Atomerőmű, 2002 (25. évfolyam, 1-12. szám)

2002-07-01 / 7. szám

2002. július ATOMERŐMŰ 7. oldal Hivatásos tűzoltók versenyeztek Pakson Bizonyították, hogy a tűzoltókra minden időben lehet számítani. Kö­szönetét mondott a rendező szervek-A versenyzés mindig közel állt a tűzol­tói élethez. Az 1750-es években Sáros­patakon és Debrecenben alakultak diák tűzoltó csapatok. Ezek voltak Magyar­­országon az első szervezett és képzett tűzoltók. Már a felvételük úgy történt, hogy a 170 cm hosszú 8 kilogramm sú­lyú gerudium botot egy kézzel föl kel­lett emelni, és nyújtott kézzel megtarta­ni. Aki ezt nem tudta megtenni, nem le­hetett a tűzoltó csapat tagja. Az 1835-ben Aradon, majd akiegye­zés után megalakult „Ónkénytes Tor­nász Tűzoltó Egyesületek” már a ne­vükben is hordozták a sportot, a ver­senyszellemet. Kezdetben csak saját szervezetükön belül versenyezhettek, mert a fecskendők nem voltak egysége­sek. A két különböző település nem tud­ta a vonulószerét összekapcsolni, mert a tömlők csavaijai különbözőek voltak. Ilyen okok miatt hirdette meg Gróf Szé­chenyi Ödön, hogy legyen egységes a Magyar Tűzoltóság. Egység a szellem­ben, az akaratban és a tettekben. Az első országos versenyt Szabad­kán tartották 1893. augusztus 14-én. Az Országos Tűzoltó Szövetség vá­lasztmánya elhatározta, hogy ezt kö­vetően rendszeresen tartanak verse­nyeket. így is történt. Csupán a hábo­rúk évében nem szerveztek ilyent. Já­rási és megyei szinten évente, ország­részi, meg országos versenyeket két­évente tartottak. Külön kategóriában indultak a hiva­tásos állami, később az önkormányza­ti, az önkéntes, meg a létesítményi tűzoltók, illetve a diákok. Ez tulajdon­képpen most is így van. Volt időszak, amikor egy időben és egy helyen ren­Fejér megyeiek nyerték a kupát dezték ezeket a versenyeket. Aztán a nyolcvanas évek végétől a hivatásos szervezet teljesen különvált. Gróf Széchenyi Ödön néven kupát rendszeresítettek. Ennek versenyei zajlottak Pakson, június 21. és 23. kö­zött az ASE Sporttelepen. Erre a versenyre a főváros mellett 19 megyei és a Ferihegyi Repülőtéri tűzoltók neveztek be. A külföldi meg­hívásnak eleget téve orosz, horvát, szlovén és román csapat jelent meg. Ők külön kategóriát képeztek. Az ATOMIX csapata versenyen kívül vett részt a versenyben. A megnyitón Baji Csaba vezérigaz­gató, Tóth Ferenc országgyűlési kép­viselő és Bagdy László alpolgármes­terjelenlétében Dr. Tatár Attila tűzol­tó vezérőrnagy, a BM Katasztrófavé­delmi főigazgató-helyettese köszön­tötte a megjelenteket. A verseny másnap kezdődött és folytatódott a harmadik napon délig. A 10 főből álló csapatok négy ver­senyszámban indultak.- 100 méteres akadályfütás, mely­nek során úgy kellett leküzdeni az akadályokat - palánk, gerenda stb., hogy a tűzoltásra alkalmas tömlőt is meg kellett szerelni.- Horoglétra-mászás. A versenyző­nek egy négy méter hosszú, 30 cm széles, 8,5 kg súlyú, a végén horoggal ellátott létrával kellett a harmadik emeletre följutni.-4x100 méteres váltófutás. Akadá­lyokat küzdenek le, a tömlőket szere­lik össze és a pálya végén egy tálcá­ban lévő tüzet kell kézioltó-készülék­­kel eloltani.- Hordozható kismotor fecskendő szerelése. A fecskendő szívó- és nyo­móoldali felszereléseit kellett össze­kapcsolni, a tömlőt kifektetni, a víz­sugárral a céltáblán lévő 5 cm átmé­rőjű lyukon keresztül egy 10 literes tartályt vízzel feltölteni. Az eredmény megállapításánál a csa­pat és egyéni pontokat összeadták és így állapították meg a végeredményt. Ter­mészetesen az egyéni és a részeredmé­nyeket is díjazták. Ezen belül valamen­nyi raj oklevelet kapott. Külön kategóri­át képeztek a külföldi csapatok. Az ATOMIX tűzoltói szolidaritásból vettek részt a versenyen. Ők nem hivatásos, hanem főállású létesítményi tűzoltók. A verseny eredményei a követke­zők voltak: A 100 méteres akadály futás első he­lyezettjei: Baranov Szergej Oroszor­szág, Illés Gergely Bács-Kiskun megye. 100 méteres akadályfutás csapat­­verseny első helyezettjei: Oroszor­szág és Fejér megye csapata. Horoglétra-mászás egyéni első he­lyezettjei: Kalinin Aleksej Oroszor­szág, Fülöp Attila fővárosi tűzoltó. Horoglétra-mászás csapatverseny­ben: Oroszország, illetve a fővárosiak. 4X100 méteres akadályfutásban: Első: Oroszország, illetve Hajdú me­gye csapata. Második: Románia, illet­ve Tolna megye csapata. Kismotorfecskendő szerelésben: Első: Oroszország és Somogy megye csapata. Második: Románia és Tolna megye csapata. Harmadik: Horvátor­szág és Fejér megye csapata. Egyéni összetett versenyben: Első: Baranov Sergej Oroszország és Fülöp Attila fővárosi tűzoltó. Második: Panchenko Roman Oroszország és Daragits Mihály Hajdú-Bihar megyei tűzoltó. Harmadik: Akszhenster Sergej Oroszország, Huzsván Zoltán budapesti tűzoltó. A verseny összesített végeredménye a következő: Első: Oroszország és Fejér megye csapata. Második: Ro­mánia és Somogy megye csapata. Harmadik: Horvátország és a Főváro­si Tűzoltóság csapata. Negyedik: Szlovénia és Tolna megye csapata. A Gróf Széchenyi Ödön vándorku­pát egy évre Fejér megye válogatott tűzoltó csapata nyerte el. Ők képvise­lik a Magyar Tűzoltóságot Beszterce­bányán augusztus 22-23-án, a Szlovák Tűzoltóság nemzetközi versenyén. A díjakat dr. Pál Tibor, a Belügymi­nisztérium államtitkára, dr. Bakondi György Katasztrófavédelmi főigazga­tó, és dr. Tatár Attila tűzoltó vezérőr­nagy, főigazgató-helyettes adta át. Bor Imre, Paks város polgármeste­re különdíjat adott át Fiola József paksi tűzoltónak, mert a csapat leg­jobbja volt. Ő kapta meg dr. Wattig László ügyvéd különdíját is, mint a legidősebb versenyző. Az ATOMIX csapata versenyen kívül indult, de az első három között ott volt. Dr. Pál Attila beszédében a minisz­ter asszony üdvözletét és jókívánsá­gait tolmácsolta, meg azt, hogy az el­következendő években jelentős fej­lesztés történik a tűzoltóságnál is. Dr. Bakondi György zárszavában megköszönte a versenyzőknek a ke­mény kiállást, a nagy melegben vég­zett hősies helytállást. nek és segítőknek. A paksi cárosi tűz­oltóknak és a Polgármesteri Hivatal­nak, az atomerőmű vezetőségének, tűzoltóinak és sportegyesületének, a Megyei Katasztrófavédelmi Igazga­tóság dolgozóinak, mindenkinek, aki bármilyen segítséget adott ehhez a rendezvényhez. Csőglei István ny. tűzoltó alezredes Az Atomerőmű Tűzoltóság csapatának tagjai: Bán Ferenc Hanoi László Juhász Sándor Kovács István Lacza János Lengyel Miklós Mihálovics György Papp Szilárd Pesztericz Raj mund Szabó Tamás Szabó Zoltán Széles Ferenc II. TETT-re kész nap Bátaapátiban Idén másodszor került megrendezésre a TETT-re Kész Nap nevet viselő rendez­vény a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kht. és a Noguchi Communications szer­vezésében. Az egésznapos programsoro­zat alatt gyermek és felnőtt egyaránt megtalálta a számára megfelelő, tájékoz­tatást és szórakozást egyaránt nyújtó el­foglaltságot. 2002. május 31-én több mint száz gyerek érkezett Bátaapátiba a nyolc TETT-es tele­pülés általános iskoláiból. A párhuzamosan fotó gyerekprogramok egyikén, az erdei akadályversenyen hatfős csapatok mérhet­ték össze tudásukat és ügyességüket. Saját falujuk képviseletében indultak és mind szellemi, mind kreatív feladatok megoldá­sában próbáltak szerencsét. A több mint négy kilométer hosszú erdős túraútvonal során a csokievő versenytől a mocsárjárá­son át a versírásig mindenhol helytálltak, és a településekre vonatkozó történelmi és helyrajzi totókérdésekkel gyűjtöttek még több pontot. A falvak közül végül Mőcsény vitte el a pálmát, s hajszállal mögötte vég­zett Bátaapáti és Feked csapata. Az első, második és harmadik helyezést elért csapa­tok jól megérdemelt jutalmukat - oklevelet és sporttáskát - Krachun Szilárdtól, Bátaapáti polgármesterétől vehették át. A vetélkedő alatt a bátaapáti focipályán zajló ún. élmény fizikaóra során ismerked­hettek meg a gyerekek a legkülönbözőbb kí­sérletekkel, melyeket aztán saját tapasztala­tokat szerezve maguk is elvégeztek. A terüle­ti fúrásokat és kutatásokat végző geológusok bevezették őket a méréssorozatok világába. A kutatófúrások fázisait, eredményeit számí­tógép segítségével - melyhez a gyerekek is hozzáférhettek -, illetve a fürómagokat kö­zelről is tanulmányozhatták a magházban. Ugyanitt kapott helyet a ,Hogyan képze­led el a radioaktív hulladéktárolót és környe­zetét?” témakörben meghirdetett rajzver­seny pályázat győztes műveinek kiállítása, amelynek nyerteseit alsó és felső tagozatos tanulók közül választották ki. Két különdíjat is átadtak a legötletesebb kivitelezésért és a legfiatalabb rajzolónak. A délelőtt folyamán a fekedi művelődési ház is megtelt a területen dolgozó szakér­tők ismeretterjesztő tanácskozására érke­zőkkel. Az érdeklődők négy tájékoztató előadást hallhattak a hulladékelhelyezés té­makörében. A délutáni órákban Bátaapátiban a TETT települések csapatai marha- és vadpörkölt ka­tegóriában induló versenyen mérhették össze főzőtudásukat. A nyugdíjasotthon udvarában 16 bográcsban rotyogtak a legkülönbözőbb receptek alapján készülő ételremekek, ame­lyek közül aztán vad kategóriában Bátaszék, marhapörköltjéért pedig Mőcsény kapta meg a legnagyobb elismerést. Az egész napos színes programsorozat este bállal zárult, ahol a ROYAL zenekar húzta a talpalávalót. M

Next

/
Thumbnails
Contents