Atomerőmű, 1997 (20. évfolyam, 2-12. szám)
1997-12-01 / 12. szám
4. oldal Atomerőmű 1997. december A TEIT tagokról - másképp A jó szomszédság Isten áldása, a rossz szomszédság török átok A Paksi Atomerőművel - akarva-akaratlanul - szomszédságba került 13 település a Dunán innen és a Dunán túlról, mely már a Duna-Tisza közének, az Alföldnek számít. Róluk szól következő sorozatunk, mely kicsit településtörténet, kicsit a mai állapotok ábrázolása. A települések polgármesterei vallanak többek közt arról is, mit adott az erőmű, a TEIT, számukra mit jelent a szomszédság. A Duna túlsó oldala, szemben az erőművel már az Alföld. Ha nem is a Rózsa Sándort időket jelentő tanyavilág, ám annak nincstelen örökségét, röghöz kötöttségét ma is fellelni a települések szerkezetén, a régi házakon, a gondolkodásmódon. Úszód falu építészetében viszszatükröződnek a történelmi, gazdasági fejlődés sajátosságai, a természeti adottságok. A szabálytalan, „halmaz” jellegű faluszerkezet adja a falu jellegzetes építészeti karakterét. A Duna vonulatának változásával Úszód is többször változtatta helyét. A honfoglalás előtt is lakták a települést, 1543-ból maradt fenn az első írásos emlék. A mai lakosság ősei 1620 körül népesítették be Uszódot, melyben a vallás is szerepet játszott. A betelepülők zöme a református vallást gyakorolta. Mivel ők kevesebb ünnepnapot tartottak, mint a katolikusok, a török adószedők szívesebben látták őket a birtokokon. A kuruc háborúk után a lakosság gyors növekedése volt tapasztalható egészen az 1900-as évekig, amikor már 2372 főt számoltak össze. Ezután lassú csökkenés következett be, a falu fejlődése megakadt. Ez annak is tulajdonítható, hogy a Sárköz, Kalocsa, Dunapataj között nem építettek vasútvonalat, és az országos főútvonal is elkerüli e településeket. A legutóbbi népszámláláskor már csak 1230 lelket tudtak összeszámolni Úszódon. A két világháború között a kofás hajókkal Mohácsra, Pestre, Vácra vitték terményeiket eladni, szekérrel a veszprémi, székesfehérvári vásárokon is megjelentek. Miután a lakosság zöme mezőgazdasággal foglalkozott, a jó földön kiváló termékeket állítottak elő. Országosan is elismert termelőszövetkezetek működtek a faluban. A rendszerváltást követő gazdasági átalakulás következtében a termelőszövetkezeteknek csak árnyékai működnek, egy szűk réteg megélhetését biztosítják, ennek tudható be a magas munkanélküliség is, mely az országos átlag másfélszeresét is eléri - tájékoztatta lapunkat Bédi Gyula, Úszód polgármestere a település gazdasági nehézségeiről, helyzetéről. Az önkormányzatnak mintegy 50 milliós „önhibás” költségvetése van, ami azt jelenti, hogy csak az önkormányzat, az intézmények fenntartására, működtetésére van pénz. Fejlesztésre nem kapnak támogatást, azt korábban felélték. Különböző pályázatokkal próbálnak a pénzhiányon enyhíteni. A költségvetésből mintegy 2-3 millió forintot fordítanak jövedelempótló támogatásra. Sokan beletörődtek sorsukba, alkalmi munkával tesznek szert többletbevételre, rendszeres munkát már nem hajlandók vállalni. Kitörésre a jelenlegi helyzetből a kistérségi szövetség létrehozásával, a környező településekkel összefogva közös pályázatok elnyerésének révén van lehetőség. Ezzel együtt minden lakóházban van vezetékes ivóvíz, a földgázt, a telefonhálózatot kiépítették, bárki igénybe veheti e szolgáltatást, ám csak a lakosság 34-40 százalékának volt anyagi ereje ezeket megvenni. A következő önkormányzati ciklus feladata lesz a szennyvízhálózat létesítése. Az önkormányzat jelenleg legfontosabb feladatának a 8 osztályos iskola, a művelődési otthon, ifjúsági klub és könyvtár működtetését tekinti, a fiatalabb korosztályt helyben megtartani, letelepedésüket, lakásépítésüket—vásárlásukat támogatni, ellenkező esetben felgyorsulhat az elvándorlás - vázolja a jövőképet a polgármester. Úszód fejlesztésére az atomerőműtől (a TEIT révén) juttatott évi kétmillió forintból csak az fordítható, ami a tájékoztatási feladatok elvégzése után még megmarad. Az erőmű építésének időszakában több uszódi lakos dolgozott az erőműben, mára ez a kapcsolat megszakadt, a TEIT maradt összekötő kapocsként a Bédi Gyula polgármester település és az erőmű között. S ha már van ez a kapcsolat, minél többet szeretnének belőle profitálni, anyagilag is. A Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának létesítése kapcsán tájékoztató, ellenőrző munka keretében 15,2 Mft-ot kapott Úszód. Az erőmű rendszeres támogatásban részesíti az egyesületeket, alapítványokat. A kapcsolat hasznos azért is, mert hiteles, pontos információkhoz juthatnak az erőműben történtekről, szakmailag sem idegenkednek tőle, könynyebben tudnak érvelni a lakossági fórumokon. Ha az erőmű bővítése lesz soron, azt mindenképp népszavazással kell eldönteni - mondja a polgármester. A környező településekkel gyakrabban találkoznak, a Dunán innen lévő települések polgármestereivel csak a TEIT üléseken jönnek össze, ekkor van lehetőség egy „bővített” tapasztalatcserére, véleménycserére. A falu református templomának tornyából messzire ellátni, Kalocsára, Paksra, az erőműbe. A déli harangzúgás is messzire hallatszik, át a Dunán, az erőműben is hallható jó idő esetén. A TEIT időközben levelet írt, melyben kifogásolták, hogy az erőműben megkezdték az átmeneti tároló feltöltését, mely az orosz fél merev magatartása miatt vált szükségessé. A levélben a TEIT tagok új megállapodást tartanak szükségesnek, melyben a lakossági támogatásról is szó lesz. Lapzártakor kezdődött meg a PA Rt. - TEIT egyeztetés. M.M. Egy kis történelem Az utolsó csille ••• A magyarországi uránbányászat története Érdi-Krausz Gábor A magyarországi uránkutatás kezdete a hidegháború éveire tevődik. Ebben az időben a világ minden pontján arra törekedtek, hogy - stratégiai céllal - uránium lelőhelyet találjanak. 1952-53- ban kezdődött meg a kutatás Magyarországon, elsősorban a közép-dunántúli szenekben. Utána ez a kutatás áthelyeződött a Dél-Dunántúlra is, és 1953- ban megtalálták Kővágószőlős község déli határától néhány száz méterre az uránércet. Olyan anomáliákban, olyan geofizikai tünetekben, amely azt bizonyította, hogy ez az uránércesedés nem véletlen, nem egy teljesen lokális képződmény, hanem ipari méretű is lehet. Rögtön elindult a kutatás, elsősorban árkok, kis kutatóaknák és fúrások segítségével. Ezek nagyon rövid idő alatt, 1954 végére már bizonyították, hogy valóban jelentős mennyiségű urán található a föld mélyében. A lelőhely geológiai tulajdonságait illetően Perm korú homokkőben van. A világ más részein is megtalálható ez a típus. Azt kell tudni róla, hogy az üledékes homokkőben lévő érctelepek lényegesen nagyobbak, viszont a bennük lévő urán tartalom alacsonyabb. A kutatás folyamán az első bányának az építése is megindult, és 1956-ban már az egyes üzemből egy százhúsz méteres aknán keresztül megkezdték az érc kiszállítását. Ezzel párhuzamosan megindították a kettes üzemet is, a hegyoldalba indított tárók segítségével, de ott is elindult egy akna mélyítése. Ebben az időben szovjet szakemberek segítették a munkát, mert Magyarországon még nem nagyon ismerték az urán kutatásának a módszereit, feltételeit. Expedíció néven futott a program. 1956 tavaszától alakult teljesen magyar vállalattá az urán bányászata, s ettől fogva töretlen volt a fejlődés. 1961-ben beindult a hármas üzem, 1971-ben a négyes, és az 1980-as évek elején az ötös bányaüzem is. Az uránérc geológiai jellegét tekintve lencsés érctestekben helyezkedett el és nagyon nagy változatosságot mutatott az érctestek - lencsék - kiterjedésében, vastagságában és urántartalmában is. Teljesen új felismerés volt, hogy az uránércet nem lehet szabad szemmel látni, vagy legalábbis nagyon-nagyon ritkán és csak a legnagyobb dúsulások helyén. Tehát kizárólagosan geofizikai műszerek segítségével sikerült az uránércet meghatározni. Mivel az első szakemberek szénbányákból érkeztek, úgy képzelték el, hogy ha készítünk egy fúrólyukat, tőle ötven-száz méterre egy másikat, és mind a kettőben van uránérc, akkor a kettőt össze kell kötni. Az első években emiatt nagyon komoly csalódások érték a geológusokat is és a bányászokat is, mert kiderült, hogy szó sincs erről. Ma már azt is állíthatjuk, hogy ha egy fúrólyukban találunk uránércet, meghatározzuk vastagságát, urántartalmát, akkor ennek a kitetjedése maximálisan hatvan centiméter. Ez annyit jelent, hogy hatvan cenüméterig egészen bizonyosan ott van az az érc, amit mértünk, de onnantól kezdve már nem biztos. Emiatt egyre sűrűbben kellett kutatni és már nemcsak azért, hogy a készleteket kiszámítsuk, hanem azért is, hogy a bányászokat oda lehessen irányítani, ahol valóban az érc van. A külszíni kutatásnál (amikor még csak 1-200 méter mélységig kellett fúrni) elég sűrű hálót alkalmaztak. Körülbelül 20 fokos dőlésszöggel észak felé halad az uránércesedés, ezért a későbbiekben, amikor haladtak lefelé, egyre ritkult a háló. Mivel egyre hoszszabb lyukakat kellett fúrni, ez költséges volt. Az utolsó időben, (1989—es év), amikor még folyt az uránkutatás, négyszázszor négyszázas hálót alkalmaztak a külszínen, amelynek a közepében un. boríték módszerrel egy közbülső lyukat is fúrtak. Ezek a kutatások a külszínről meghatározták az ércnek a valószínűsíthetőségét, illetve ezeknek a külszíni fúrásoknak az alapján lehetett megtervezni a bányaüzemeket. Pontosan amiatt a nagy változatosság miatt, ami a kiterjedésre, vastagságra, minőségre jellemző, a bányamunkák irányíthatósága céljából föld alatti fúrásokkal kellett pontosítani a fellelhetőséget. Ez a kezdetekben úgy nézett ki, hogy a vágatok tengelyére merőlegesen legyezőfúrásokat csináltak fölfelé és lefelé, egymástól huszonöt méterre lévő szelvényekben. Miután bebizonyosodott, hogy ez nem elég, a távolság lecsökkent tizenkét és fél méterre és a fúrások egymástól való távolságát is lecsökkentették erre az értékre. Ahol még ennél is bonyolultabbá vált az ércesedés, ott lementek hat méteres értékre is. A végén a tízszer tizes háló vált teljesen elfogadottá a föld alatti kutatás szempontjából. Ma már elmondhatjuk, hogy nagyon korrekt és jó munka folyt, hiszen azt az ércmennyiséget, amit egy-egy bányaüzemre becsültek, a részletes földtani kutatás egyértelműen igazolta. A bányák bezárása után az is kiderült, hogy ezt a mennyiséget meg is találták, ki is termelték. A termelés felfutott, az első időben 1964-ig ércet szállítottak ki a Szovjetunióba, egy államközi szerződés alapján. Az államközi szerződésről ma sok mindent mondanak, jót is, rosszat is. Mi a magunk részéről soha nem tudtuk megállapítani, hogy ez Magyarországnak jó volt-e vagy rossz. Ugyanilyen államközi szerződés volt például a nyersolaj vagy a vasérc behozatalára. Hogy itt ki nyert vagy vesztett az üzleten, azt nem lehetett tudni, egy azonban biztos, a világpiaci ártól meglehetősen eltértek ezek az árak. Volt, amikor fölfelé, és olyan is volt, amikor lefelé. A termelést, mivel államközi szerződésről volt szó, évente rögzítették és általában 600-700 tonna urán mennyiségre terjedt ki. így jött el 1989, amikor először értesültünk arról, hogy megszűnik a magyarországi uránbányászat. Azt hozzá kell tenni, hogy ebben az időben már nagyon komoly állami támogatást kellett nyújtani. Az államközi szerződésben rögzítve lett, hogy Magyarország mennyi pénzt kap az uránért, ám ezt nem ismertük. A mi költségeinket azonban már nem fedezte, amit nekünk adtak érte. Ekkor kaptunk egy olyan lehetőséget, hogy keressünk külföldi partnert, amelyik adott esetben beszáll ebbe az üzletbe. A dolog érdekessége, hogy ha akkor a magyarországi fordulatot nem követték voina olyan nagy sebességgel a kelet-európai országokban és a Szovjetunióban is, akkor ez az uránbánya nagy valószínűséggel elkelt volna. Már csak azért is, mert hídfő lehetett volna a Nyugat számára. Hosszú ideig folytak a tárgyalások egy ír céggel, aztán ezek a tárgyalások megszakadtak. A kormány 1990 végén visszavonta a bezárási határozatot és lehetőséget adott arra, hogy csökkentett áron (60 dollárért) termeljük ki az uránt és kötelezettséget vállalt arra, hogy ezen az áron a paksi atomerőmű átveszi. A dolognak az a fő problémája, hogy ez termelési ár, tehát nem fedezte újabb területek kutatását és semminemű műszaki fejlesztést. A cég tehát szép lassan elkezdte felélni magát. Ehhez sok minden hozzájárult, többek között az 1993-ban bekövetkezett súlyos aknabaleset, amikor hosszabb időre az egyik aknánkat le kellett állítani. 1993-ban az ipari minisztériumban egy olyan elgondolás született, hogy új kormányhatározat kell az urán bányászatának folytatására, vagy befejezésére. Ehhez egy tanulmánytervet kellett készíteni. 1994 végén megszületett az újabb kormányhatározat, ami úgy szólt, hogy a bánya feltárt ércvagyonát környezetvédelmi okokból ki kell termelni. Ennek a mennyisége ismert volt és a kormány úgy döntött, hogy ezt a meglévő ércvagyont évi kettőszáz tonnás urántermék formájában 1995-96-97-ben a paksi atomerőmű átveszi. Ugyanakkor 1997 végén Magyarországon az uránbányászatot meg kell szüntetni. Hogy ez jó döntés volt-e? A nagyvilágban Kanada, az Egyesült Államok, Dél-Afrika és Ausztrália kezdett nagy uránbányák megnyitásába, ezeken a helyszíneken ugyanis külszíni fejtéssel lehet az uránércet bányászni. Nyugat-Európában a spanyolokat kivéve mindenki beszüntette a bányászatot. A kelet-európai országok is bezárták az összes bányát, a csehek kivételével, akik saját felhasználásra még termelnek. Azt is tudni kell, hogy Európa a legnagyobb felhasználó, tehát mindenki az előbb említettekre fog rákényszerülni. A katonai készletekről pedig síri csönd van. A magyarországi készletekből 42 év alatt 23—24 ezer tonna urániumot termeltünk ki. Jelenleg a Mecsekben lévő ismert mennyiség 30 ezer tonna. 1997. szeptember 26-án hozták fel az utolsó csille uránércet, 1998. december 31-én a Mecsekurán Kft. megszűnik. Mi a jövő? A mecseki ércbányászati vállalat megkapta az ipari és a környezetvédelmi minisztériumtól a fő beruházó jogát a bányabezárás munkálataira. Ez egy ötéves, 15 milliárd forintos program, mely tartalmazza az ércfeldolgozó üzem leszerelését, valamint a tájrehabilitációt a bányabezárási munkákon túlmenően. 1997 júniusában a helyszínen járt a NAU és az OECD-NEA egyesített urániumcsoportja. A tervek és a munka láttán elismerésüket fejezték ki a küldöttség tagjai. A magyarországi uránbányászat történetét az Atomerőmű újság számára Érdi-Krausz Gábor geológus, a Mecsekurán kft. vállalkozási igazgatója foglalta össze, aki az uránbányák környezeti kárainak felszámolására alakult nemzetközi csoport társelnöke. (C. M.)
