Atomerőmű, 2004 (27. évfolyam, 1-12. szám)

2004-07-01 / 7. szám

12. oldal ATOMERŐMŰ 2004. július „Virágos Magyarországért” Paks idén is benevezett a „Virágos Magyarországért” versenybe. Vá­rosunk 2001-ben egyszer már megnyerte kategóriáját. Fritzné Rein Magdolna városgaz­da elmondta: 2004. június 30-án ke­reste fel városunkat a kéttagú zsűri. A siófoki és a balatonfüredi főker­tészt paksi kollégájuk, Klézl Teréz kalauzolta azon az útvonalon, melyen korábban is haladtak. A lakótelep, strand, művelődési ház körüli park, polgármesteri hivatal előtti tér, Gárdonyi-kilátó, Szent István tér, Sárgödör tér útvonalon jártak a vendégek, akik a látottak alapján kedvező képet alakítottak ki Paks virágos voltáról. A városgazda hozzátette: Paks indulása idén elsősorban presz­tízskérdés, hiszen a szabályok ki­­záiják, hogy egyazon település öt éven belül kétszer nyelje meg a magyar megmérettetést. Telepü­lésünk 2001-ben aranyminősítést kapott, és ennek az eredménynek köszönhetően képviseltethette hazánkat a nemzetközi verse­nyen. A város virágos felületével kapcsolatban tudható, hogy ta­valy valamelyest csökkent annak nagysága a 2001-es területhez ké­pest, ez azonban a minőséget és az összképet nem befolyásolja. A szin­ten tartást tehát sikerült megoldani, Duna-parti településünk továbbra is minta lehet más, hasonló nagyságú helység számára. A döntés nyár végén várható.-vöröss-Neumann János jubileumi kiállítás Tavaly volt Neumann János születé­sének 100. évfordulója. Ebből az al­kalomból készült a 29 táblaképből álló kiállítás. Ez az anyag felöleli (nemcsak az ő) munkásságát, részle­tesen bemutatva alkotásait. Vissza­idézi a régmúltat. Kempelen Farkas, Jedlik Ányos személyében, de be­mutatja az informatika magyar úttö­rőit is, akik áldozatos munkájukkal jelentősen hozzájárultak a fejlődés­hez: Kozma László és Kalmár Lász­ló. Az első magyar gyártmányú be­rendezések: Gamma-lőelemképző, M3, EMG 830, TPA 1001 és az RIO. Külföldi sikerekről is informál: Gróf András nevéhez fűződött az Intel cég megalapítása és egy egész mik­roprocesszor család fejlesztése. A kiállítás egy vándorkiállítás. A szekszárdi Garay János Gimnázium­ból telepítettük át. Az iskolaszünetben az Informatikai Főosztály (102. épület I. emelet) folyosójának falán helyez­zük el a képeket. Augusztus közepétől az ESZI aulájában lesz látható. Elsősorban az erőműbe gyakorlatra érkező diákok látogatására számítunk, de szívesen látunk más érdeklődőt is. Ez a kiállítás munkakörnyezetünk még szebbé tételére irányul. A régi si­kerek önbizalmat adnak, és nagyobb munkakedvre, színvonalasabb alkotá­sokra sarkallnak. gyulai ELPACSID0 Mi a csuda ez a rövidítés? Semmi érde­kes. Legalább annyira értelmes dolog, mint érett sajtokat legurítani egy jól de­finiált lejtőn, majd rohangálni utánuk az elkapás reményében. Szóval: Első Paksi Csizmadobáló Verseny. Az tör­tént, hogy engedtünk finn barátaink szűnni nem akaró követelésének, és helyi lehetőséget biztosítottunk az el­szánt versenyzőknek. Az elvégzett kul­túrtörténeti vizsgálatok semmi igazol­ható támpontot nem adtak a nemzetkö­zileg elhíresült tevékenység megalapo­zása ügyében, így házi szabályokat kellett alkotnunk. A rendezvényen egyetlen finn versenyző sem vett részt. Tevékenységünket nehezítette az a szá­nalmas körülmény, hogy a dobálást megelőzőnek szánt szalonnasütést az égiek nem vették figyelembe. Számítá­saim szerint percek alatt lehullott az éves csapadékmennyiség jelentős ré­sze. így rá kellett fanyalodnunk a tep­siben sütött szalonna és kolbász vi­szonylagos élvezetére (dicséret illeti a Finlandia Kör elszánt aktivistáit az el­ért élvezeti eredményekért). Este végre kisütött a nap, így kora­esti körülmények között hozzákezd­hettünk a versenyhez. Számos megvi­tatandó kérdés bukkant fel. Kinek az autóját találjuk el? Ki fogja kártalaní­tani a szomszédokat a betört ablako­kért? Ki kapja a kupákat? Rövid tana­kodás után a felnőtt versenyzők el­döntötték, hogy az eredményektől függetlenül a kupákat a legfiatalabb versenyzők kapják majd, így köszön­ve meg a tűzgyújtás és tűzfenntartás körüli — hiábavaló — aktivitásukat (a gyerekek erről előzetesen nem tud­tak). A zivatarfelhők elvonulása után kimentünk a vendéglátónk telke előt­ti szabadforgalmú útra. Néhány fel­készületlen szomszéd elképedve fi­gyelte az előkészületeket, többen a rendőrség értesítésén törték a fejüket. Minden versenyző kétszer próbál­kozhatott. Az első fordulóban a férfi­ak küzdöttek a sikerért. A hölgyek - a látottak ismeretében - inkább racio­nálisan dobták messzire a középzöld színű, 43-as méretű, férfi fazonú és ormótlan csizmát. Mindenkinek ne­hézséget okozott az előzőleg lehullott eső miatti csizmafogási bizonytalan­ság. A hölgyek jelentős részének ke­zéből a felfelé ívelő röppálya előtt ki­csúszott a lábbeli, így az 2-3 méter megtétele után a sáros talajon landolt. A sorok írója sem jeleskedett a dobá­si teljesítmények terén, egyetlen ef­fektiv bajnokként eltalálta tagtársa pár hetes autójának hátsó ablakát (szóval nem én nyertem, volt nagy ri­adalom). A hivatalos mérési eredmé­nyek nagy (de hiteles) skálán szórtak, 3 métertől 24 méterig repült a sáros­nedves gumicsizma. Ä mérést a hiva­talos eszköznek számító görgős­­számlálós, rendőrségileg elfogadott eszközzel végeztük. Az előzetes meg­állapodást figyelembe véve a nyerte­sek lemondtak díjazási jogosultsá­gukról a szervezésben jeleskedő gye­rekek számára. Jövőre folytatjuk, bármi is történ­jen! Varga József 43 év az egészségügyben Tóbiásné Marika rangos városi kitüntetése Paks Város Önkormány­zata a város egészségügyi ellátásában végzett kima­gasló tevékenysége elis­meréséül Pongrácz Sán­­dor-díjban részesítette Tóbiás Zoltánné Mari­kát, az atomerőmű nyug­díjas üzemi nővérét, aki a mai napig betegápolói feladatot lát el Paks város háziorvosi szolgálatánál. Paks hajdani orvosa, dr. Pongrácz Sándor emlékére alapított kitüntetés átadására az egészségügyi dolgozók július 2-ai Semmelweis-napi ünnep­ségén került sor (Semmelweis Ignác születésnapja alkalmából). Tóbiás Zoltánné Marikát szinte az egész atomerőmű ismeri, a régiek minden bizonnyal, hiszen 1980-tól egészen nyugdíjba vonulásáig, 1992- ig üzemi nővérként itt dolgozott. Mindig az egészségügyben volt a munkahelye, 43 évet töltött el mint ápoló, nővér. Miután leérettségizett, 1961-ben a szolnoki kórházban kez­dett dolgozni. Műszakos beosztása mellett végezte el az egészségügyi is­kolát. A későbbiek során is mindig ta­nult, képezte magát. Az általános ápolónői végzettség mellett megsze­rezte az üzemi nővéri és betegápolói képesítést is. Szolnokról a százha­lombattai kőolajfinomítóhoz került, ahol üzemi nővér lett. A paksi atom­erőműben 1980-tól dolgozott szintén üzemi nővérként. Az erőműben töl­tött időre szívesen emlékszik vissza, jól érezte magát úgy az or­vosok, mint a munkatár­sak, ellátásra szorulók kö­rében. Nagyon sok elsőse­gélynyújtó oktatást tartott az erőmű dolgozóinak. Az oktatási központban egy­­egy teljes műszak hallhat­ta tájékoztatását, és meg­történt, hogy területre ment - pl. a tmk-ba - és ott tartott ismertetést, elsősegélynyújtási bemutatót. Felada­tát mindvégig igyekezett a legjobb tu­dása szerint, a betegek legnagyobb megelégedésére elvégezni. Ha bárki kért tőle segítséget, szívesen megtet­te. Nem csoda hát, hogy a mai napig mindenki szivesen gondol rá vissza. Hosszú ideig volt igen aktív tagja a Vöröskereszt Paks városi Szervezete vezetőségének. Az Energetikai Szak­képzési Intézet (ESZI) ifjúsági vörös­keresztes alapszervezetének létreho­zása az ő nevéhez fűződik. Az iskolá­ban elsősegélynyújtási oktatásokat és versenyre való felkészítést végzett, melynek köszönhetően sok városi, megyei és országos versenyt meg­nyertek. Rengeteg különböző progra­mot, segélyakciót, véradást, ünnepsé­get szervezett, az örmény gyermekek nyaraltatásától kezdve az anyák napi ünnepségig. Az általa őrzött vöröske­resztes naplót, ami az iskolai szerve­zet történéseit rögzíti, valamint az ok­leveleket, fényképeket, nemrégen ad­ta át az atomerőmű múzeumának. Nyugdíjazását követően, 1992-től sem hagyta abba a munkát. Megke­resték a városi egészségügytől, és kérték, hogy segítsen be a háziorvo­si szolgálat feladataiba mint ügyele­tes nővér. Havonta 10-13 ügyeletet lát el este 6-tól reggel 8-ig. Egy ide­ig házi betegápolást is vállalt, sok idős embernél végzett otthoni fel­ügyeletet, ellátást. Nagyon szereti munkáját, amíg hívják, és egészsége engedi, dolgozni fog. A mai napig is törekvése: a betegekhez a lehető leg­jobban viszonyulni, és megelégedé­sükre tenni. Marika lelkiismeretes, áldozatos munkáját az atomerőmű már évekkel ezelőtt értékelte, és „Kiváló Dolgo­zó” kitüntetésben részesítette. A Vö­röskereszttől számtalan elismerést, köszönőlevelet kapott, és megtisztel­tetésnek tekintette, hogy országos ve­zetőségi tagnak választották. A Paks Város Önkormányzata által adomá­nyozott Pongrácz Sándor-díjat rend­kívül nagy elismerésnek tekint. Az ünnepségen nemcsak ő, de a résztve­vők is meghatódtak. Együtt örültek a kitüntetésnek, mindannyian úgy érez­ték, igazán megérdemelte, és tudják, sokat tanulhatnak tőle. Tóbiásné Marika munkáját és életét vallomása tükrözi a legjobban: - Ma­gaménak érzem Sík Sándor gondola­tát, mely szerint „Ott légy igaz ember, ahol vagy.” Én ennek szellemében tet­tem a feladatom, és teszem ezután is. Az atomerőműből nagyon sokan is­merik és szeretik Marikát. Az ő nevük­ben gratulálunk a kitüntetéshez, és további jó egészséget kívánunk neki! Lovásziné Anna Látogatóban Kovács Ferencnél A PA Rt. nyugdíjas villamos gépszerelőjénél Kovács Ferenc 1979. január 15-vel a Gagarin Hőerőmű Vállalattól került áthelyezéssel a Paksi Atomerőmű Vállalathoz. Kellő szaktudással, erőműves gyakorlattal, lelkesedéssel kezdte meg a munkáját az atomerő­műben. Precíz, szorgalmas, segítő­kész kollégának tartották közvetlen munkatársai és vezetői. Folyamato­san képezte magát. Négy évtizedes munkaviszony után - élve a lehető­séggel - 53 éves korában elment nyugdíjba. Paksi otthonában felke­restem, hogy közösen idézzük fel az atomerőműben eltöltött 13 évet.- Egy évtizede, hogy nyugdí­jas vagy. Hogy érzed magad?- Köszönöm az érdeklődése­det, most már egyre jobban va­gyok. Bizakodom, hogy rövid időn belül a segédeszközömet, a botomat letehetem. Sajnos múlt évben baleset ért, eltörött a kezem. Később kiderült, hogy ebből adódóan egyéb sé­rülésem is volt. Idén május hó­napban a szekszárdi kórházba két hétre be kellett feküdnöm kivizsgálásra.- Mivel töltőd el a nyugdíjas idődet?- Olyan ember vagyok, aki a tét­lenséget nem szereti. Ha nem hangzik nagyképűségnek, olyan „örökmozgó” ember voltam világ életemben. Min­dig találok magamnak elfoglaltságot. A lakásomtól 3 km-re van egy 800 négyszögöles telkünk. Hetente 3-4 al­kalommal is kimegyünk autóval a fe­leségemmel. Gondozzuk a gyümölcs­fákat, műveljük a konyhakertet. Örö­münket leljük a munkában.- Hogyan lettél PAV-os?-A szakmámat szeretem. Az új dol­gok mindig érdekeltek. Kihívásnak te­kintettem az atomerőművi tevékeny­séget. Tudtam, hogy sokat kell tanul­ni, hogy az új munkahelyen az elvárá­soknak meg tudjak felelni. A másik szempont meg az volt, hogy közelebb kerüljek Pécshez, mivel onnan szár­mazom. Kezdettől fogva egymás után végeztem el különböző tanfolyamo­kat. Meggyőződésem, hogy elméleti felkészülés nélkül nincs tökéletes szakmai tudás. Emlékszem egy alka­lommal az oktatási osztályon moso­lyogva megjegyezték. ...„Feri, nincs olyan tanfolyam, amit te nem végeztél el”. Nagyon fontos volt számomra, mert a tanultakat a gyakorlatban tud­tam hasznosítani. Nem volt olyan munka, amit ne végeztem volna el szí­vesen. Tudtam, hogy minden elvég­zett munka az erőmű javát szolgálja. A kezdeti időszakban a „0” revíziók, a gépek, berendezések üzembe helyezé­se volt a munkánk. Fáradtságos volt, de a végén mindig az öröm, a sikerél­mény jelen volt. 1993. december 30- val elmentem nyugdíjba. Kis idő után - felkérésre - visszamentem dolgozni. 8 hónap elteltével úgy döntöttem, hogy nem dolgozom tovább.- Nyugdíjasként jártál-e az erőmű­ben?- Ha jól emlékszem két évvel ez­előtt ügyintézés végett voltam bent.- Volt kollégáiddal tartod-e a kap­csolatot?- Utcán találkozunk, akkor kis időt szánunk a beszélgetésre, ilyenkor szóba kerülnek a régi emlékek, de senkivel sem járok össze.- Az erőműben eltöltött több mint egy évtized alatt van-e olyan eset, amire a mai napig szívesen visszaem­­lékszel? Volt-e rossz emléked?-Azt hiszem, nem vagyok egyedül a régiek közül, akinek ne a négy blokk munkái, a blokkok üzembe he­lyezése és indítása lenne a legszebb emléke. Mindenki, aki ebben részt vett örömöt, boldogságot érzett szí­vében. Felejthetetlen emlékként őriz­zük itt bent. Hálás szívvel, szeretettel gondolok a volt kollégáimra, munka­társaimra. Hirtelen 100 nevet is fel tudnék sorolni, és akkor sem volna teljes a névsor. Mégis kiemelném két volt főnökömet, Blatt Vincét és Riczkó Józsefet. Az ő vezetésükkel, irányításukkal végeztük el mindazon feladatokat, amit ránk bíztak. A szak­mai elismerés, a dicséret is vala­mennyiünknek szólt. Rossz emlék? Olyan légkörbe a rossz nem fért bele.- Hobbidról, ha tennél em­lítést.- 20 évig horgásztam a Du­nán és a Kondor tavakon.- Élmény?- Az minden horgásznak van, ha úgy tetszik minden parton eltöltött idő annak szá­mít. A sok közül mégis a nagyfogás az igazi. Egy 15 kg-os busa volt a legnagyobb fogásom, amit másfél órás „fárasztás” után tudtam kifog­ni. Sajnos, ma már nem olcsó a hor­gászás, lemondtam róla. Másik hob­bim a rézművesség és a fafaragás, formázás. Mindent el tudok készíteni, amit csak lehet egy fából. — Mondj valamit a családodról! — Feleségem - akivel 34 éve élünk együtt boldog házasságban - 1996-tól PA Rt.-os nyugdíjas, és a kisebbik lá­nyunkkal vagyunk együtt. Ő jövőre fog diplomázni. Azt hiszem nem kell különösen felvázolni, hogy két nyug­díjból milyen nagy anyagi terhet jelen lányunk iskoláztatása. Ä két időseb­bik lányunk Hódmezővásárhelyen él és dolgozik. Egy hétéves fiúunokánk van. Nagyon boldogok vagyunk, csak az a baj, hogy nagy a távolság, és így ritkábban láthatjuk egymást. — Köszönöm a beszélgetést. Sok boldogságot, egészséget kívánok ne­ked és családodnak valamennyiünk nevében! MJ.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents