Atomerőmű, 2002 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2002-02-01 / 2. szám
2002. február ATOMERŐMŰ 7. oldal Napirenden a nukleáris üzemanyagciklus Folytatás az 5. oldalról. A fejlesztéshez szükséges költségek felét az angol fél állta - mint számára kedvező befektetést a másik felét pedig közösen álltuk a finnekkel. A kifejlesztésre került új kazetta tesztelése Finnországban megkezdődött. A kidolgozás során megszülettek azok a biztonságot megalapozó anyagok, amelyek lehetővé tették a hatósági engedélyeztetést Finnországban és Magyarországon is. Eredeti tervünk szerint az angol gyártmányú kazetta első berakására ez év nyarán az 1. blokkon került volna sor, ehhez az OAH NBI elvi átalakítási, valamint behozatali engedélyét megszereztük. Szintén rendelkezésünkre áll a GM import engedélye, valamint a nemzetközileg ellenőrzött technológiák és termékek behozatalára szóló ún. NETT engedély is. A tervünk azonban korainak tűnt. Ugyanis annak ellenére, hogy az angol üzemanyag megvásárlásához a PA Rt. minden érvényes jogszabályi feltételt teljesített, a nukleáris üzemanyagellátás kérdésében érvényben lévő orosz-magyar kormányközi megállapodás módosításának rendezetlensége a tulajdonosi döntés meghozását késleltette. így az angol kazetta szállítására vonatkozó szerződés érvénybe léptetésére még nem került sor. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az eddigi stratégiát feladnánk. A friss üzemanyag beszerzés kérdésében azonban az eddigi fáradozások nem voltak hiábavalók, mivel az ellátásbiztonságot javítva a BNFL kész arra, hogy 2005-ig bezárólag - rendelés esetén - másfél éven belül szállítson üzemanyagot, és ehhez a szükséges hatósági engedélyekkel rendelkezünk. Ugyanakkor az a tény, hogy van egy második üzemanyagszállítónk, gyakorlatilag megteremtett egy piaci versenyhelyzetet is. Ez kihatott mindkét potenciális üzemanyagszállító által meghatározott árra. így elmondható, hogy az ellátásbiztonság javítására fordított befektetés a versenyhelyzet adta lehetőség kihasználásával megtérül.- Mi a helyzet a kiégett üzemanyag elhelyezésének kérdésében? Szalagtűző 2002. Az utóbbi évek legszínvonalasabb Szalagtűző-ünnepségét rendezték az ESZI 11. évfolyamos diákjai. A Városi Művelődési Központban az osztályok előadásaira, az ESZI Sportcsarnokában pedig a bálra került sor 2002. február 1-én. A rendezvény hagyományőrző szerkezetét követve két diák, Benedeczki Eszter (11 .F) és Ve'gh András (ll.B.) konferálta fel előbb Ronczyk Tibor igazgató beszédét, majd a videofelvételeket, végül a végzős diákok műsorait. A táncpaletta jó néhány színfoltját felfestve adtak elő a diákok ír- (12 G), cigány- (12 D), és modem táncot (12. F), láthattunk kommentált video-effeket (12 B), a kirándulásokról és a kollégiumi élet- Ebben a kérdésben nyugodt a helyzet. Az OAB által jóváhagyott stratégiának és a kialakított törvényi háttérnek megfelelően a kiégett kazettákat az átmeneti tárolóba rakjuk. A PA Rt. a törvényi kötelezettségének megfelelően minden évben teljesíti a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapba történő fizetési kötelezettségét. Az alapot felügyelő OAH megbízásából az Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú társaság gondoskodik az átmeneti tároló üzemeltetéséről és a szükséges bővítéséről. E társaság feladata a kiégett kazetták végső kezelésére vonatkozó döntés előkészítésén munkálkodni. A terveik szerint 2007- ben várható döntés arról, hogy mi legyen a kiégett kazetták kezelésének végső módja. —Milyen megoldásokjöhetnek szóba?- Egyik megoldás a kiégett üzemanyag reprocesszálása, azaz feldolgozása, és a keletkező nagy aktivitású radioaktív hulladékok eltemetése.- Megjelent a világban egy új törekvés is, ez pedig a kiégett fűtőelemek közvetlen, feldolgozás nélküli eltemetése.- A harmadik kutatott változat az ún. transzmutáció, amely során nagy intenzitású részecskenyalábban a radioaktív anyag átalakul, aktivitása csökken.- Most van előkészítés alatt egy újabb alternatíva, amelynek keretében Oroszország készül fel jelentős mennyiségű kiégett üzemanyag tárolására, majd a végső kezelés megfelelő műszaki megoldásának kidolgozására. Ehhez a megfelelő jogszabályi háttér kidolgozása folyamatban van.- Szerinted melyik változat fog megvalósulni?- Én két alternatíva megvalósítását látom esélyesnek: vagy Magyarországon találunk egy helyet és eltemetjük a kiégett fűtőelemeinket, vagy pedig az orosz fél tervéhez csatlakozunk. Mivel a nukleáris üzemanyagciklus hazai stratégiája éppen a várakozás, ezért elegendő idő áll rendelkezésünkre még ahhoz, hogy ebben a kérdésben akkor döntsünk, amikor a különböző megoldási lehetőségek műszaki, gazdaságossági, politikai és ről készített fotómontázst, majd a diákéletjelképes „temetését” (12 H). A műsorok után került sor a búcsúztatókra, all. évfolyam részéről Végit András és Péter Tamás, a végzősök nevében Pfaff Károly és Baksay Adrienn búcsúzott. A szalagok feltűzését a társadalmi elfogadottsága szempontjából megfelelő információk állnak rendelkezésünkre.- Végezetül azt kérdezem, hogy mi indokolta az új Nukleáris Üzemanyag Osztály létrehozását?- Az üzemanyag-felhasználás műszaki feltételeinek j avításával jelentős költségcsökkentés érhető el. Erre példa az innovációs pályázaton is kiemelt dicséretet kapott munka is, amelynek eredményeként az üzemanyag használatának ideje háromról négy évre nőtt, megnövelve ezzel a kinyert energia mennyiségét, csökkentve a keletkező kiégett kazetták számát. Ez mintegy egymilliárd forint üzemanyag költség megtakarítást is eredményezhet. Az üzemanyagra fordított költség azonban nem csak műszaki megoldásokkal csökkenthető, abban lényeges szerepet játszik a beszerzési ár is. Egy igazi piaci versenyhelyzet megteremtésével, mint például amit a BNFL, mint második szállító megjelenése jelentett, legalább olyan költségcsökkentő hatással bír, mint egy-két komoly műszaki fejlesztésé. A PA Rt. érdekében áll tehát egy piaci versenyhelyzet fenntartása, annak megfelelő irányítása. A villamosenergia-piac liberalizációjának megkezdését követően lesz igazán fontos az önköltség csökkentése. Éppen ezért a piacgazdasági viszonyok között működő erőművek tulajdonosai számára fontos, hogy legyen egy olyan csapata, amely kifejezetten a nukleáris üzemanyaggal foglalkozik. Alapvető feladataként az üzemanyagellátás biztonságán, gazdaságosságán munkálkodik. Nálunk ez csapat nem csak ezt a stratégiai fontosságú témát kezeli, hanem egy sor olyan apró kérdéssel is foglalkozik, amelynek eddig nem volt igazi gazdája. Az erőműben sok szervezetet érint a nukleáris terület, a vegyészeitől a minőségbiztosításig, és ezeket a feladatokat valakinek össze kell fogni. Ez az a tevékenység a kereskedelmi és műszaki tevékenységen kívül, amely mindennapos feladatává vált az újonnan létrehozott Nukleáris Üzemanyag Osztálynak.- Beregnyei -Paksi Mazsorett és Moderntánc Együttes műsora követte. A szalagtűző bál nyitótáncát már az ESZI Sportcsarnokában táncolták a 11. évfolyamosok, majd a Dynamic zenekar biztosította a jó hangulatot hajnali 1 óráig. Enyedi Bernadett Fedezze fel a német nyelvet! A fenti címmel rendeztek kiállítást Budapesten a Goethe Intézetben. Ezt az egész világot beutazó anyagot Münchenben állították össze. Világosan és rendkívül informatívan, szórakoztatóan és humorosan mutatja be a német nyelvet. A tematikus tagolást színek is jelzik - ráérezni piros, felfogni sárga, megérteni kék. Sok általánosan ismert szavat sorol fel (Sport, Schokolade, Kaffe, Rose, ...) - jé már tudok is németül, csak a névelőkre kellene még egy egyszerű szabály. A német egy befogadó nyelv, mert nagyon sok jövevény szava van (joghurt - török, alkohol - arab, polizei - görög, picknick - francia, embargo - spanyol, stb), de magyar szóval nem példálóztak. Néhány statisztikai adat: • Az Európai Unióban a lakosság 41 %-a angolul, 31 %-a németül és 29 %-a franciául is beszél. • Anyanyelv szerinti megoszlás: 90 millió németet, 64 millió franciát és 62 millió angolt, 57 millió olaszt és 29 millió spanyolt tart számon. • Mintegy száz országban 15 millióan tanulnak valamilyen szinten németül. Egy érdekesség a kiállítás anyagából - a németeknek nyelvtörő az a mondat, mely magyarul így hangzik „már szépen süt a holdvilág” - Der Mondschein schien schon schön. Németországhoz kötődő legek: • Az Ulmi Münster katedrális tornya a világ legmagasabb templomtornya: 161,6 m. • Huszonhatezer futbalcsapatnak hatmillió igazolt játékosa van. • 300.000 könyvet mutatnak be minden évben a Frankfurti Könyvvásáron. • Bajorországban (Bad Tölz) van a világ leghosszabb szánkópályája. • Horst Ortmann tartja a meggymagpöckölés világcsúcsát (28,98 m). A kiállításra sok diák látogatott el, és tudásszintjüknek megfelelő feladatlapot töltöttek ki egy-egy jobb osztályzat reményében. Osztálytabló, Illés József: A barátság viszi előre az ügyet Folytatás a 6. oldalról. Egy új kolléga betanulása minimum egy-két év, mert könyvből megtanulni lehet, de igazán gazdájává válni ennek a területnek csak a gyakorlatban elsajátítva lehet. Ebbe beletartozik a személyes kapcsolatok kiépítése, az emberek megismerése is.- Az elmúlt év milyen volt?- Én azt hiszem - és ezt a cégvezetés is így értékelte -, a kábeltűztől eltekintve, nagyon jól sikerült az elmúlt év. Ebben nyilván nagyon sok ember munkája van benne, és mi is egy fogaskerék vagyunk, de úgy érzem, hangsúlyos fogaskerék. De ha a kollégák nem segítenek, ha nincs meg az áldozatkészség, ami sok esetben megnyilvánul, akkor ez az eredmény nem valósul meg.- Mit vársz az előttünk álló évtől?- Bízom benne, hogy idén is hasonlóan jó eredményt fogunk elérni, de aki a karbantartáson dolgozik, az tudja, hogy érhetnek bennünket váratlan meglepetések. Viszont azért vagyunk, hogy kezelni tudjuk ezeket a váratlan dolgokat, helyzeteket.- Van olyan részfeladat, amelyet nem kedvelsz, és azt mondod: jaj csak ott ne történjen valami?- Nincs ilyen terület, kedvelem ezt a munkát szőröstől-bőröstől. Úgy gondolom, hogy a legnagyobb élményt az jelenti, hogy a problémákat sikerül jól megoldani a megtervezéstől a végrehajtásig, minden munkafázisával együtt.- Milyen a csapat hangulata?- Elég régen együtt dolgozunk, bár történtek személyi változások, a csapat magja továbbra is megvan, így baráti a viszony közöttünk. Vannak olyan esetek, amikor csak a barátság viszi előre az ügyet, csak így tudjuk megoldani, természetesen a szabályok feltétlen betartása mellett. Sokszor kell éjszaka váratlan feladatra készenlétet behozatni az erőműbe. Ezt a munkát őszintén, lelkesen kell végezni. Az emberek ezt megérzik.- Munka után mi jelenti a kikapcsolódást?- Az olvasás és a kertészkedés köt le, ez jelenti a kikapcsolódást és a felfrissülést. Szeretek utazni és világot látni.- A gyerekek mit csinálnak?- Két nagykorú gyermekem van, a fiam most készül külföldre dolgozni, ő bőrdíszműves. A lányom már külföldön dolgozik, ő pék.- Szép szakmája van mindkettőnek.- Igen, de ennek ellenére nem könnyű munkát találni. Mit mond a meteorológus? Naponta halljuk a meteorológiai jelentéseket Paksról, naponta elmegyünk a meteorológiai állomás előtt, melynek kapui látszólag zárva vannak, ám ha nyitni próbálja az érdeklődő, akkor könnyen nyílik. Én is így tettem, benyitottam Labricz Istvánhoz, az állomás vezetőjéhez, és arról érdeklődtem, mikor alakult meg az állomás és milyen feladattal?- A paksi meteorológiai állomás 1978. február 1-jén alakult meg, de az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a paksi atomerőmű építésével kapcsolatos mérésekbe már 1967-től bekapcsolódott. A nullszintmérések idején (1967-1972) az állomás a volt borkombinát helyén működött, ez az északi bejárat előtt volt kb. 600 méterre. Az OMSZ és a beruházó szerződést kötött 1975-ben egy meteorológiai állomás létesítésére, amely adatokat szolgáltatott az építkezés biztonságos munkavégzéséhez. Előrejelző adatokat szolgáltattak a szélsebességről, vihar előtt három órával figyelmeztették nak elhelyezve. Hőmérsékletet 2, 20 és 120 méteren mérünk.- Gyakran hallani, Pakson sokkal hidegebb, vagy melegebb van, mint az ország más területein. Miért?- A Napból érkező sugárzás nem a levegőt melegíti fel, hanem a talajt, amelyben a hőt a nedvesség tárolja. A kötött talajban nagyobb a nedvesség, ezért nehezebben melegszik fel, és lassabban hűl le. Nálunk homokos a talaj, és ha a homok száraz, felhő sincs az égen, nincs légmozgás, nincs függőleges átkeveredés, akkor a homok hirtelen minden hőt visszasugároz. Nincs ami tárolja a hőt a homokban, szaharai jelenség játszódik le.- Elmúlt egy év, bizonyosan megkezdtétek az értékelését. Milyen volt az elmúlt év?- Eléggé szélsőséges volt, mert a legmagasabb hőmérséklet 36,6 °C volt, a leghidegebb pedig december 25-én volt, - 23,3 °C-ot mértek a műszerek. Mióta rendszeres méréseket végzünk - 1981 óta - ilyen hideg december nem volt, - 5 °C volt a decemberi átlaghő-Hónap Hőmérséklet [°C| Csapadék mennyiség [mm| Napfénytartam lóra] max. min. átlag 81,9 69,8 Január 15,1- 12,2 1.2 126,6 Február 17,3-6,9 3,4 56,3 113,6 Március 22,9-5,1 8,5 31,2 193,7 Április 26,3-2,0 10,1 10,4 298,0 Május 30,8 0,1 17,9 96,8 228,3 Június 32,3 5,3 17,6 122,5 243,1 Július 35,6 8,3 21,0 45,9 288.8 Augusztus 36,6 5,8 21,7 130,9 126,5 Szeptember 27,6 4,0 14,2 4,3 163.9 Október 27,4-2,9 13,3 50,4 88,4 November 16,3-7,0 3,2 36,6 42.2 December 7,7-23,3-5,0 669,6 1978,9 Éves összesítés 36.6-23,3 10,6 az építőket, hogy a darukat le kell kötözni. Aztán az építkezés előbbre haladtával - 1981-82 - gyakrabban szolgáltatták az adatokat, mert a daruk számai is nőtt, illetve az építmények is egyre magasabbra nyúltak. Az építkezés befejeztével a Sugárvédelmi Osztályt látjuk el folyamatosan adatokkal, hiszen a sugárvédelmi ellenőrzésnek fontos részei a megbízható és pontos meteorológiai mérések, ezt a célt szolgálja a 120 m-es meteorológiai torony.-Milyen szinteken végziteka méréseket?- A tornyon elhelyezett műszerek, amelyek a világ meteorológiai szolgálata által hitelesített műszerek, 2, 20, 50 és 120 méteres szinteken vanmérséklet. A csapadékmegoszlás szempontjából is szélsőségesnek mondható az elmúlt év, mert igaz ugyan, hogy az átlagnál 100 milliméterrel több csapadék hullott, de nem a tenyészidőben, hanem szeptemberben. Az év első fele nagyon száraz volt. — Mi várható az új évben?- Már az indulás is rossz, mert január eleje óta nagyon enyhe az idő, Szentgotthárdon 20 °C-os csúcsot mértek január 29-én. Februárra erős hideget jósoltak, de lehet, hogy megváltozik, bár az sem zárható ki, hogy visszajön a hideg. Az elmúlt évben egyébként a február volt az átlagosnál melegebb, akkor 17 °C-os melegek voltak. Ügy tűnik, ez az év sem lesz mentes a szélsőségektől. - M -