál István 61 9. Tóth Emil SZTE Ságvári E. Gimn. Szeged Dr. Kovács László 59 10. Lantos Judit Bethlen Gábor Gimn. Hódmezővásárhely Nagy Tibor 57 11. Szécsényi István ELTE Apáczai Gimn. Budapest Kotek Gábor 55 12. Heisenberger Viktor Leőwey K. Gimn. Pécs Simon Péter 54 13. Kocsis Vilmos SZTE Ságvári E. Gimn. Szeged Dr. Kovács László 53 14. Deák Áron Bencés Gimn. Pannonhalma Pintér Ambrus 51 15. Papp Dániel SZTE Ságvári E. Gimn. Szeged Dr. Kovács László 49 16. Szíjártó Rita Garay J. Gimnázium Szekszárd Dr. Jurisits József 48 17. Dómján Dániel Zrínyi Miklós Gimn. Zalaegerszeg Pálovics Róbert 45 18. Nagy Róbert ELTE Apáczai Gimn. Budapest Pákó Gyula 43 19. Víg Róbert Tóth Árpád Gimn. Debrecen Kovács Miklós 32 20. Domonkos Tamás Bethlen Gábor Gimn. Hódmezővásárhely Nagy Tibor 31 9-10. osztály (II. kategória) Hely Név Iskola Város Felkészítő tanár Ossz. 1. Vájná Szabolcs Berze N. J. Gimn. Gyöngyös Kiss Miklós 56 2. Takátsy Balázs Bethlen G. Gimn. Hódmezővásárhely Nagy Tibor 48 3. Vincze János Fazekas M. Gimn. Debrecen Takács Kálmán, Szegedi Ervin 47 3. Almási Gábor Leőwey K. Gimn. Pécs Simon Péter 47 3. Pósa László Bethlen G. Gimn. Hódmezővásárhely Nagy Tibor 47 6. Adamik Dániel Eötvös J. Gimn. Tata Magyar Csabáné 45 7. Dudás János Bethlen G. Gimn. Hódmezővásárhely Nagy Tibor 42 8. Kozák Gábor Bethlen G. Gimn. Hódmezővásárhely Nagy Tibor 27 9. György Hunor Batthyány K. Gimn. Szigetszentmiklós Bülgözdi László 26 9. Gyebrószki Gergely Batthyány K. Gimn. Szigetszentmiklós Bülgözdi László 26 2005-ben a Szilárd Leó Tanári Delfin Díj kitüntetettje: Pálovics Róbert, Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg Marx György-vándordíj nyertese: Bethlen Gábor, Református Gimnázium, Hódmezővásárhely