Atomerőmű, 2004 (27. évfolyam, 1-12. szám)
2004-11-01 / 11. szám
I1 2004. november ATOMERŐMŰ 13. oldal EGY CSEPP TUDOMÁNYTÖRTÉNET Az oktatóreaktor tervezője és kivitelezője 2004. évi Akadémiai- Szabadalmi Nívódíjas mérnökök Sorozatunkban az atomenergia magyarországi elterjedésének útját igyekszünk bemutatni, megszólaltatni azokat a személyeket, akik tevőleges résztvevői voltak az „atomkor” magyarországi szakaszának. Mostani számunkban dr. Csőm Gyula professzor idézi fel emlékeit és tevékenységét a legfontosabb területről, nevezetesen az egyetemi oktatásról.- Professzor úr! Hogyan értékeli a genfi konferenciák hatását a magyarországi atomenergia elterjedésére?- Az első nemzetközi atomenergiakonferencia 1955-ben volt, a második pedig 1958-ban. Lényegében a világ ekkor szerzett tudomást arról, hogy mi is az atomerőmű, és hogyan kell atomreaktort építeni. Természetesen néhány ország kivételével, akik már ekkor üzemeltetik illetve építik az első reaktoraikat. Az első genfi konferencián elhangzott előadások anyagát mintegy húsz nagy kötetben foglalták össze, az 1958-as konferencia előadásai újabb kb. húsz kötettel gyarapították a szakemberek ismereteit. Lényegében ezzel teljesen szabaddá tették azt a tudást, amelyek alapján már reaktorokat lehetett építeni és üzemeltetni.- A hazai tudományos élet hogyan reagált erre az új fejleményre?- Hazánkban is voltak olyan szakemberek, akik azonnal felfigyeltek erre az új energiatermelési lehetőségre, hiszen már akkor tudott volt, hogy Magyarország energiahordozókban nagyon szegény. Ilyen emberek voltak a Budapesti Műszaki Egyetemen (BME) és természetesen az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) is. A Műegyetemen Simonyi Károly és Lévai András professzorok ismerték fel az atomerőművek jelentőségét. Simonyi Károly a villamos karon dolgozott, Lévai András a Gépészmérnöki Karon a Hőerőművek tanszék vezetője volt, egyben az ERŐTERV igazgatója is. Elsősorban Lévai professzor volt az, aki nagyon operatívan foglalkozott a témával. Ő már az első genfi konferencia után azonnal elkezdte az anyagot feldolgozni.- Ön mikor kezdett ismerkedni a témával?- Az első szabadon választható előadás ebben a témában 1957-ben volt a gépész hallgatóknak, és én ennek az előadásnak az egyik részese voltam. Felvettem ezt a tantárgyat, ehhez engedély nem kellett, mert szabadon választható volt ez a téma. Tehát én 1957-ben ismertem meg, hogy létezik atomerőmű. Mivel eléggé matematikus és fizikus beállítottságú voltam, nagyon tetszett a téma, mert ebben jó sok matematika és fizika volt. Ezért tudományos diákkörben vettem részt, még abban az évben, negyedmagammal. A dolgozatunk meg is jelent az Energia és Atomtechnika című folyóiratban. Ebből a témából írtam a diplomamunkámat, és 1958 májusában szereztem meg az oklevelet.- Gondolom maradt az egyetemen, és folytatta az elkezdett kutatást.- Ez nem ment ilyen egyszerűen, bár Lévai professzor hívott a tanszékére tanársegédnek, de akkor még nem volt erre lehetőség, ezért mint az ERŐTERV igazgatója, felvett a vállalathoz tervező mérnöknek. Két-három hét eltelte után maga mellé vett, és csak atomenergetikai kérdésekkel foglalkozhattam, de nem tanszéki állományban, hanem mint ERŐTERV-es 1959 novemberéig. Számomra ez nagyon hatékony időszak volt, és nagyon kellemes állapot, mert csak Lévai professzor adhatott munkát, ő pedig az atomenergetikai témával bízott meg.- Hogyan jutottak el addig a felismerésig, hogy tanreaktort kell építeni? — Lévai professzor, aki közben a Nehézipari Minisztérium energetikáért felelős miniszterhelyettese lett, elfogadtatta a döntéshozókkal, hogy Magyarországnak is atomerőművet kell építeni. Azonban világos volt, hogy a hazai atomenergetika megteremtéséhez szakemberek kellenek. Ehhez az egyik pillér a KFKI-ban (Központi Fizikai Kutató Intézet) 1959-ben megépített atomreaktor volt, amelyet még szovjet szakemberek terveztek és helyeztek üzembe. A reaktor megépítésével megteremtődött egy nagyon komoly kutatási bázis az országban. Az egyetemen pedig, Lévai professzor tanszékén megteremtődött egy oktatási bázis. A Műegyetemen 1959-től egyre inkább kiszélesedett az atomerőművi-ismeretek oktatása, és 1960-ban elkezdődött az első atomerőműves szakmérnöki tanfolyam. Azonban az a vélemény alakult ki, hogy komoly szakembereket csak úgy lehet kiképezni, ha az elméleti képzés gyakorlati képzéssel is párosul. Ezzel a véleménynyel azonosult a KFKI, az Országos Atomenergia Bizottság (OAB) nevében Kökény Mihály titkár, és Lévai professzor. Az érintett felek megállapodtak, hogy egy egyetemi reaktort kell építeni, amelynek alapvető feladata a gyakorlati képzés és az egyetemi kutatás.- Mikor kezdődött el az építkezés, és önnek mi volt a szerepe ebben?- Miután az OAB felajánlott az építésre 18 millió forintot, 1961-ben elkezdődött a tervezés. Az egyetem rektorának megbízása alapján 1961-1962-től Lévai professzor mellett már én képviseltem az egyetemet, és részt vettem a biológiai védelmi rendszer tervezésében. Az 1963 tavaszára elkészült előtervet kivittük a Kurcsatov Intézetbe, ahol jónak minősítették, majd elkezdődött a kiviteli tervek készítése és az engedélyezési eljárások lefolytatása, majd a konkrét építkezés 1967-ben kezdődött. Engem 1967. december 1-jei hatálylyal neveztek ki az épülő reaktor vezetőjévé, egy elnyert pályázat alapján. A reaktor 1971 májusában lett kritikus, és 1972 tavaszán már fogadtuk az első fizikus hallgatókat az ELTE-ről, reaktoron végzendő mérések céljából.- Végül intézetté nőtte ki magát.- Azért ez nem ment olyan gyorsan, mert csak 1973-ban lett Nukleáris Technikai Intézet, amelynek keretében ez a magyar tervezésű és kivitelezésű reaktor üzemel.- Meddig volt az intézet élén?- Az igazgatói teendőket 1993-ig láttam el, ugyanis 1990-ben megválasztottak dékánnak, és egy idő után úgy döntöttem, hogy nem vállalom a két feladat párhuzamos ellátását. Rávettem az akkor Franciaországban tartózkodó Szatmáry Zoltán profeszszort, hogy pályázza meg az intézet vezetését. Végül is mint dékán 1998-ig felügyeltem, hiszen ebben a minőségem- | ben hozzám tartozott, majd 1998-2003 között „fapados” profeszszora voltam az intézetnek, amelyre mindig a gazda szemével tekintettem. Jelenleg professzor emeritusként veszek részt az inté- | zet oktatási és kutatási munkájában.- Professzor úr! Köszönöm az interjút, és gratulálok a most átvett Wigner-díjhoz! -Beregnyei-2004 A Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke 1997-ben a Magyar Tudomány Napja alkalmából és a Magyar Tudományos Akadémia elnökével egyetértésben Akadémiai-Szabadalmi Nívódíjat alapított. A nívódíj a nemzetközi szinten is rangot szerzett szabadalmi oltalomban részesített műszaki fejlesztési, agrártechnológiai vagy fizikai, kémiai, biológiai alkalmazott tudományi találmányok akadémiai feltalálóit hivatott elismerni. A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából a Magyar Szabadalmi Hivatal mint a szellemi tulajdon védelmének letéteményese - hagyományaihoz híven - ebben az évben is felajánlotta a Magyar Tudományos Akadémiával közösen alapított nívódíj adományozását, melynek fogadtatása a korábbi években megerősítette azt a meggyőződést, hogy az ipaijogvédelmi tudatossággal gondozott és a nemzetközi megmérettetés próbáját is kiálló kutatási eredmények megbecsülése fontos szerepet játszik az alkotók és tevékenységük társadalmi elismerésében. A 2004. évi nívódíjakat dr. Bendzsel Miklós, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke és dr. Keviczky László, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke november 2- án adta át a Magyar Szabadalmi Hivatalban rendezett ünnepélyen. A Magyar Tudományos Akadémia kijelölt tudományos osztályainak (műszaki tudományok, agrártudományok, kémiai tudományok, földtudományok, ill. a fizikai tudományok) és a Magyar Szabadalmi Hivatalnak a képviselőiből alkotott kuratórium döntése alapján 2004-ben Akadémiai- Szabadalmi Nívódíjban részesült: Balázs Sándor akadémikus, a Budapesti Corvinus Egyetem professor emeritusa, nemzetközi jelentőségű kutatásaiért, többek között a laskagomba konténeres termesztésmódjának kifejlesztéséért, az univerzális táptalaj kidolgozásáért, világszínvonalú, széles körben hasznosított, szabadalmakban is gyümölcsöztetett kutatói munkássága elismeréseként; Dudás Illés gépészmérnök, a Műszaki Tudomány Doktora, a Miskolci Egyetem egyetemi tanára, szakmai tevékenységében az ipari-gyakorlati alkalmazással ötvöződő nemzetközileg is jelentős szintű tudományos kutatói tevékenységéért, a csigahajtás terén elért, általa kifejlesztett matematikai modellen alapuló, szabadalmakkal védett gépészeti rendszerek kifejlesztéséért; Trézl Lajos vegyészmérnök, az MTA doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professzora, a formaldehid élő rendszerekben játszott szerepének kutatója, a szőrmeipari alkalmazástól a nagyhatékonyságú dohányfüst szűrőig ívelő tudományos felismerések, új eredmények műszaki alkotásokká, szabadalmi bejelentésekké formálásának szintetikus látásmódú, avatott szakembere. Szerkesztőségünk gratulál a kitüntetett szakembereknek. Sípos László Keramikusok, festők kiállítása 2004. október 21-én rendhagyó kiállítás nyílt Pakson a V árosi Művelődési Központ nagykiállitó termében. Nem mindennapi, hogy egy városban élő festőknek, keramikusoknak majdnem teljes bemutatkozására sor kerüljön. Bagdy László megnyitó beszédében említette, hogy az, aki fest, rajzol, verset ír, szobrot készít saját örömére az nemcsak önmagát és környezetét gyarapítja, hanem a várost is. Gazdagit bennünket, a nézőket a mű szépségeivel, szín- és formavilágával, gondolataival, gazdagítja a várost, és hírét adja az országban, vagy akár a határokon túl is, hogy az atomerőmű mellett Paksnak vannak más értékei is. A művek más-más karaktert mutatnak be, és életútjuk rövid áttekintése talán a művek befogadásához is támogatást ad. Minden most kiállító művésznek már volt egyéni kiállítása Pakson, de éppen az a rendhagyó éppen, hogy tizennyolc művészt egy kiállításra is össze lehet hozni. A kiállításon az alkotások már saját világukat élik, azt a világot, amit az alkotó teremt, ami életének, világképének része. Hogy ki, mennyit mutat be mindebből azt az alkotók és az elkövetkezendő kiállítások döntik el. Bízom abban, hogy még sok sikeres kiállításon találkozhatunk műveikkel - zárta szavait Bagdy László. A kiállítók: Acsádi Rozália, Bencze Barnabás, Fogasné Rácz Éva, Gódor Lilla, Győrffy József, Kiss Mária, Kiss Zoltán, Korpácsi Ferenc, Kövesdiné Hernádi Klaudia, Makó András, Májer Zsófia, Markó Tímea, Péger József, Ritter János, Takács Éva, Vanyó Adrienn, Vajnai Irina, Zirci Judit. WP Milyen módszereink vannak a világban előforduló jelenségek megismerésére? Az információ birtoklása önmagában még nem jelent tudást. Ebben a cikkben azt vizsgáljuk meg: hogyan épül fel a tudás az emberben, hogyan változik, módosul az idők folyamán, és tulajdonképpen mi köze van az ember eszmeiségének az információkhoz. Valamennyi magasabb rendű élőlény idegrendszerében, agyában valahogyan leképezi, tükrözi a körülötte levő világot, az abban előforduló, számára fontos jelenségeket. Ez alapvetően szükséges ahhoz, hogy életben tudjon maradni. Az ember tovább megy ennél. Tudatosan törekszik a tudományos kutatás révén valamennyi vizsgálható jelenség megismerésére. Arra vonatkozóan, hogy az embernél hogyan történik a dolgok megismerése, a tudás gyűjtése, két, erősen különböző elmélet van (valójában nyilván valahogyan a kettő keveréke érvényesül). Az egyik szerint a tudás az információk szorgalmas gyűjtögetése és a közöttük levő kapcsolatok felismerése során alakul ki. így jutunk el a megfigyelésektől a hipotéziseken keresztül az elméletekig és a tudásig, folyamatosan újabb és újabb adatokkal támogatva ezt a folyamatot. Hogyan működik a megismerési folyamat, és mik a megismerés csapdái? A másik elképzelés szerint az „elme eszmékben gondolkodik és nem információkban”. Ahhoz, hogy az adatok halmazából információkat tudjunk kihalászni, kell hogy legyen valami elképzelésünk arról, hogy mit keresünk, minden tény csak egy válasz egy kérdésre, amit nem tudtunk volna feltenni anélkül az eszme nélkül, amely ráirányította a figyelmünket. Az információkra csak az elméletek illusztrálása miatt van szükség, de akár túl sok információnk van valamiről, akár túl kevés, mindenképpen olyan állításokat teszünk, amelyek a dologban nincsenek benne, csak mi vetítjük bele (hasonlóan az ún. Rorschach-féle pszichológiai tesztekhez, ahol a vizsgált személynek tintafoltokból kell valamilyen képet kialakítania). Egy régi, elavult eszme eléggé vonzó újabb elmélet hiányában képes magát az ellentmondó tények tömegével szemben is fenntartani. Ez történt a 18-19. században, amikor mindaddig próbálták menteni a múltból öröklött kémiai, geológiai, biológiai elméleteket, amíg meg nem születtek az új paradigmák helyettük, melyeket kezdetben gyakran csak nagyon kevés tény támasztott alá. Ugyancsak az eszmék elsődlegességével magyarázható az a jelenség, hogy ugyanazokból az információkból különböző világnézetű emberek teljesen más következtetésekre jutnak A fenti két megismerési elméletnek némileg a szintézise az ún. „kognitív sémák” elve, amely bonyolult, kusza hierarchiát alkotó gondolkodási sablonokat tételez fel az agyban, melyek a környezetből jövő információk hatására folytonosan megerősítést nyernek vagy átszerveződnek, vagy éppen megerősítés hiányában elfelejtődnek Ezen elmélet szerint is csak azt vagyunk képesek látni és megérteni a világból, aminek észlelését sémáink lehetővé teszik. Eszerint a tudás nem más, mint kellően elvonatkoztatott és magas szintű kognitív sémák összessége, melyek előrejelzésre vagy tervszerű változások előidézésére alkalmasak. Az is lehet, hogy az agy egyszerre több (több száz?) különböző megoldást (sémák, logikai hálók, mintaillesztés stb.) alkalmaz. Hogyan működik a megismerési folyamat, és mik a megismerés csapdái? Ha a tudás megszerzésének folyamatát mint információk gyűjtésének sorozatát fogjuk fel, akkor a következő (természetesen a valóságban eléggé összefolyó) megismerési szakaszokat különböztethetjük meg:- véletlen észlelés (egyszeri jelenség alkalomszerű észlelése, nem szándékos tevékenység)- ismételt észlelés (hasonló jelenség ismétlődő észlelése, a jelenségek hasonlóságának és ismétlődésének felfedezése)- felismerés (ismételt észlelések öszszekapcsolódó sorozata, a jelenség szándékos kiváltására tett kísérletek)- megfigyelés (felismerések gyűjtése szándékos és rendszeres észlelésekkel, kísérletekkel)-jártasság (többszörös, válogatott megfigyelések révén nyert ismeret)- vélemény (ok és okozat megismerése alapján kialakult elképzelés a jelenség magyarázatáról)- elmélet (a jelenség pontos meghatározása, osztályozása és általánosítása különböző vélemények ütköztetése után)- tudás (az elmélet tudatos megismerése és felhasználása) (Hogyan működik a tudomány?) -HJ-
