Atomerőmű, 2002 (25. évfolyam, 1-12. szám)

2002-10-01 / 10. szám

6. oldal ATOMERŐMŰ 2002. október Szlovéniai éremeső! Szeptember 28-án Szlovénia meg­rendezte első twirling versenyét Lenart-ban. Ezen a versenyen 80 versenyző vett részt, ebből Ma­gyarországot 13-an képviselték, 7 paksi és 6 szeghalmi lány. Paksi twirlingeseink 2 arannyal, 2 ezüst­tel és 2 bronzéremmel lettek gazda­gabbak, de számukra mégis a csúcspontot az a kupa jelentette, amit a csoportos junior „B” kate­gória I. helyéért kaptak. Vendéglátóink mindent elkövettek, hogy jól érezzük magunkat, barátsá­gos, otthonias légkört teremtettek. Kicsiny csoportunk mellé három fia­talt rendeltek, akik egész nap „fogták a kezünk”, és ha bármire szükségünk volt, azonnal a segítségünkre siettek. A verseny gördülékenyen zajlott, négy bíró jelenlétében. Habár a lá­nyok nagyon izgultak, szép ered­ményt értek el. Ismét szép sikert könyvelhettek el, mint eddig minden versenyről, most is érmekkel térhet­tek haza. A verseny ideje alatt Horvátország, Szlovénia és Magyarország szövetsé­get kötött a sport-twirling nemzetközi elvárásoknak megfelelő terjesztésére, melynek hazánk képviselőjéül Prokob Józsefnét kérték fel. A szep­tember 29-i nemzetközi pontozóbírói tanfolyamon 5 fő vett részt Magyar­­országról, mely képzés 5 éven keresz­tül folytatódik, és mindig a nemzet­közi versenyt rendező országban tart­ják. A három ország versenynaptárá­nak elkészítését és egyeztetését no­vember 16-ra tervezik, Slavonski Brod-ban. Péter Szilvia I. hely, csoportos junior „B” kát.: Deli Zsanett, Molnár Dóra, Prokob Ágnes, Meczker Bettina, Sólya Erzsébet I. hely páros junior „B” kát.: Deli Zsanett - Molnár Dóra II. hely junior „B” kát.: Molnár Dóra II. hely junior „C” kát.: Sólya Erzsébet III. hely páros junior „B” kát.: Meczker Bettina — Prokob Ágnes III. hely kadett „D” kát.: Wolf Katalin Vili. hely kadett „D” kát.: Hamvas Eszter Paks fényképeken A fenti címmel nyílt kiállítás a Paksi Képtárban szeptem­ber 21-én, a Kulturális Örökség Napja keretében. A kiállítás a város két időzónában mutatott arcát villantja fel, nevezetesen a XIX. századvégi és XX. század eleji utcarészle­tek, városképek ejtik ámulatba a téma iránt érdeklődőket, míg a másik időzóna a húsz évvel ezelőtti Paksot láttatja. A régi ké­peknek hangulata van, míg az 1980-as években Mészáros Ist­ván és Halász Károly által készült képek száraz, dokumentatív jellegűek. Meglátásom szerint azért, mert a régi képeken ott lát­ható a polgár, a város lakója, és szinte él a kép, míg a későbbi fotókon nincs ember, vagy elvétve jelenik meg egy-egy alak. A kiállítást dr. Romváry Ferenc művészettörténész nyitotta meg, méltatva a Paksi Képtár jelentőségét, és ismét hangoztatta: Európa-hírű ez a képtár. Felidézte ifjúkorát, amikor gyakran járt Pakson és akkor még szentendrei hangulata volt a településnek. A „Paks fényképeken” című kiállítással egyidőben nyílt meg a Herman Ottó Általános Iskola, valamint a Paksi Kép­tár Képzőművészeti Iskola tanulóinak munkáiból rendezett, szemet gyönyörködtető kiállítás is. -M­Chen shi Tai Chi az egészségért Csoportfoglalkozásra várják az érdeklődőket Pakson már van hagyománya a „TAI CHI”-nak. A múlt hónapban kezdő csoportot indítottak, ahova minden érdeklődőt szeretettel várnak. A Tai Chi Chuan több száz éves, kí­nai eredetű harcművészet és mozgáste­rápia. Az egészséges életmódot válasz­tók számára gyakorlásának számos elő­nye van. Képessé tesz a a lényegtelen gondolatok kiküszöbölésére, az elmére való koncentrálásra és ezek által olyan ideális feltételek megteremtésére, ame­lyekben az idegrendszer megfelelően működik. így egyben megtalálhatók benne a fizikai sportok, de a meditáció előnyei is. Lassú, méltóságteljes moz­dulatai - a „nyugalom a mozgásban és a mozgás a nyugalomban” elve - segíti a tanulót a türelem, a tolerancia és a csendesség kifejlesztésében. Ugyanak­kor egy pekingi tanulmány szerint a Chen stílusú Tai Chi gyakorlóinak ref­lexei sokkal gyorsabbak, mint más harcművészeké. Megköveteli a kitűnő időzítést és a belső erő (chi) edzését. A gyors és kemény mozdulatok különö­sen előnyösek azoknak az embereknek, akiknek szükségük van gyors energia­kiadásra, vagy azoknak, akik igénylik a több érzelmi kifejezést. A Tai Chi Chen stílusa általában mély állást kíván, és gyors mozdula­tokat tartalmaz. Ez nagyobb erőfeszí­tést igényel. A gyakorlatok azonban kivitelezhetők változó fokozatú erőfe­szítéssel. Magasabb állásokban a for­ma kevésbé lesz megterhelő. Ezáltal alkalmas idősebb, gyengébb embe­reknek éppúgy, mint a fiatalabbaknak, akik a magasabb szintű fizikai állóké­pességet gyorsabban akaiják elérni, vagy versenyzői ambícióikat szeret­nék kibontakoztatni. Alkalmazható felépült betegek különböző szükség­leteihez igazítva is, melyek a betegség legyőzését és az egészség támogatását segítik elő. A mély légzés szabályozza egyrészt a szívfunkciókat, másrészt a vérkeringést, egyben fókuszálja és el­lazítja az elmét, az idegrendszer erősí­tésével pedig stimulálja az önregene­ráló és gyógyhatású funkciókat. Terá­piás értékű a keringési rendszer szá­mára, és hatékonyabbak az anyagcse­re-folyamatok, amely a test spirális mozgásának eredménye. A Chen stílu­sú Tai Chi megbízható alapját adja az önvédelmi célú edzésnek és teljesen megfelelő más harcművészeti tanul­mányok teljesebbé tételéhez. További információk: Vájer Attila (20/466-0769), Molnár Gábor (30/260-3065). Újabb fotókiállítás Újabb, immár a hatodik önálló kiállítása nyílt meg Wollner Pálnak, lapunk munkatársának. Wollner Pál vezető mérnökként dolgozik a PA Rt. Karbantar­tási Igazgatóságán, és lelkes híve a természetjárásnak ugyanúgy, mint a fotó­zásnak. A természet világát, színeit örökíti meg fotóin, amelyeket kiállítások keretében az érdeklődő közönség elé tár. Szeptember 26-tól egy hónapon át Komló városában látják képeit. A kiál­lítást Baronek Jenő, a Regionális és a Baranya Megyei Természetbarát Szö­vetség elnöke nyitotta meg. A kép bal szélén Baronek Jenő, mellette Wollner Pál áll Világ Gyalogló Nap A világ 60 országához hasonlóan hazánkban is október első vasárnapján került megrendezésre a Világ Gyalogló Nap. A paksi rendezést az Atomerőmű Termé­szetbarát szakosztálya vállalta. A nap mottója: „Gyalogolni mindenki tud, gyalo­golni egészséges, gyalogolni jó. A gyaloglás jobb és olcsóbb a gyógyszereknél.” Az ASE Sportcsarnoktól indulva, Cseresznyést érintve egészséges sétán vehettek részt a megjelentek. Minden résztvevő e napot emlékezetessé tevő jelvényt kapott és pólók kerültek kisorsolásra. WP Gyarapszik a gyűjtemény Szeptember hónapban egy ked­ves látogatónk, Málnási András ajándékozta meg a Látogató Központot egy könyvvel, amely­nek szerzője J. S. Allen. A könyvet 1950-ben adták ki ha­zánkban, ára 4 Ft volt. Elgon­dolkodtatóak a fejezetek címei: Az atomtechnika ereje, Az atomerő militarizálása, A mo­nopolizált atom, Az atomerő, Az atomenergia és az állami erőtelepek, Az atomverseny alapjai, Az atomfenyegetés. Az ajándékozó nem szakma­beli, de úgy érezte, itt lesz a legmegfelelőbb helyen a könyv. Köszönjük! Varga József J. S. ALLES AZ ATOMENERGIA £8 A TÁRSADALOM ATOMERŐMŰ Az Rt. vezérigazgatója: Dr. Kocsis István Főszerkesztő: Beregnyei Miklós Főszerkesztő-helyettes: Lovászi Zoltánné Olvasószerkesztő: Varga József A szerkesztőség tagjai: Enyedi Bernadett, Gyulai János, Hadnagy Lajos, Majoros János, Medgyesy Ferenc, Sípos László, Wollner Pál Felelős kiadó: Kováts Balázs főosztályvezető Szerkesztőség: Paksi Atomerőmű Rt. Tájékoztató és Látogató Központ, Paks, Pf. 71.7031 Telefon: 75/507-431, Telefax: 1/355-7280, Internet: www.npp.hu Tördelőszerkesztő: Kertai Edit Nyomás: Séd Nyomda Kft., Szekszárd Felelős vezető: Lambert István

Next

/
Thumbnails
Contents