Atomerőmű, 2002 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2002-08-01 / 8. szám
2002. augusztus ATOMERŐMŰ 5. oldal v>) í) j;/ m 20 éves az 1. blokk A két évtizede történteket fotók segítségével elevenítjük fel, amelyeket- Gottvald Károly fotóművész készített 1982 augusztusában. 25 éves az Atomerőmű újság Jókívánságok — nyílt levélben Kedves Béni bácsi! Kérjük, ne haragudjék ezért a bizalmaskodónak is tűnhető megszólításért, de mi itt tízezren egymás közt évek óta ezt szoktuk meg. Levelünk, jókívánságaink igencsak lekésik július elsejét (akkor lettek volna igazán aktuálisak), ám a lapban való megjelenés késése nem csökkenti az elköszönés. a tisztelgés őszinteségét, szívességét. Kedves Szabó Elvtárs! 1982. december 12-én. késő este, amikor megindult az l. számú reaktorban a szabdlyozott, önfenntartó láncreakció, miközben sokan és sok szépet mondtak, ön csupán ennyit: „Tizenöt évi munkám van nekem is ebben.. Mit mondjak?... Boldog vagyok! ... Ügy természetes, hogy együtt örültünk a közös munkasikemek. Együtt voltunk ott az atomerőmű alapkövének lerakásánál, aztán az első reaktor beemelésénél. Emlékszik? önnel együtt hányán lestük a kényes műveletet. Sok fénykép őrzi ma is az eseményt, a későbbi jelentős pillanatokat. Ott volt az üzemanyag berakásánál, a nyomáspróbáknál és minden munkánál, amelyeknek eredménye végül is a sikeres fizikai és energetikai indítás lett. A tizenöt évi munka sikeres, maradandó: 1982. december óta áramot ad a paksi atomerőmű, s ebben önnek is meghatározó szerepe volt. Köszönjük! Szabó Elvtárs! ön új beosztásba került, az OVIT igazgatója lett. Gratulálunk ehhez! Annál is inkább, mert nem szakad meg az atomerőművel kapcsolata: az OVIT által épített távvezetékek kötik majd az országos hálózatra a hamarosan üzemelő II., III., IV. sz. reaktorok energiáit. Tudjuk, sokan és sokszor búcsúztatták június végén. Ezek is az ön iránt érzett rézétől. dolgozói megbecsülés, szeretet, köszöntés alkalmai voltak. Az ajtaján akkoriban történt kopogtatások idején már megfogalmazott, de el nem küldött tárirat szövegével zárjuk levelünket: Szabó Benjamin igazgató elvtársnak Országos Villamostavvezetéképitő Vállalat Budapest Fogadja őszinte köszönetünket és elismerésünket a paksi atomerőmű beruházáson kifejtett munkájáért, és sok sikert kívánunk új. felelős beosztásához! Paks, 1983. augusztus. ... hogy a festékdoboz-árusítás, a műanyaghordó-csencselés, meg az öntapadó fólia-lopás után új kisvállalkozás van kivirágzóban: a szotyola-sütés. Igaz is, a szotyoia ingyen van: Az ember a téesz kombájnja utón — vagy előtt (ez csak attól függ, hogy merre ál! a kombájn) begyűjti az alapanyagot, megszorítja, elcseréli a magtárossal vetőmag szotyoláro (azt drágábban lehet eladni, mert jobbban pereg a héja — a magtáros meg úgyis mázsára számol ei), aztán megsüti és eladja. Nem nagy kunszt, hamar megvon. Egy modem konstrukciójú saválló sütőben fél nap alatt meg lehet sütni egy mázsa szotyolát. Nem is ez az én bajom! Hanem vajon mennyi idő alatt lehet egy mázsa szotyolát megenni? És mit csinál — vagy ha úgy tetszik: mit nem csinál — ezalatt az, aki eszi? ... Új státusszimbólum sárgítja (néha pirosítja) az autósok fejét a hatos úton: a lámpa. Példák tömege bizonyítja, hogy a lámpa már Edison óta fontos jelzője a társadalmi pozíciónak. Ismeretes például a dzsentri Magyarországon járatos dicsekedő rigmus: „fhajlárom, csuhajlárom, Fiebertől van a csillárom!" (Ezt a verset olyan fontosnak tarották, hogy még — cári — orosz fordításban is megjelenít: „I hajló ricsesztvó, csuhajiáricsesztvó, Moja lámpocska ot Fiberat") Másik kapitalista példa: a kilencven koronás kurtizán esete, oki nem győzte a büntetést fizetni, mert mindig a piros lámpánál fordult be. (Utóbb —mint mesélik — eladta a kocsiját.) Népi demokratikus példa: Az öreg bakter, akit 1950-ben körorvosnak nevezett ki a falu elöljárósága, kedvenc féklámpáját használta hasmenés ellen (0 mondván, hogy azzal ó már a pécsi gyorsot is megállftotta. Az új státuszlámpa a tűz oltani induló autók kijövetelét hivatott piros fénnyel jelezni, persze nem azt jelzi... Hanem azt, hogy itthon vannak a tréfás kedvű túzokok, okik a térdüket csapkodva nevetnek a banga autósokon, okik reggelente megállva „szalutálnak” a viccből bekapcsok piros lámpának Emivel számukra azt írja elő a KRESZ). Én persze nem vitatom, hogy a pótlámpa jár. (Ez eddig is így volt — a tűzoltóautón!) Az is világos, hogy a tudatot a (hol) lét határozza meg. Tűzoltási szempontból tehát nem káros, ha a civil autós potyára áll meg. De ha megszokja a hamis jelzést, és leszokik a megállásról, akkor legközelebb úgy járunk, mint a farkas* kiáltó gyerek, de ezúttal nem a birkák fognak elpusztulni... TÓTH
