Atomerőmű, 2001 (24. évfolyam, 1-12. szám)

2001-12-01 / 12. szám

A PAKSI ATOMERŐMŰ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG LAPJA www.atomeromu hu ^jjj ATOMERŐMŰ XXIV. ÉVFOLYAM, 12. SZÁM 2001. DECEMBER Hetzmann Albert műszaki-tudományos kitüntetése Gábor Dénes-díjban részesült az ÜVIG igazgatója A Gábor Dénes-díjat a NOVOFER Alapítvány hozta létre azzal a cél­lal, hogy a névadó Nobel-díjas tudós mérnök, a holográfia mega­lkotója által követendő példát állítson a szakemberek elé, és elis­merje a műszaki-szellemi tevékenységgel foglalkozó kreatív, inno­vatív szellemű szakemberek munkáját. Új kitüntetés: Ritka alkalom, amikor egy kitünte­tés születéséről tudósíthat egy üzemi lap. Ez a ritka alkalom megadatott számunkra. Az új kitüntetésről Kováts Balázst, a Tájékoztató és Lá­togató Központ (TLK) vezetőjét kérdeztem.- Mi indokolta a díj alapítását?- Az erőmű vezetése úgy határo­zott, hogy egy újabb kitüntetést, elis­merést alapít, mert egy nagy hiányos­ságot érzett az elismerések tekinteté­ben. A cégen belül már kialakultak a megfelelő kitüntetési fonnák, mint a Céggyűrű, a Biztonságos üzemelteté­sért díj, a Műszaki alkotói díj, a Kivá­ló karbantartói díj. A cégünkkel kapcsolatban álló és tudományos tevékenységet végzők számára létezik a Wigner Jenő díj. A sajtó területén dolgozó személyek munkájának elismerésére lett alapítva az Urán toll kitüntetés. Viszont hiányzik egy olyan kitünte­tés a rendszerből, amely meglehető­sen széles körben lenne odaítélhető. Az erőmű biztonságos üzemeltethető­sége, a jövőbeni célok elérése, és a társadalmi kapcsolatok fejlesztése ér­dekében kifejtett tevékenységet isme­ri el az újonnan alapított Héliosz díj. Ez valóban egy széles kör, hiszen az önkormányzati tagoktól a civil szer­vezeteken keresztül, az oktatási és kulturális tevékenységet végzőkön át, az erőmű mellett lobbizók, gyakorla­tilag bármelyik magyar állampolgár megkaphatja. A tavalyi nagysikerű Danubius Rádió­beli megjelenésen felbuzdulva - ami­kor a cégünk több százszor szerepelt „karácsonyi angyalként” a kereske­delmi rádió adásában - idén is megál­lapodást kötött a TLK a Danubiusz­­szal. A megállapodás keretében de­cember első hetében kedvcsináló, be­harangozó híradások jelentek meg a Cappuccino tripla műsorában. Ezt kö­vetően pedig tíz alkalommal az erőmű játékra invitálja a hallgatókat, amely­hez egy sorozat poénbombát gyártot­tunk le. Természetesen mindegyiknek van valamilyen köze az atomenergiá-Héliosz díj- Mi a tartalmi gondolata a Héliosz elnevezésnek?- A Héliosz Napot jelent. A Napot, amely az élet forrása itt a földön, és amely a legnagyobb nukleáris energia­­termelő egység az emberiség látószög­ében. A Napban fúziós egyesülési folya­matok zajlanak, ahol az atomok egymást segítik és támogatják. Valami hasonló elv alapján született az elnevezés, hogy akik kapják, azok az erőműhöz kapcso­lódnak, az erőművet erősítik a maguk energiájával, tehát az egymáshoz kötő­dés, a közös szellemi energiatermelés folyamatát szimbolizálja. — Ki ítéli oda és kik kaphatják meg a dijat? —A díjat a vezérigazgató ítéli oda egy személyben, erre javaslatot tehetnek a vállalatvezetői értekezlet résztvevői. A díjban természetes és jogi személyek ré­szesülhetnek, elsősorban intézmények, intézetek, önkormányzatok, civil szer­vezetek, egyesületek és természetesen magánszemélyek. A díjban nem része-80.000 forintnyi áramfogyasztási lehetőséget nyernek. A játék befejezését követően, a Ka­rácsony előtti két napban az erőmű síthetők az erőmű munkavállalói, nyug­díjasai, az Rt. irányító és ellenőrző szer­veinek tagjai, a felügyeleti és hatósági szervek és azok tagjai. Évente három főnek ítélhető oda, és ünnepélyes körül­mények között adja át a vezérigazgató az évvégi vezetői értékelő összejövete­len, amelyen a cég közép- és felsőveze­tői vesznek részt.- Mi a díj?- A díj egy falapra rögzített bronz plakett, Farkas Pál szobrászművész al­kotása, alatta fémlemezre gravírozva a kitüntetett neve és az adományozás éve. A díjhoz jár még egy díszes okle­vél és 100.000 Ft. A díjjal kapcsolatos mindenféle szervezési és adminisztrá­ciós munkát, a gyártási és kommuniká­ciós tevékenységet a TLK látja el.- Első alkalommal kik, mikor és mi­ért kapták a Héliosz díjat?- A díj először december 14-én került átadásra, és az alábbi személyek kapták: Dr. Kroó Norbert, az MTA főtitkára. A díjat azért kapta, mert az erőmű leg­fontosabb stratégiai célkitűzéseinek megvalósításában, amelyek alapvetően meghatározzák cégünk jövőjét, igen aktív és segítő szerepet vállal. Dr. Marx György akadémikus. Évtize­dek óta meghatározó alakja a nukleáris ismeretteijesztésnek Magyarországon. Erőművünk támogatója, a kapcsolódó fi­zika oktatásának meghatározó alakja. Hajdú János mérnök-vállalkozó. A paksi képviselőtestület tagja a példa­mutatóan konstruktív együttműködé­séért. Tevékenységével a város és az erőmű együttműködését, a kapcsolódó problémák megoldását segítette, és ez­zel hozzájárult a lokális és regionális kapcsolatok fejlesztéséhez. Gratulálunk a kitüntetetteknek! vezérigazgatója köszönti Magyaror­szágot az éter hullámain keresztül, a sikeres Paksi Atomerőmű Rt. munka­­vállalói nevében. A PA Rt. üzemviteli igazgatója, Hetzmann Albert úr magas színvonalú szakmai, tudományos tevékenységéért Gábor Dénes-díjban, a kiemelkedő műszaki-szellemi alko­tásokat elismerő kitün­tetésben részesült. Az ünnepségre Budapes­ten, 2001. december 10- én 11 órakor került a sor a NOVOFER Alapít­vány Kuratóriuma által rendezett ünnepségen. A paksi atomerőmű ez alkalommal ismét megmutathatta, hogy az itt dolgozó szakem­berek magas fokú mű­szaki tudással rendelkeznek. Kiemel­kedő szintű képzettségük, tapasztala­tuk hazai és nemzetközi tekintetben elismert. Erről tanúskodik a Hetzmann Albert igazgató úrnak odaítélt Gábor Dénes-díj is. Hetzmann Albert 1948-ban szüle­tett. A Lipcsei Műszaki Főiskolán villamos üzemmérnöki, a Budapesti Műszaki Egyetemen okleveles villa­mosmérnöki diplomát szerzett. A paksi atomerőműnél 1979-ben irá­nyítástechnikai üzemvezetőként kez­dett dolgozni, majd 1985-től folya­matirányítási főosztályvezető lett. 1992-től, a cég részvénytársasággá történő átalakulásáig irányítástechni­kai főmérnök, 1995-től irányítás­­technikai igazgató. 1996-tól 1998-ig tagja volt a Vértes Erőmű Rt. Igazga­tóságának. 1999-ben elnyerte az Ma­gyar Innovációs Nagydíj Pályázatá­nak Innovációs díját. 2000-től a PA Rt. üzemviteli igazgatója.- A díj odaítélésének alapját a re­aktorvédelmi rekonstrukció adta. Ho­gyan fogadta a kitüntetés hírét? Nagyon jó érzés volt. Hosszú szak­mai munka műszaki-tudományos el­ismerését jeleníti ez meg, és már ma­ga a felterjesztés is ezt jelentette szá­momra. A reaktorvédelmi rekonstruk­ció komoly team-teljesítmény. A fel­adat fogantatása idején meghatározó volt az akkori vezérigazgató, dr. Petz Ernő szakmai motiválása. 1994 óta készültünk a munka megvalósítására, és hogy ilyen eredményesen lehetett a kivitelezés fázisába átléptetni a pro­jektet, abban nagyon sok ember mun­kája rejlik. Saját mérnökeink, szak­embereink mellett külső tudományos intézetek munkatársait is bevontuk a feladatokba. Az eredményt csapat­munka hozta. Az erre a feladatra lét­rejött projekt munkatársai közül sze­mély szerint is szeretném kiemelni Katies Béla és Túri Tamás urak mun­kásságát, hozzátéve, hogy számos más területen tevékenykedők is ko­moly teljesítményt nyúj­tottak, közülük pedig Kapocs György urat kí­vánom megemlíteni. Az eltelt idő alatt sok min­den történt, számtalan műszaki átalakítás kez­deményeződön, de ez a rekonstrukció minden­képpen a csúcsot jelké­pezi. A blokkok meg­bízható üzeméhez igen nagymértékben hozzá­járult az a szakmai csa­pat, akik évek hosszú során, üzem­közben és a főjavítások alatt képesek voltak ezt megvalósítani. Sok száz átalakítás, funkcionális módosítás történt. Számos műszaki megoldást, átalakítást kezdeményez­tem, melyek ma megfelelő ered­ménnyel működnek a blokkokon. Külön adománynak tekintem azt a szakmai pályát, amit lehetőségem volt befutni az atomerőmű működése által. Számomra különösen nagy öröm és óriási szakmai és vezetői le­hetőséget jelentett, hogy ebben az időszakban itt dolgozhattam, irányít­hattam a munkát, vezethettem ezeket a szervezeteket. Egy vezetőre mindig komoly szerep hárul, és fontos, hogy közte és a szervezet között összhang legyen, hogy valós célkitűzéseket fo­galmazzanak meg, amihez adottak a feltételek, és melyek által a cég mű­ködését javítani tudják. Ez az igazi eredmény. Itt olyan biztos alapon álló tudástőke jött létre, mellyel az atom­erőmű egy biztonsági műszerezési re­konstrukciót tudott megvalósítani.- A projekt munkája kétszeresen is sikert jelent, hiszen a reaktorvédelmi rekonstrukció megvalósítása mellett országos szintű szakmai elismerést is eredményezett.- A NOVOFER Alapítvány által létrehozott Gábor Dénes-díj a hazai kiemelkedő műszaki munkásságot ér­tékeli. A Reaktorvédelmi Rekonst­rukciós Projekt komoly, nagy munkát végzett, és ez a díj egy szakmai kitün­tetés, a műszaki tudományos munká­ság elismerése. Mindennek elérésé­hez kellett a szakmai pálya és a paksi atomerőműben meglévő lehetőség. Élni tudtunk az adott lehetőséggel, és ennek eredménye, sikere elégedett­séggel, boldogsággal tölt el. Folytatás a 2. oldalon. é/(tós/, rwexj/LM La/váos^n/i^/b ü/n/rveyp&he?b é& fywzAaxj/, e^é/s?z/s^/(iye?n/ (i&u&LLexUb (ux?tcLo^/ ú/j/ éywe/b k/bué/Hy niifvd&n osLvmssó/játva/L w syz&vk&s?Z/to/SAbty / hoz és a paksi atomerőműhöz. Eközben elhang­zik az atomerő­mű legfontosabb üzeneteit hordo­zó reklám is. Akik sikere­sen válaszolnak a játékban feltett kérdésekre, azok Hetzmann Albert / Újra Danubius

Next

/
Thumbnails
Contents