Atomerőmű, 2004 (27. évfolyam, 1-12. szám)
2004-12-01 / 12. szám
2004. december ATOMERŐMŰ 11. oldal EGY CSEPP TUDOMÁNYTÖRTÉNET Mesélj diák! Az újság „Egy csepp tudománytörténet” rovatában olyan visszaemlékezéseket közöl, melyekből az derül ki, hogy az atomerőmű fogadására, sikeres üzembe helyezésére és üzemeltetésére nem véletlenül volt hazánk alkalmas. Hadd járuljak hozzá a kép teljesebbé tételéhez az atomerőműben megvalósított sugárvédelem történetével! A paksi atomerőmű tervmegosztásában szovjet kompetencia volt a technológia, a légnemű kibocsátás és az üzemi helyiségek sugárvédelmi ellenőrző rendszere, megosztott kompetencia volt a személyi dozimetriai ellenőrzés kialakítása, és magyar kompetenciába került a kömyezetellenőrzés, a radioaktív hulladékok végső elhelyezésének megoldása, a sugárveszélyes területen viselendő ruházat biztosítása, annak tisztítására és a helyiségek dekontaminálására való felkészülés. Hasonlóan magyar feladat volt a nukleárisbaleset-elhárítási felkészültség kialakítása is. A SZEJVÁL- és a KALINA-rendszer Nem kis feladat volt a szovjet szállítású rendszerek megismerése, a használatukra való felkészülés. A kapott tervdokumentációból, az itt dolgozó szovjet szakértőktől megtanulhattuk az általuk szállított rendszer logikáját, Novovoronyezsben gyakorolhattunk hasonló rendszereken, de a műszerek felépítése, belső működése sokáig rejtély volt. E téren az Országos Mérésügyi Hivatal (OMH) gárdájával alakítottunk ki máig is tartó, gyümölcsöző kapcsolatot. Ők végezték el minden egyes műszer típusvizsgálatát, kiegészítették a gyakran hiányos leírásokat, kidolgozták az ellenőrzés módszereit. A Központi Fizikai Kutató Intézettel (KFKI) együttműködve, az OMH szakértelmét is igénybe véve tervezte meg az ERŐTERV a nukleáris műszerhitelesítő laboratóriumot, ahol az ismételt vizsgálatokra már a PAV személyzete kapott jogosítványt. A SZEJVÁL-rendszer elemein számos kisebb módosítást is el kellett végezni, ezek leírását a szovjet szakértők mindig hazaküldték, gyakran mondogattuk, tulajdonképpen a gyártás befejező szakasza Magyarországon zajlott. A KALINA-rendszer megismerése után egyértelművé vált, hogy a kéményellenőrzés megkívánt szintjéhez nem elegendő csupán a szovjet rendszer kisebb javítgatása (pl. egyes csatornák érzékenyebbé tétele), de kiegészitő mérések is szükségesek. A radioaktív nemesgázok izotópszelektív mérésére alkalmas rendszert a BME Tanreaktorában fejlesztették ki, a kalibrálás módszerét pedig az OMH dolgozta ki. A baleseti jódmérés rendszerét a KFKI fejlesztette ki. Később a trícium- és a radiokarbon-kibocsátás ellenőrzésének lehetőségét is rendszerbe illesztettük, itt az MTA Izotóp Intézet nyújtott szakmai támogatást. A személyi dozimetriai rendszer A külső sugárterhelés ellenőrzésének hatósági feladatait az Országos „Frederic Joliot-Curie” Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet (OSSKI) keretében működő Országos Filmdozimetriai Szolgálat végezte. Az általuk használt módszert meg kellett vizsgálni, hogy az atomerőműben várt kevert sugárzási térben használható-e, vagy milyen módosítások szükségesek. A külső sugárterhelés gammakomponensének üzemi ellenőrzésére a KFKI fejlesztett ki egy termolumineszcens detektorra (TLD) épülő rendszert, használatba vettük az operatív ellenőrzésre a szovjet szállítású tolldozimétereket. Lokális bétadózisok meghatározására az Izotóp Intézet fejlesztett ki egy gyűrűdozimétert, szintén TLD alapon. A neutronsugárzás mérésére két detektor (munkaszintű és baleseti) és mérési módszer kifejlesztésére került sor. Mindkettőt a Debrecenben működő Atommagkutató Intézet (ATOMKI) munkatársai dolgozták ki. A belső sugárterhelés ellenőrzéséhez a SZEJVÁL-rendszer tartalmazott egy egésztestszámlálót. A telepítés és kalibrálás már magyar feladat volt. Ebben a munkában az ERŐTERV és a KFKI szakértelmére támaszkodtunk. A pajzsmirigy esetleges radioaktív jódtartalmának mérésére szolgáló rendszer magyar fejlesztésű (KFKI) volt, a trícium-inkorporáció ellenőrzésének módszertanát a KFKI és az Izotóp Intézet adta át. A teljes személyi dozimetriai ellenőrzés egységes koncepcióját a KFKI dolgozta ki, és érvényesítette a különböző kutatás-fejlesztési részterületeken. Az első számítógépes nyilvántartó rendszert a PÄV Számítóközpont egyik munkatársa fejlesztette ki. Az üzemi környezeti sugárvédelmi ellenőrző rendszer (ÜKSER) Az építés kezdeti időszakában a lehetséges balesetekről viszonylag kevés szó esett. A TMI baleset értékelése is kettős volt. A részleges zónaolvadással járó eseménynek igen csekély környezeti hatásai voltak, így a technológia és a képzés terén komoly lépések történtek, de a kömyezetellenőrzés paksi megítélésében sok változás nem történt. Ennek ellenére a kiépített rendszer 1986-ban alkalmasnak bizonyult a csernobili baleset magyarországi hatásainak értékelésében való eredményes közreműködésre. A rendszer feladattervét nehéz volt elkészíteni, mert az esetleges üzemzavarok hatásairól keveset tudtunk. Az erőmű biztonsági elemzése (a híres IX. kötet) tartalmazott garanciákat a méretezési üzemzavar környezeti hatásaira, de a számítás részleteit nem tartalmazta. A magyar szereplők felosztották a munkát egymás közt. A rendszerből üzemzavari, baleseti helyzetben kikerülő radioaktív anyagok épületen belüli migrációjának értékelését az ERŐTERV, az erőműtől 500 m távolságtól 10-12 km távolságig való modellezést pedig a KFKI vállalta. Nem volt vállalkozó a főépület falától az 500 m-ig terjedő területre. Az Izotóp Intézettel végeztünk egy helyszíni vizsgálatot: a főépület egy építés alatt lévő kb. 20 m magas pontján jelzőanyagot juttattunk a levegőbe, 15 különböző ponton (szélirányban és szélámyékban egyaránt) porszívóval aeroszol-mintákat vettünk, majd a jelzőanyag mennyiségének méréséből vizsgálták, lehetséges-e valamilyen modellt kialakítani az üzemi területre. A vizsgálatból többékevésbé a várt eredmény született: a szennyezőanyag gyorsan lekerül talajközeibe, eloszlása heterogén, szélirányban nagyobb, de a turbulenciák miatt jól mérhető a szélámyékos helyeken is. Modellkészítésre senki sem vállalkozott, az egész üzemi terület makettjének szélcsatomás vizsgálata merült fel, de erre nem volt idő. Végül erre a kérdésre az üzemi területen elhelyezett dózisteljesítmény-mérők telepítése adott értékelési lehetőséget. Az ÜKSER feladata kettős. Normálüzemben érzékeny mérésekkel kell igazolnia, hogy valóban megfelelünk a szigorú előírásoknak, üzemzavari-baleseti helyzetben pedig adatokat kell szolgáltatnia a helyzet korai időszakban való értékeléséhez, később közre kell működnie az értékelésben. A kömyezetellenőrző állomások, a meteorológiai torony telepítését szakmailag a KFKI koordinálta. A mérési módszereket, a teijedésszámítási modelleket szintén a KFKI adaptálta. Komoly kérdés volt, hogy az egyetlen ponton mért szélsebesség, szélirányadatoknak a 10-12 km-es körzetre való kitelj esztése mekkora hibát visz az értékelésbe. Ennek korrekt meghatározására nem volt módunk, egy érdekes próbálkozás azért történt. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) szakembereivel közösen néhány hőlégballonos sportember közreműködésével azt csináltuk, hogy a hőlégballonok az Ürgemezőn felemelkedtek, stabilizálták különböző magasságokban magukat, majd hagyták, hogy a szél oda vigye őket, ahova a fizika törvényei szerint adódik. A leírt pályákat egybe lehetett verni a meteorológiai torony különböző szintjein mért paraméterek alapján várható pályákkal. Az eredmény valami olyasmi volt, hogy a Duna innenső partján a modellünk elég megbízható, de a másik part tekintetében erősen konzervatív. A Duna légcsatomaként hatva mintegy visszatartotta az innenső parton elindult részecskéket az átjutástól. Az ÜKSER-hez tartozott még a lakótelepen kialakított alacsonyhátterű mérésekre is felkészített laboratórium, egy mozgó labor és részben az üzemi területen lévő dozimetriai labor, ahol a folyékony kibocsátásokat ellenőrizték, illetve a légköri kibocsátás-ellenőrzés mintavételes részének mérése is történt. Nagy feladat volt, és szinte az öszszes erre alkalmas kutatóhely részt vett a kezdetben nullszint-felmérésnek nevezett tevékenységben. Később átkereszteltük a szakmailag korrektebb alapszint-felmérésre. Az adatok összefoglalása két kötetben a PRODINFORM gondozásában jelent meg, így a teljes szakmai közvélemény megismerkedhetett velük. Ilyen alapos felmérésre addig nem volt hazai példa. A radioaktív hulladékok ügye Szovjet tervezési kompetenciába tartoztak a radioaktív hulladékok üzemi gyűjtő és átmeneti tároló létesítményei. Szovjet tervek alapján épültek meg a nagy aktivitású szilárd radioaktív hulladéktároló kutak, az I. számú segédépület, az üzemi víztisztító rendszerek. A laboratóriumi és mosodai hulladékvizekre volt magyar elképzelés (forrpont alatti bepárlás), de ez nem bizonyult sikeresnek. A segédépületben az elhasznált aeroszolszűrőknek külön kutak létesültek, a többi kis- és közepes aktivitású szilárd radioaktív hulladék a szovjet elképzelés szerint csillével lett volna nagy, felülről nyitható betonsilókba ömlesztve. Egy-egy ilyen tér megtelte után a következő feltöltése kezdődött volna, a segédépület modulárisan bővíthető lett volna. A végső elhelyezésre nem volt szovjet megoldás, az magyar kompetenciába tartozott. Könnyű volt belátni, hogy ez a megoldás nem ésszerű. Nem volt megoldás a visszanyerésre, a szállítás előtti csomagolásra, a tűzvédelemre. Olyan magyar döntés született, hogy ezeket a hulladékokat már az átmeneti tárolás előtt csomagolni kell. Később kifejlesztésre került egy tömörítő prés is. Ezek a tárolósilók a II. sz. segédépületben nem is épültek meg, mert a javasolt technológiát elvetettük, a hordóba csomagolt hulladékokat pedig a Fővárosi KÖIÁL által üzemeltetett Püspökszilágy külterületen lévő Radioaktív Hulladékfeldolgozó és Tároló (RHFT) telep átvette. A szerződésben vállaltuk az igy elfoglalt tárolótér visszapótlását. Ez a megoldás rövid időre szólónak tűnt, hisz zajlott a paksi kis- és közepes aktivitású szilárd radioaktív hulladékok végső elhelyezésére szolgáló létesítmény előkészítése. Külön kérdés volt a folyékony radioaktív hulladékok tárolás előtti megszilárdítása. Erre a beruházó a nyugatnémet MOWA-technológiát választotta ki és vásárolta meg. A rendszer üzembe helyezése elhúzódott, mert a cementezés előtti térfogatcsökkentés ésszerű lépés, itt pedig szinte folyamatos a lehetőségek bővülése. A kis- és közepes aktivitású szilárd és megszilárdított radioaktív hulladékok végső elhelyezésére szolgáló létesítmény telephelyének kiválasztása hosszú, máig tartó folyamat lett, rengeteg tapasztalattal. A feladattal először az ERBE birkózott, majd átkerült a PAV-hoz. Az ERBE magyaregregyi kudarca után mi szenvedtük el az ófalui kudarcot. Az 1996-ban megjelent atomtörvény mindannyiunk nagy örömére kimondta, hogy a radioaktív hulladék végleges elhelyezéséről a Kormány által kijelölt szerv gondoskodik, mivel a megoldás országos érdek. E szerv lett a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Társaság (RHK Kht.). Az ellenőrzött zónában viselt védőruhák kiválasztása Kezdetben NOMEX alapanyagból készült védőruhák használatára készültünk. A NOMEX anyagában lángálló, a ráfröccsenő folyadékokkal szemben ellenálló, a leírás szerint jó légáteresztő képességű szövet. Az anyag és a belőle készült overallok rendelkeztek a SZOT Munkavédelmi Kutatóintézet kedvező minősítésével. Különböző méretekben el is készült kb. 3000 védőruha. Az első hordások azonban két problémát jeleztek. Egyrészt nagyon izzadtak benne az emberek, a leírás úgy látszik, nem volt elég pontos. A másik probléma a fazonból adódott. Nagyon csinosak voltak a ruhák, de fizikai munkára nem voltak jók. Álló helyzetben nagyon fessek voltak benne az emberek, de lehajláskor a ruha „ülepben bevágott”. Ha ezt a problémát kiküszöbölendő nagyobb ruhát vett fel a kolléga, akkor a bokája körül gyűrődött, esetenként a sarka alá szorult az anyag. Végül a teljes készlet értékesitésre került, és áttértünk a ma is használt pamutruhákra. Külön feladat volt a speciális mosoda kialakítása, olyan takarítási módszerek meghonosítása, melyek a hagyományos söprést, portörlést mellőzik, alapvetően csak nedves eljárásokat tartalmaznak (így lehet a felporzást, s ezzel az inkorporációs veszély megnövekedését megelőzni). A nukleárisbaleset-elhárítási felkészültség kialakítása Kezdetben ez a tevékenység a cég polgári védelmi törzsparancsnoka és a Sugárvédelmi Osztály közt oszlott meg. A mai rendszer sok lépésben, számos tapasztalat felhasználásával alakult ki. Összefoglalás Ebből a talán leltárszerű felsorolásból is látszik, hogy az atomerőmű sugárvédelmi rendszerét csak azért tudtuk ilyen szinten kialakítani, mert a KFKI, az Izotóp Intézet, az ATOMKI, az OSSKI, az OMH, a különböző egyetemek és kutatóhelyek mind rendelkeztek már sugárvédelmi, sugárfizikai ismeretekkel, gyakorlattal, amit itt egy országosan koordinált célprogram keretében felhasználhattunk. A vállalkozás sikerét a napi gyakorlaton kívül az első OSART-vizsgálat is visszaigazolta, az üzemeltetés egyik legsikeresebb területe a sugárvédelem volt. Rósa Géza Vidám történetek az atomerőmű-építkezés időszakából Száraz lábbal döntsünk Az első magyar atomerőmű telephelyének kiválasztásánál az utolsó körben már csak Bogyiszló és Paks maradt, így ki kellett mondani a végső szót. Amikor lejött a szovjet delegáció a helykijelölésre, aznap iszonyatos felhőszakadás volt. Először Bogyiszlóra mentek, ahol inkább földes a talaj. Ahogy kiszálltak a járművekből, bokáig belecuppantak a sárba. Itt Pakson, a településtől délre lévő Magyari-pusztán a homok teljesen elnyelte a vizet, és száraz lábbal közlekedhettek az orosz mérnökök. A szovjet delegáció vezetője kijelentette: - Csakis itt lehet az atomerőmű! Nem pedig abban a sártengerben, ahol az előbb voltunk. A karikatúrákat a Mérnök Újság kiadója, a Logod Bt. vezetője, Buday Miklós úr felkérésére Nagy László Töhötöm (TÖHI) készítette. (Első megjelenésük a Mérnök Újság 2004. decemberi számában található.) A szövegest részt Lovászi Zoltánná Atomos adomák című, azrt. kiadásában 1993-ban megjelent kiadvány alapján válogatta Sipos László. Inkognitóban Még az építkezés idején a vállalat elsőszámú mérnökembere, jó szokásához híven kisétált az erőműbe, hogy körülnézzen. Mint Mátyás király, ő is inkognitóban érkezett. Benézett az egyik munkahelyre a munkakezdést követő negyedórával, ahol is egy jót trécselő, ücsörgő társaságot talált. A maga módján rájuk szólt, hogy a munkaidő már megkezdődött, miért nem dolgoznak. Azok közül valaki hányavetin visszaszólt:- Még te dumálsz, hisz még át sem öltöztél? Gyerekszem és logika Az első két blokk építkezése már a végkifejlet felé járt, amikor egy rokoni csoportot vitt be az egyik fizikusunk. Amikor kijöttek, a rokonságban lévő gyermek megkérdezte, hogy miért van a két kémény fönt, száz méter magasban egymással összekötve. Ezzel az építészeti kérdéssel bizony megfogta a fizikust, aki hirtelen nem tudott erre korrektül felelni. Szerencsére a gyermek kis időn belül megfejtette a talányt, és ennek hangot is adott: - Gondolom azért vannak a kémények összekötve, ha a kéményseprő az egyikbe felmászik kormozni, akkor ne kelljen újból lemásznia, hanem szépen ott fönt átsétál a másikba, és lefelé jövet azt is kitisztítja.
