Atomerőmű, 1996 (19. évfolyam, 6-11. szám)

1996-11-01 / 11. szám

6. oldal Atomerőmű 1996. november Első számú közellenségünk: a parlagfű „Az allergia - megzavart harmónia” Tovább nőtt az allergiás betegek száma Pakson Dr. Bárok József allergológus szakorvos értékelése Néhány éve még csodálkozva hallgat­tuk azon embertársainkat, akik orru­kat törölgetve prüszkölték végig a nyarat. Valami vadkender nevű nö­vény volt szenvedésük okozója. Az­tán telt-múlt az idő, s egyre több csa­ládot érintett a probléma. Orvosok és civilek kezdték el kutatni a vadkender (helyesen: a parlagfű) megjelenésé­nek okait, s közös cselekvésre szólí­tottak fel mindenkit. Pakson, az atom­erőmű lakótelepi rendelőjében min­den évben allergológiai szűrésre hív­ják a lakosságot, és megalakult az Együtt a parlagfű ellen alapítvány. Dr. Bárok József allergológus szakorvost kértük meg, foglalja össze az idei év egészségügyi eseményeit. — A nyáron ismét megtar­tották az atomerőmű rendelőjé­ben az allergológiai szűrést. Hogyan összegezné a vizsgála­tok tapasztalatait az előző évek eredményeihez képest? — Az előző évekhez képest növe­kedett a betegek száma. Ez a beteg­létszámnövekedés nem annak kö­szönhető, hogy tíz évvel ezelőtt, ami­kor elkezdtük a vizsgálatokat, nem volt elég erőnk, vagy kapacitásunk, hogy megszámoljunk mindenkit, ha­nem a betegeknek a valós száma nö­vekedett meg az elmúlt években. Saj­nos ma már elmondhatjuk, hogy az itt élő emberek húsz százaléka szenved késő nyári szezonalitású szénanáthá­ban. Még elszomorítóbb, hogy a bete­gek további húsz százaléka már aszt­más. — Hány embert szűrtek meg ezalatt az időszak alatt? — Többszáz ember esett át aller­gológiai vizsgálaton. Szintén szomorú tapasztalat, egyre nő a családi halmo­zódások száma, vagyis egy-egy csa­ládból egyre többen allergiások. — Mennyire elfogadott be­tegség az egészségügy számára az allergia ? — Azt kell mondanom, hogy a be­tegeknek elég mostoha a sorsa. Az or­vosi vizsgálatok például nem történ­hetnek meg a szakma szabályai sze­rint, mert az egészségügynek erre nincs (sincs- a szerk.) készültsége. Ezért a nyári vizsgálataink elképesz­tően túlterheltek voltak. A betegeket egyébként szezonon kívül is kellene vizsgálni, amikor allergiás tüneteik nincsenek, mert az „emléknyom”, hogy allergiában szenvednek, akkor is érvényes. Ha rendelkezésre állnának azok az eszközök, amelyek ehhez szükségesek... A betegekben és az or­vosokban is elég nagy az elkesere­dettség és a türelmetlenség ezen okok miatt. Úgy gondolom, valakinek most már igazán oda kellene figyelni, hogy az allergiától szenvedők ellátása meg­felelő legyen. Hiába nem baktérium okozta fertőzésről van szó, a nagy számú előfordulás miatt járványsze­rűen tömeges az előfordulása a sze­zonban, és ez már közegészségügyi probléma. — Ez az ellentmondásos helyzet volt az egyik mozgatója annak, hogy megalakult Pakson az Együtt a parlagfű ellen ala­pítvány. Tehet-e lépéseket egy ilyen civil kezdeményezés a be­tegek érdekében? — Sajnos a problémát nem old­hatják meg az alapítványok sem. Ez egyfajta hiánypótlás, hiszen elégte­len az állami ellátás, amit mindenki­nek meg kellene kapnia, ezen pró­bálnak meg segíteni az alapítvá­nyok. — Ha betegségről beszé­lünk, akkor a lappangási idő is szóba kerül. Az allergia esetén mik a tapasztalatok? — Olyan személyeknél, akik ide­költöztek Paksra dolgozni és ma már betegek, általános megfigyelhető, hogy nyolc-tíz éve körül mozog a lappangási idő. Ez azt jelenti, hogy ennyi idő után lehet számítani arra, hogy a tünetek jelentkeznek. A csalá­don belül a gyerekeknél is várható a betegség jelentkezése. Ha csak az egyik szülő allergiás, akkor a gyere­kek 25 százalék valószínűséggel örök­­lik, viszont ha mindkét szülő ebben a betegségben szenved, akkor már öt­ven százalék az esélye a gyermekük­nek arra, hogy örökölje a hajlamot a megbetegedésre. Amikor már kiala­kul a betegség, akkor is három-négy év eltelik, mire kiderül, hogy nem egy szokványos megfázásról van szó, amit antibiotikummal kell kezelni... — A vizsgálatra visszatérve, milyen eredményt kaptak, me­lyek a legfőbb, panaszt okozó aller gének? — A vezető helyen a parlagfű áll, de nem egyedüli szereplőként. Ha va­laki egy dologra érzékeny, azt orvosi nyelven monoszenzitívnek mondjuk. A betegeink kilencven százaléka nem monoszenzitív, hanem több mindenre érzékeny. A második és harmadik leggyakoribb érzékenyítő faktor a fe­keteüröm, az őszi gyomok közül pe­dig a lándzsás útifű és a libatopfélék. A betegek egy része már a tavaszi fű- és fafélék virágporaira is allergiás. Az elmúlt évek tapasztalata, hogy aki el­kezdte a parlagfűvel, az folytatta a fe­keteürömmel, s a többivel. A betegség kiteljed, és elkezdődik a kora tavaszi, majd a késő júniusi allergia is és a vé­gének eljutnak oda, hogy tavasztól őszig mindenre érzékennyé válik a be­teg. S aki még a házi porra, poratkára is allergiás, az egész évben szenved. — A kisebb-nagyobb kelle­metlenségeken kívül milyen ve­szélyeket rejt magában, ha va­laki már évek óta allergiás? — Valóban nagyon oda kell fi­gyelni az allergiás betegekre, mert fennáll a veszélye a hörgőasztma kia­lakulásának. Ez is indokolná a bete­gek egész éves „monitorozását”, rendszeres találkozását a kezelőor­vossal. Hiszen itt is fennáll annak a veszélye, hogy csak a harmadik, ne­gyedik évben derül ki, hogy már kia­lakult asztmáról beszélhetünk, mert a beteg nem tulajdonít jelentőséget az éjszakai köhögéseknek. Ez a nehéz­légzés már a hörgők simaizomzatának hiperreaktivitását (túlérzékenységét) jelzi. A harmadik Szezonra szinte tör­vényszerű, hogy „befullad” a beteg. Ezt lehetne megelőzni, ha az orvos ál­landó kapcsolatban állna a betegek­kel. Légzésfunkicós vizsgálatokat kel­lene végezni, amivel a beszűkült lég­zésfunkció is kimutatható. Ha időben kezdik el kezelni a beteget, nem ala­kul ki az asztma. — Milyen terápiát lehet al­kalmazni az allergia ellen? — Létezik egy immun-terápia, amikor injekcióval vagy cseppek formájában emelkedő koncentrációjú dózisban azt az allergént kapja a be­teg, amire érzékeny.- Ezzel egy másik típusú védekezéshez szoktatják az al­lergiában szenvedők szervezetét. Ha belegondolunk, a virágpor olyan ár­talmatlan, hogy nem kéne ennyire vé­dekezni ellene, ha minden rendben lenne az immunrendszerünkkel. Az allergia megzavart harmónia környe­zetünkkel, melyre neurotikusán reagál szervezetünk. Ezzel az immun-terá­piával át lehet szoktatni az immun­­rendszert arra, hogy békésen véde­kezzen azok ellen a hatások ellen, amelyek az embereket érik. — A közelmúltban megnyílt a sóbarlang az alapítvány jó­voltából. Mennyiben tud segí­teni az allergiás betegeknek ál­lapotuk javulásában? — A szó szoros értelmében segít. Orvosi nyelven adjuvánsnak nevez­zük a hatását, amit mindenkinek ki kellene használni. A sóoldat eredmé­nyeként tiszta levegőt sikerült előállí­tani a „barlangban”. Ez a levegő nem tartalmazza a külső levegő virágpor koncentrációját, megszűrve lélegez­hetik be a betegek. A sóoldatnak van még egy áldásos hatása, az allergiá­soknál és asztmásoknál egyaránt lera­kodott váladékot fellazítja, (kiköhö­gés, orrfújás) ennek következtében javul a beteg állapota. — Az idei év különösen szép sikereket hozott az allergia el­leni küzdelemben. — Nagyon jó éve volt ez az idei az Együtt a parlagfű ellen alapítványnak. A tavalyi évben kezdte az alapítvány a munkát a propagálással, hogy egyál­talán megismerjék, megtanulják az emberek, mi is az allergia, mi okozza, hogyan lehet védekezni ellene. Állan­dóan „bombázni” kell a lakosságot a parlagfű megismertetésével is. Az egész folyamatot az óvodás és iskolás korú gyermekekkel kell elkezdeni, mert ha ők megismerik a probléma lényegét, sokkal többet fognak tenni ellene. Ebben az évben több akciót szervezett az alapítvány parlagfű gyűjtésre, ahol irdatlan mennyiségű növényt szedtek össze a gyerekek, felnőttek. (Ám még ez is csak töre­déke a környékünkön található állo­mánynak.) Lassan elmondhatjuk, hogy Paks város belterülete mente­sülni fog a parlagfűtől. Ami nagy baj, hogy állandó utánpótlás van a szántó­földekről. A sóbarlang átadása is nagy jelentőségű esemény volt ebben az évben, és már folyamatban van mel­lette a szauna kialakítása is. Megjelent az alapítvány a Nonprofit-Expo-n, ahol nagy sikert aratott eredményei­vel. A tervek között szerepel az, hogy jövőre a hasonlóan, de még egymástól elszigetelten működő alapítványok részére helyi fórumot teremtsünk, ahol beszámolhatnak a tapasztalatok­ról. Ezzel is arra kell törekedni, hogy mindenképpen országossá bővüljön ez a munka, mert elszigetelten nem lehet megoldat a problémákat. Czinege Mária A test játszott, a lélek zenélt Nem jött el Sasváriné Paulik Ilona atlantai paraolimpiai arany­érmes asztaliteniszező, se a kate­góriájában világranglista negye­dik helyezett Majsai Károly. Itt volt viszont az EB-ezüstérmes Erdős Lajos és a világ huszadik legjobbja, Szepesi Attila. Vagy említhetnénk a módfelett küzdő, torontói paraolimpiai aranyérmes Tauber Zoltánt... De ne menjünk el a bajnokokkal teli újvidéki és a mindig szerény, hűséges lelkü­letű lugosi csapat mellet sem. Tolna megyét az idén a szek­szárdi NYITNI-KÉK csapat képviselte. — Nos, ők tehát ismét tiszte­letüket tették, s ilyetén tizenhat csapat nyolcvan versenyzőjének részvételével zajlott le nemrég a mozgássérültek nemzetközi sporttalálkozója, a III. Duna­­kupa. Az eseményt, a hagyomá­nyoknak megfelelően az ESZI Sportcsarnokban rendezték meg, lövészet- és asztalitenisz sport­ágban... Természetesen vannak, akik fenntartással fogadják a mozgás­­sérültek sportteljesítményeit. De ha kicsit is mélyebb érzéssel kö­zelítenék meg a csonkolt karú úszó, a tolószékes teniszező, a láb nélkül röplandázó, esetenként egészséges embert túlszárnyaló törekvését, talán nagyobb elisme­réssel méltatnák e teljesítménye­ket. Itt e versenyen láthattuk az egy lábán egyensúlyozó, vagy a mindkét karjára csonkolt asztali­teniszezőt, addig el nem képzelt ügyességgel, hihetetlen reflexszel játszani. Nem felejtjük el azt a paralízises lábú versenyzőt sem, aki mérkőzését a döntő játszmá­ban 15:20 állásról csúszó, von­szoló mozdulatokkal nyerte meg. Ezeknek az embereknek mér­hetetlen öröm volt egy-egy pont, netán a végső győzelem. A testük játszott, lelkűk zenélt, s tették ezt minden bajt feledve. Kísérje szellem és szeretet A versenyzők között üdvözölhet­tük a lugosi Vasile Stoicat is, aki­nek sportteljesítményére felfigyelt már a fél világ. Vasile ezerkilenc­­százhetvenben egészséges cse­csemőként látta meg a napvilágot egy Kolozsvár melletti faluban. Sorsának kegyetlen fordulata, hogy nem sokkal később, gyerek­­betegség következtében deréktól FOTÓ: BÉRI Tó a kertben Avagy élő biológiakönyv Kevesen mondhatják el magukról, hogy kertjükben tavacska díszeleg. Mégpedig olyan, amit saját .maguk terveztek meg, alakítottak ki és gondoznak a benne élő növény- és állatvilággal együtt. Varga Jó­­zsefné, Éviké az MTVO emelőgép­felügyeleti csoportvezetője ilyet mondhat magáénak. — Hogyan született meg a tó ötlete? — A férjem munkakapcsolatai révén gyakran járt Németországban olyan területen, ahol sok termé­szetkedvelő ember élt, és ott szinte minden háznál volt egy kis ta­vacska. Neki ez nagyon megtetszett és elhatározta, hogy mi is fogunk itthon egyet készíteni. — Szerencsére volt hozzá megfelelő szabad területetek. — Igen, 2600 négyzetméteres telken lakunk. Úgy gondoltuk, hogy ez a nagy terület nemcsak zöldség, gyümölcs termesztésére való, hanem a mi pihenésünket is szolgálhatja. A tervezést megelőző időben német ismerőseinktől kér­tünk tanácsot, akik bőséges szak­­irodalommal láttak el bennünket. A könyvek tanulmányozása során nemcsak a tóépítés tudnivalóit is­mertük meg, hanem a német nyelvi tudásunkat is fejlesztettük. Kezdet­től fogva családi összefogással dol­goztunk, ami különösen nagy él­ményt jelentett mindannyiunk szá­mára. Ä kiásott mederbe Németor­szágból hozattunk - kimondottan erre a célra készült - tavi fóliát. Ná­lunk sajnos nem lehet ehhez hozzá­jutni, mert csak kész formákat állí­tanak elő, mi pedig a hely adottsága szerint akartuk kialakítani. — Milyen formájú lett a ta­vacska és mekkora a nagy­sága ? — 6x4 méteres, amorf, nem szabályos alakú. 4 köbméter víz van benne, amit állandóan pó­tolni kell. Ha szerencsénk van, akkor esővízzel, de legtöbbször csapvízzel végezzük az utántöl­tést. A fertőtlenítő és egyéb anyagok miatt a csapvízre vi­gyázni kell, ezért azt olyan zsá­kon engedjük át, amiben aktív szén van. A víz forgatásához vettünk egy kerti szökőkutat, ami nemcsak hasznos, de egy­ben szép és hangulatos is. Télen is gondoskodni kell a víz után­pótlásáról. Az elmúlt hideg té­len, amikor befagyott a víz, há­rom helyen vágtunk léket, hogy a halak oxigénhez jussanak. — Mennyi idő alatt készült el a tó, hogyan gondozzátok? — Ez folyamatosan készül, még most is építjük. Két és fél évvel ez­előtt áprilisban kezdtük, és május­ban, a lányom ballagásán már szép környezet, kellemes vízfelület volt. A könyvekből megtanultuk, hogy lépcsőzetesnek kell lenni a tó med­rének a növények különböző víz-, fény- és táplálékigénye szerint. A növényeket, köveket, szikladara­bokat nagy családi kirándulások al­kalmával gyűjtöttük be, aminek egy részéből a tó végére sziklakertet építettünk. A nád, sás, vízi nárcisz és a kertészetből származó lila színű tavi rózsa mind-mind megte­lepedett. Örülünk a sok szép nö­vénynek, de figyelni kell, hogy bi­zonyos növények ne szaporodjanak el, ügyelni kell az algásodásra. Ha­lakat is raktunk a tóba, törpehar­csákat, kárászokat. A fiam hozott egy teknősbékát, az is szépen megél benne. Ahhoz, hogy a tóban a biológiai egyensúly beálljon, hosszú időre van szükség. Nálunk tele van élőlénnyel, nagyon jó a biológiai élővilága, ezért különösen nagy figyelmet fordítunk annak megőrzésére. Szeretnénk a továb­biakban is bővíteni a növényvilá­got, és terveink között szerepel a tó esti megvilágítása partmenti lám­pákkal, vízalatti fényekkel. — A gyermekeid is szívesen munkálkodnak a tó körül? — Nagy örömmel foglalkoznak vele ők is. Ez nagyon jó családi programnak bizonyult. Közösen tervezgettük, építettük, mindegyi­künk kivette részét a munkából, mindenki tett hozzá valamit, amitől kedvessé vált neki a tavacska és ér­tékessé, emlékezetessé a családi összefogás. A tó, mint egy élő bio­lógiakönyv, a gyermekek számára különösen hasznos, tanulságos. Ta­vasszal, amikor elkezdtek kuruty­­tyolni a békák, a gyerekek már les­ték, hogy mikor rakják le füzérek­ben a petéket. Láttuk az ebihalak fejlődését, azt, hogy hogyan lesz­nek azokból kisbékák. Nagy él­mény volt, amikor a kislányom fel­fedezte a 70-es csoportokban úsz­káló törpeharcsákat a vízben. Ter­mészetesen előkerült a Kis növény- és állathatározó. Analizálták a ro­varokat, érdeklődésüket mikrosz­kópos vizsgálgatásokkal is bővítet­ték. Kislányom kedvenc tantárgya a biológia és a földrajz, ezen a téren szeretne továbbtanulni, így neki kü­lönösen előnyére válik, hogy kéz­nél van egy élő biológiakönyv és valós élményeket gyűjthet. — Eddig a tó megépítéséről, gondozásáról beszéltünk, de hogyan szolgálja a pihenést, a kötetlen kikapcsolódást? Vasile Stoica lefelé lebénult. Négy testvére van, ők egészségesek. A korán tolóko­csiba kényszerült Vasile Kolozs­váron kezdte el tanulmányait. Az általános iskola után Temesvárra, majd 1990-ben a családdal Lú­gosra költözött. Mozgásában kor­látozott, akaratában annál határta­lanabb ifjúként igyekezett nap mint nap bizonyítani önmagának, s a világnak. Lúgoson a MAH­LER Képzőművészeti Főiskolán festészetet tanult, míg szabadide­jében rendszeresen sportolt. Még ha a művészetben nem is, a sport­ban viszont sikerült elérnie világ­raszóló eredményeket. Párizs, Metz, Nancy, Lille, Nantes - toló­kocsis maratoni távon nemzetközi sikereinek színhelyei. No persze, ő nem válogat; teniszezik, gerelyt vet, súlyt dob és emel, de íjlövé­szettel, asztalitenisszel, s kosár­labdával is foglalkozik. Állhatatosságát jellemzi, hogy a festményeinek Bordeaux-i kiállí­tás megnyitójára tolókocsival tette meg a négyezer-háromszáz kilo­méter utat. A nagy elhatározás el­lenben még csak ezután született meg... 1996. augusztus 15-e, At­lanta. Mozgássérültek olimpiájá­nak megnyitó ünnepsége. Vasile Stoica elhatározta, tolókocsival járja meg a húszezer kilométer távú utat, beteljesedésként, hogy részt vegyen a paraolimpia mara­toni versenyen. Tavaly május kö­zepén rajtolt Bukaresttől, majd nyolcezer kilométer megtétele után eljutott Spanyolországig. Ek­kor sajnos elfogyott a szponzori díj, ezért vállalkozását kénytelen volt feladni. Tetteit megismerve joggal merül föl a kérdés, honnan ez az elszánt­ság, a bátorság? — Szeretném bi­zonyságát adni, hogy nem keser­gem az állapotom felett - mondja Vasile. Képes vagyok arra, amire teljes értékű ember talán nem is vál­lalkozna. Mert Jézus mondja: és amit könyörgéstekben kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisz­tek. Ez az ige itt van szívemben, mint ahogy minden utamon elkísér lugosi házunk szelleme. (A soron következő Duna-kupán kiállítást tervezünk Vasile Stoica festményeiből.) G. Szabó Pál — Nekem kedves évszakom az ősz és ilyenkor nagyon hangulatos, megnyugtató, kellemes élményt, szép látványt nyújt a tó, a környezetében lévő fák színes lombozatával. Van egy régies stílusú kovácsoltvas pa­dunk a tóparton, arra nagyon szere­tünk kiülni. Ott szívesen olvasgatunk, gyönyörködünk a szökőkútban, a tó élővilágában. A víz odavonzza a ma­darakat, igen különlegeseket is meg­figyelhettünk már egészen közelről, itt szoktak inni, egyszer a gólya is majdnem leszállt. Az időjárást is meg­tanultam leolvasni a tó tükréről. Bár­milyen felhős az ég, ha tiszta a víz, akkor szép idő marad, de ha a tó zava­ros, akkor hiába süt hét ágra a nap, biztos, hogy esni fog. Úgynevezett nyeles telken lakunk, 50 m-re az ut­cafronttól. A környékbeli kisgyerekek bekéretőztek már, hogy megnézhes­sék a tavat, aranyhalat akartak bele hozni. Többen mondták, kár hogy nem az utcafrontra néz a ház meg a tó, mert akkor mások is csodálhatnák, él­vezhetnék a szépségét. — Az olvasók nevében is kö­szönöm, hogy mesélték nekünk róla. Lovászi Zoltánné Kúra a sóbarlangban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents