Atomerőmű, 2002 (25. évfolyam, 1-12. szám)

2002-05-01 / 5. szám

4. oldal ATOMERŐMŰ 2002. május Az érdekvédelem hírei Új felügyelőbizottsági tag Tőke János, a Felügyelőbizottság (FB) munkavállalói tagjának mandá­tuma április 5-én járt le, ám már feb­ruárban jelezte: nem kívánja folytami ezen tevékenységét. Az új személy megválasztásával kap­csolatos feladatokról kérdeztem Lőrinci Lászlót, az Üzemi Tanács (ÜT) elnökét. Lőrincz László: Az ÜT feladata a jelölt állítás, amelynek lefolyását az 1999-ben készült belső szabályzatunk - amelyet annak idején az érdekkép­viseletek is véleményeztek — rögzít. A munka azzal kezdődött, hogy három fős jelölőbizottságot hoztunk létre, és a Heti Hírlevélben tájékoztatót tet­tünk közzé a jelölés feltételeiről. Ko­vács András Béla és Pálmai István volt a két jelölt, akiket az ÜT meg­hallgatott, és mindkét személy bizo­nyította alkalmasságát a posztra. A döntést nehezítette, hogy a szak­­szervezetek nem tudtak egy közös je­lölt mellett felsorakozni, így az ÜT hosszú vita után döntött Pálmai István mellett. A zárt ülés anyagát nem hoz­hatjuk nyilvánosságra, de az érdeklő­dőknek személyesen adhatok tájékoz­tatót, vagy ha munkavállalói közössé­gek meghívnak, örömmel adok tájé­koztatót a döntés szempontjairól. A PA Rt. Közgyűlése 2002. május 3-án elfogadta az Üzemi Tanács ja­vaslatát és Pálmai Istvánt a Felügye­lőbizottság munkavállalói tagjának megválasztotta.- Pista! Gratulálok a megválasztá­sodhoz, és annak ellenére, hogy so­kan ismernek, villantsunk fel a múl­tadból néhány fontosabb eseményt.- Igazi és tipikus ,jöttment” va­gyok Pakson, 1976 májusában kerül­tem ide a Vegyépszerrel, mégpedig az erőművet a lakóteleppel összekötő távvezeték szerelési munkáihoz. Ere­detileg úgy volt, hogy csak néhány hónapra jövök el Pétfurdőről, végül itt ragadtam, paksi lányt vettem fele­ségül és meggyökeresedtem Pakson. Az erőmű építésének legkülönbö­zőbb szakaszaiban vettem részt, és Pálmai István még a leszereléssel is foglalkozom. Az atomerőműves létem felöleli az erőmű életének meghatározó állomá­sait, vagyis a teljes vertikumát. A Vegyépszemél voltam szerelés­­vezető, munkahelyi hegesztőmérnök, majd 1983-ban az ERBE-hez kerül­tem üzembe helyezőnek. Ott ismer­tem meg az atomerőműves technoló­giát, majd 1985 őszén átkerültem a PAV-hoz. Beruházási ügyeletes mér­nökként vettem részt az üzembe he­lyezésben, majd az 1000 MW-os blokkok előkészítő munkáiban. 1993- tól a radioaktív hulladékok kezelésé­vel foglalkozó területre kerültem, je­lenleg főtechnológusként a cég radio­aktív hulladékainak a kezelésével, át­meneti tárolásával és az erőmű lesze­relésével összefüggő stratégiai és fej­lesztési kérdéseivel foglalkozom.- Váratlanul ért a jelölés?- Nagyon meglepődtem, éppen Belgiumban voltam, egy az erőművek leszerelésével kapcsolatos konferenci­án, mikor felhívtak telefonon, és kö­zölték: nagyon sokan aláírták azt az ívet, amelyen az én nevem szerepelt.- Gondolom, az önkormányzati tagságod is besegített a jelölésbe?- Vélhetően ez is befolyásolhatta az embereket, meg bizonyosan az a több mint 25 év, amióta a területen vagyok.- Többen emlegetik a neved, mint polgármester-jelöltét!- Van a városban egy kör, ahol a ne­vem ilyen összefüggésben felmerült, de én nem tartom magam alkalmasnak arra a posztra. Nem kívánok indulni, sőt a jelenlegi önkormányzati tevé­kenységem is éppen, hogy összefér a munkámmal, elsősorban az idő miatt. Ősszel még képviselő-jelöltként sem fogok indulni a választásokon.- Milyen ismereteid vannak a felü­gyelőbizottsági munkáról?- A világ ma úgy működik - és ez nem minősítés -, hogy akik képviselők (akár országgyűlési, akár önkormány­zati), az adott értelmezési tartományon belül különböző társaságokban vala­milyen módon részt vesznek vagy a vezetésben, vagy a felügyelőbizottság­ban. Én a TelePaks Kht. felügyelőbi­zottságának vagyok az elnöke, így megvannak az ismereteim. Természe­tesen nagyságrendi különbség van a cég és a TelePaks felügyelőbizottsági munkája között, ám a társasági tör­vény egyformán vonatkozik mindket­tőre. A nagyságrendi különbség mel­lett természetesen azzal is tisztábvan vagyok, hogy egy munkavállalói kép­viseletet ellátó személynek nemcsak a tulajdonosi érdeket és a törvényessé­get kell figyelni, hanem a néha fölöt­tébb struktúráit munkavállalói szem­­ponztokat is integrálnia kell abba, amit felügyelőbizottsági tagként csinál - hi­szen a többiek ezért küldték oda.- Eredményes munkát kívánok! ■Beregnyei ■ Új ÜT-tagok Szántóné dr. Mónus Edit 1984-ben vé­gezte el az állam- és jogtudományi egyetemet Szegeden. Ezt megelőzően önkormányzatoknál dolgozott Pest me­gyében. 1988 decemberétől dolgozik az atomerőműben, mint jogtanácsos. Kezdetben az Igazgatási Osztályon la­kás-, kölcsön- és cégügyekkel foglalko­zott, majd az átszervezést követően 2000 januárjától a Belső Ellenőrzési Osztályra került, jelenleg is ott tevékenykedik.- Hogyan került kapcsolatba az ÜT-vel?- A PADOSZ bizalmi testületébe kerültem 1999-ben, és mint főbizalmi tevékenykedtem. Az ÜT választás kapcsán PADOSZ aktivistaként ke­rültem szóba, illetve a Vitaminpénztár megalakulása és működése során ak­tívan tevékenykedtem, és ez is közre­játszhatott a jelölésemnél.- Lesz-e ideje és energiája az új fel­adathoz?- Remélem lesz, hiszen ennek a tu­datában vállaltam, viszont ezen feladat mellett a szakszervezetben már „csak” bizalmiként tevékenykedem, így az ot­tani feladataim jelentősen csökkentek.- Mint bizalmi és ÜT-tag, sokan megkeresik?- Sokan, különösen a Vitaminpénz­tárral kapcsolatos ügyekben, mivel tudják, hogy kezdettől fogva intézem a pénztár ügyeit.- Sok sikert kívánok! Szántóné dr. Mónus Edit Jantner János Jantner János mint repülőgép-mű­szerész, a Pestvidéki Gépgyárban dolgozott, és 1982 elején került az atomerőműbe. Mint üzemviteli mű­szerész, irányítástechnikai területen dolgozott mindig. Az elmúlt húsz év alatt neutronfluxus-méréssel, reaktor­védelemmel foglalkozott és jelenleg is a reaktorvédelmi rendszer csoport­ban dolgozik.- Sokan jöttek repmüszaki területről.- Vagyunk egy páran, ismerjük egymást, sokszor találkozunk és be­szélgetünk az akkori élményekről.- Mikor kerültél kapcsolatba az ÜT-vel?- 1992-ben letten szakszervezeti bizalmi és a szakszervezet küldötte­ként 1995-98-ig már tagja voltam az ÜT-nek. Közben egy ciklust kihagy­tam, és most 2001 novemberétől is­mét tagja lettem a tanácsnak.- Nagy leterhelést jelent?- A munkaidőmbe belefér, de csak a kollégáim hathatós támogatása mel­lett. Az én munkakiesésemet ők pó­tolják, így tudom vállalni.- A dolgozók gyakran fordulnak hozzád?- Állandó az érdeklődés, egyrészt az ÜT-ben folyó eseményekről, más­részt pedig a céget általában érintő kérdésekről, vagyis folyamatos az ér­deklődés.- Eredményes munkát kívánok!-béri-Törzsgárda tagsági elismerések 2002. JANUÁR-ÁPRILIS POLGÁRPORTYÁN Mesteremberek Csinyi József (ÜVIG ÜVFO Turbi­na Osztály) 1982. január 13.; Simon János (ÜVIG ÜVFO Turbina Osz­tály) 1992. január 15.; Szőcs Péter (MIG LFO Villamos és Irányítás­technikai Létesítési O.) 1982. január 29.; Bölcsföldi László (KÁIG KTFO Előkészítési Osztály) 1982. január 05.; Fekete Sándor (KÁIG KAFO Reaktor és Készülék Karban­tartó Osztály) 1982. január 05.; Rácz István (KÁIG KAFO Reaktor és Készülék Karbantartó Osztály) 1982. január 19.; Szentes János (KÁIG KAFO Reaktor és Készülék Karbantartó Osztály) 1972. január 07.; Szebenyi István (KÁIG KAFO Turbina és Forgógép Karbantartó Osztály) 1982. január 18.; Jaksa Ferenc (BIG IBIFO Rendészeti Osztály) 1982. január 04.; Lovas Ti­bor (BIG IBIFO Rendészeti Osz­tály) 1982. január 03.; Sáli Lászlóné (INFO Rendszer és Adatadminiszt­rációs Osztály) 1982. február 02.; Fábián Mária (ÜVIG ÜVFO Villa­mos Üzemviteli Osztály) 1982. feb­ruár 18.; Mosolygó Sándor (MÍG MFO Villamos és Irányítástechnikai Műszaki O.) 1992. február 01.; Szendrei István (KÁIG Gazdálko­dást Támogató Csoport) 1982. feb­ruár 17.; Véha Edit (KÁIG Szerviz Főosztály) 1982. február 06.; Horgas László (KÁIG SZFO Építé­szeti és Szakipari Szerviz Osztály) 1982. február 22.; Kiss Ernőné (GIG PSZFO Számviteli Osztály) 1982. február 22.; Szálai Zsófia (GIG Logisztikai Főosztály) 1982. február 09.; Molcsányi Károly (VÍG Budapesti Kirendeltség) 1982. már­cius 01.; Padi Miklós (ÜVIG ÜVFO Villamos Üzemviteli Osztály) 1982. március 23.; Árvay Tamás (MÍG MFO Villamos és Irányítástechnikai Műszaki O.) 1982. március 25.; Prókai István Sándor (KÁIG KTFO Karbantartás Technológiai Osztály) 1982. március 26.; Baksai Károly (KÁIG KAFO Villamos Karbantartó Osztály) 1982. március 01.; Dömötör Aranka (GIG LOGFO Beszerzés Előkészítési Osztály) 1982. március 02.; Gáti Attila (GIG LOGFO Beszerzési Osztály) 1972. március 31.; Bacs Sándor (BIG IBIFO Rendészeti Osztály) 1982. március 19.; Balogh Ferenc (BIG IBIFO Rendészeti Osztály) 1982. március 01.; Horváth Károly (BIG IBIFO Rendészeti Osztály) 1982. március 15.; Kemény János (BIG IBIFO Rendészeti Osztály) 1982. március 15.; Kecskeméti Gyula (VIGH Üzemviteli Igazgatóság) 1982. április 01.; Kis Zoltán (ÜVIG ÜVFO Turbina Osztály) 1992. ápri­lis 24.; Lovász Sándor (ÜVIG ÜVFO Turbina Osztály) 1972. ápri­lis 17.; Nagy István (ÜVIG ÜVFO Irányítástechnikai Üzemviteli Osz­tály) 1982. április 29.; Tóth András József (ÜVIG KIFO Karbantartás Irányítási Osztály) 1982. április 26.; Czinkóczi Lászlóné (ÜVIG VEFO Vegyészeti Ellenőrzési Osztály) 1982. április 01.; Gyarmathy Kata­lin (MÍG MFO Építész Műszaki Osztály) 1992. április 01.; Szigetfal­vi Zoltán (KÁIG KAFO Turbina és Forgógép Karbantartó Osztály) 1982. április 20.; Wolf Ferenc (KÁIG KAFO Villamos Karbantartó Osztály) 1982. április 24.; Kern Fe­renc (KÁIG ÜFFO Biztonsági Rendszer Osztály) 1992. április 23.; Sárközi János Sándor (KÁIG ÜFFO Digitális Rendszerek Osz­tály) 1982. április 28.; Ráthgéber Zoltán (GIG LOGFO Beszerzés Előkészítési Osztály) 1992. április 08.; Tálas Zoltán (GIG LOGFO Be­szerzés Előkészítési Osztály) 1992. április 08.; Lőjek Józsefné (HŰIG HUFO Munka- és Személyügyi Osztály) 1982. április 15.; Mayer Tivadar (HŰIG HUFO Rehabilitáci­ós Központ) 1992. április 09.; Mé­száros István Ágoston (HŰIG HUFO Rehabilitációs Központ) 1992. április 09.; Simon János (HŰIG HUFO Rehabilitációs Köz­pont) 1982. április 01.; Dömök Kár­oly (HŰIG OKFO Általános Oktatá­si Osztály) 1982. április 05.; Kossá Tiborné (HŰIG OKFO Általános Oktatási Osztály) 1992. április 01. Április 26-án Pakson, a Városi Művelődési Központban mutatták be a Geográf Kiadó „Polgárportyán” című könyvsorozat második, a mesteremberekről szóló kötetét. A 2000-ben megjelent első kötetben húsz érdekes Tolna megyei ember portréja rajzolódott ki a riporterek által feltett kétszáz kérdés megválas­zolása során. „Vidéken élő emberek életérzései. Szirupmentes vallomások sikerekről és sikertelenségekről.” - írta akkoriban előszavában Wessely Gábor szerkesztő. A sikeres bemu­tatkozást követte a második, a hivatá­sukat igazán mesteri módon művelő -közöttünk élő — emberekről szóló mű. Az ajánlott könyv tíz szerző (Burlász Magdolna, Glaub Róbert, Gyöngyösi Ferenc, Kosztolányi Péter, Mácz Katalin, Máté Réka, Steinbach Zsolt, Tóth Ferenc, Vida Tünde, Wessely Gábor) és tíz fotós (Bakó Jenő, Glaub Róbert, Gottvald Károly, Gyöngyösi Ferenc, Kövesdi János, Máté Réka, Nagy Ágnes, Tóth Ferenc, Vida Tünde, Wessely Gábor) közreműködésével készült, és most is Wessely Gábor szerkesztésében. A könyvben huszonkét mesterem­ber szerepel - bár a „mester” szó itt tágabban értelmezendő a megszokot­tnál. A megszólalók fele a klasszikus értelemben vett aranykezű iparos, ám a hangsúly a mesterségtől - eltolódik a hivatás felé. A polgármestertől a fodrászig, a művésztől a karate mes­terig, olyan személyek mutatkoznak be, akik saját területükön „mesterit” alkotnak. A kötetben szereplő szemé­lyek: Tóth István bogyiszlói pol­gármester, Saramó Sándor nyugdíjas pedagógus, Gecse Lajos kamarai elnök, Frei Antal lelkipásztor, Mácsai Antal katasztrófavédelmi igazgató, Németh István karosszéria-lakatos mester, Tóth István Zsolt ter­mészetvédelmi őr, Stekly Zsuzsa tűz­zománc-készítő, Kovács Sándor cégvezető, Husek Rezső zongo­raművész, Vizdámé Spirk Judit fodrászmester, Paksi István „Cicó” autóvillamosság-szerelő mester, Frey József cégvezető, Link József kárpi­tosmester, Dulai Józsefné friss tejter­mékgyártó mester, ifj. Spenger Ferenc cserépkályha-készítő mester, Könyc István grafikusművész, Csurgó Sándor természetgyógyász, Csibi Attila autószerelő mester, Molnár László nyugdíjas sofőr, Hazafi József újságíró-lapszerkesztő, „Sensei” Záborszki Zoltán karate mester. A csupán ezer forintos kiadvány megrendelhető Wessely Gábor címén: Tolna, Rákóczy u. 1. alatt. Sipos László Wessetj Gábor POLGÁRPORTYÁN oresteReoiBeReK

Next

/
Thumbnails
Contents