Atomerőmű, 2001 (24. évfolyam, 1-12. szám)
2001-08-01 / 8. szám
Szent korona, új kenyér, alkotmány Az ünnepi érzéseink, megemlékezéseink egy kicsit olyanok, mint az életünk. Lenyomatai jó-, vagy rosszkedvűnknek, bizakodásainknak, vágyainknak, esetleg fásultságunknak, gyűlölködéseinknek. Tükrözik azt, hogy unottan, zárt lélekkel megyünk-e el az ünnepeink mellett, folytatjuk-e nem feltétlenül szürke, de megszokott életünket és szimpla munkaszüneti napként tételezve jó esetben esetleg kirándulunk a családdal (rosszabb esetben ugyanúgy gürcölünk, mint más napokon), vagy pedig megadatik ünneplőbe öltözött lélekkel megállni egy kicsit a hétköznapok rohanásában és tisztelegni elődeink és saját magunk korábbi életének olyan meghatározó pontjainál, amelyekben összesűrűsödve van jelen az, amitől a tartásunk, önbecsülésünk van. (Ez utóbbi sem zárja ki persze azt, hogy kiránduljunk egyet szeretteinkkel.) Sajnálatra méltó az az ember és az a nemzet, akinek és amelynek nincsenek igazán átélt ünnepei. A hivatalos, állami ünnepeit minden nemzet máshogy éli meg. A szerencsésebbeknél összeköt és elsimít, máshol a megosztottságra inkább ráerősít. Ezeket a „hivatalos” ünnepnapokat itt, a Kárpát-medencében hosszú ideje fölöttébb ambivalens módon éltük-éljük meg. (Talán március 15. az egyetlen, amelyikben ma már nincs jelen olyan típusú megosztó erő, mint az a hatalmi ostobaság volt, amely miatt azokon az ünnepnapokon nemcsak a Petőfiék lánglelkét valamilyen módon hordozó, utcákon, tereken hivatalosan és nem hivatalosan ünneplő ifjúság volt jellemző, hanem a proletár inemacionalizmus nevében őket ütlegelő gumibotos egyenruhások is.) Különösen igaz ez a kettősség augusztus 20.-ra. Vannak, akik közülünk ezen a napon elsősorban Szent István királyunkat, és a Szent koronában megtestesülő ezeréves államiságunkat ünnepük. Nem kevesek számára inkább az új kenyér ünnepe ez, nem más. Egy még el nem feledett, nem is olyan régen még keményen létezett kor után nosztalgikus gondolatokkal bírókban kitörölhetetlenül él az „Alkotmányunk ünnepe” egykor örökké tartónak és megváltoztathatatlannak hitt érzése. Ráadásul nemigen tudjuk békésen elviselni azt, ha a másik nem azt ünnepli az ünnepben, mint mi. Nem tudjuk, mert ilyenek vagyunk, ilyenné lettünk. Az évszázadokig tartó idegen megszállások miatt van ez? Ki tudja. A megszállások mindig is megosztották a nemzeteket. Megosztották, mert a túlélés, a jobb élet reményében mindig akadtak olyanok, akik nem a szembenállást, hanem az együttműködést választották. Az írek példája bizonyítja, hogy ez a fajta megosztottság hosszú idő után is milyen véresen kettéválasztja egymástól a nemzet tagjait. Ki tudja, hogy nem a hol eltörökösítő, hol elnémetesítő, legutóbb pedig elszovjetesítő törekvések tették-e a nemzetünket olyanná, hogy az államiságunk ünnepének egyik szakrális tárgyát egyesek szentnek tekintik, mások micisapkának nevezik. Vajon elképzelhető az, hogy mondjuk az Amerikai Egyesült Államokban július 4-én, vagy mondjuk az egyébként többszörösen megosztott Egyesült Királyságban az uralkodó személye kapcsán nem ugyanazok a nemzetet egyesítő, léleknemesítő gondolatok és érzések ébrednek az amerikaiakban és a britekben? A kérdés költői, mert reálisan nem képzelhető el. Kell, hogy létezzenek olyan dolgok minden nemzet életében, amelyek felül állnak a vitákon és a politikai, vagy világnézeti kurzusokon! ordítozást nem hajlandó támogatandó kisebbségként elfogadni. Minden megosztottságunk ellenére, ünnepeljünk együtt! Ünnepeljük augusztus 20.-ában államalapító Szent István királyunkat és adjunk hálát azért, hogy most is jut új kenyér az asztalra. Ünnepeljük azt, hogy nemzetünk minden történelmi vihar ellenére megőrizte kultúráját, megőrizte humorát és nyelvét. Közösen bízzunk abban, hogy olyan világ felé haladunk itt, Európában, ahol az Találjuk meg végre azt a közös, nem szétválasztó, hanem összekötő alapot augusztus 20.-ában, amit mindannyian elfogadunk ünnepinek világnézeti, politikai, társadalmi különbségektől függetlenül. Fogadjuk el azt, hogy vannak magyarok, akik számára ebben az ünnepben szentnek tekintett ereklyék körmenetben történő hordozása a központi formális momentum. Ugyanígy vegyük tudomásul, hogy a magyar nemzet nem minden tagja hívő keresztény/keresztyén, hanem életéből vagy hiányzik a teremtő tételezése, vagy pedig más vallás hívőjeként próbál meg különbséget tenni jó és rossz között. Vegyük tudomásul persze azt is, ha az egyébként csendes többség a pökhendi és magamutogató államhatárok csak a rossz feltartóztatását szolgálják, de nem választják szét azokat, akik összetartoznak. Bízzunk abban, hogy jelenkori gyűlölködéseinkből csak annyi marad meg következményként, hogy az unokáink közül egypáran ezekből a rosszízű veszekedésekből írják meg a disszertációjukat. Bízzunk egymásban! Higygyük el mindannyiunkról, hogy ugyan más típusú választ adnak az élet által feltett kérdésekre, de ugyanúgy összeszorult torokkal énekelik a Székely Himnuszt Csíksomlyón, mint jómagunk. Aki erre képtelen, a jóérzésű emberek úgyis kivetik maguk közül. A magyar kormány fiatal miniszterelnöke egy évvel ezelőtt emlékezetes ünnepi beszédet mondott a Kossuth téren. Egy ősi álmot idézett fel. Álmodjunk mi is, mert az álmokban a nehezen megfogalmazható vágyak kapnak megvalósítható és cselekvésre ösztönző körvonalat. Álmodjunk és cselekedjünk. Lépjük át azt a kerítést, ami egyre magasabb lesz, de ugyanúgy lebontható, mint ama bizonyos fal, aminek a helye ma már csak turistalátványosság. Ünnepeljünk a gondolatainkban, szívünkben. Legyünk büszkék egész nemzetünkre, gondoljunk ne csak Istvánra, hanem Kinizsi Pálra, Gróf Széchenyi Istvánra, Deák Ferencre, Nagy Imrére és a Látogató Központ előtti szoborparkban megörökített, magyarságukat mindig büszkén vállaló tudósainkra, az erőművünkre, saját munkánkra. Isten, áldd meg mindannyiunkat, itt az anyaországban, a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben, a Vajdaságban és szerte a nagyvilágban. Pálmai István Történésztábor Pakson A Magyar Történelmi Társulat Déldunántúli csoportja minden év nyarán táborba hívja tagjait, hogy egy-egy aktuális témát megbeszéljen. Az idei tábor július 29-én indult és augusztus 4-ig tartott, bázisa az ESZI nagyelőadója, szálláshelye pedig a főiskola kollégiuma volt. Mivel a Látogató Központ 1999- ben múzeumi rangot kapott, így a Városi Múzeum mellett a Látogató Központ volt a másik házigazda. A PA Rt. szerepvállalását a tábor fő témája is motiválta, amely a gazdaság és kultúra múlt és jelen kapcsolatait dolgozta fel. A programban a csütörtöki nap volt az erőműves nap, ekkor a résztvevők reggeltől késő délutánig voltak az atomerőmű vendégei. Délelőtt a Látogató Központtal ismerkedtek, majd üzemlátogatáson vettek részt, és ebéd után a Kondor-tó partján folytatódott a program. Dr. Kemenes László ismertette az atomerőmű támogatáspolitikáját, majd a közben elkészült halászlé és túrós csusza jelentette a gasztronómiai élvezeteket. A tábor programja lehetőséget nyújtott arra is, hogy a résztvevők megismerjék városunk nevezetességeit, Szekszárdot és Kalocsát, valamint élvezhessék a györkönyi pincefalu hangulatát. - berí -A PA Rt. a régió központiévá kíván válni Dr. Mészáros György, a PA Rt. Igazgatóságának elnöke július 30-án sajtóbeszélgetésre hívta az atomerőmű 30 km-es körzetében lévő településeken tevékenykedő médiumok képviselőit. A Látogató Központban megrendezett találkozóra közel félszázan jöttek el, amin nem lehet csodálkozni, mert a téma igencsak figyelemre méltó: a Paksi Atomerőmű a régió felé fordul. A sajtóbeszélgetésen először Baji Csaba vezérigazgató szólt az erőmű tájékoztatáspolitikájának változásáról, amelynek lényege, hogy az erőmű és a lakosság kapcsolata szinte napi kapcsolat legyen. Nagyon fontos követelmény, hogy a világos, egyértelmű és valós információk rövid idő alatt jussanak el az erőmű környezetében élőkhöz, kizárva a félreértelmezhetőséget. Ezt követően Dr. Mészáros György előadását hallgatta nagy érdeklődéssel a publikum, hiszen olyan régiós tervekről beszélt, amelyek megvalósításában mindenki örömmel venne részt A felvázolt régiós tervek megvalósíthatóságának biztosítéka kell, hogy legyen az atomerőmű élettartamának meghoszszabbítása, amelyre kormányzati szintű jóváhagyás van, tudtuk meg az elnöktől. Választ kaptunk arra a kérdésre, hogyan illeszkedik az atomerőmű a régióhoz, milyen fejlett (fejletlen) a régió ipara, milyen a fizikai és szellemi infrastruktúrája, milyenek a foglalkoztatási és jövedelmi viszonyok. Mindezen mutatók pozitív irányba történő elmozdulásához kíván hozzájárulni az atomerőmű, és a lehetőségéhez mérten inspirálni kívánja a térségbe irányuló ipar telepítését, illetve a tőkebefektetés növekedését. - B -
