Atomerőmű, 2002 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2002-12-01 / 12. szám
8. oldal ATOMERŐMŰ 2002. december A mennyiség átcsapott minőségbe Neukum Zoltán az OVIT Rt. alállomási üzletigazgatója négy éve. Előtte 26 évig a VERTESZ-nél dolgozott, amely cég a 90-es évek elején átalakult Schneider Electric vállalattá. Egyébként 1972-ben végzett a Műegyetemen, mint villamosmérnök.- Zoli! Mikor kerültél kapcsolatba a paksi építkezéssel?- 1977 tavaszán kért meg az igazgatónk, hogy ősztől vállaljam el a paksi atomerőműben dolgozó VERTESZ kirendeltség vezetését, és 1977. augusztus 21-én érkeztem Paksra.- Milyen létszámmal és mit dolgoztatok?- Kezdetben 30 fős csapattal dolgoztam, sok mindent csináltunk, főleg az erőművön kívül. Mi építettük a kalocsai alállomás 120/20 kV-os transzformátorállomását, de Tamásiban és Sárbogárdon is tevékenykedtünk. Az atomerőműben a kifiivató kazán és a vízlágyító munkálatai kezdődtek ekkor. A villamos szerelés igazán csak 1979-ben indult be, amikor a 400/120 kV-os állomás teljes technológiai szerelésén dolgoztunk. Ezt követően kezdődött az 1. blokk középfeszültségű elosztóinak telepítése, a kábel nyomvonalak építése. Tehát kezdetben 30 fővel indultunk, ám a 80-81-ben már 6-700-an dolgoztunk, és később a csúcsidőszakban, mikor már lengyel alvállalkozóink is voltak, létszámunk elérte az ezer főt. A munkák volu^ ménének érzékelteté-’ sére néhány számadat: közel 2000 km kábelt fektettünk le, és a motoros tolózárak száma is elérte a kétezret. — Honnan toboroztátok az embereket?- A VERTESZ annak idején, mint az összes többi kivitelező vállalat, erre a mennyiségi és minőségi munkára nem tudott korábban felkészülni, mint ahogyan a tervek és dokumentációk érkeztek. Látva a munkatömeget, bizonyos piaci szektorokról lemondtunk. Például a Dunai Vasmű kirendeltségünket bezártuk és Paksra telepítettük. Ekkor voltunk kénytelenek feladni például a cukorgyári piacokat is. Ez azt jelentette, hogy a VERTESZ külső szerelési létszámának 80 %-a Pakson dolgozott. Mikor végképp nem tudtunk hazai erőből létszámot emelni, akkor két nagyon jó lengyel szerelővállalatot kértünk fel, és mintegy 200 fővel vettek részt a munkálatainkban a mi műszaki előkészítésünkkel és irányításunk alatt. Egyébként Pakson éreztem beteljesülni annak a mondásnak az igazát, hogy a mennyiség egy idő után átcsap minőségbe. Itt a vállalatunk, a szakembergárdánk egy minőségi változást élt át. Hogy ez jól sikerült, bizonyítja, hogy a 2., 3., és 4. blokkokon már rendkívül gördülékenyen folytak a villamosirányítás technikai szerelési munkái. Amit sajnálok, hogy nem épült meg az 5. és 6. blokk, azzal a lendülettel könnyen megépíthettük volna.-Hogyan gondolsz vissza az elmúlt évtizedekre?- Én nagyon erősen kötődöm Pakshoz és a paksi atomerőműhöz. Pakshoz azért, mert a két lányom, akik akkortájt születtek mikor ide kerültem, az első néhány évüket itt, Pakson élték le. Az 1. blokk beüzemelése után költöztünk vissza Budapestre. Ma is minden évben lejövünk a családdal Paksra nosztalgiázni. Én pedig nem szakadtam el Pakstól, továbbra is vannak itt munkáink Remélem, közel egy évtizedig még jöhetek, ugyanis ennyi van hátra a nyugdíjig. Azt azért sajnálom, hogy mire az élettartam-hosszabbítás beindul, lehet, hogy már nyugdíjas leszek. -béri-Mihail Falalejevics Rogov - Tisztelt Mihail Falalejevics! Mindenekelőtt gratulálok a kapott Hélioszdíjhoz, amely egyben az atomerőmű teljes orosz tervezői csapatának jelent köszönetét. Mivel a ma itt dolgozók közül nem mindenki vett részt Önökkel együtt a Paksi Atomerőmű létrehozásában, először is arra szeretném kérni, mondja el, mi volt a munkája annak idején, és mivel foglalkozik ma!- Az 1. blokk építése és indítása idején a reaktorberendezés üzembe helyezésének vezetője voltam 1981 elejétől 1985 közepéig. A Hidropressz intézetben dolgoztam, ez a vállalat tervezte a reaktort. A Hidropressznél 26 évet töltöttem el. Öt éve az Oroszország öszszes atomerőművét egyesítő ROSENERGOATOM konszernhez kerültem, melynek fejlesztési igazgatója vagyok.- Ön köszöntőjében igen pozitívan emlékezett meg az akkori időkről. Valójában milyen kellemes oldala volt annak a munkának, és milyen nehézségekkel kellett szembenézni a paksi erőmű építése és indítása során?- Nem tudom azt mondani, hogy nem voltak nehézségeink, de már csak ilyen az emberi emlékezet, inkább a szép emlékek maradnak meg. Természetesen bizonyos nosztalgiát érez az ember, amihez az is hozzájárul, hogy akkor fiatalabbak voltunk. A legfontosabb azonban, hogy megmaradt bennünk egy olyan érzés, hogy valamivel hozzájárultunk egy olyan nagy dologhoz, mint az erőmű építése, létrehozása. Ez mindig nagyon érdekes, a tervezőknek pedig különösen. Hiszen abból, ami kezdetben csak ötletek, majd rajzok formájában volt jelen, valóság lett. Az azóta eltelt időben is figyelemmel kisértük a paksi eseményeket, és büszkeséget éreztünk, hogy blokkjaink jól működnek.- Beszédében említette, hogy az építés magyar részről szervezetten folyt, és önöknek is hasznos volt az együttműködés. Pontosan mit értett ez alatt?- Paksra hároméves loviisai munka után jöttem. így a finnországi élmények még frissek voltak. Megérkezésemkor az építkezés kormánybiztosa Szabó Benjámin úr volt. Már az első hónap után észrevettem, hogy a magyaroknak sikerült felhasználni más országok atomerőmű-építési tapasztalatát. A feladatra felkészültek, és az építkezés nagyon magas színvonalon történt. Ez vonatkozik a műszaki problémákra, valamint a gazdasági, szervezési kérdésekre is. Ez utóbbi kiemelendő, hiszen jó értelemben vett nemzetközi csapat dolgozott itt. Csak példaként: a kivitelezők magyarok, az építők lengyelek voltak, de voltak itt csehszlovák felügyelők és orosz szakemberek is.- Ön arról is szólt, hogy a műszaki szempontokon túl fontos volt a kultúrák találkozása, az emberek együttműködése. Ajándékát is ennek jegyében adta át. Valóban enynyire fontos ez? — A témához többféleképpen lehet közelíteni, de szerintem nagyon fontos. Korábban elég keveset tudtam Magyarországról, bár az itteni hangulatot még az iskolában kapott Petőfigyűjteményből megpróbáltam megérezni. Aztán itt megértettem, hogy a magyarok nagyon szeretik hazájukat, történelmüket, amelyről tisztelettel beszélnek. Az eltöltött több, mint négy év nagyon érdekes volt számomra. — Járt-e azóta Pakson, és milyen változásokat észlelt most? — Többször voltam Pakson, de mindig csak rövid időre. Most még nem volt alkalmam meglátogatni az erőművet. A városban tegnap körülnéztünk feleségemmel. Az tűnt fel, hogy az eltelt időben sok szép dolog épült Pakson, a fák pedig megnőttek. A csodálatos időjárás még élénkebbé tette az akkori emlékeket. Végigjártuk az ismert utcákat, odamentünk ahhoz a házhoz, amelyben annak idején laktunk, az iskolához, melyben a gyerekek tanultak. Érdekes újból itt lenni és emlékezni! — Köszönöm a beszélgetést! Kellemes paksi időtöltést, munkájához pedig sok sikert kívánok! Látogasson el máskor is hozzánk! -Hadnagy Lajos-Pónya József- Hogyan emlékszik vissza a húsz évvel ezelőtti eseményekre?- El kellett jönnie annak az állapotnak, amíg a göröngyös úton eljutottunk ide, s melynek a célja az volt, hogy egyszer termeljen ez az erőmű. Eléggé hittem a társaságban, hogy szorgalmas volt, hogy megtanulta, de mindig volt egy kis kérdőjel bennem, hogy ha történik valami, akkor tudnak-e reagálni rá? Aztán volt olyan dolog, amit elrontottak, aztán korrigáltak. Rájöttem, ha korrigálni tudnak, akkor csak-csak tudják, hogy mi történt, és így stabilizálódott bennem, hogy ez egy belevaló társaság. Nem nagyon esik szó arról, hogy ezek az emberek olyan hittel és lelkesedéssel dolgoztak és a kis emberek is - a beosztásukra gondoltam -, annyira magukénak tekintették az erőművet, hogy ezt nem lehetett megszervezni. Volt olyan, hogy 30 órát is bent töltöttek. Ezek a tényezők nagyon hozzájárultak ahhoz, hogy mindenki kicsit túlteljesítette a feladatát, s ezek komoly tényezők voltak. Mindig az volt a fejemben, hogy azokhoz a berendezésekhez, amiket ide hoznak, mindig legyen egy hozzáértő ember. Ez sikerült úgy, hogy bármi történt, annak volt egy szakembere. Itt az a valódi csapatmunka, jól működött. Itt nem arról van szó, hogy csak az igazgatónak van tisztessége, mindenkinek volt. Én arra nem emlékszem, hogy valakit úgy kellett volna utasítani, hogy bejöjjön dolgozni.- Milyen volt - mint vezérigazgatónak - az az érzés, hogy ez a nagy mű egyszer csak beindult?- Nem tudtam én magamat ebből kiemelni. Valójában egy voltam a sok közül. Én jobban láttam talán, mint a többiek, hogy mennyire szükségem van ezekre az emberekre. Lehet hogy onnan lentről nem úgy látszott, hogy nekem szükségem volt a lakatosra is.- Amikor beindult az erőmű, föntrőljöttek gratulációk?- Itt volt akkor minden valamirevaló ember személyesen. Azért az erőműnek nagy tisztelete és félelme is volt. Olyan nem volt, hogy ha pl. hívtam valamelyik minisztert, hogy nem hívott vissza. Nem azért, mert én hívtam, hanem azért, hogy mi van azzal az atomerőművel, hátha elmulaszt valamit. Ezek a kapcsolatok olyan permanensek voltak. A politika odafigyelt, nem volt szabad hibát csinálni.- Az elmúlt 20 év hogyan telt?-Azért mindig volt és van mit javítani. Az első blokknál nem voltunk teljesen készek mindenre. Utána kezdtük az erőműveket járni, s az tud kérdést feltenni, aki már ismer egyet. Ezek a gyerekek szétmentek, hozták haza az üzemeltetési kultúrát, így bevezették nálunk is. Ezzel jó sok idő eltelt, de ez egy folyamat is. A fiataloktól most már elvárható, hogy ezt kultúráltabban csinálják, hiszen minden generáció okosabb kell, hogy legyen. Az ipar is tapasztalatokat szerzett már, tehát ezt már nem annyira izzadságszagúan kell csinálni. Én azért vagyok végeredményben megelégedve, mert ez egy olyan mű, ami jól működik-Mivel telnek a napjai mostanában?- Én csinálok mindig filozófiát minden állapothoz. Tehát amikor elmentem nyugdíjba, adtam magamnak tíz évet. S meggyőztem magam, hogy milyen jó tíz év lesz, senki nem parancsol. Szinte hatéves korától kezdve az embert mindig ütik, hogy csináld ezt, és azt. Az utolsó tíz évben se naptár, se óra, se kelés, se szombat. Ezt bemagyaráztam magamnak és élvezem is. Kimegyek egy-két órára a szőlőbe, és kellemesen érzem magam. Mindenkinek ajánlom, hogy nehogy a munkahelyen forduljon föl, adjon magának szabadságot.- Jó egészséget kívánok! WP — Milyen élményeket elevenít fel Önben a Paksi Atomerőmű Rt. Jubileumi konferenciája a 20 évvel ezelőtti események kapcsán? — A paksi atomerőművet kiérdemelten illeti meg a „leg”-ek kifejezés, hiszen az országnak a legnagyobb ipari objektuma, a legnagyobb erőműve. Az egyetlen atomerőmű, amely kétségkívül hatalmas kihívást és felelősséget jelentett egykor a döntéshozók, és azóta az ebben résztvevők számára. Az első lépések megtétele óriási felelősséget rótt a döntéshozókra, az állami tisztségviselőkre, mérnökökre, tudósokra, hozzáértő szakemberekre, majd a kivitelező építő és szerelő munkásokra, akiknek a 30 évvel ezelőtti eseményekben oly nagy szerepük volt. Manapság a munkás kifejezést viszonylag ritkán használják, pedig meg kell emelni a kalapot azok előtt a munkások előtt, akik éveken keresztül keményen dolgoztak e létesítményért. — Az 1960-as évek végén leállították az atomerőmű építését. — A magyar kormány 1966 decemberében egyezményt kötött a szovjet kormánnyal két 400 megawattos reaktorral felszerelt atomerőmű létesítéséről. Az építkezés el is kezdődött, majd leállították. Ennek két fő oka volt. Az első, hogy nem volt elég pénz az atomerőmű építéséhez. A másik ok az atomerőmű biztonsága volt. Sok szakember volt azon a véleményen, hogy a tervezettnél korszerűbb erőművet építsünk. Ezekből az első generációsnak is nevezett atomerőműből a Szovjetunióban és a környező országokban is néhány meg is épült. Ezeket az erőműveket nem kielégítő biztonságuk miatt leállították illetőleg a közeli években le fogják állítani. Amikor a paksi atomerőmű építését leállították szükségessé vált a Tiszai Hőerőmű 4x215 megawattos blokkja építésének elindítása, majd 1977-78 közötti üzembe helyezése. Sokan akkor attól tartottak, hogy az atomerőmű építésére nem fog sor kerülni. Ez azonban nem így történt. 1975 tavaszán a magyar kormány - a nehézipari miniszter kezdeményezésére - arra kérte a szovjet kormányt, tegye lehetővé négy 440 megawattos atomerőművi blokk szállítását úgy, hogy azok 1980-tól kezdve üzembe helyezhetők legyenek. A Paksi Atomerőmű építésében öt éves halasztás végeredményében rendkívüli módon előnyünkre, hasznunkra vált. Előnyös volt az ország, a villamosenergia-ipari és természetesen a Paksi Atomerőmű szempontjából is. Ugyanis ezekben az években lényegesen módosult az atomerőművek építésének biztonsági filozófiája, s egyidejűleg a mi megemelt, határozott igényünk és elvárásunk is egy korszerűbb, megnövelt biztonságú atomerőműre, oly módon, hogy a legnagyobb primerköri csővezeték törése miatti radioaktív víz-, gőzömlést is Folytatás a 9. oldalon. Szekér Gyula
