Atomerőmű, 2002 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2002-12-01 / 12. szám
2002. december ATOMERŐMŰ 7. oldal PAKS, 2002. NOVEMBER 21-22. JUBILEUMI KONFERENCIA A XX. század legnagyobb ipari beruházása zajlott le Pakson 1969 és 1987 között. Az építkezés a magyar ipar nagy erőpróbája volt, amely fényesen sikerült. Ezt a sikert ünnepelte meg közel félezer ember a Városi Művelődési Központban. Az előadások szüneteiben beszélgettek kollégáink a régi idők nagy tanúival. (7-10. oldalak) Szabó Benjámin az atomerőmű egykori beruházási kormánybiztosa- A jubileumi konferencián elhangzott előadásában említette, hogy az atomerőmű építésekor a határidőtől függetlenül mindig a biztonság állt első helyen, és hogy építészeti-szerelési szempontból a csúcsok csúcsa volt az 1. blokk. Mint akkori felelős vezetőnek, mint jelentett Önnek az építkezés?- Nagyon kemény időszaka volt ez az életemnek. A szovjet kétblokkos atomerőmű típustervei még a hatvanas évek közepén készültek el. Mi egy rövid kihagyás után 1972-ben kezdtünk hozzá a beruházási munkák előkészítéséhez. Közben a szovjet fél úgy döntött, hogy áttér a nyugati országokban már kezdetben elfogadott biztonsági filozófiára, és ezt úgy oldja meg, hogy a korábban kialakított berendezés-nagyságokat és elrendezést megtartja. Ez a rendkívül jelentős áttervezés egybe esett azzal az idővel, amikor nekünk a kiviteli terveket már ismernünk kellett volna. Az elmondottakból következően a kiviteli terveket a saját építési ütemtervünkhöz jó kétéves csúszással kaptuk meg. Ebben a tervben olyan minőségi anyagmennyiség, az építéssel és a szereléssel szemben olyan szerkezeti és minőségi követelmény jelent meg, amely a magyar építő-, szerelő és háttéripart váratlanul érte. Mondhatnám azt is, hogy ezek az igények a magyar ipar képességeinek határán voltak. Erre a tényre rá kellett ébredni, és gyorsan kellett cselekedni. A helyzetnek megfelelően a még jelentősebb határidőcsúszás elkerülése érdekében kettős utat választottunk. Az egyes blokk épitésénél bevezettünk egy „rendkívüli állapotot”, egy majdnem teljes egyenes irányításos rendszert, és kényszerből olyanokat csináltunk például, hogy az ország hét megyei építőipari vállalatától ácsokat és más szakembereket vezényeltettünk át, mivel a kapott technológiával szinte egy fenyőerdőt kellett építeni a zsaluzatokhoz. Vagy be kellett avatkoznunk a Dunai Vasmű éves hengerelési ütemezésébe és a számukra szükséges anyagot soron kívül kellett legyártatni, be kellett vezetnünk a folyamatos munkarendet, az éjszakai műszakot. A rendkívüli intézkedéseknek tucatjait kellett meghozni. A másik vonalvezetésünk az volt, hogy az 1. blokk építése mellett a következő blokkok építésének időszakára teremtsünk olyan helyzetet, hogy az ország akkori ipari irányításától már idegen rendkívüli intézkedésekre ne, vagy csak nagyon kis mértékben kerüljön sor. A biztonságos követelmények sérülése nélkül új technológiákat vezettünk be, gyárszerű előregyártást biztosítottunk, olyan gépi eszközökkel szereltük fel magunkat, amelyek lehetővé tették, hogy a 2., 3., 4. blokkok sokkal nyugodtabb, a magyar ipar szerkezetének jobban megfelelő körülmények között épülhettek meg. Nem beszélve arról, hogy erre az időre minden területen megfelelő szakmai tapasztalatot szereztünk, megtanultuk ezeket a sokrétű, bonyolult, egymásra épülő tevékenységeket összehangolni. Bármilyen nézőpontból tekintve, én mindenképpen úgy látom, hogy a Paksi Atomerőmű, ezen belül az 1. blokk megépítése volt a hazai ipar és építészet csúcsteljesítménye. Természetesen fejet hajtok minden nagy, a XX. században épült komoly magyar létesítmény előtt, de vallom, hogy az atomerőmű építése az országban egyedülálló, bonyolult, kis területen koncentrált, nagy volumenű, összetett feladat volt. A szakemberek - bár rendelkeztek bizonyos szakmai előélettel ilyen típusú atomerőmű létesítésében korábban még nem vettek részt, mégis hihetetlen dolgokat tudtak létrehozni. Az egyes blokknál pl. 20 ezer impulzuscső hegesztési varratot kellett elkészíteni úgy, hogy a hegesztők többségének ezt a feladatot itt kellett megtanulni, és amíg az első hetekben egy ember naponta csak hármat-négyet, a végén már napi húszat készített, és mindezt oly módon, hogy minden varratot röntgeneztek, és nagy nyomás alatt próbáltak ki. Az itt dolgozó munkások, szakemberek munkáját tikkor is elismertük, és helytállásukat nagyra becsültük, de most, 20 éves üzemeltetéssel a hátunk mögött az itt végzett minőségi munkáért minden dolgozónak hálával tartozunk.-A jubileumi konferencián a PA Rt. vezetése Héliosz-díjban részesítette. Milyen érzésselfogadta a kitüntetést?- Mindenekelőtt nagyon örültem és szívből köszönöm az erőmű vezetésének és minden dolgozójának, akinek része volt az odaítélésben, átadásban, vagy éppen együtt örült velem. Kettős érzést váltott ki bennem. Az egyik az, hogy életem során több felsőszintű kitüntetést kaptam, mindnek értéke volt számomra, de ezt a kitüntetést zömében azok a volt kollégák ítélték oda részemre, akikkel 20 évvel ezelőtt együtt küszködtünk, és így ez az elismerés különösen kedves számomra. A másik az, hogy az én szememben a paksi vezetők, szakemberek már sokszor bizonyítottak. Akkor is, amikor üzembe helyezték a blokkokat, akkor is, amikor hallom az éves eredményeket, akkor is, amikor egy üzemzavarnál helytállnak és most is, amikor ezt a nagysikerű és bensőséges jubileumi konferenciát megrendezték és ennek keretében - beleértve a kitüntetéseket is - „levett kalappal” köszöntek a múltnak.- Hogy telnek mostanában a napjai?- Mióta nyugdíjban vagyok, bővebb a lehetőségem, hogy más irányban is elfoglaljam magam. Szakértőként tevékenykedem különböző cégeknél, és munkám révén gyakran megfordulok Pakson is. Többet foglalkozom a családommal, az unokáimmal, és a kert körüli teendőkkel. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mivel a lehetőségek, az elfoglaltságok „palettája” kiszélesedett és én ezt ki is használom, most ugyanúgy kevés az időm, mint korábban.- Nagyon jó egészséget kívánok a továbbiakhoz! Gratulálok a kitüntetéséhez! Lovásziné Anna Az indítási engedélyek aláírója A jubileumi konferenciát megtisztelte jelenlétével dr. Kapolyi László, volt nehézipari miniszterhelyettes (1976-80), ipari államtitkár (1980- 83) és ipari miniszter (1983-87), jelenleg a System Holding Rt. elnöke. Előadásának címe: A PAE szerepe az elmúlt évtizedek hazai energiapolitikájának alakításában. Az előadás után néhány rövid kérdésre igen érdekes választ adott.- Elnök Úr! Milyen emlékei vannak a húsz évvel ezelőtti időkből?- Mint ahogyan az előadásomban is említettem: ez a 80-as évtized részben meghatározó, részben nagyon szép része volt az életemnek. Mind a négy blokk indításakor én voltam az Állami Indító Bizottság elnöke, nekem volt módomban az engedélyeket aláírni. Akkor nagyon fontos volt számunkra, hogy csökkenteni tudjuk az energetika szénhidrogén igényét. Minden paksi blokknak a belépése 480 ezer torma olajnak a megtakarítását jelentette. Ezt lehetett átvinni dollár exportra, a petrolkémiai ágazatban.- Előadásában említette, hogy a minisztérium és az állami vezetés tartott az építőktől.- Igen, de szerencsére Szabó Benjámin és Pónya József - akiket a mai napig nem csak tisztelek, hanem barátaimnak is tekintem őket - kemény fellépése sokat segített abban, hogy mindig pontosan tudtuk, mi az, amiben intézkednünk kell. Nekem nem csak mint a Kormánybizottság elnökének segített az ő kemény magatartásuk, hanem adott esetben a szovjetekkel való tárgyalási pozíció kialakításában is. Ilyen eset volt, amikor döntöttünk a saját folyamatszabályozás mellett. Ehhez azért kellett egy nagyon határozott felelősségteljes, bátor paksi szakmai vélemény. Ugyanilyen eredményesen vitatkoztunk, amikor a szabályozó rudaknál találtunk bizonyos elszíneződési jelenséget, ami miatt közbe kellett lépnünk, intézkednünk kellett. Azt hiszem, ezzel a kemény fellépéssel mindenki jól járt, mert megvolt a továbbgyűrűző hatása is. Hiszen ezek az építésben résztvevő cégek külön-külön megjelentek az Ipari Minisztériumban, és külön-külön kérték azt a támogatást, amivel föl tudnak készülni azokra a követelményekre, amelyekkel itt Pakson szembekerültek. Az egésznek volt egy ilyen, több áttételen keresztüli hajtóereje.- Az ESZI átadása is az Ön nevéhez fűződik, hogyan gondol erre az intézetre?-Nagyon jóleső érzéssel, az előadásomban is többször tértem ki a humán erőforrások fontosságára, az emberi tényezőbe való beruházás hatékonyságára. Azt hiszem, Paks ezt tudatosan és jól ismerte fel. Nekem személy szerint is jóleső érzés, hiszen sok elképzelésemet sikerült megvalósítani ezen a területen. Mielőtt 1989-ben a privát szférába kerültem volna, már 1978- ban létrehoztam egy alapítványt, ezzel támogatva a miskolci egyetemet. Ennek az alapítványnak a bázisán hoztam létre a műegyetemen a nukleáris mérnök-fizikus képzést, mert észrevettem, hogy eltérően gondolkoznak a fizikusok és a mérnökök. Valahol ezt a két tudományterületet össze kellett kapcsolni, ez azóta is nagyon jól működik.- Mostanában mivel foglalkozik?- Változatlanul energetikával, most az az ismeretanyagom, hogyan integrálódnak ezek az eurázsiai méretű energetikai rendszerek. Ezek pont a vállalkozásaim keretében szerzett ismeretanyagokra támaszkodnak. Másrészt pedig arra, hogy én létrehoztam - bármennyire is furcsán hangzik - egy magán kutatóintézetet az Orosz-Ukrán Tudományos Akadémiával. Ebben a magán intézetben dolgoznak az aacheni és a lozannei egyetemről érkezett diákok, akik itt készítik a diplomamunkáikat. És ott látom, hogy mindenki a nagy rendszerek irányában gondolkodik. Rendszeresen járok Amerikába, a bostoni és arizonai egyetemen tartok előadásokat, és amikor a kaliforniai válság szóba került, akkor viccesen mondtam nekik, hogy tanulmányozni kellett volna egy kicsit a Goelro-tervet, amelyik az integrált rendszert hozta létre. Ezzel azt szeretném jelezni, hogy az energiaiparban van helye természetesen a piacnak, a fogyasztókat segíti, ha van verseny, de az ellátás biztonságot viszont az államnak kell a maga által választott, de megbízható szerepvállalással biztosítani.- Ebből az is következik, hogy a paksi atomerőművet nem lehet privatizálni?- Biztos. A paksi atomerőművet sok ok miatt nem lehet privatizálni. Gondolok itt például a biztonsági kérdésekre. Azt látom a nyugati világon végigszáguldó privatizáció kapcsán, hogy azért sok mindent felülvizsgálnak. Például Angliában privatizálták a vasutakat, és a vasúti szerencsétlenségek a kormányt rákényszerítik bizonyos lépések újragondolására. A kaliforniai válság is azt bizonyítja, hogy lehet szabadpiaci koncepció alapján szövetségi államonként fejleszteni az energiarendszert, de azért jó lenne, ha lenne egy olyan nagy, az egész országot átfogó rendszer (gondolok itt a mi 750 kV-os rendszerünkhöz hasonlóra), amikor egyik szövetségi állam a másik szövetségi államot, állami beavatkozással, esetleg állami dotációval ki tudja segíteni. -Beregnyei-
