Atomerőmű, 1998 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1998-01-01 / 1. szám

1998. január

Atomerőmű

5. oldal

ESZI DÖK

„Melyik szakra jelentkezzem?”

Az Energetikai Szakképzési Intézet minden tanévben két alkalommal rendez pályaválasztási nyílt napot. Az egyik már lezajlott, a következő 1998. január 23-án, pénteken lesz 14.00 órától 17.00 óráig. Az első, novemberi nyílt napon nagy számú érdeklődő kereste fel az intézményt. Jöttek közelről s távolról, diákok, testvérek és szülők egyaránt. Érdeklődtek, tájékozódtak, némelyek csak előzetes információt gyűjtöttek és voltak, akik már határozott szándékkal ismerkedtek egyegy szakkal.

Stier Attila Kocsoláról érkezett nővérével: — Elsősorban a számítástechnika érdekel, de még nem döntöttem el, hogy melyik szakot fogom választani. Az általános iskolában tartott pályaválasztási tájékoztatón hallottam az ESZI-ről, és az érdeklődésemet még jobban felkeltette, amikor megtudtam, hogy egy kocsolai diák is itt tanul.

Tóth Lajos, a PA Rt. ITIG vezetőmémöke hetedikes fiát, Pétert hozta el a nyílt napra:

— Az iskolában jutottunk hozzá a tájékoztatóhoz és úgy gondoltuk, hogy jobb, ha időben körülnézünk. Számunkra ez az első alkalom, ahol közelebbről megtudhatjuk, milyen is egy szakközépiskola, mit nyújt egy nyílt nap.

T. Péter:

— A természettudományi tárgyak vonzanak leginkább, szeretem a fizikát, biológiát, kémiát, de a számítástechnika is érdekel. Egyelőre még fogalmam sincs, hogy melyik szakra jelentkezzem, szerencsére van még egy évem.

A dunaújvárosi Kundra Anikónak könnyű dolga van, hiszen őt nővére, Kati kalauzolja, aki most elsőéves a menedzserasszisztens szakon.

K. Anikó:

— Humán beállítottságú vagyok, ezért elsősorban a menedzserasszisztens szakra jelentkezem.

K. Katalin:

— Amikor tavaly itt jártam a nyílt napon, nagyon megragadott, ahogy Major Ferenc szakvezető bemutatta ezt a szakot. Az iskola is megnyerő volt számomra újszerűségével, modem stílusával. Mnidez nagyon lelkesített és örülök, hogy itt tanulhatok, ezért hoztam el húgomat is.

Gyulai Andrásné a Komárom megyei Kisbérről érkezett családjával. Gyermekei közül András az érintett, Anett és Balázs még csak nézelődnek.

Gyulainé:

— Több évig Pakson éltünk, itt dolgoztunk, a gyerekek itt jártak óvodába, iskolába. Jól ismerjük az ESZI-t, úgy látjuk, felszereltségében, lehetőségekben előnyben van más iskolákkal. Elég messze kerültünk Pakstól, de mindenképpen azt szeretnénk, ha András itt tanulna tovább. A matematikát is, a fizikát is szereti, szívesen foglalkozik műszakirajz-jellegű feladatokkal. Határozott szándéka, hogy idejön, nincs is más elképzelése. Elsősorban az elektrotechnikai technikus szakra fog jelentkezni, másodsorban a minőségbiztosítást jelöli meg.

Gy. Balázs:

— Nem baj, hogy sokat kell utazni, hogy nagy a távolság, én is örömmel jönnék vissza, mert jó volt itt Pakson.

Takács Gábor Tolnáról jött szüleivel:

— Számítástechnika szakra szeretnék jelentkezni, ismerek több számítógépes programot, nagyon érdekel ez a terület.

Takácsné:

— Egy régebben itt tanult diáktól, Verhás Andreától hallottunk az ESZI-ről. aki csak dicsérni tudta az iskolát, az itt tanultakat. Programozó szakon végzett, most közgazdasági egyetemre jár és nagyon örül annak, hogy jelenlegi tanulmányaiban is előnyösen tudja használni az itt szerzett ismereteket. Sokat beszélgettünk vele, vonzóvá tette számunkra az iskolát, a számítástechnika szakot.

Kocsisné Kerepesi Erika, a PA Rt. KKO üzletkötője előzetes tájékozódás végett látogatott el a nyílt napra:

— Zoltán fiam még hetedikes, de már igyekszem felkutatni azokat a területeket, iskolákat, ahová irányítani tudnám, mert őt nem igazán foglalkoztatja a pályaválasztás gondolata. Szeretnénk, ha mindenképpen szakközépiskolában tanulna tovább. Mindegyik szak tájékoztatóját meghallgattam, úgy látom, hogy nagyon magasak a követelmények és mindehol kis létszámú osztályok indulnak. Gyűjtöm az információkat, több nyílt napra elmegyek, és mivel van még egy évünk, remélem időben kiderül, hogy melyik szakma, melyik iskola lesz a legmegfelelőbb.

A Lipták család Dániel fiukkal járta végig a termeket. Lipták János, PA Rt. előkészítő csop. vez.:

— A műszerész szakot szerettük volna választani, de sajnos nem indul ebben az évben. A minőségbiztosítás és az elektrotechnikai szak keltette fel érdeklődésünket, ezért megfontolás tárgya lesz, hogy melyiket választjuk. A minőségbiztosítással napi kapcsolatban vagyok munkám során, így jelentőségéről, a szakma lényegéről sok ismeretem van, melyet meg fogunk beszélni. Erről eddig nem beszélgettünk, mert műszerész szakra készültünk, de most már komolyabban kell foglalkoznunk vele. A pályaválasztás nehéz dolog és úgy látjuk, osztálytársai többsége is csak tapogatózik. Eddig általános szemlélet volt, hogy gimnáziumba mennek, mert az elhalasztja a döntést, a szakmai elkötelezettséget. Az Energetikai Szakképzési Intézetnek abban látjuk az előnyét, hogy mindegyik szakon komolyan foglalkoznak az idegen nyelv és a számítástechnika tanításával, az érettségi mellett szakmát ad és a továbbtanulásra is jó az esély.

Liptákné V. Zita, TEFM, üzemellenőr:

— Szakközépiskola pártiak vagyunk és bízunk a sikeres felvételiben. Ismerjük az iskolát, az itt folyó tanítást, melyet nagyon jónak tartunk. Mindketten az erőműben dolgozunk, több kollégánk óraadóként jár ki tanítani, így rajtuk keresztül is vannak ismereteink az iskolában zajló elkötelezett munkáról.

Kaiserék Bakonysárkányról jöttek Gergővel. Nekik „hazai” kísérőjük van, a két unokatestvér, akik itt tanulnak. Kaiserné:

— Elsősorban a környezetvédelem miatt jöttünk, de érdekel bennünket az elektronikai szak is. Bátyám két gyermeke a kömyezettechnikus szakon tanul, szeretnénk, ha Gergő is itt tanulna. Tavaly is voltunk nyílt napon és idén ismét eljöttünk, hogy eldöntsük, melyik szak legyen az első. Amit tudunk, hogy tanulni kell, gyakorolni kell, ezért tudatosan készülünk a felvételi tárgyakból, reméljük, sikerülni fog.

Egy paksi anyuka, aki lányát kísérte így nyilatkozott:

— Előttünk a pályaválasztás gondja, ami komolyan foglalkoztat bennünket, igyekszünk minél több információt összegyűjteni. Szeretnénk a legmegfelelőbb iskolát, képzést választani, ezért jöttünk el ide. Gyermekem humán beállítottságú, így vagy a gimnázium vagy itt a menedzserasszisztens szak jön számításba. Számunkra vonzó a magas idegen nyelvi óraszám és, hogy itt van Pakson az iskola.

— Sok sikert mindannyiuknak a legjobb választáshoz, a jó felvételihez!

Lovászi Anna

Egyik hétfő délelőtt, amikor beléptem az iskola kapuján, egy új felhívásra lettem figyelmes: ESZI DÖK-i választások lesznek. Elképedve néztem és persze nagyon kíváncsi lettem a folytatásra. Néhány sorral lejjebb már teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy mit is jelent az imént említett betűhalmaz. Nem mást, mint az iskolai diákönkormányzatot. Teljesen felesleges, gondoltam magamban, tavaly is volt és mégsem történt semmi változás. Persze mi is történt volna, hiszen a diáknak az a dolga, hogy tanuljon, kinek van még arra is ideje, hogy tanulótársai problémájával foglalkozzon. Később bebizonyosodott, hogy nagyon elhamarkodott kijelentést tettem. Igen is szerencsére vannak olyan diákok, akik még ezzel is tudnak foglalkozni és nem is akárhogy. Néhány hétig olyan kampány folyt az iskolában, mint amilyen az igazi választások előtt szokott történni, persze kicsiben. Mégis alaposan megismerkedhettünk a jelöltekkel és megfontolhattuk választásunkat. Majd elérkezett a nap, amikor mindenki számot adhatott döntéséről. Miután összeállt a csapat, egyből munkához is láttak. Fantasztikus, gondoltam magamban, végre nekünk, diákoknak is lesznek jogaink, de milyen jogai lehetnek egy diáknak? Nem is gondolná az ember, hogy mennyi...

A diákönkormányzat nem más, mint egy olyan szervezet, melynek tagjait, akik az iskola tanulói, mi, a többi diák választjuk meg. Büszkén mondhatom, hogy iskolánknak mára már egy teljesen összeszokott csapata áll a különböző iskolai és iskolán kívüli problémák megoldásával szemben. Megpróbálják felpezsdíteni néha igen monotonnak tűnő életünket és segítenek nekünk. Az első lépés ebben az a faliújság volt, melyet a megalakulást követően készítettek el a tagok. Ezen szerepelnek a megalakulással kapcsolatos tudnivalók, az elnök, az alelnök és a tagok neve, a pályázati kiírások és a megrendezésre kerülő programok is. Ezek közül az egyik az a buli, amelyet december 17-ére szerveztek meg azzal a céllal, hogy megismerkedjünk a DÖK tagjainak részletes programjával és terveivel. Természetesen emellett fontos az is, hogy a diákok összejöhessenek és egy sokkal élénkebb diákélet alakuljon ki. Pontosan emiatt érdemes még megemlíteni azt a gondolatszakkört is, mely decemberben indult iskolánkban. Ennek keretein belül megismerkedhetünk azokkal a diákokkal, akikkel eddig még nem sikerült és felhozhatunk olyan problémákat is, amelyeket talán az osztályunkkal vagy tanárainkkal nem tudunk megbeszélni. Említést érdemelnek még a pályázatok is. Például azoknak, akiket érdekelnek a természetfölötti dolgok, a misztérium és egyéb okkult tudományok, lehetőségük nyílik elengedniük fantáziájukat és pályamunkákat beadni a témával kapcsolatban. Nagyon érdekesnek ígérkeznek azok a pályamunkák is, melyeket a „Sztárok a Ti szemetekkel” című pályázatra nyújtanak be a diákok.

A diákönkormányzatnak és néhány lelkes diáknak köszönhetően hamarosan megjelenik iskolaújságunk első száma is, remélhetőleg több sikerrel, mint az elmúlt években. Köszönhetően iskolánk felszereltségének összeállt egy olyan stáb is, mely megpróbálja újraéleszteni a suli TV csütörtökönkénti adását.

Úgy vélem, azoknak, akik hozzám hasonlóan kétkedve fogadják az ilyen vagy ehhez hasonló szervezetek megalakulását, mondván, úgyis megszűnik vagy feloszlik rövid időn belül, jó ellenpéldát szolgáltat az ESZI Diákönkormányzata. Remélhetőleg a kezdeti lelkesedés nem fog az idő múlásával alább hagyni és ha lehet, még ennél is nagyobb lesz. Azt hiszem, minden diák nevében kívánhatok ehhez nagyon sok újabb ötletet és sikert a DÖK tagjainak. Gy. Kata

Boldog karácsonyt!

Bár az idei karácsony nem hozta meg a gyerekeknek a - valljuk be őszintén, általunk is oly nagyon áhított - havat, mégis úgy érzem, gyönyörűen teltek el az ünnepek. Minden évben nagy előkészületekkel várom a napot, mikor végre összegyűlik a család és együtt ülhetünk le a karácsonyfa alá kibontani az ajándékokat. Ilyenkor érzem igazán azt, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy van kinek ajándékot adni.

Nagyon nagy élményt jelentett számomra, már elsős koromtól kezdve az, amikor az iskolában is felállították a karácsonyfát. Ekkor hatalmába kerített valamilyen nagyon furcsa érzés és tudtam, hogy nem kell már sokáig várni és tényleg elérkezik az ünnep. Idén minden várakozásomat felülmúlta az a nagy készülődés, ami a suliban volt. A fánk akkora volt, hogy szinte alig fért be az iskolába és mindent belengett az a friss illat, amelyet árasztott magából és ami minden embert szeretettel töltött el. Az utolsó hetekben egy-egy diákot lehetett látni, amint kis ajándékokat hoz reggel magával és délután egy másik gondosan becsomagolt meglepetéssel távozik. Ebből tudni lehetett, hogy nemcsak régen volt az szokás, hogy egymást megajándékozzuk. Persze sokszor állítják rólunk, hogy rohanunk és nem figyelünk a másikra - amit sok esetben jogosnak tartok - de ilyenkor mi is lelassítunk egy pillanatra és megpróbálunk igazán odafigyelni azokra, akiket szeretünk és meglepni őket kedves apróságokkal.

Az iskola utolsó napjának délutánján eszembe jutott egy néhány évvel ezelőtt történt dolog, ami szilárdan megmaradt az emlékezetemben, bár akkor még nem tudtam felfogni, hogy mi is történt. Egy apró műtét miatt kórházba kerültem, amit nagyon bántam, hiszen csak pár nap volt hátra karácsonyig. A gyerekkórház egyik rettenetesen zsúfolt osztályán nálam szinte mindenki fiatalabb volt. Nehezen viseltük azt, hogy abban az időszakban, amit a legjobban szeretnénk otthon tölteni, itt kell lennünk egy rideg épületben a szüléink nélkül. A nővérek nagyon sokban megkönnyítették az ottlétünket, a hét végére olyanok voltunk, mint egy nagy család. Bábelőadást szerveztek nekünk és ajándékokat is kaptunk tőlük. Majd eljött az a várva várt nap, hazamehettünk.

A szomszéd szobában egy kisfiú lakott, aki mindenkinél jobban érezte magát a kórházban, mindig boldog volt és állandóan viccelődött. Egyetlen furcsa dolog volt körülötte, amit csak néhány héttel később értettem meg, soha nem látogatta meg senki! A lábadozási idő elteltével és amikor már jobban érezte magát, nagy buzgón összepakolta a ruháit és a kisvonatot, amit a nővérektől kapottba csomag tetejére rakta. És várt, várt egészen estig, de senki sem jött érte. A körülötte lévő ágyak lassan kiürültek, egyedül ő maradt a kórteremben. Két héttel később, amikor ellenőrzésre kellett visszamennem, találkoztam vele a folyosón, még mindig várt, a kisvonathoz azóta sem nyúlt, a csomagját sem bontotta ki, hogy mindig készen legyen, hátha jönnek érte. De nem jöttek még egy hónap elteltével sem, ottfelejtették... Vajon eszébe jutott az édesanyjának egyáltalán azon a szent estén - amelyen minden ember a szeretteire gondol —, vagy ezt előre eltervezte?

Azt hiszem, erre a választ már soha nem tudjuk meg. Jópár év eltelt azóta és érdekes módon minden évben december körül eszembe jut a kisfiú és az, hogy mi játszódhatott le benne, akkor azon az éjszakán, amikor a többi gyerek otthon a családjával az ajándékait bontogatja?

Gy. Kata

T• * • I •• •• I //

Újévi koszonto

Év végén akarva-akaratlanul visszatekintünk az elmúlt hónapokra, a kellemes vagy kellemetlen történésekre. Aztán valamilyen következtetésre jutunk. Egyre többen félünk a jövőtől, mert hosszú évek óta sohasem hozott jót!

Küzdelem, lemondás jut osztályrészül.

Minden energiánkkal azon lenni, hogy fennmaradjunk, biztosítani magunk'és családunk napi megélhetését! Fizetéstől fizetésig forintra kiszámolni — ha egyáltalán lehet a naponként változó árak mellett - mire jut és mire nem.

Minden évben megkapjuk a „csomagot”, amit fel kell vállalnunk adófizető állampolgároknak, ha tetszik, ha nem! A teher egyre nehezebb, annak ellenére, hogy olvassuk, halljuk, hogy már könnyebb lesz! (?) A pesszimisták tábora csak egyre növekszik. Mindent emelnek év végén, illetve év elején, évközben ! Az áremelés egyformán érint valamenynyiünket. Kiadás szempontjából igen! De nem mindegy, hogy mennyi marad!

Komoly gondot jelent országos szinten, hogy egyre több család fizetésképtelenné válik! „Könnyebb” nem fizetni a havi költséget, mint lemondani a kenyér, tej megvételéről. Az energiaár-emelés szinte minden területen érezteti negatív hatását. A sötét, félhomályos lakások száma növekszik a magas villanyszámla-díjak miatt. Egyre többen választják a gyaloglást, mert a tömegközlekedési eszközök viteldíjai drasztikusan megemelkedtek. A gyér fűtés miatt mind több a megfázásból adódó betegség. Évek óta a fagyhalál sem ismeretlen. Korábban éveket kellett várni telefonra. Ma csak pár napot. Mégis egyre kevesebb örömöt jelent, mert megemelték a díjakat.

Valamikor a „vasfüggöny” miatt nem tudtunk világot látni. Ma meg a pénztárcánk nem teszi lehetővé. Nyaralásról nem is beszélve.

Sok családnak még útiköltségre sem futja!

Minden tanév végén a végzett fiatalokkal növekszik a munkanélküliek száma. Egyre több a szakképzetlen fiatal, mert a szülők -sok esetben mert munkanélküliek - nem tudják biztosítani a továbbtanulási lehetőséget. A betegek jelentős része nem tudja kiváltani a fájdalmukat csökkentő, gyógyulásukat elősegítő gyógyszereit, mert annak árát is megemelték. A vízzel is spórolni kell. Egyre több család úgy oldja meg a napi tisztálkodást, hogy ugyanabban a vízben fürdik, mosakszik mindenki.

Hova kell nekünk felzárkózni?

Hol van a tűréshatár?

Statisztikai felmérés szerint országunk lélekszáma évenként 80 ezer fővel csökken! Minden évben egy közepes város lakossága „eltűnik”! Sokan azt mondják, hogy szeretünk panaszkodni. Ez nem igaz! Csak a száraz tényt, a valóságot mondják el azok, akik el tudják mondani, ha van rá lehetőség.

Mégis bizakodunk, reménykedünk, hogy rosszabb nem lesz! Hogyan lehet mégis életben maradni? Kitartással, összefogással, becsületes, lelkiismeretes munkával, már akinek van munkahelye. Ma még ez nagyon nehéz, mert a kiszolgáltatottság, a félelem, a korrupció nagyon nagy nyomással bír! Hosszú távon a tömeges elégedetlenség nem engedi meg, hogy olyan döntések szülessenek, amelyek emberek millióit sújtják, lehetetlen helyzetbe sodorják! Egyformán kell gondolkodnunk, cselekednünk! Ha többfelé húzunk, az nem válhat senki hasznára! A nagy jövedelemkülönbség, a társadalom kettészakadása gyengíti az ország erejét! A hatalom a népet szolgálja! Ha az állampolgár érti, hogy mit akar a vezetés, akkor követi! Parancsra már nem lehet építeni! Keressük évek óta a kiutat, de nem sok eredménnyel. Találjuk meg közösen azokat, akik valóban tudnak vezetni. Reménykedjünk és bízzunk abban, hogy pár év múlva őszinte, tiszta szívvel, újból kívánhatunk egymásnak boldog új évet, a könnyebb és szebb jövő reményében.

Úgy legyen!

MJ.

v

t

i