Atomerőmű, 2002 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2002-01-01 / 1. szám
8. oldal ATOMERŐMŰ 2002. január Csajági Sándor, az ESZI oktatásvezetője Ericsson-díjas lett A műszaki tevékenységet folytató mérnökök és technológusok matematikai- fizikai ismereteik alapjait az általános és a középiskolában szerzik meg, így nem véletlenül adhatott ennek hangot Wigner Jenő mérnök-fizikus, a világ első reaktormémöke, amikor 1963-ban a Nobel-díj átvételekor is a tanáraira gondolt: - „Ezen ünnepi alkalomból néhány szót szeretnék mondani egy olyan témáról, amire keveset gondolunk, míg fiatalok vagyunk, de amit egyre inkább méltányolunk, ha visszatekintünk intellektuális fejlődésünkre. A tanáraink iránti hálára gondolok”. Bolyai János még csak huszonnégy éves volt, amikor elsőként tanárának, édesapjának levélben közli, hogy sikerült megoldania a párhuzamosok problémáját, megreformálta a kétezer éves euklidészi geometriát. Bolyai remekműve, apja Tentamen c. könyvének első kötetében, 1832-ben függelékként jelent meg Scientiam Spatii (A tér abszolút igaz tudománya) címmel, amely APPENDIX néven vált közismertté. Készülve a 2002. évi Tudomány napra, a Wigner Jenő centenáriumra (1902. november 17-én született), és a Bolyai János bicentenáriumra (1802. december 15-én született), jóleső érzéssel olvastam a Bolyai János Matematikai Társulat Internetes honlapján (www.bolyai.hu), hogy az Ericsson Magyarország Kft. immár harmadik alkalommal osztotta ki az „ERICSSON a matematika és fizika tehetségeinek gondozásáért” és az „ERICSSON a matematika és fizika népszerűsítéséért” díjakat általános vagy középiskolában tanító nyolc-nyolc matematika- és fizikatanár részére. A díjazottak személyét a pályázati határidőre beérkezett javaslatok alapján a Bolyai János Matematikai Társulat és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat bizottságai választották ki, és a MATFUND Középiskolai Matematikai és Fizikai Alapítvány kuratóriuma hagyta jóvá 2001 október végén. Dr. Katona Gyula, a MATFUND kuratórium elnöke tájékoztatása szerint 2001-ben harmincegy fizikatanárra és huszonöt matematikatanárra tettek javaslatot kollégák, szakmai szervezetek és sok esetben maguk a tanítványok. A leírtak alapján nem kétséges, hogy valamennyi jelölt kiváló, a szakmáját magas szinten művelő pedagógus. A kuratórium tagjai elfogadták a bizottságok javaslatát, a leírt indoklások alapján. Izgalommal böngésztem a 2001- ben díjazottak névsorát, ugyanis őszinte örömmel számoltunk be az ATOMERŐMŰ 2000 januári számá-Csajági Sándor a Szilárd Leo díjat mutatja be ban, hogy Árokszállási Eszter, az ESZI matematika-fizika szakos tanára a tehetséggondozó munkájáért kiérdemelte az „ERICSSON a matematika és fizika tehetségeinek gondozásáért” 1999. évi díját matematikából. Az ESZI kezdetektől fogva mindig is a hazai élvonalban szerepelt a középiskolák tanulmányi, szakmai eredményeinek rangsorában. Kimagasló sikereket értek el különböző tanulmányi versenyeken és nyílt pályázatokon. A tehetséges ESZI-s fiatalok felkészítő tanárai nélkülözhetetlen segítséget biztosítanak, így talán nem csak én reménykedtem egyedül, hogy lesz folytatás. És láss csodát! Az „ERICSSON a matematika és fizika népszerűsítéséért” 2001. évi négy díjazottja között olvasható Csajági Sándornak, az Energetikai Szakközépiskola és Kollégium oktatásvezetőjének neve. Csajági Sándor 1985-ben a JATE matematika-fizika, majd 1988-ban az ELTE számítástechnika szakán középiskolai tanári végzettséget szerzett. Jelenlegi munkahelyén, a paksi Energetikai Szakközépiskolában 1988 óta tanít, elsősorban fizikát. 1996-tól 2001 júniusáig az iskola vezetőtanára, majd oktatásvezetője. Tanítványai számos fizikaverseny dobogós helyezettjei ill. győztesei: pl. a Mikola Sándor Fizikaversenyen négy, a Nemzetközi Vermes Miklós fizikaversenyen egy alkalommal, míg a Budó Ágoston Fizikai Feladatmegoldó Versenyen több alkalommal végeztek első helyen tanítványai. OKTV-n is több alkalommal végeztek tanítványai a 2-5. hely valamelyikén. 1992 szeptembere óta a megyei fizika szakkör vezetője, amelyet tanárkollégáival együtt tart. A „Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány” Tehetségekért Díjat 1993-ban nyerte el, míg 1999-ben Emlékplakettel jutalmaztak tevékenységét. 1992 óta az Eötvös Loránd Fizikai Társulat (ELFT) Középiskolai Szakcsoportjának vezetőségi tagja. 1992 és 1999 között az ELFT Tolna Megyei Csoportjának a titkára, míg 1995 és 1997 között a Mikola Sándor Fizikaverseny feladatkitűző és szervezőbizottsági munkájában vett részt. 1995-ben JPTE Fizika Tanszékével közösen elindítója a Tolna Megyei Szilárd Leó Fizikaversenynek. 1996-ban a sárospataki Középiskolai Fizikatanári Ankéten Mikola Sándor díjat kapott. 1998-ban az ELFT és Paksi Atomerőmű Rt. támogatásával elindította és szervezi az Országos Szilárd Leó Fizikaversenyt. A fizikaversenyek anyagi hátterének biztosítására 1997-ben létrehozta a Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítványt, majd tanárkollégák munkájának elismerésére a „Szilárd Leó Tanári Delfin-díj”-at. Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat tisztújító közgyűlésén főtitkár-helyettesnek választották, melyről az ATOMERŐMŰ 2000 márciusi számában hírt adtunk. Őszintén gratulálunk a kitüntetett kollégának! Sipos László Elődeink írták Interneten (www.rhk.hu) is elérhető a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Társaság Immár az Interneten is elérhető az RHK Kht. (www.rhk.hu), teljes nevén a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Társaság. Hasonlóan a Paksi Atomerőmű Rt. honlapjához (www.atomeromu.hu), ezt a honlapot is a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nukleáris Technikai Intézet Oktatóreaktor Nagylaboratórium tehetséges szakemberei, valamint a hallgatók alkották, dr. Aszódi Attila egyetemi docens vezetésével. Az új Internetes honlap tanulmányozása során széles körű információkat kapunk a radioaktív hulladékok elhelyezéséről, az ezzel kapcsolatos projektekről, az RHK Kht. telephelyeiről és tevékenységéről. A honlap nagy értéke, hogy ismeretterjesztő jelleggel játékosan, érdekes új formában, egyben részletesen feldolgozza a radioaktív hulladékokkal kapcsolatos legfontosabb közhasznú ismereteket, így a széles közvélemény számára is érthető az amúgy bonyolult technológia. Nehéz lenne elképzelni a gazdaságot a radioizotópok és a nukleáris technológiák felhasználása nélkül. Az atomtechnikát széles körben alkalmazzák az iparban, az egészségügyben és meghatározó szerepe van a villamosenergiatermelésben. Országunk villamosenergia-szükségletének közel 40 %át biztosító atomerőművi részesedés tartja a villamos energia fogyasztói árát elviselhető szinten. A nukleáris technológia alkalmazása ugyanakkor arra készteti a társadalmat, hogy bizonyos problémákkal szembenézzen és megoldja azokat. A problémákkal foglalkoznunk kell és azokra megnyugtató megoldásokat kell találnunk. Ezt felismerve 1996-ban megalkották az atomenergiáról szóló új törvényt, melynek előírása szerint a radioaktív hulladékok elhelyezését és a nukleáris létesítmények leszerelését a jövőben egy, a Kormány által kijelölt szerv végzi. 1998. június 2-án ennek szellemében alakult meg a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Társaság, az RHK Kht. A Bemutatkozás rovatból idézem Maróthy László ügyvezető igazgató gondolatait: „Jelen kiadványunk elkészítésének célja, hogy világos perspektívát mutassunk be a Közhasznú Társaság által elvégzendő feladatokról, továbbá szervezeti és pénzügyi hátteréről. Az elkövetkező évek műszaki feladatai közül hármat emelünk ki: új tároló létesítése a rövid élettartamú, kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékok számára; a kiégett fűtőelemek meglévő átmeneti tárolójának bővítése; valamint a hosszú élettartamú, nagy aktivitású hulladékok végleges elhelyezésére szolgáló telephely kijelölése. Tisztában vagyunk azzal, hogy tevékenységünk számos kérdést vet fel és félelmet, vagy éppen ellenérzéseket vált ki a közvélemény egy részében. Ebből következően kötelességünk, hogy folyamatos párbeszédet tartsunk fenn a társadalommal, megértessük szerepünket és tevékenységünket. A társadalmi párbeszédben és a közvélemény tájékoztatásában a nyíltság politikájával, valamint az összes érdekelt fél bevonásával vállalunk kötelezettséget. Alapvető célkitűzésünk, hogy döntési helyzetbe hozzuk az érintetteket.” A honlap Hírek rovata segítségével az RHK Kht. folyamatosan szeretné informálni a közvéleményt a tevékenységéről, a radioaktív hulladékokkal kapcsolatos hazai és nemzetközi információkról és újdonságokról. A Radioaktivitás gombra kattintva, az Interneten „szörfözők” egy virtuális „tesz-vesz városban” találják magukat, ahol az egyes épületek és mozgó járművek egy-egy témakört jelenítenek meg. Főbb témák: - Sugárzás - Sugárvédelem - Hulladékok kezelése - Történelem - Üzemanyagciklus - Transzmutáció- Leszerelés - Szállítás - Radioaktív hulladékok kezelése - Hulladéktárolók létesítése és a világban. A Játék menüre kattintva, egy kifejezetten erre a honlapra fejlesztett Tetris ügyességi-logikai játékot ismerhetnek meg az érdeklődők. Egy animáció keretében a látogatók „próbafúrásokat” végezhetnek egy feltérképezett hegyoldalon és vizuális vizsgálatok segítségével megpróbálhatják megállapítani, milyen kőzet van a hegy gyomrában. Egy másik animáció a radioaktív hulladékok kezelésének teljes folyamatába enged betekinteni bennünket. Jó szórakozást és eredményes tájékozódást kívánunk! Ajánlotta: Sipos László Ez év december 28-án lesz húsz éve annak, hogy az I. blokk hálózatra kapcsolása megtörtént. Az évforduló kapcsán felidézzük lapelődünk, az akkor még Atomerőmű Építői című üzemi lap egy-egy érdekesebb írását. Olvasgatva a régi számokat, JKeie Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy hőcserélő. Ez a hőcserélő nagynyomású volt, ezért az utána jövő kisnyomású vezetékek védelmére kipufogó edényeket kellett tervezni. Az edényék hosszúkásak voltak, rajtuk három biztonsági szelep, el is nevezték őket „malacok”-nak. Igaz, hogy az átlag malacoknak négy lába van, az atomerőműben azonban olyan furcsaságok is voltak már, amelyekhez képest a háromlábú malac igazán közönségesnek számít. Ez a biológiai csoda persze nem volt ingyen: Egy-egy „sonkája" például kb. egymillió forint. (Na ugye milyen jó, hogy csak három lába van!) Történt pedig, hogy a malacólat egy kicsit szűkre tervezték, nem beszélve az ólajtóról, amelyen legföljebb egy tengerimalacot lehetett volna könnyen bevinni. Úgyhogy, mikor a tartályok a helyszínre érkeztek, kiderült, hogy nem is fémek be a nekik tervezett helyiségbe. A tervező a régi nótát fújta: „Kétfelé kell vágni, úgy kell megpróbálni, hátha... hátha... namégegyszer: hátha...” - de hiába daloltunk. A malac még csak befért volna, hanem a „sonka” (vagyis az egyik biztonsági szelep) már az istennek se. Hosszas utánszámolás kezdődött (ilyenkor ugyanis addig kell az ellenőrző számítást végezni, míg be nem bizonyítjuk, hogy az, amit nem lehet beszerelni, tulajdonképpen nem is szükséges) és láss csodát: kiderült, hogy a harmadik biztonsági szelep tényleg nem kell! Igaz, hogy már megvettük, de majd jó lesz a 3. blokkhoz. (A nénikém, aki fiókvezető helyettes a kömlődi takarékszövetkezetben, ennyi pénzre, és erre az időre egymillió forint kamatot fizetne, és akkor még a tánti cége is jól járna, de ez más kérdés.) Végül is kétlábú malacot építettünk be három hónap alatt, tervezői művezetéssel, ami abban merült ki, hogy itt vágd szét, oda kösd, engedd el, most tedd rá, hej hegeszd meg, nyomd alá. Összeszereltük, kipróbáltuk, orrán-száján folyt a víz, egyszóval nem működött. Többen megijedtek, hogy elcsúszik az ütemterv. Mások gumit, rágót, vagy bármit javasoltak, amit ha beszerelünk, hátha működik. Megint másak azt mondták: Hát persze, hogy nem működik, ők már hatvannyolcban megmondták, hogy nem fog működni. Akkor még nem tudták, hogy mi, de lám nekik lett igazuk, mert tényleg nem működik. Ekkor az a döntés született (érdekes, hagy a cikis döntéseket soha nem hozzák: azok úgy születnek) szóval az a döntés született, hogy a szelepeket csövestől, csőtartóstól, malacostól egy másik helyiségbe kell kivinni. Ez persze legalább olyan nehéz, mint bevinni volt, de most már megvan a módszer, kifelé fordítva kell csinálni, mint befelé (ahol eddig hegesztettünk, ott vágni kell, ahol leültünk, ott felállni és ahol imádkoztunk, hogy beférjen, ott most káromkodunk, mert nem fér ki). Ez az egész mese alig került öthat millióba. Aki nem hiszi járjon utána... úgy tűnik, elődeink bátrabbak voltak (vagy ma nincs kritizálni való), szinte minden számban jelent meg egy-egy kritikus hangvételű írás. Az alábbi Mese az újság 1982. 1. számában jelent meg és fakszimilében közöljük.
