Atomerőmű, 2005 (28. évfolyam, 1-12. szám)
2005-12-01 / 12. szám
2005. december ATOMERŐMŰ 9. oldal A teljesítménynövelési projekt munkájának előrehaladása A paksi atomerőmű vezetősége és szakembergárdája komoly munkájának eredményeként november végén az erőmű több sikert könyvelhetett el. A legfontosabbak ezek között: a parlament csaknem teljesen egyhangú támogatását jelentő szavazás végeredménye a kis és közepes aktivitású hulladékok tárolójának megépítésének és az üzemidőhosszabbításnak a kérdésében, illetve az ezzel egy időben zajló sikeres WANO-vizsgálat. Jelentős sikernek kell tekinteni az erőmű életében az Országos Atomenergiai Hivatal Nukleáris Biztonsági Igazgatósága (OAH NBI) által november 26-án kiadott 1-4. blokkra szóló elvi átalakítási engedélyt is a paksi blokkok telj esítménynövelésére. Az engedély kiadása a hatóság részéről azt jelenti, hogy a hivatal biztonsági szempontból elfogadhatónak tekintette a PA Rt. azon törekvését, hogy az erőmű a villamosenergia-termelését a blokkok teljesítményének növelésével emelje. Az elvi átalakítási engedély előkészítését és a határozat kiadását komoly munka előzte meg mind az erőmű, mind a hatóság részéről. Az erőmű az elvi átalakítási engedélykérelmet tartalmazó beadványában bemutatta, hogy milyen műszaki intézkedéseket kíván megvalósítani annak érdekében, hogy az erőmű műszaki állapota a 108%-os teljesítmény eléréséhez megfelelő legyen, valamint csatolta az összes olyan dokumentumot, amelyek alapján a hatóság meg tudta ítélni az átalakítás biztonsági szempontból való megengedhetőségét. A teljesítménynövelés megvalósításával szemben támasztott legfontosabb követelmény az volt, hogy a jelenleg is érvényben lévő üzemeltetési korlátok ne változzanak, és az elfogadáshoz nélkülözhetetlen biztonsági kritériumok betarthatóak legyenek. Ezek a követelmények kizárólag úgy elégíthetőek ki, ha az összes teljesítménynöveléssel kapcsolatban megvalósuló átalakítás a blokkok biztonságát vagy az üzemeltetés biztonságát javítani fogja, tehát minden egyes tervezett átalakítás pozitív hatással bír az erőmű biztonságára. A beadványt az erőmű szakemberei állították össze, felhasználva több neves hazai és külföldi tudományos intézmény teljesítménynöveléssel kapcsolatban készített jelentését, illetve az rt.-n belül jelenlévő igen komoly szakmai tudást. A tudományos elemzői munkában az alábbi intézmények vettek részt: az oroszországi üzemanyagszállító TVEL, az oroszországi nukleáris ipar vezető kutatóintézetei, és a teljesítménynövelés megvalósíthatósági tanulmányát is elkészítő Központi Fizikai Kutatóintézet Atomenergia Kutatóintézet (KFKI AEKI). Az előkészítő munka jelentőségét és súlyát a beadvány terjedelme is jól szemlélteti, amely a mellékleteivel együtt mintegy 5.000 oldalt tett ki. Az engedélyeztetés első lépéseként a beadványt a két érintett szakhatósághoz nyújtották be hozzájárulás beszerzése céljából. Az ÁNTSZ-Országos Tisztiorvosi Hivatal és az Alsó-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség — mint szakhatóság — elvégezte a teljesítménynövelés sugáregészségügyi és nukleáris környezetvédelmi szempontú megengedhetőségének megítélését, és a benyújtott dokumentáció alapján megadta a hozzájárulását. Ezzel egy időben a Villamos Energiai Kutatóintézet Rt. (VEIKI Rt.) elvégezte a beadvány és mellékleteinek független szakértői véleményezését. A hozzájárulásokkal és a független szakértői véleménnyel együtt a beadványt 2005. május 26-án nyújtottuk be a nukleáris hatósághoz. Figyelembe véve azt, hogy a beadvány az egész létesítményre vonatkozott, a döntéshozatalra törvényileg 6 hónap állt a rendelkezésre, amellyel a hatóság élt is. Ezen időszak alatt a hatóság több esetben kért kiegészítő információt, melynek kapcsán többször történt konzultáció a PAE és a hivatal szakemberei között. A közös munka november 26-án zárult le, amikor is a hatóság meghozta az engedélyező határozatát, amelylyel egy újabb sikeres szakasz zárható le a teljesítménynövelés megvalósításának folyamatában. Ez azonban még korántsem jogosít fel minket az ünneplésre vagy pihenésre. Már régen tudjuk, és készülünk is rá, hogy a következő feladat a 4. blokki 2006. évi főjavítás utáni tényleges teljesítménynövelés megvalósítása lesz, amelyhez még további engedélyezési procedúrát kell lefolytatni, illetve amihez a szükséges átalakításokat a blokkokon meg kell valósítani. Ezek a komoly feladatok még sok erőt és kitartást igényelnek tőlünk, ám mindeközben közeleg a karácsony, és azért lesz alkalmunk a szeretteink körében ünnepelni, pihenni és új erőt gyűjteni a további kihívásokhoz. Minden kollégánknak köszönjük a munkáját, és boldog, békés ünnepeket, jó egészséget kívánunk!-Szőke Larisza, ÜHPA fizika ünnepén IV. Nukleáris Technikai Szimpózium és ünnepi közgyűlés Budapesten A Magyar Nukleáris Társaság (MNT) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Nukleáris Technikai Intézete közös tudományos tanácskozására került sor december első két napján. A kétnapos konferencia olyan fontos témákkal foglalkozott, mint a paksi atomerőmű tervezett üzemidő-hosszabbítása, a paksi 2. blokki üzemzavar következményeinek helyreállítása, a Csemobilban járt expedíció tapasztalatai, valamint a nukleáris energetika és nukleáris technika legújabb kutatási eredményei és a magyar nukleáris biztonsági hatóság tevékenysége. A szimpózium főszervezője dr. Aszódi Attila, a BME Nukleáris Technikai Intézet igazgatója, társszervező pedig dr. Sükösd Csaba, az MNT elnöke volt. Az atomerőművel kapcsolatos témákból tizennégy előadás hangzott el, egy előadás pedig az EU és politikusainak az energetikával kapcsolatos „bölcsességeit” szedte csokorba. Közel negyven előadáson számoltak be a KFKI AEKI, az OAH, a BME NTI, a VEIKI, a VITUKI és az MTA KK Izotópkutató Intézet, valamint az ELTE TTK kutatói az előző szimpózium óta végzett munkájukról. A szimpózium második napjának délutánján az MNT ünnepi közgyűlésére került sor, ahol Kroó Norbert akadémikus, az MTA alelnöke méltatta a különböző díjakért versenybe szálló résztvevők eredményeit. Elmonda, hogy a zsűri nagy örömmel nézte át a pályázatokat, és elfogultság nélkül hozta meg döntéseit. Méltatta a „Fizika éve” rendezvényeit, amelyen minden résztvevő - legyen az tanár, diák vagy „csak” fizikát szerető - sokat tanulhatott. Végül Kroó Norbert gratulált a nukleáris társaságnak a jó kezdeményezéshez, és reményét fejezte ki, hogy a következő években is népszerűsítik a fizikát. Átadták az MNT által 1992-ben alapított Szilárd Leó-díjat, amelyet az idén Vastag György balatonfüredi fizikatanárnak ítéltek oda. A magyarországi olasz nagykövetség és az MNT 2001-ben, a Fermiesztendő méltó megünneplése érdekében az MNT „Fizika éve pályázatot” hirdetett meg a magyar középiskolások számára. A pályázati munkájuk elismerésekénk tizenegy középiskola részesült dicséretben, tizenhat különdíjban és három pedig födíjban. Külön öröm volt számunkra, hogy a fődíjasok közül az első helyen a tolnai Sztárai Mihály Gimnázium végzett. Második helyezett a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma, míg a pályázat harmadik helyezettje a budapesti Puskás Tivadar Távközlési Technikum lett. A különdíjakat az alábbi szponzorok biztosították: Microsoft Magyarország, Országos Atomenergia Hivatal, Paksi Atomerőmű Rt., a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Társaság és a SIF Alapítvány. A három fődíjat a SIF Alapítvány és a VEIKI biztosította. A három fődíjas centenárium évében közösen alapította a Fermi Fiatal Kutatói Díjat, amelyet idén dr. Dóczi Rita érdemelt ki. A két díjazott személy rövid előadásban mutatta be a neves díjak elnyeréséhez vezető tudományos tevékenységüket. Az UNESCO és az ENSZ által a „Fizika évének” nyilvánított 2005-ös rövid előadásban számolt be a sikerhez vezető útjukról. Hatalmas sikert aratott a tolnai gimnázium csapata, amelyet Miklós Márta és Oberländer Sándomé tanárnők vezettek. Ez a délután valóban ünnep volt mind a fizikát oktatók, mind pedig a fizikát szeretők számára. -Beregnyei Miklós-A társaság motorja A IV. Nukleáris Technikai Szimpózium egyik szünetében dr. Sükösd Csabától, a Magyar Nukleáris Társaság (MNT) elnökétől az iránt érdeklődtem, mikor és milyen céllal alakult meg az MNT?- A társaság tizenöt évvel ezelőtt, 1990-ben alakult meg abból a célból, hogy tömörítse azokat a szakembereket - beleértve fizikatanárokat is —, akik a nukleáris energiatermelést fontosnak tartják. Ugyanakkor szakmai szempontból odafigyeljenek arra, hogy a nukleáris energiatermelést felelősséggel és biztonsággal valósítsák meg a környezet, a társadalom és a lakosság védelmére. A társaság feladatai között szerepel a nukleáris kultúra terjesztése minden szinten, az iskoláktól kezdve a politikusokkal bezáróan. Feladatunk fórumokat és tapasztalatcseréket szervezni, és a hasonló nemzetközi szervezetekkel együttműködni. Ebből már következik, hogy tagjai vagyunk az Európai Nukleáris Társaságnak.- „A Fizika éve" alkalmából milyen programokat szerveztek?- A nukleáris társaságon belül szakcsoportok működnek, van tanári, környezetvédelmi, biztonsági és megbízhatósági szakcsoport, vagy említhetem a Fiatalok a Nukleáris Energiáért (FINE) szakcsoportot. Minden szakcsoport saját hatáskörén belül szervez rendezvényeket, és a nukleáris társaság ezeken keresztül nyújt szolgáltatásokat a tagjainak. Például a FINE rendszeres résztvevője a Diákszigetnek, ott nukleáris sátrat üzemeltetnek, és a fiatalok körében a nukleáris energiával kapcsolatos kérdések tisztázását végzik, hangsúlyozva a nukleáris energia fontosságát. A tanárszakcsoporttal kapcsolatosan az volt az elképzelés, hogy olyan pályázatot írunk ki a magyar középiskolák számára, amellyel buzdítjuk és rávehetjük az iskolákat arra, hogy minél több diák bevonásával a fizikának mint tudománynak a szerepét hangsúlyozzák. Sajnos világjelenség a fizika, illetve a természettudományok iránti érdeklődés csökkenése a diákok körében. Ez ellen kell valamit tenni, ezért hirdettük meg a „Fizika éve pályázatot”, amely nagy sikerrel zárult. A pályázatra jelentkezett iskolák az év során több mint 200 rendezvényt szerveztek, és becslések szerint több mint 15.000 diákot mozgattak meg. Ennek a pályázatnak a támogatására sikerült szponzorokat is szerezni, így az iskolákat megfelelő módon honorálni is tudtuk. Az MNT Ünnepi Közgyűlésén valóban ünnepi hangulat volt, a díjazottak bemutatói nagy tapsot kaptak, és szemmel láthatóan örültek egymás sikerének. -beridr. Sükösd Csaba Rezgésmérés Már hagyományos őszi összejövetelét tartotta meg az SPM Ráckevén, a Savoyai Kastélyszállóban 2005. november 15-én. Dr. Fazekas Lajos főiskolai docens „Diagnosztikai módszerek a karbantartásban” címmel tartott bevezető előadást, külön kiemelve a rezgésmérés sokoldalú felhasználhatóságát. Homolya György ügyvezető a LEONOVA gépállapot-ellenőrző műszerről beszélt, melyben új funkciókat fejlesztettek. Délutánra három esettanulmány kapott helyet (BORSODCHEM Rt., KAPPA Sturovo Papírgyár és Mátrai Erőmű Rt. Visontai Bánya). Mindnyájan csapágyállapot-vizsgálatok köréből hozták a példáikat. A papírgyáriaktól megtudtuk, hogy az új villanymotorokat sem árt revízió alá venni, mert számos esetben hibás szerelést találtak, ami rögtön üzemzavart, kiesést okozhatott volna. A bányában hatalmas kotrógépek működnek. Üzemkészségük rendkívül fontos tényező. Nagyon érdekes megoldást fejlesztettek: a meghibásodási helyek elemzése alapján adatgyűjtős ellenőrző és mérőrendszert telepítettek, mely adatokat azután rádiós hálózaton keresztül begyűjtenek, majd kiértékelnek. A hálózat kiépítésével tetszőleges időpontban, gyorsabban gyűjthetnek adatokat. Jellemző a témabőségre, hogy a tervezett konferenciazárás időpontját két órával lépték túl. A helyszín gyönyörű volt. Az U- alakban, 1702-ben épített első világi barokk kastély udvarán évszázados fák pompáznak. Az ablakokból a kapun keresztül a kis-Dunára látni. Világhíres a szerb templom. Petőfi egy ráckevei parasztfiúról mintázta János vitéz alakját. Horváth Nép János huszárkapitányságig vitte. Ma a főtéren egy díszkút emlékeztet rá. Lám, mennyi minden előjön a szakmán kívül egy konferencia kapcsán. -gyulai-A hannoveri ipari vásár elé A HANNOVER MESSE 2006 tíz nemzetközi vezető szakvásárt kapcsol egybe a 2006. április 24-28. közötti időszakban. Teheti, mert kiállítási területe az EXPO óta bőven van (1 000 000 m2). Ez a vásár az innovatív technológia, az ipari komponensek és megoldások szakmákon átívelő információs és prezentációs platformja. Hatezer kiállítót helyeztek el tematikusán a 15 hatalmas csarnokban, de egyes technológiák a szabad területen mutatkoznak majd be. Mindig sok érdekességet lehet látni a kutatás-fejlesztés külön pavilonjában (2), ahol minden számottevő intézet, egyetem képviselteti magát. Újdonság, hogy a csőhálózatok tervezési, építési és fenntartási területe elkülönült részt kapott. Számos újdonságot ígérnek ezen a területen. HANNOVER MESSE Az új Robotics Academy keretében a látogatókat megismertetik az ipar különböző területein megvalósított és megvalósítható alkalmazásokkal. Tájékozódni lehet a költségeikről és a várható haszonról. A gyakorlatban is kipróbálható lesz számos gyártmány és összeállítás. Első alkalommal szervezik meg a Kutatás-fejlesztés ipán berendezések CsSháldzato Mikro- es nanotecnnológiák Folyamatirányítás Karbantartás Energiaszektor World Energy Dialogue konferenciáját a vásár idejében és helyszínén április 25-én és 26-án. Az energetikai rendszerek technológiai, gazdasági és ökológiai trendjeit kilenc szekcióban világítják meg. -gyulai-