Atomerőmű, 2001 (24. évfolyam, 1-12. szám)
2001-09-01 / 9. szám
2001. szeptember ATOMERŐMŰ 5. oldal — Laci bácsi! A rossznyelvek szerint, mint az egyik legöregebb ügyeletes mérnök, összeköttetéseid révén sikerült elintézned, hogy a te szolgálatod alatt legyen a tűz.- Hát ennek csak a fele igaz, ugyanis a tüzet nem én intéztem és az hiszem ilyet nem okozhat senki. Az viszont igaz én kértem meg Bucsi Gabi kollégámat, cseréljen velem. Én aznap délután lettem volna szolgálatban. Nekem délutánra családi elfoglaltságom lett volna. A végén nemhogy a délutánom nem lett szabad, hanem még az estén is majdnem ráment. Még otthon is foglalkoztattak az események, átgondoltam vajon jól csináltam-e mindent, mit lehetett volna még másképpen tenni. De nemcsak én mentem később haza, hanem még sokan mások. Az üzemviteli személyzet váltását sem engedélyeztem amíg a helyzet nem stabilizálódott. — A praxisodban volt már ilyen tűz? Mennyire lehet felkészülni egy ilyen eseményre?- Erre felkészülni nagyon nehéz, illetve nem lehet. Nekem egy előnyöm - vagy szerencsém - volt, hogy a régi munkahelyemen már átéltem egy ilyen kábeltüzet. Annak idején a Dunai Vasműben egy hengerállványon dolgoztam, mikor kábeltűz keletkezett, és olyan váratlan működések történtek amit nem lehetett semmivel összefüggésbe hozni. Elmentek olyan állásjelzések, elindultak olyan berendezések amelyeknek nem kellett volna. Itt is történtek hasonló események és ezek megkönnyítették a kábeltűz felismerését. Tehát a kérdésre válaszolva: erre nem lehet felkészülni, mert valószínű, hogy minden tűznek mások a kisérő jelenségei és valószínű más a teendő is.- Hogyan emlékszel arra a pillanatra, mikor megtudtad, hogy tűz van?- Én éppen az udvartérben voltam Vámos úrral együtt, mikor szóltak, hogy tűzjelzés jött és nem nyugtázható. Az volt az egészben az igazán sorszerű és rendkívül érdekes, hogy a tűzoltók is ott álltak az 1. és 2. blokki szkandor kapu előtt. Egyébként egy műszaki problémát beszéltünk meg a helyszínen. Nekem is és a tűzoltóknak is jött a jelzés. A tűzoltók egyből indultak a primerkörbe, én meg futottam fel a vezénylőbe.-Mi a feladat a tűzjelzés érkezésekor?-A tűzjelzés vételét követően a személyzetnek azonnal meg kell győződnie a helyszínen arról, hogy valós-e a jelzés. Ez rövid időn belül megtörténik, bárhol van a tűz. Tehát a személyzet rövid időn belül vissza tud jelezni, hogy lát-e tüzet vagy nem. Ugyanakkor a tűzoltók elindulnak, ők nem várnak a visszajelzésre, nekik minden befutott jelzés éles riasztást jelent.- Hogy élted át az első órát?- Amikor felértem a vezénylőbe, a blokkügyeletes és az elektrikus nagyon röviden elmondták mit tapasztaltak, és szerintük mit kellene tenni, tehát ők maguk is tisztában voltak a helyzettel. Tőlem pusztán egy megerősítést kaptak, hogy indítani kell az oltórendszert. Utána az én teendőm a kialakult helyzettől függ. Itt olyan események zajlottak le, amelyek alapján nekem a blokk leállításáról kellett döntenem.- Szükséges volt a blokk leállítása?- Az nyilvánvaló volt, a kérdés csak az, hogy üzemzavari védelemmel (ÜV1) állítsuk le, vagy pedig egy üzemzavari sebességű leterheléssel, vagyis anélkül, hogy a reaktorvédelmet működtetnénk. Miután én felértem a vezénylőbe, néhány percen belül Vámos úr, a cégvezető ügyeletes is felért, megkonzultáltuk a szükséges lépéseket. Egyértelmű volt, hogy a biztonsági rendszereket nem érintette a tűz és nem érintette a reaktorvédelmet sem, ezért nem volt indokolt reaktorvédelmi működéssel vészleállást indítani. Kiadtam az utasítást, hogy a tűzoltással egyidőben kezdje meg a személyzet a blokk leterhelését. — Hogyan értékeled a személyzet tevékenységét?- Én úgy gondolom, hogy „hál’ Isten” kevés olyan esemény volt ami növelhette volna a kezelő személyzet ilyen irányú gyakorlatát, de ehhez képest nyugodtan és precízen tevékenykedtek. Hamar átláttuk, hogy a vezénylői távműködtetés esetén nagy a veszélye a további zárlatok kialakulásának, ezért úgy döntöttem, hogy mindent kézi működtetéssel kell végrehajtani. Ezt sikerült úgy megszervezni, végrehajtani, hogy nem volt még ilyen jellegű gyakorlat, és ennek ellenére nagyon flottul ment minden. Úgy érzem, a személyzet tevékenységét nagyon pozitívan kell értékelni. A személyzet jól vizsgázott (Kovács László ügyeletes mérnök) A lánglovas (Széles Ferenc szolgálatparancsnok) Széles Ferenc szolgálatparancsnok egységét riasztották a tűzhöz, majd öt fős egységgel megerősítve fejezték be a tűz lokalizálását és oltását. A megfontolt fiatalembert arra kértem, idézze fel az olvasók számára azt az idegtépő néhány tíz percet- Feri! Akkor hogyan kezdődött?- Az erőmű egyik tűzoltó egységeként voltam az 1 -es segédépületnél, egy műszaki téma megoldásán munkálkodtunk. Ott kaptam a híradó ügyelettől a jelzést: a számítógépre tűzjelzés érkezett a 2-es blokk 14 m-es szintjén lévő 110-es kábelaknából. Azonnal az 1-es beszállító folyosóhoz vonultunk, ott beöltöztünk védőfelszerelésbe, légzőkészüléket vettünk magunkhoz és kézi tűzoltó készüléket. Amikor kinyitották a kaput, akkor harmadmagammal, illetve a primerköri gépésszel elindultunk a helyszínre. Közben kaptam egy újabb jelzést, hogy a 6 m-es szinten, ugyanabból a 110-es kábelaknából is tűzjelzés érkezett a számitógépre. Ezért menet közben egy tűzoltót ezen a szinten hagytam, társammal és a főgépésszel folytattuk utunkat a 14 m-es szintre. Itt kinyitottuk a kábelakna ajtaját és tömény füst vágódott ki az ajtón. Azonnal visszacsuktuk az ajtót, mert a 14 m-es szint egy menekülési útvonal, ezen közlekednek a dolgozók az Eü. épület felé. Megbeszéltük a gépészszel: ő szól a 2-es blokkra, hogy indítsák a beépített oltórendszert, én pedig szóltam a híradó ügyeletnek, hogy a paksi és szekszárdi egységeket vonultassák a tűz helyszínére. Erre azért volt szükség, mert nem lehetett tudni, hogy a beépített oltórendszer működni fog-e, vagy kézi beavatkozásra lesz szükség. Hamar észleltük, hogy működik a beépített oltórendszer, ezért a híradó ügyeletén keresztül visszarendeltettük a paksi és szekszárdi egységeket.-A beépített oltórendszer elvégezte helyettetek a munkát?- Csak részben, igaz elég hatékonyan, talán 5-6 percig üzemelhetett, majd leállították. Nekünk ezután ellenőrizni kellett az aknákat mert időnként még felizzott egy-egy helyen, ezt viszont már nekünk kellett lokalizálni és eloltani. Erről a kábelaknáról tudni kell, hogy 0 m-től 18 m-ig húzódik és négy bejárata van. Minden bejárathoz állítottam egyegy tűzoltót és így ellenőriztük a kábelaknát teljes magasságában.- Vettél már részt nagyobb tűzesetekben?- Volt már több tűzesetem, bár én kifelé szoktam vonulni Paksra és környékére. Ilyen méretű és jellegű tűznél még nem voltam. Gyakran riasztanak benneteket?- A legkisebb kuka tűzre is kihívnak bennünket. Az utóbbi idők egyik legnagyobb tüze a Budapest Bank épületének égése volt, ide is az én egységem vonult ki. Én sajnos nem mehettem, mert szolgálatparancsnok voltam és az erőműben kellett maradnom. Dr. Teller Ede rövid életrajza Teller Ede neve elsősorban a nukleáris robbanóanyagok fejlesztése és az USA védelme iránti határozott elkötelezettsége révén vált közismertté. A huszadik század derekán a földlakók egy maroknyi csoportja olyan elképesztően vakmerő vállalkozásba kezdett, amire előttük még gondolni sem merészeltek. Azaz, csak egyszer: a görög mitológia tuzistene. Ez a néhány ember - közöttük Teller Ede - arra tett kísérletet, hogy Prométeheusz példáját követve ellopják a tüzet az istenektől. Teller Ede 1908. január 15-én született Budapesten, középiskoláit a Kármán Tódor édesapja által alapított Mintagimnáziumban végezte, majd beiratkozott a budapesti Műegyetemre. Első szemeszter után vegyészmérnöki tanulmányait a németországi Karlsruheban folytatta. Heisenbergnél doktorált a hidrogénmolekula-ion geijesztett állapotainak számításából írt disszertációjával. Hitler hatalomra jutásakor először Dániába megy, azt követően pedig Londonba a University College-ba. Gamow barátja, aki a csillagok energiatermelésével foglalkozott, meghívja Washingtonba, ahol majd később együtt dolgozzák ki az atomok termonukleáris fúziójának elméletét. Együtt alkotják meg az atommag béta-bomlásának az impulzusmomentumra vonatkozó Gamow-Teller kiválasztási szabályát. Ekkor már 1939-et írtak, Németország és a Szovjetunió elfoglalta Lengyelországot. Szilárd Leó, aki nem tudott autót vezetni, megkérte Teller Edét, hogy vigye el Einsteinhez, mert egy levelet akar vele aláíratni. Beindult a Manhattan fedőnevű program a nukleáris láncreakció megvalósításáért. Még javában tart a háború és az atomenergia fenevadja is békésen szunnyad atomba zárt ketrecében, amikor Teller már nem azt atomok hasadásával, hanem azok egyesítésével kezd el foglalkozni. A láncreakció és az atombomba megvalósítása azonban sürgetőbb feladat, ezért Los Alamosban Teller kutatásait Oppenheimer leállíttatja. Az atombomba hirosimai és nagaszaki bevetését követő általános döbbenet légkörében, morális okokból igen sok atomfizikus hátat fordított a fegyverekkel kapcsolatos munkáknak és elhagyták Los Alamost. A termonukleáris fúzió további kutatására sem volt meg a politikai akarat. A helyzet akkor változott meg alapvetően, amikor 1949-ben a Szovjetunió végrehajtotta első kísérleti atomrobbantását, Truman ezek után elrendeli a termonukleáris kutatások folytatását és a hidrogénbomba kifejlesztését. Los Alamosban immáron Teller Ede vezetésével indul meg a kutatómunka. Elméletileg már tudott dolog volt, hogy a két könnyű atommag egyesül egy nagyobb atommaggá, nagy mennyiségű energia szabadul fel. A magfúzió természetesen nem emberi találmány, hosszú milliárd évek óta a világegyetem legfőbb energiaforrása. A csillagok, így a Nap központjában adottak azok a feltételek (nagy nyomás, magas hőmérséklet), amelyek között az ilyen típusú magreakciók végbemennek, és energiát termelnek. A magas hőmérsékletre és nagy nyomásra pedig azért van szükség, mert az ütköző atommagok csak így tudják legyőzni a közöttük fellépő elektromos taszítóerőt. A földön egyetlen hely van, ahol ilyen viszonyok előfordulnak, éspedig az atomrobbanás közvetlen közelében. A H-bombát úgy készítik, hogy az atombombát alacsony rendszámú anyag rétegével veszik körül, és amikor az atombomba felrobban, teljesülnek azoka feltételek, amelyek a könnyű atommagok egyesüléséhez és ezáltal a még nagyobb nukleáris fúziós energia felszabadításához szükséges. Ez a reakció, melynek megvalósítását elsősorban hadászati szempontok ösztönözték, óriási távlatokat nyit az emberiség energiaellátása szempontjából. Napjainkban intenzív kutatások folynak a világ legfejlettebb országaiban a termonukleáris fúzió szelídített változatának hőerőművekben történő fenntartására. Általa az energiatermelés igen jelentős, fűtőanyagból szinte kifogyhatatlan a Föld, ugyanakkor a magfúzió során nem keletkezik káros sugárzás, így radioaktív hulladék sem. A Los Alamosban létrehozott első robbanótöltettel 1951. május 8-án hajtották végre az első kísérleti robbanást a Csendes-óceán Enwitok szigetén. A kísérlet sikerült, az emberek ellopták a tüzet az égből, a tengerészeti térképeken egy szigetet már sohasem rajzolnak be többé, mert eltűnt, de ettől a dátumtól számíthatjuk az emberiség atomkorszakba lépését is. Hatalom került az ember kezébe, mellyel elpusztíthatja, de fel is emelheti önmagát. Teller Edét az egész világ a hidrogénbomba atyjának tekinti, azonban számos fizikai-kémiai felfedezés is fűződik a nevéhez (pl. a BET egyenletben a T betű rávonatkozik, Jahn-Teller-effektus stb.). A második világháború után létrehozták az USA-ban a Reaktorbiztonsági Bizottságot, amelynek Dr. Teller Ede lett az első elnöke. Nagyon sokat tett az atomreaktorok biztonságos működéséért, a még működő és korábban biztonságosnak ítélt hanfordi reaktorokat bezáratta. Hogy mennyire igaza volt, azt a csernobili katasztrófa igazolta. Az ezen a téren kifejtett áldozatos munkásságáért 1962. december 2-án vehette át Kennedy elnöktől a Fermi-díjat „a kémiai fizika és magfizika területén elért eredmények, a termonukleáris kutatásban játszott vezető szerep és a nemzetbiztonságot erősítő erőfeszítéseinek elismeréséért”. Teller Edének elévülhetetlen érdemei vannak abban is, hogy a két szembenálló szupemagyhatalom között a fegyverkezési versenyt az enyhülés politikája váltotta fel. A hidegháború éveiben a legnagyobb energiájú kísérleti atomrobbantásokat a Szovjetunió végezte, ugyanis a nagyobb hatóerejű bombáknál kevésbé fontos a pontos célzás. A Szovjetunió elektronikai, számítógépes és repüléstechnikai csúcstechnológiája elmaradt az Amerikai Egyesült Államokétól, ezért a találati pontatlanságot az atom- és hidrogénbombák megnövelt robbanóerejével tudta csak kiegyenlíteni. A lázas fegyverkezési versenyben egyre inkább a katasztrófa felé sodródó emberiség számára a túlélés reményét az űrtechnika és a számítógépek gyors fejlődése ígérte. A kémholdakkal lehetővé vált a ballisztikus rakéták nagyon korai észlelése, nagy teljesítményű számítógépekkel pályáiknak elemzése, végül megsemmisítésük még a célba érés előtt. A technika fejlettségének ezen a fokán előnyt már nem az atomtöltetek nagy száma és hatóereje jelentette, hanem a felderítésükre és elpusztításukra alkalmas hadászati csúcstechnika. Ennek a stratégiának legharcosabb képviselője volt Teller Ede. Tanácsadóként ő beszélte rá Reagan elnököt a Stratégiai Védelmi Kezdeményezés program beindítására. Ma már cáfolhatatlan tény, hogy az amerikai csúcstechnika behozhatatlan előnye, a stratégiai védelem hatékonysága komoly szerepet játszott abban, hogy Gorbacsov felismerte a fegyverkezési verseny tarthatatlanságát. Ellentmondásosnak tűnik, de az atombomba és a fegyverkezési verseny mentette meg a békét, a tudósok és politikusok egyre nagyobb tábora hangoztatja ezt. Teller Ede többször látogatott Magyarországra. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választotta. Egy előadásában így vélekedett az atomenergia és az emberiség kapcsolatáról: „... Egyáltalán nem kételkedem abban, hogy a magenergia az emberi társadalom elidegeníthetetlen és elválaszthatatlan része lett. Szilárdan remélem, hogy ez a rész éppúgy beilleszkedik, mint minden, amit az emberi szellem alkotni képes a technika, politika és minden más veszélyes tevékenység területén. Csak annyira vagyok közgazdász, hogy nem hiszek az ingyenes lakomában. Mindennek, amit megvalósítunk ára van, és veszélyei vannak. Bizonyos vagyok abban, hogy ebben a tekintetben a nukleáris energia nem különbözik sok más történelmi változástól. A végső biztonságig vezető úton még kiderülhet, hogy borzasztó árat kell érte fizetnünk. De abban is hiszek, hogy nem történik nagy bajunk, ha hajlandók vagyunk megfizetni az olyan lakoma árát, ahol a fizetőeszköz nemcsak a pénz, hanem a tudomány, a technika és a mi egységünk...” Dr. Teller Edét 1994-ben Göncz Árpád a Magyar Köztársasági Érdemrenddel tüntette ki, 1997-ben pedig az elsőként kiosztott Magyarság Hírnevéért kitüntetést vehette át. Bödök Zsigmond: Nobel-Díjas Magyarok c. könyv alapján készítette: Sipos László
