Atomerőmű, 2001 (24. évfolyam, 1-12. szám)
2001-07-01 / 7. szám
2001. július ATOMERŐMŰ 3. oldal Tájékoztató fórum A TELJESÍTMÉNYNÖVELÉSRŐL ÉS AZ ÉLETTARTAM HOSSZABBÍTÁSRÓL Június 20-án tíz hatóság huszonöt képviselője vett részt azon a tájékoztató fórumon, ahol először adtunk a hatóságok részére összefoglaló ismertetést új stratégiai céljainkról. Szucsán Sándor biztonsági igazgató bevezetőjében hangsúlyozta, hogy pusztán előzetes elképzelésekről van szó, de feltett szándékunk, hogy mindkét témában rendszeresen konzultálunk hatósági partnereinkkel. Tesszük ezt azért, hogy akkor, amikor először a blokkok teljesítményének növelésére, később élettartamuk meghosszabbítására hivatalosan is beadványokat készítünk, ezek tartalma mennél teljesebb legyen, a hatóságok pedig ne váratlanul találkozzanak azokkal. Bajsz József a blokkok teljesítményének növelésével kapcsolatos eddigi megfontolásokat ismertette. Kiemelte, hogy a WER-440 típusjelű blokkok változatlan 1375 MW termikus teljesítménye mellett a turbinák, kondenzátorok rekonstrukciója, néhány más műszaki megoldás hatására a blokkok villamos teljesítményét átlagosan 471 MW-ra növeltük, ami a Duna hőterhelése szempontjából kifejezetten kedvező beavatkozás volt. A tulajdonosnak azt a döntését, amelyben jóváhagyta a blokkok teljesítménynövelését célzó elképzeléseinket, a KFKI AEKI által készített tanulmány alapozta meg. E tanulmány szerint a rendszerben meglévő tartalékok 2-3%-os teljesítménynövelést mutatnak átalakítás nélkül, a reaktorok hőteljesítményének növelése révén lehetővé tenni. Ennek engedélyezése alapvetően biztonsági megalapozást igényel. További 5-7% teljesítménynövelés is elképzelhető, de ehhez a biztonsági megalapozáson túl már műszaki beavatkozások, átalakítások is szükségesek. Ennek megfelelően az engedélyezés és megvalósítás is valószínűleg több lépcsőben lesz lebonyolítható. A következő előadást Pécsi Zsolt tartotta. Előadása első részében a teljesítménynövelés hatósági engedélyezésének folyamatát mutatta be. Kiemelte, hogy ehhez nem kell parlamenti jóváhagyás, nem kell önálló környezetvédelmi engedélyeztetés, az egész eljárás a meglévő engedélyek módosításaként kezelhető. Az élettartam hosszabbítás engedélyezése ennél valószínűleg bonyolultabb lesz, e téren még nem tartunk ott, hogy hasonló folyamatábrát tudjunk készíteni. Előadása második részében a folyamatban lévő telephely jellemzési programot ismertette. E program döntően környezet- és természetvédelmi vizsgálatokat tartalmaz, amelyek eredményei szükségesek a majdani engedélykérelmek megalapozásához. Záró előadásként dr. Katona Tamás az élettartam hosszabbítás előkészítéséről beszélt. Az igen jó szemléltető anyagokkal alátámasztott színes előadás bemutatta, hogy az öregedéskezelés, az egész eddigi üzemeltetés és karbantartás hozzájárult ahhoz, hogy a jelenlegi becslések szerint a tervezett 30 éven túl 20 évvel biztosan meghosszabbítható a blokkok élettartama. Bemutatta a tevékenység gazdasági előnyeit, az elvégzendő feladatokat. Utalt arra, hogy több országban (pl. USA, Anglia) már kialakult gyakorlata van az ilyen eljárásnak. Külön foglalkozott azzal, hogy itt a régi - már idősödő szakemberek tudása mellett fiatal szakemberekre is szükség van, akik a tervezett projekteket végig tudják vinni. Megítélése szerint ilyen szakembereket most már könnyű lesz találni, hisz a nukleáris szakmának hosszú távú jövője van a világban és most már hazánkban is. A hatóságok képviselőinek kérdései, észrevételei mind segítő szándékúak voltak, mindannyian készséget nyilvánítottak hasonló konzultációkra. Zárszóként Szucsán Sándor azt emelte ki, hogy ezek a tervek fontosak nekünk, de fontosak az országnak is. A hatóságok a szakmai követelmények mellett bizonyos értelemben a lakossági elvárásokat is képviselik, így tevékenységükkel, objektív ítéletalkotásukkal segíthetnek abban, hogy nagy terveinkhez a közvélemény támogatását is megszerezzük. Rósa Géza Tanúsított minőségbiztosítási rendszer a KAIG-on Hosszú felkészülési időt követően jelentős esemény előtt áll a Karbantartási Igazgatóság, augusztus 17-én ünnepélyes keretek között kerül sor az ISO 9001:1996 tanúsító okirat átadására. Az esemény a társaság hivatalos rendezvényeként kerül megrendezésre. Az idáig vezető útról Nagypál Béla főtechnológust, a KÁIG minőségügyi megbízottját kérdeztem.- Milyen folyamatok előzték meg a minősítést?- A minősítés megszerzése nagyon fontos esemény számunkra. Rengeteg munka, egyéni és kollektív teljesítmény húzódik meg mögötte, ugyanakkor az elkötelezettség magas fokát igényelte. A minőségügyi dokumentációegyeztetések és a bevezetést követő belső auditok során kibontakozó - építőjellegű - viták nélkül nem jutottunk volna idáig. Március óta vagyok a KÁIG minőségügyi megbízottja, de korábban is voltak feladataim a rendszer kiépítése és bevezetése kapcsán. Nagyon jó volt ilyen csapatban dolgozni, később irányítani.- Milyen szempontok szerint alakult ki a munkában résztvevők köre?- Többféle dolgot is figyelembe kellett venni. Olyan munkatársakra volt szükség, akik az általuk képviselt területet és az általános társasági szabályokat is megfelelő mélységben ismerték, és a minőségbiztosítással is kapcsolatba kerültek. Utóbbi ismereteket beszállítói auditokon és különféle képzéseken volt módunk megszerezni.- Mire szerzett most minősítést a KÁIG?- Az okirat igazolja, hogy a KÁIG ISO 9001:1996 szerint kialakított minőségügyi rendszert működtet, amelyet sikeresen tanúsíttatott. Ez gyakorlatilag a tervezéstől a gyártáson át a szerelési, karbantartási, műszaki ellenőrzési és tanácsadási tevékenységre jogosít fel minket gépészeti, villamos, irányítástechnikai és építészeti területen. — Miért jó, hogy rendelkezik a KÁIG ezzel a minősítéssel?- Ma már nem a legfontosabb szempont az, hogy mindenáron vállalkozzunk. Azonban ha valamilyen külső megkeresés, szakmai kihívás alapján vagy komoly haszon reményében vállalunk munkát, akkor a műszaki kérdéseket is sokszor megelőzi, hogy van-e bevezetett és tanúsított minőségbiztosítási rendszerünk. Ugyanakkor csak a kiváló minőségben, magas műszaki színvonalon és határidőre elvégzett munka vívja ki a vevő megelégedettségét. Elmondhatom, hogy már vannak visszatérő partnereink. Másrészt, ha valaki nálunk akar munkát végezni, akkor beszállítói alkalmasságát megvizsgálva mi is feltesszük a minőségügyi rendszerre, a tanúsításra vonatkozó kérdéseket. És ez megkívánja a saját tanúsításunkat is. Ugyanakkor a társasági, hatósági és saját minőségügyi rendszerünk előírásainak való megfelelés az OSART vizsgálaton való sikeres szereplés szempontjából is fontos. A közelmúlt eseményei sajnos erősítették azokat a hangokat, melyek valósnak vélt indokokkal, minden lehetséges eszközt felhasználva támadják az atomerőműveket. A közvélemény és a széles nyilvánosság előtt most rávilágíthatunk arra: nem csupán a szak— Nagypál Béla mai, hatósági szabályok bűvkörében élünk, hanem megfelelünk a piac szereplői által elismert ISO minőségbiztosítási szabvány - a nyilvánosság számára is érthetőbb és mérhetőbb - követelményeinek.-Mik a tervek a továbbiakban?- Nehéz időszak elé nézünk most. Vigyázni kell, hogy el ne fogyjon a lendület, mert csak akkor tudjuk működtetni és fejleszteni minőségügyi rendszerünket. Az ISO 9001:2000 szabvány megjelenése miatt nekünk is előbbutóbb át kell térnünk arra. A „régi” szerint kiadott minősítések 2004- ben már nem hosszabbíthatok meg, így már most megkezdtük a felkészülési folyamatot.- Köszönöm a beszélgetést! Enyedi Bernadett Energiapiaci figyelő Árak az európai áram tőzsdéken (2001. június) A táblázatban a brit, a német és a skandináv országok (Nord Pool) energia tőzsdéin február hónapban megkötött — nem a csúcs időszakra vonatkozó - ügyletek jellemző (min-max) árai láthatók Ft/KWhban. Az energiapiacot befolyásoló történések Az E.ON német energia társaság felmondta a CEZ cseh céggel a Temelin AE-ben termelt villamos energia németországi importjára kötött szerződését. A döntés mögött nem titkoltan az osztrák és a német kormány Temelinnel kapcsolatos ellenséges magatartása áll. Június 11-én a német villamos energia ipari társaságok képviselői és a német gazdasági miniszter aláírták azt az egyezményt, amely immár törvénytervezet formájában rögzíti, hogy a német atomerőműveket a tervezési élettartamuk végén leállítják. Ezzel lehető vált, hogy a javaslat a közeljövőben a német törvényhozás két háza elé kerüljön. Az Egyesült Királyságban a Munkáspárt június 7-i győzelme után újabb jelek mutatnak arra, hogy a kormánynak az atomenergetika irányában mutatott korábbi „negatívan semleges” álláspontja változóban van. Az új energia ügyi miniszter az energia helyzet felülvizsgálatát rendelte el. Az év végére elkészülő jelentés független szakértők szerint is a nukleáris energetika szerepének újraértékelését hivatott előkészíteni. Az Egyesült Államok energia gondjai újabb elemmel bővültek. A hónap végén a termelői kapacitás alacsony tartaléka miatt Nevada déli részein kellett áramkorlátozásokat életbe léptetni. Ezúttal Las Vegas volt a 40°C feletti hőmérséklet áldozata. De az áramkorlátozás egy órás időtartama alatt az is kiderült, hogy a kaszinók mindegyike rendelkezik üzemképes vészhelyzeti betáplálással. Bajsz József Következő napra Egy hétre előre Márciusra 2001 II. n.évre UK 5,92-7,49 6,12-7,25 6,28-7,19 6,60-7,49 Németorszá g 4,36-6,87 3,19-5,46 4,78-5,40 4,96-6,38 Nord Pool 4,16-7,27 Boncasztalon az energiapiac Kitekintés Az Európai Energia Tőzsde ajánlata Németország Európai Energia Tőzsdéje (EEX) azonnali villamos energiakereskedést és Interneten keresztüli adásvételi lehetőséget is kínál. A frankfurti székhelyű EEX - amelyet 1999-ben a Deutsche Bourse (Értéktőzsde) és a New York Merkantile Exchange (Kereskedelmi Tőzsde) indított - azt közölte, hogy a határidős kereskedésre koncentrálnak. Az EEX azonnali piacokat ajánl és a negyedik negyedévben elkezdi a határidős villamosenergia-kereskedést. A piaci szereplők az EEX-t az National Gridje a közelmúltban jelentett be egy együttes fejlesztést az Egyesült Királyság Energia Tőzsdéjére. Német energia csoportok csökkentik a költségeket A német RWE csoport jelentése szerint, több mint 683 millió dollárral kell csökkentenie költségeit a versenyképessége megtartása érdekében a hazai piacon, ahol a villamos energia árak 30%-kal csökkentek. Ez arra figyelmeztet, hogy a csökkenő árak veszélyeztethetik az ez évi profitját. A Viag - a német vállalat egyesü-Magyarország: jövőbeni piacstruktúra Nyílt piac Szabályozás Nyílt piac Termelés [__ / ► Szállítás ua| \ ► Elosztás LU 1 1 1 1 1 1 Szolgáltatás Verseny Természetes monopólium Természetes monopólium Verseny Intemeten vagy Deutsche Bourse kereskedelmi hálózatán keresztül érik el. Az EEX német versenytársa az LPX 2000. májusában az azonnali kereskedéssel kezdte meg a működését. Az azonnali kereskedés életképes lehetőséggé vált Németországban a liberalizáció és a közelmúltbeli energia hálózat megállapodás óta, amely egyszerűsíti a villamos energia fizikai kereskedését. Az Internet használat - mondja az EEX - csökkenteni fogja az állandó költségeket az EEX és a paci résztvevők számára. Európában más üzemeltetők is tervezik az Internet alapú tőzsdét. A Nardpool és az Egyesült Királyság lés és a Bayemwerk villamos energia szolgáltató tulajdonosa - is azt várja, hogy a profitja - a növekvő versenynek köszönhetően a villamosenergia-piacon - csökkenni fog. A német liberalizáció 30 % villamos energia árcsökkenést okozott az ipari fogyasztók, és 18%-ot a háztartási fogyasztók számára. Az RWE bemutatta a költségcsökkentő tervét, amely 1,7 milliárd dollár költségcsökkentést irányoz elő a következő négy év során. Értékesíti számos üzleti egységét és 6500 munkahelyet leépít, 2400-at jelölt meg a fúzionált VEW erőművek felső szintjén.