Atomerőmű, 1998 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1998-10-01 / 10. szám
8. oldal Atomerőmű 1998. október Horgászsarok A Paksi Atomerőmű Horgász Egyesület hírei nya János került. A két új halőr alkalmazásával, valamint a társadalmi halőri csoport aktív közreműködésével valóra válhat a folyamatos halőrzés megvalósítása. A fogási eredmények figyelemmel kísérése kapcsán szeptember végén 30,6 q ponty, és 22,59 q kárász került telepítésre a horgásztavakba. A nevelőtavak partvédelmi munkái tovább folytatódtak, így remény van arra, hogy a 2-es számú tó munkái még az idei évben befejeződnek. A feladatok élére az október 10.re és 17-re tervezett lehalászás utáni telepítés kívánkozik, melynek során terveink szerint több mint 200 q ponty kerülne kihelyezésre, így a májusi, szeptemberi, valamint az októberi kihelyezésekkel együttesen teljesíteni tudjuk az évi 300 q ponty telepítésére tett ígéretünket. A lehalászás utáni időszak után október 19-én kerül megrendezésre a már hagyományosnak tekinthető nyugdíjas horgászverseny, mely az elmúlt év tapasztalatát figyelembe véve egy jóhangulatú, baráti összejövetelnek ígérkezik. Terveink szerint az év végén lesz a küldöttgyűlés, ahol megvitatásra kerülnek az év folyamán jelentkező, az egyesületi munka hatékonyságát akadályozó problémák kiküszöbölésére tett vezetőségi javaslatok, sok egyéb mellett a közösségi munkavégzéssel kapcsolatos elképzelések is. Antal Lajos egyesületi elnök 1998. szeptember 12-én tartottuk meg az egyesület családi napját. Az időjárás kegyes volt hozzánk, a „megrendelésnek megfelelően” csak estére érkezett meg az eső. Ennek is köszönhetően nagyon szép létszámban jöttünk össze ezen a már hagyománnyá váló rendezvényen. A horgászversenyen 153 résztvevő volt: 97-en a férfi, 10-en a hölgy, 41-en az ifi és gyermek, valamint 5 fő a profi kategóriában indult. Az ebédjegyekből 350 fogyott, amiért délben egy-egy adag finom halászlevet lehetett elfogyasztani. A tombola is nagy sikert aratott: 400 db kelt el. 40.000 Ft értékben vásároltunk ajándékokat, így nagyon szép tárgyakat tudtunk kisorsolni. Megköszönjük a tagságnak a lelkes részvételt, a rendezőknek a profi szervezést, a támogatóknak a közel 150 ezer forint értékű sok szép ajándékot. Reméljük, a jövőben is tudjuk folytatni ennek a családi napnak a megrendezését, ehhez kérjük a tagság, a szponzorok és a rendezők további segítségét. Az 1998. évi Családi nap támogatói voltak: PA Rt., Paksi Polgármesteri Hivatal, Spicc horgászbolt, Bucsi Ákos, Ruhaipari Szövetkezet, ATOM1X Kft., ATOMTRANSZ Kft., Pál Villany Pál, MÉSZ, MATÁV Rt., FÜTŐKER Bt, Antisorghum Kft. Univer Bt., Montivó Cseh Attila átadja a dijat Kft. Külön szeretnénk megköszönni a Spicc horgászbolt egész éves támogatását, mely nagyban segítette az ez évi versenyeken való részvételt. A vezetőség nevében: Cseh Attila megbízott titkár Eredmények versenyzői kategória: 1. Schaffer Károly 5020, 2. Várszegi Ferenc 3200, 3. Straszer Attila 2220 grammal. Felnőtt férfi kategória: 1. Kun László 2980, 2. ifj. Kern Ferenc 2770, 3. Czimmer József 2530, 4. Pach József 2500, 5. Kutasi György 2300, 6. Ledneczky Mihály 2060 grammal. Gyermek II. (10 év alattiak) kategória: 1. Cseh Bernadett 20 (3 db), 2. Bíró Zoltán 10 (1 db) grammal. Gyermek I. (10 év felettiek) kategória: 1. Kutasi György Sándor 240, 2. Fotyék Péter 180, 3. Ulbert Ferenc 140 grammal. Ifjúsági kategória: 1. Várszegi Balázs 2320, 2. Lencsés András 1040, 3. Csépányi László 660 grammal. Női kate-A tánc és a sport Az Atomerőmű SE ügyvezető igazgatója és a Kosárlabda Szakosztály elnöke felkérte a Koktél Társastánc Együttes fiatal és csinos lányait, hogy a férfi kosárlabda NB I-es bajnoki mérkőzések időkérő szüneteiben biztató, éljenző táncprodukciójukkal segítsék a közönséget a szurkolásban és az emelkedettebb hangulat elérésével egyben a csapat eredményességét is. Juhász Sándor és Csűrös Dénes korábban már megtapasztalták a csapat amerikai felkészülési túráin a tánc és a sport jótékony egymásra hatását. A Koktél Társastánc Együttes lányainak bemutatkozása szeptember 19-én az ASE - Falco Lépték KC kosárlabda mérkőzésen kezdődött, majd a szeptember 26-i ASE Pannon Pipe DAKK izgalmas összecsapáson folytatódott. A sportcsamoki közönség rögtön megkedvelte a Vájer Szilvia táncpedagógus által koreografált táncmozgást, Krausz Ádám jó érzékkel válogatott zenéjét és ütemes tapsával jelezte támogatását, a hat bátor és mosolygós táncos lány buzdítását. Tánc és sport. A kívülálló számára kicsit furcsa párosítás, hiszen a táncban ki keresi a sportvonatkozásokat? - A parketten a nő a férfit keresi, a férfi meg a nőt, a nézőtéren helyet foglalva pedig ezen kívül a művészetet. E közben arra kevesen gondolnak, hogy a táncosok néhány perces előadása annyi energiát emészt fel, mint amikor valaki megerőltető iramban végigrohan kétszáz métert, miközben mosolyog, meg elegáns, meg őrülten vigyáz, hogy a betanult lépéseiben ne vétsen. A tánc sport is, nemcsak azért, mert a Nemzetközi Táncsport Szövetség a Sport Világszövetség és Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, hanem azért is, mert a fizikai felkészülés, a mozgássorok gyakorlása és a tanultak összemérése pontosan olyan, mint bármely más sport esetében. (Itt jelezném, hogy 2000- ben Sidney-ben olimpiai sportágként mutatkozik be a versenytánc.) A táncosok hosszú évek alatt olyan izomcsoportokát erősítenek meg, amelyek lehetővé teszik, hogy nehézség nélkül legyen elegáns a fellépésük. Ezen kívül a tánc természetesen az emberi kommunikáció egyik hatásos eszköze, mint művészeti ág a sporthoz hasonlóan az egyetemes kultúra meghatározó része. A jól tagolt ritmikus táncmozgás nemcsak a kommunikációs készségünk javításában, hanem a csapatszellem erősítésében is segíti az embereket, jelen esetben a szurkolót, játékost egyaránt. Úgy érzem, az ASE Sportcsarnokban a tánc és sport jól ráérzett egymásra, amit a közönség díjaz és most már a kosarasainkon múlik, ki tudják-e használni a jókedvre derítő táncoslányok, idegen szóval: CHEERGIRL-ök (kiejtve: csírgörlök) támogatását. Reméljük, így lesz! Kiállítás a VMK-ban A „szavanna festészet” sajátos stílusát kialakító Májer Zsófia alkotásai láthatók a Városi Művelődési Központban október 14-től 28-ig. Hétfőn, kedden és csütörtökön 15-től 18 óráig, szerdán és pénteken pedig 15-től 19 óráig tekinthetők meg a kiállított képek. Védett növényeink Arlevelű len Linum tenuifolium L. Amikor „len”-ről beszélünk, sokaknak csak a textilalapanyagként, olaj., illetve gyógynövényként termesztett, dél-európai eredetű házi len (L. usitatissimum) jut az eszükbe, erről pedig talán a kék szín egyik árnyalata. Azt bizonyára jóval kevesebben tudják, hogy hazánkban vadon is nyolc lenfaj nő, melyek virágai különböző színben pompáznak. Égszínkék virágú a hegyi és az évelő len (L. austriacum, L. perenne), halvány liláskék a védett borzas len (L. hirsutum), sárga az egyéves francia len (L. trigginum), a védett sárga len (L. flavum) és a fokozottan védett pilisszentiváni vagy dolomitlakó len (L. dolomiticum). Ez utóbbi csak hazánkban, nálunk is csak Pilisszentiván határában él. Fehér virágú a békalen (L. catharticum), fehér, illetve rózsaszín az itt bemutatásra kerülő, pontuszimediterrán-közép-európai elterjedésű árlevelű len. (Nálunk kerti dísznövény a piros len.) Az árlevelű len kevésbé feltűnő, de jellegzetes, 15^40 cm magas növényünk, rendszerint elágazó szárral. Levelei szórt állásúak, szálasak, sűrűn állók. Öttagú virágai sátorozó virágzatot alkotnak. Szirmai 10-15 mm hosszúak, termései gömbös, 3-5 mm átmérőjű, csúcsukon kihegyesedő tokok. Virágzása hosszan elnyúlhat: első virágaival májusban, az utolsó nyíló egyedekkel októberben találkozhatunk. Meszes alapkőzetű, nyílt, száraz termőhelyeken él. A Középhegységben gyakoribb, az ország más vidékein szórványos. Városunk határában, a V örösmalom-völgyben figyelhetjük meg. Természetvédelmi értéke: 5000 forint. Kép és szöveg: Farkas Sándor »OBSERVER« OBSERVER BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ KFT. ATOMERŐMŰ A Paksi Atomerőmű Részvénytársaság havilapja Az Rt. vezérigazgatója: Szabó József Főszerkesztő: Czinege Mária Szerkesztőség: Paksi Atomerőmű Rt. Tájékoztató és Látogató Központ, Paks, Pf. 71. 7031 Telefon: 75/507-919 Telefax: 155-72-80 InterNet: http://www.npp.hu Kiadja az ASM Tolna Megyei Irodája Irodavezető: Dr. Murzsa András Levélcím: Szekszárd Pf. 71. 7101 Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel János u. 8. Felelős vezető: Futó Imre gória: 1. Katies Béláné 2000, 2. Tunczinger Mihályné 1660, 3. Pál Józsefné 1420 grammal. Külön díjazásban részesült: a legtöbb összsúlyú halat fogó: Schaffer Károly 5020, és a legtöbb halat fogó • MÉSZ-tag Keszler László 660 grammal. Az elmúlt időszak főbb egyesületi versenyei a családi napon kívül az alábbiak voltak. Az egyesület vezetősége közös megegyezéssel szerződést bontott Kovács Mihály halőrrel. Helyére 1998. szeptember 10-i hatállyal Humm Gábor és Bo-Nagy volt az érdeklődés a családi napon