Atomerőmű, 1998 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1998-10-01 / 10. szám

1998. október Atomerőmű 7. oldal Aranyat hozó szelek szárnyán (Folytatás az 1■ oldalról.) Szombaton jöttek a meghívott vendégek. Egy hajókirándu­lással egybekötve tekinthették meg a versenyt. Szombaton bonyolítottuk le a negyedik és ötödik futamot. Nem várt, na­gyon jó eredményeket értünk el. Versenyeredményeink: 1. Nagy Jenő, Nagy Róbert, 2. Boromissza László, Boro­­missza Tamás, 7. Oravetz At­tila, Szabó Zsolt, 12. dr. Ke­­menes László, Jégh Lajos, 17. Horvai Jenő, Prókai László, 20. Grill László, Somogyi Győző, 22. Gál István, Somo­gyi Győző. Csapatversenyben az ASE 1. helyezést ért el. 1998 nyarán meghalt Tenke Lajos, aki hosszú éveken ke­resztül volt MVM Rt. vitor­lásszakosztály elnöke. Az ő emlékére az MVM Rt. ván­dorkupát ajánlott fel. Minden iparági versenyen az első fu­tam az ő emlékére kerül lebo­nyolításra. Ezt a kupát is megnyertük. Az ASE elnyerte ezen iparági találkozó összes megnyerhető első díját. A dí­jazásról annyit, hogy kupák voltak és külön tárgyjutal­mak, melyeket a szponzorok ajánlottak fel. Hogyan sike­rült ilyen szép eredményeket elérni? Fokozottan készültünk az iparági versenyre. Az idén két háziversenyt is rendez­tünk. Tavasszal rendeztük a FURMAN kupát, illetve a ARTEX kupát, ezen cégek támogatásával. Részt vettünk külön minősítő versenyeken is. Minden eddiginél több ver­senyen edzettünk ahhoz, hogy jobb eredményt érjünk el, jól szerepeljünk az iparági talál­kozón. Az időjárás is nagyon kegyes volt hozzánk. Napsü­téses időben, jó szélben tud­tunk versenyezni. Az ered­ményhirdetésen a díjakat Szabó József vezérigazgató adta át. Az eredmény­­hirdetés után búcsú ban­kettet tartot­tunk. Vasár­nap délelőtt volt a bú­csúzkodás és a csapatok hazautaztak. Ez volt a harmadik verseny, amit a PA Rt. ren­dezett. Re­méljük, min­denki meg­elégedéssel távozott a versenyről. — Gratu­lálunk az el­ért szép eredmények­hez és kö­szönöm az interjút. A győztes csapat Wollner Pál NévJ egy A kajak-kenu sikersportág Magyarországon. Jó érzés le­írni, hogy kiváló az utánpót­lás-nevelés, különösen ha ezt az állítást a Hajba Antal mes­teredző szakmai irányításával működő Atomerőmű SE ka­jak-kenu szakosztályának eredményei is alátámasztják. Alábbiakban szeretnénk be­mutatni az ASE többszörös Európa-bajnokát, egyesülete legeredményesebb kajakosát, Siebel Lajost. Foglalkozása: A Könnyűipari Műszaki Főiskola műszaki me­nedzser szakán az első évfolya­mon levelezős tanuló. Egyesülete: A Paksi Atom­erőmű SE Kajak-kenu Szakosz­tálya. Tízévesen kezdett kaja­kozni. Általános iskolában sporttagozaton több sportágat is kipróbált, végül a kajaknál ma­radt. Jelentős eredményei: Korosz­tályának többszörös országos magyar bajnoka. 1996: K-4 1000 m Európa-bajnok, Világ­kupa győztes. 1997: K-4 1000 m Világbajnok. 1998: K-l 1000 m Európa-bajnoki aranyérem, K-4 1000 m Európa-bajnoki ezüstérem, K-4 500 m Eu­rópa-bajnoki ezüstérem Kitüntetései: Kiváló Ifjúsági Sportoló (1996, 1997.), Tolna megye legjobb sportolója (1997.). Mit szeret jobban az egyéni vagy csapatversenyt? Az egyéni versenyszámot jobban szereti, mivel ott minden „csak” rajta múlik, ő döntheti el, hogy milyen erőbeosztással megy végig a pályán. A csapat­­versenyt is kedveli, mert ä siker­nek nagyon jó együtt örülni. Mit tárt a kajakozásban a leg­vonzóbbnak? Nem egy zárt teremben kell edzeni, hanem kint a vízen, a szabadban. Mi a legnehezebb a felkészü­lésben? A téli időszak. Ilyenkor nem eveznek, hanem futnak, úsznak és a kondi teremben súlyzóznak. A délelőtti edzés igen korán, hat órakor elkezdődik. Hogyan tűri a sikereket? Úgy érzi, hogy nem értékeli túl egy-egy győzelmét. Termé­szetesen örül a sikernek és ezek további erőt adnak az edzések­hez. Hogyan tűri a kudarcokat? Ha tudja, hogy mindent meg­tett, a maximumot nyújtotta a pályán, akkor könnyebben fel­dolgozza a kudarcot. Legnagyobb sikere: Az 1998-as Ifjúsági Európa-baj­­nokságon a K—1 1000 m-es dön­tőben elért győzelme. Idén elő­ször indulhatott egyéniben, ko­rábban „csak” a csapathajóban sikerült aranyérmet szereznie. Legnagyobb kudarcának tartja: idén a második válogató versenyen K-l 500 méteren ne­gyedik lett. Nem a helyezés bán­totta, hanem az, hogy önmagá­hoz képest teljesített alul. Kedvenc időtöltése a ver­senysporton kívül: Nincs sok szabadideje, mivel az edzések és az iskolai tanulmányok az idő legnagyobb részét kitöltik. Sze­ret olvasni, tévézni, pihenni és barátaival beszélgetni. Segítői: Családjától minden támogatást megkap. Sokat kö­szönhet Makrai Csaba ka­jak-edzőnek, akivel már nyolc éve „dolgoznak” együtt. Az atomerőmű mellett az edzője ál­tal „szerzett” egyéni szponzora, a Synergon Rt. is segíti a felké­szülését. Hogyan tovább? Jövőre már felnőtt versenyző lesz. Úgy gondolja, egy—két év kell, hogy utolérje a magyar felnőtt élme­zőnyt. Mindent megtesz, hogy kiharcolja a világbajnoki, illetve az olimpiai indulás jogát. Ez utóbbihoz csak egy rövid megjegyzés kívánkozik: így le­gyen! Készítette: Sipos László Paksi Nagydíj Amatőr Kerékpárverseny Asztalitenisz Villamos energia iparági asztalitenisz verseny Az Atomerőmű SE Szabadidő­­sport Szakosztály, a Paksi Atom­erőmű Rt, a Paksi Rendőrkapi­tányság védnöksége, a Paksi Tú­rakerékpáros Klub, az Olasz Ca­ramel Kerékpár Klub rendezése, valamint számos támogató vállal­kozó és önkormányzat segítségével szeptember 19-nén nagyszerű sportnapon vehettek részt a ke­rékpározás szerelmesei. A Tolnai Népújság munkatársa, Rákosi Gusztáv, Amatőrök két keréken” címmel beszámolt a VIII. Paksi Nagydíj részletes eredményeiről. Az információk ismétlését elke­rülve a szabadidősport egyik ki­váló lehetőségéről, most mint „be­avatott” szeretnék írni. ,A kerékpározás minden korosztály részére ajánlott mozgás. A túrake­rékpározás nemcsak kellemes ki­­kapcsolódást biztosít, hanem egészséges is. Ugyanis növeli a szervezet ellenálló képességét és javítja a szív- és vázizomzat vérel­látását” - idézte Alessandro Teluti sportorvost Volf Ernő főrendező, aki a közelmúltban a Testnevelési Egyetemen a két éves rekreációs edzői szak záróvizsgáin bizonyított. „A sebességtől, az emelkedéstől és az időtartamtól függően a szer­vezet kalória felhasználása 400-700 Kcal között mozog. Sokan azt gondolják, hogy a kerékpáros hajlott testtartása a gerincoszlop el­változásához vezet. Ez éppen el­lenkezőleg van: ahogy a kéz a kor­mány markolatát körbefogja, a kar és a hát olyan nyomást fejt ki, amely a gerincizomzat fejlődését elősegíti. Ä mellkas területe és en­nek következtében a tüdőkapacitás nő, így nem csoda, hogy a legjobb sportolók vizsgálatánál a kilélegzett levegő eléri a hét litert.” A több éve Paksra visszatérő, ki­tűnően felkészült versenyzők 55 km-es országúti kerékpárverseny befutója idén is izgalmas volt. Ä rajtnál ezt még csak sejthette a ren­dezőség és a Paks-Dunaföld­­vár-Bölcske-Madocsa-Paks útvo­nal teljesítésére benevezett közel nyolcvan induló. A paksi Duna-part mentén elinduló versenyzők tízes él­bolya egy és negyed óra múlva érke­zett meg az ASE Sportcsarnokhoz. Miután videomagnóval rögzített befutót kiértékelték a versenybírók, az eredményhirdetés zökkenőmen­tesen sikerült, így biztosan számít­hatunk jövőre is az idén indultakra. Délután a legfiatalabb korosztály képviselői versenyeztek. A hat év alattiak 200 métert, a 6-8 év közöt­tiek 400 métert, a 8-10 év közöttiek ezerkétszázat, míg a 10-14 év kö­zöttiek ezerhatszáz métert kerekez­tek. A több mint negyven ifjú ama­tőr versenyző igazán jól érezte ma­gát ezen az erőfelmérőn és remélhe­tőleg továbbra is hűséges társa ma­rad a kerékpár. A hagyományos iparági versenyt az idén az ÉDÁSZ Rt. rendezte Győ­rött - szeptember 25-26- 27-én. A verseny népsze­rűsége évek óta folyama­tosan növekszik, ezt bizo­nyítja a résztvevők egyre nagyobb száma. Sajnos a korábbi években indultak jelentős része távolmaradt, valószínűleg úgy érezték, hogy talán már „kiöreged­tek”. A mezőnyben nö­vekszik a fiatalok száma és ezzel természetesen a színvonal is. A nagyon erős me­zőnyben „lányaink” ha­gyományosan jól szere­peltek - minden női ver­senyszámban az élen vé­geztek versenyzőink. (Női csapat: 1. helyezett: Link Marianna - Gyön­gyösi Mónika - Pata Te­réz, női páros: Pata Teréz- Gyöngyösi Mónika, női egyéni: Pata Teréz.) A fiúknál már nem ment ilyen jól - az igaz­sághoz tartozik, hogy a férfi mezőny nagyon megerősödött. Minden­esetre a fiúk is becsület­tel megállták a helyüket- a középmezőnyben. A résztvevő tizenhat válla­lat csapatai között az ASE - Paks csapata 20 ponttal a harmadik he­lyen végzett a 22 pontos Tiszai Erőmű és az 50 pontos Bakonyi Erőmű mögött. Résztvevők: Gyarmati Katalin, Nemeskéri Rita, Kutasi Anita, Riszter Margit. Férfiak: Novák Lajos, Rottenbacher Balázs, Rottenbacher Csaba, Pé­ter Attila, Szabó Sándor, Árokszállási Tibor. « Együtt a csapat Van alapja a büszkeségnek! Napsütés és jó szél - kell ennél több? i l 111 »ili'Hli II .........................

Next

/
Thumbnails
Contents