Atomerőmű, 2001 (24. évfolyam, 1-12. szám)

2001-06-01 / 6. szám

2001. június ATOMERŐMŰ 9. oldal Szmolenszk - Moszkva AKTUÁLIS INFORMÁCIÓK június közepétől - július közepéig Az Atomenergiaipari dolgozók Nem­zetközi Szervezete hatodszor hívta tagjait a maxi-marathon futásra. Az idén Oroszország volt a házigazda. A Szmolenszk melletti Gyesznogorszkból kellett Moszkvába loholni egymást váltva a csapatoknak. Késő délután szálltunk le Seremetyevón. Óriási tömeg. Csilla minden furfangjára szükség volt, hogy még aznap átjussunk. A reptér­ről a szállásunkra hajtattunk, alig több mint négyszáz kilométerre Moszkvától. Eleinte pazar, kétszer négysávos úton. Majd kétszer kétsá­voson, aztán kétsávoson. Néha a pad­káján. Jobb volt, mint a beton. Ke­reszteződésekben katonai ellenőrző pontok. Éjjel kettő felé megálltunk egy leharcolt Sztálin-barokk tömbház előtt. Belül nagyon szép, kényelmes szálloda, kedves, készséges személy­zet. Indigóval aludtunk. Reggel, a kö­zeli üdülőparkban találkoztunk a töb­biekkel. A bőséges, oroszos früstök nem mindenkit dobott fel. Kilenckor a városban fesztivál han­gulat. Úgy tűnik, mindenki szabadna­pos. Tömegek az utcákon. Megnyitó műsor. A szokásos körmondatok után látványos műsor. A gyermek tánc­­együttes csodálatos. A helyiek tömött sorfala között indul az egész mezőny a városhatárig. Onnan csak az oro­szok mennek tovább. Mi délután kö­vetkezünk. Az ukránokkal és a néme­tekkel együtt váltjuk a japán-szlovák csapatot. Előremegyünk a váltóhelyre. Szé­les nyílegyenes út. Kétoldalt végtelen nyírfaerdők. Néha-néha pár faházból álló falucskák. Váltóhely. Faházak szétszórva. Feltűnést keltünk. Gyere­kek mezítláb szaladgálnak. A nagy­mama posztócsizmában. Mindössze két kőépület. Az egyikben országúti vendéglő, „kitűnő orosz konyha” fel­irattal. A másik lapos doboz, ablak se­hol, lyuknyi bejárat, sárral összecsap­va. Ez a bolt. Ja? Én másra gondol­tam. A választéka kellemes meglepe­tés. Finom az orosz jégkrém. Na végre! Jönnek a (cseh)szlovákok! Végre fűthatunk. Rendőrautó vezet, diktálja az iramot. Előtte egy másik mindenkit lezavar az útról. Sicc a pad­kára! Persze itt a padka is olyan szé­les, mint egy sáv. Lengedez a szél, de az erdőből dől a pára. Hősi emlékmű előtt szaladunk el. Arra gondolok, va­jon akkor, beöltözve, dögnehéz muní­ciót cipelve, golyózáporban tűmi kel­lett. Most könnyű futócuccban is nyű­gös vagyok. A váltás után jobbra-balra elszéle­­dünk, mindenki megy a dolgára. Ez azonban nem is olyan egyszerű. Az er­dőben csak az utak járhatók. Egy lépést letérve már ingovány, meg ami vele jár, öt-hatezer szúnyog/köbcentiméter. Szóval nem olvasunk újságot közben. Alig három óra múltán újabb sza­kasz. Alkonyodik. Elviselhető a le­vegő, jobban esik a futás. Hamar le­tudjuk, mehetünk ebédelni. Igen ebédelni. Vacsora majd éjfél körül. Útmenti étterem. Nem erre a lét­számra méretezték. Tábori körülmé­nyek. A személyzet is most gyako­rol. Bár számolni tudnak. Mármint felfelé kerekíteni. Amíg lesz szabad asztal, átmegyünk a szomszédos mú­zeumba, amely a partizánoknak állít emléket. A térképet nézve, nagy csa­ták lehettek itt. Atyaisten! Ebben a mocsárban!? Na végre! Kaja! Bizonytalan külse­jű, amolyan Sztálingrád leves. Ne fir­tassuk! Meleg, és nem is rossz. Rob­bantott csirke követi. Jó! Vagy csak éhes vagyok? Hogy adjunk az élveze­teknek is valamit, szemben a benzin­kúton leküldünk egy jégkrémet, és egy meglepően jó kávét. Este fél tízkor még olvasni lehet. Várjuk a váltást. A buszban fülledt is­tállószag. Kimegyek. Künn szúnyo­gok milliói. Na melyik a jobb. Már éppen feladom a csatát, megjön a zá­por. Van mire hivatkozni, hogy visszameneküljek a buszba. A váltás­ra eláll az eső. Kellemes, hűs levegő­ben tudjuk le a szakaszt. Útmenti csapnál próbálunk szalonképes külsőt ölteni. Elvégre vacsorára vagyunk hi­vatalosak. Sötét városban bolyon­gunk. Imitt-amott szűrődik ki valami kis fény. Többszöri megfordulás, to­latás után fényárban úszó étterem. Bőséges, finom, változatos kaja. A finnyásabbak is esznek. Sőt! Gyü­mölcs is van! Éjjel fél kettő. Valahol az ország­úton állunk. Töksötét, csak az erdő só­hajtozik. Készülünk a váltásra. Tapo­gatózva keresünk alkalmas helyeket a csalánosban. Egyik ukrán sporttárs gyorsan megoldja. Mindjárt a busz mellé teszi le a csomagot. Mivel a sö­tétben a járgány az egyetlen tájékozó­dási pont, mindannyian mellette köz­lekedünk. A többit tessék elképzelni. Az ürge röstelli a dolgot, de már késő. Kellemes szakasz. Hűvös, szélcsen­des, csillagos éjszaka. Egy városkán át­loholva felébresztjük a kutyákat. Kinn a sztyeppén bagoly méltatlankodik fö­löttünk. Pirkadatkor adjuk át a váltóbo­tot. Reggeli előtt még egy rövid futás, hogy legyen étvágyunk. Obnyinszkban az uszodához áll be a busz. Fürödhe­­tünk. Kivakatjuk magunkat az egyna­pos izzadt ragacsból. Pár hossz a me­dencében maga a boldogság. Itt épült a világ első energia terme­lő atomerőműve, '54 óta pöfög. A fő­téren az összes csapat. Rövid tósztok, aztán a helyiek sorfala között közös futás a városhatárig. Hosszú konvoj­ban robogunk Moszkva felé. Elöl, há­tul, oldalt rendőrkocsik. Lassítás nél­kül suhanunk át a külső kerületeken. A belvárosból együtt futunk a Vörös térre, a szigorúan lezárt utcákon. Ko­moly káoszt okozunk a péntek délutá­ni forgalomban. A jó moszkvaiak egykedvűen veszik tudomásul. A té­ren az orosz gazdasági miniszter üd­vözli -jó angolsággal - a népet. Csak úgy gatyában, izzadt pólóban körbe­sétálunk. Itt a kutya sem törődik ve­lünk. Este fogadás a résztvevőknek. Vacsora, műsor, emlékérmek. Beszél­getés régi haverokkal. Címeket cseré­lünk új ismerősökkel. Bejelentik: jö­vőre Svédországban találkozunk. Reggel rövid csavargás Moszkvá­ban. Némi apróság az otthoniaknak. Délután a reptéren nagyobb tömeg, mint idefelé. Akárhogy ügyeskedünk, röpke két óra sorban állás után kerü­lünk az Útlevélvizsgáló Őhatalmassá­­ga elé. Nem csinál semmit, de azt gondosan, körültekintően. Hadd csi­nálja. Másfél órát késik a gépünk. Néhányan izgulnak, odaémek-e az ASE pályára, a 25. éves ünnepségre. nagyi Jubileumi parlagfű-gyűjtési akció 2001. május 25-én került sor az „Együtt a parlagfű ellen” alapítvány 5 éves jubileumi parlagfű-gyűjtési ak­ciójára az ASE pályán. Az akcióról Ignits Miklósé ügyve­zetőt kérdeztem. Pakson a gyűjtésben 4 általános és 3 középiskola 27 osztá­lya vett részt és 498.469 szál parlagfü­vet húztak ki és adtak le százas köteg­­ben. A tájegységi gyűjtési akcióban 858.900 szál parlagfüvet irtottak ki. Paks+tájegység összesen: 1.357.369 db gyökerestől kihúzott parlagfű. Minden résztvevő osztály emlékla­pot, a nyertesek oklevelet kaptak. A helyezésekhez pénzjutalom is társult, amelyet környezetvédelmi progra­mokra és osztálykirándulásokra for­díthatnak. A tájegységi települések még az Atomerőmű által biztosított szóróajándékot is kaptak. A családi gyűjtési akció június 8-án indul. A parlagfű leadása után aktív ki­­kapcsolódásként Schobert Norbert aerobik oktató közös tornája várta a résztvevőket. Szintén sikeres volt a kosárfonás, 128 db vesszővirágot ké­szítettek a gyerekek, amelyek jelkép­ként szolgálnak a város virágosításá­­hoz. A vesszővirágokat a paksi vállal­kozók, cégek kapják adományaikért cserébe. Ajubileumi parlagfű-gyűjtés lehetőséget adott arra, hogy a peda­gógusokat is köszöntse az Alapít­vány, akik már 5 éve lelkesítik osztá­lyukat, végzik a környezetvédelmi tu­datformálást. Wollner Pál így az alábbi eredmények születtek: Alsótagozatos kategóriában: I. helyezett: Deák Ferenc Ált. Isk. 4.b. II. helyezett: Bezerédj Ált. Isk. 3.c. III. helyezett: Bezerédj Ált. Isk4.b. 70.500 db 34.000 db 31.700 db Felsőtagozatos kategóriában: I. helyezett: Balogh A. Kát. Ált. Isk. és 8 oszt. Gim. 56.800 db II. helyezett: III. helyezett: Deák F. Ált Isk. 5.b. Móra Ferenc Ált. Isk. 5.a. 50.000 db 23.400 db Középiskolás katagória: I. helyezett: I.István Szakképz.I. 9.c. II. helyezett: Vak Bottyán Gim. 1 .b. III. helyezett: Vak Bottyán Gim. La. 54.600 db 20.900 db 2.800 db A tájegységi parlagfű gyűjtésen: I. helyezés Németkér II. helyezés Nagydorog III. helyezés Madocsa 478.800 db 324.900 db 55.200 db • Június 15. -„Isten, áldd meg a tisztes ipart” c. kiállítás a Paksi Városi Múzeumban - Június 15-én ünnepélyes keretek között nyitja meg kapuit és egészen október 30-ig fogadja látogatóit a Paksi Városi Múzeumban az „Is­ten, áldd meg a tisztes ipart” című gazdag és igen érdekes kiállítás. • Június 15-17. - II. Paksi Kiállítás és Vásár, az ESZI Sportcsarnokban - Június 15-17. között az ESZI Sportcsarnokban rendezi a Sziporka Rendez­vényszervező Iroda az immár második Paksi Kiállítást és Vásárt. Bővebb infó: 79/421-468 • Június 17. - Apák napja - Mozgó ünnep, a katolikus vallás hívei közül sokan már március 19-én köszöntötték az apákat, mert ekkor van Szent Jó­zsefnek, Jézus nevelőapjának ünnepe, de jóval elterjedtebb a világon a júni­us harmadik vasárnapján tartott Apák napi megemlékezés. Az ünnep gondo­lata 1910-ben az USA-ból indult, Johnson elnök 1966-ban rendeletben rög­zítette. Idehaza 1994-ben került meghonosításra, az Anyák napja mintájára. • Június 23. - Olimpiai Nap - 1894. június 23-án Pierre de Coubertin bá­ró kezdeményezésére összeült Párizsban a „Kongresszus az olimpiai játé­kok felújítására”, amelyen elhatározták az olimpiai eszme újjáélesztését. En­nek emlékére ünnepeljük az Olimpiai Napot. • Június 25. - Ötéves a hivatásrendi- mérnöki- kamarai törvény - 1996. június 25-én elfogadták a Parlamentben a T 12064. számú törvényjavaslatot, így megszületett a tervező, szakértő mérnökök, és építészek szakmai kama­ráiról szóló 1996. évi LVIII. törvény. Jogszabály által engedélyhez, névjegy­zékbe vételhez kötött tervezői és műszaki szakértői tevékenység csak kama­rai tagság alapján folytatható. • Június 27. - Szent László napja - A magyar szentek közül a legnagyobb tiszteletnek Szent László örvend, így a legmagyarabb ünnep június 27-e. Sok monda és legenda szól lovagkirályunkról, Erdély patrónusáról. Fejereklyéje Győrött található, a híres Szent László hermában. • Június 29. - Péter - Pál ünnepe, az aratás kezdete - Június 29. Szent Pé­ter és Szent Pál apostolok ünnepe. Mindketten Néró római császár idején szenvedtek vértanúhalált. Péter - eredeti nevén Simon - a halászok, Pál a la­katosok védőszentje. Péter-Pál ünnepe az aratás általános kezdőnapja is. • Június 30. - Duna-parti esték Pakson - Június 30-án, szombaton 18 órá­tól a Dunaparti esték sorozat keretében a Víziszínpadon a Favágók együttes mutatkozik be. Bővebb információ: 311-401 • Július 1. - Kórushangverseny Pakson, a Jézus Szíve Templomban - A kereszténység kétezer éves és államiságunk ezer éves fennállásának tiszte­letére július 1-én kórushangversenyt rendeznek Pakson, a Jézus Szíve Templomban. • Július 6-8. - IX. Nemzetközi Gastroblues Fesztivál Pakson - A IX. Nemzetközi Gastroblues Fesztivált július 6-8 között rendezik Pakson, az ESZI sportcsarnokban. Paks város polgárai és a rendezvény támogatói szí­vesen látnak mindenkit, aki a blues, rock, jazz vagy a gasztronómia híve. Ha­lászléfőző, valamint bográcsban és szabadtűzön készíthető ételek bemutató­ja és ver-senye. Tel.: 412-190 • Július 11-14. - Gemenc Nagydíj Kerékpáros Verseny-Szekszárd-Pécs - Július 11.-14. között Szekszárdon és a Szekszárd - Pécs útvonalon, immár huszonhetedik alkalommal rendezik meg az országhatáron túl is méltán hí­res FIAT Gemenc Nagydíj Nemzetközi Országúti Kerékpáros Versenyt. Összeállította: Sipos László y Marokkói küldöttség az atomerőműben A marokkói nagykö­vet és az MVM Rt. elnök-vezérigazgató­jának kezdeményezé­sére 3 fős marokkói delegáció tett látoga­tást 2001. május 11- én a PA Rt.-nál. A Marokkói Nemzeti Villamosenergia Társaság elosztási igazgatója, Oussama Loudghiri két kollégájával, Ben Salem Ben Redouanevel és Noureddine Serhirrel látogatta meg a paksi atomerőművet abból a célból, hogy atomenergia hasznosítása terén tapasztalatokkal gazdagodjanak. Programjaik között szerepelt a Karbantartó Gyakorló Központ, a KKAT, az EIK, a II. blokki blokkvezénylő, a turbina gépház megtekinté­se. Marokkóban a villamosenergiater­melés 96-ig állami monopólium volt, az árampiac libera­lizációját most ké­szülnek megterem­teni. Az atomener­gia területén tapasztalatuk még nincs, ám komoly terveik vannak: az atomenergiatermelés helyének kivá­lasztásánál tartanak. Hangot adtak annak a reményüknek, hogy haté­kony lesz az együttműködés a két ország villamosenergiaipara között, és elmondták azt is, hogy mély be­nyomást tett rájuk a PA Rt.-nél dol­gozók profizmusa. Enyedi Bernadett ATOMERŐMŰ A Paksi Atomerőmű Részvénytársaság havilapja Az Rt. vezérigazgatója: Baji Csaba Mb. főszerkesztő: Beregnyei Miklós Olvasószerkesztő: Varga József A szerkesztőség tagjai: Enyedi Bernadett, Gyulai János, Lovászi Zoltánné, Majoros János, Medgyesy Ferenc, Sipos László, Wollner Pál Felelős kiadó: Kováts Balázs főmérnök Szerkesztőség: Paksi Atomerőmű Rt. Tájékoztató és Látogató Központ, Paks, Pf. 71. 7031 Telefon: 75/507-431 Telefax: 155-72-80 Internet: www.npp.hu Tördelőszerkesztő: Kertai Edit Nyomás: Séd Nyomda Kft. Szekszárd • Felelős vezető: Lambert István

Next

/
Thumbnails
Contents