Atomerőmű, 1996 (19. évfolyam, 6-11. szám)
1996-11-01 / 11. szám
1996. november Atomerőmű 7. oldal Az olimpikonok is kesztyűt húztak Évek óta hozzátartoznak már az őszi paksi sportélethez a különböző sportágakban megrendezett Atom-kupák, amelyek közül mindig is jelentős szerepet vállaltak az ökölvívók. Nemrégiben még főként Erős, Kalocsai, Bognár, Petrovics, vagy korábban Ledneczky révén teltházat vonzottak ezek a viadalok, a házigazda Paksi SE pedig „zsinórban” négyszer is nyerte a csapatversenyt. Nos, a nemzetközi ökölvívó Atom-kupa az idén sem maradt el, bár a házigazdák szemszögéből nézve lényegesen szerényebb elvárásokkal indult. A háromnapos versenyen ugyanis csupán három paksi bunyós lépett szorítóba, közülük viszont egy, a 67 kg-os Tamás Péter kellemes meglepetést szerezve egészen a döntőig menetelt, sőt nemcsak hogy megnyerte súlycsoportja küzdelmeit, de az Atom-kupa legjobb magyar versenyzőjének is megválasztották. A paksiakon kívül kesztyűt húzott az Atom-kupán az olimpiai- és világbajnok Kovács István kivételével a magyar élmezőny is. A közönség így láthatta az Atlantában remekül helytállt, legjobb nyolc közé jutott győri Nagy Jánost, a szintén olimpikon Lakatost, Nagy Józsefet, a korábbi olimpiai bronzérmes Bérest, és a feltörekvő fiatal válogatott jelölteket is. A további magyar öklözök mellett a nemzetközi jelleget a szlovák válogatott tagjai, valamint négy ország hét egyesületének versenyzői adták. Öt súlycsoportban tíz fölötti volt a nevezések száma, ezért a rendezők A- és B- csoportba osztották a versenyzőket. Külön érdekességet is tartogatott az 1996. évi Atom-kupa. Magyarországon ugyanis ezúttal mutatkozott be először az új szabály, amelyet jövőre már a nemzetközi versenyeken kötelezően alkalmaznak, vagyis a mérkőzések 5x2 percig tartottak, köztük egy-egy perces szünetekkel. — Tapasztalataim kedvezőek, úgy láttam, hogy nagyon színvonalas, jó verseny volt az idei Atom-kupa. A közelgő országos bajnokság előtt értékes tapasztalatokat szereztünk az új, ötször kétperces lebonyolítást illetően is, amelyet szokniuk kell a versenyzőknek és rendezőknek egyaránt. - mondta a viadalt megtekintő Szántó György ökölvívó szövetségi kapitány. Az 1996. évi nemzetközi ökölvívó Atom-kupa győztese: 51 kg: Lakatos Pál (Vasas), 54 kg: Farkas György (Tájfun), 57 kg/A: Nagy János (Ring BC), 57 kg/B: Biziulaitis (Kaunas), 60 kg/A: Komjáthy László (DVSC), 60 kg/B: Varga Miklós (TBSC), 63,5 kg/A: Munkácsi Lajos (Kispesti Rózsák), 63,5 kg/B: Robertas Nomeika (Kaunas), 67 kg/A: Velihat Gerejhanov (Vranov), 67 kg/B: Tamás Péter (Paksi SE), 71 kg: Buzgó.Sándor (DVSC), 75 kg: Lestár István (UTE), 81 kg/A: Chlebik Zsolt (UTE), 81 kg/B: Énekes István (UTE), 91 kg: Kiss Zoltán (KARÁTOS). A csapatverseny végeredménye: 1. UTE, 2. Kaunas, 3. Vasas. A legjobb külföldi ökölvívónak Gerejhanovot, a legjobb magyarnak Tamás Pétert választották. A legsikeresebb edző SvaSznek Jenő (UTE) lett. Medgyesy Lányok, ez remek! nem szegte kedvét, előbb egy francia, majd egy cseh versenyző legyőzésével megszerezte az áhított érmet. A sikeres vb után másfél héttel rendezték a felnőtt cselgáncs országos bajnokságot, amelyen Till Barbara nem állt rajthoz, így azt hihetnénk, paksi siker nélkül zajlottak a hölgyek 52 kg-os súlycsoportjának küzdelmei. Hát nem. Ott volt a mezőnyben ugyanis Till Regina, Barbara 17 éves húga, aki méltóképpen folytatta az OB-n a családi hagyományokat. És ha már pótolnia kellett nővérét, természetesen nem adhatta alább ő sem egy bajnoki bronzéremnél. Tizenhét évesen, a felnőttek között, nem rossz névjegy! Medgyesy Előző számunkban beszámoltunk már Till Barbara hazai diadaláról, négy ipponnal kivívott győzelméről a XI. Nemzetközi Judo Atom Kupáról. írásunkban Barbara a szép siker után elmondta, hogy a közelgő junior világbajnokságon szeretne becsületesen helytállni és vágya egy érem megszerzése. Nos, Barbara nem a levegőbe beszélt, ezt már tudjuk. Időközben ugyanis lezajlott Portugáliában az idei junior cselgáncs világbajnokság és Till Barbara az 52 kilogrammos hölgyek versenyében dobogóra állhatott, bronzérmet szerzett. Az Atomerőmű SE válogatottja ezzel a harmadik helyezéssel a magyar csapat legeredményesebb versenyzőjeként térhetett haza Portugáliából. Különösen annak fényében nagyszerű ez a siker, hogy Hangyási László tanítványa hosszú hónapokig sérüléssel kínlódott, csupán idén májusban tért vissza igazán a tatamira. A nemzetközi felkészülési versenyek már sejttették, Barbara nagyszerűen „összekapta” magát, nyerni tudott a lengyel és az osztrák junior bajnokságon is. (Meg persze Pakson, az Atom Kupán.) Az idén utolsó éves junior Till Barbara Portóban elsőként egy portugál hölgyet győzött le, majd egy kínai versenyző sem tudott ellenállni támadásainak. Sikerült viszont mindez az orosz Ozalejevának, aki - igaz, vitatható körülmények között - legyőzte, és a vigaszágra „taszította” Barbarát. Az ASE kitűnőségének azonban ez Regina (balról) és Barbara - két klasszis egy családban Kispályás győzelem Az ajkai területi elődöntő után, ahonnan elsőként jutott be a PA Rt. csapata a pécsi villamos-iparági kispályás labdarúgás döntőbe, újabb szép siker született. Elsőként az OVIT, DÉDÁSZ, valamint a Mátrai Hőerőmű csapataival kellett megküzdeni a paksi fiúknak. Nehéz kezdés után (az OVIT-tal 1:1) a Mátrai Hőerőmű csapatát már 3:0-ra verték, majd a DÉDÁSZ felett arattak elsöprő 8:0-ás győzelmet. így bekerültek a másnapi négyes döntőbe, ahol elsőként a Pécsi Hőerőművel kellett megküzdeni a döntőbe jutásért. Innen már semmi nem jelentett különösebb akadályt, 4:2-re verték a pécsieket, így simán jutottak be a döntőbe, ahol a tavalyi győztes OVIT csapatát 3:2-re legyőzték, megszerezve ezzel a bravúros teljesítménnyel a kupát, amely hat év után került újra a paksi atomerőmű csapatához. A torna legjobb kapusa is paksi játékos lett, Tóth Miklós nyerte el a megtisztelő címet. A csapat tagjai: Németh József, Tóth Miklós, Klopcsik István, Szabadi Vilmos, Kugli József, Izsák Lajos, Simon Zoltán, Taba István, Pécz János, Mikolics Tibor, Torma Attila, és a csapatkapitány Patkós István. Gratulálunk! Az iparág legjobbjai, akik hat év után Paksra hozták a kupát Bakancsot nyertek óbányán rendezték meg a 12. Bakancsos Kupa Túraversenyt szeptember 21-én. A természetfelelős rosszkedvűen várta a versenyzőket, de nem tudta elvenni kedvüket. Huszonkilenc csapat indult ötpercenként a két különböző nehézségű pályának. Aki esetleg nem ismémé a túraversenyt, annak álljon itt a lényeg: 12-20 ellenőrző pontot kell megkeresni meghatározott idő alatt. A sietést és a késést is büntetik. A pontok közül egyet vagy többet a csapatnak kell a térképen szerkesztéssel meghatározni megadott adatok alapján. Nagyon kell figyelni és pontosan menni, mert elhelyeznek hamis pontokat is. Egy ilyen hamis pont „megfogása” 50-100 hibapont lehet. (Összehasonlításképp: ezeket a versenyeket 8-15 hibaponttal szokták megnyerni.) A pálya hosszúsága 11-15 kilométer, plusz a szintkülönbség. Paksról négy csapat indult az óbányai versenyen, ketten az ASE színeiben, ketten pedig az ESZI képviseletében, nagy sikerrel! Az ESZI Il-es csapata a középiskolás „A” kategóriában első lett, az ESZI I-es csapata pedig a „B” kategóriában a második helyet szerezte meg. A felnőttek versenyét - hogy teljes legyen a diadal - az ASE I-es csapat nyerte meg. Az ASE Il-es csapat is hibátlanul teljesítette a pályát, de időtúllépés miatt helyezetten maradt. Nagy István Érmek Siófokról Évről évre növekszik az iparági sportversenyek népszerűsége. Ezt látszik bizonyítani az a tény is, hogy az idén Siófokon rendezett villamosenergia-iparági asztalitenisz versenyre az ország minden tájáról, 17 iparági vállalattól mintegy 130 versenyző gyűlt össze. A rendezők - a Pécsi Erőmű Rt. és a Dunántúli Áramszolgáltató Rt. — a jó ellátás mellett kitűnő versenyzési lehetőségeket biztosítottak a versenyzőknek. Az utóbbi évekhez képest mind játékerőben, mind létszámban jelentősen gyarapodott a mezőny, éppen ezért dicséretes, hogy a paksi versenyzők megőrizték előkelő helyüket a legjobbak között. Hölgyversenyzőink 1 első (Balics Viktória), 2 második (a Balics V. — Riszter M. páros mellett Kissnével kiegészülve a női csapat) és 2 harmadik, a férfiak pedig 1 harmadik helyezést gyűjtöttek be Siófokon. Mindezek mellett aranyérmet szerzett még a Balics V. — Rotterbacher B. vegyes páros is, így a PA Rt. csapata 26 pontot elérve — a kitűnő erőkből álló Tiszai Erőmű együttese mögött — az előkelő második helyen végzett. Elmondhatjuk, hogy az idei iparági verseny ezúttal is jól szolgálta a sportbarátság ügyét, jó volt találkozni az ismerős arcokkal, új barátságokat kötni a Siófokon eltöltött kellemes két napon. Novák Lajos A paksi asztaliteniszezők, akik továbbra is biztos éremszerzők Ez történt... Kosárlabda: Okt.6. Tegáz-Debrecen - ASE 79-62 (40- 33), Ld: Gulyás 25, Buzelis 13/6. Okt. 12. ASE - ZTE 82-80 (34- 36), Ld.: Gulyás 24, Buzelis 23/9, Visckas 23. Okt. 19. ASE - Falco- Lépték KC 105-75 (54-39), Ld.: Gulyás 31, Visockas 30, Muntean 22/3, Buzelis 18/6. Nov. 2. Sopron -ASE71-83 (44-39), Ld.: Gulyás 26, Visockas 24, Buzelis 16. Labdarúgás: Magyar Kupa: Okt. 2. Diósgyőri Fc - ASE 1-0 (0-0). Okt. 6. ASE - Gázszer FC 1-1 (0-1). Gól: Búzás, Bátaszék - PSE 3-2 (3-1). Gól: Kulcsár 2. Okt. 13. Jutás Veszprém - ASE 1- 3 (0-2). Gól: Fejes 2, Vayer, PSE - Komló 1-3 (1-1). Gól: Benedeczky. Okt. 20. ASE - DDGÁZ 0-1 (0-1). Pécsi Postás - PSE 3-2 (2-1). Gól: Takács, Radics. Okt. 23. Magyar Kupa: ASE - Diósgyőri FC 3-0 (1-0) - továbbjutott a 16 közé az ASE 3-1-es összesítéssel. Okt. 27. Dunaferr- ASE 1- 1 (1-0). Gól: Répási, PSE - Beremend 1-0 (1-0). Gól: Kulcsár. Sakk: Befejeződött a paksi Atom-kupa nemzetközi nagymesterverseny, amelyen 8,5-8,5 ponttal holtversenyben végzett az élen a jugoszláv Petrovics és Horváth József, akik veretlenül játszották végig a tornát. Az utolsó fordulóban az ASE fiatal sakkozója, Ács Péter legyőzte Horváth Csaba nemzetközi nagymestert, így megszerzett 6.5 pontjával az 5-7 helyen végzett, és mindössze fél ponttal maradt el a nemzetközi mesteri normától. NB I/B csapatbajnokság: Atomerőmű SE - Komtávhő Tatabánya 7,5:4,5 Ács, Berkes, Mészáros, Gosztola és Berta szerzett teljes pontot, Molnár, Tancsa és Kalmár remizett. MAFC - ASE 5:7. Győzelmet szerzett: Tóth A., Vámos, Radnóti, Tancsa, Vidéki, Mészáros, döntetlent ért el. Gosztola, dr. Hazai. Bravó Péter! A spanyolországi Menorca szigeten befejeződött az ifjúsági sakkvilágbajnokság, amelyen 80 ország 720 versenyzője vett részt. Az Atomerőmű SÉ ifjú csillaga az utolsó fordulóban döntetlent ért el, így a 16 éves fiúk csoportjában a megszerzett 8 pontjával, mindössze fél ponttal lemaradva a győztestől, világbajnoki bronzérmet szerzett. AISN '96 Szeptember 27-18. között Fadd-Domboriban az Atomerőmű SE Tömegsport Bizottság, a paksi ATISZ és a Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség (SZISZ) rendezésében tartották meg az AISN '96 sporthétvégét. A Tolna Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány Ifjúsági Táborában találkozott a résztvevő hat 16-25 év közötti fiatalokból álló csapat. Több sportágban mérték össze felkészültségüket. A három fős asztalitenisz csapatok mérkőzéseinek zavartalan rendezésében Novák Lajos és Riszter Margit segédkezett, a sakkozók Gosztola István közreműködésével csatáztak, míg a kispályás labdarúgók Volf Ernő és Néber Tibor játékvezetésével mérkőztek. A sor-váltó ügyességi versenyekben 12 fős csapatok vettek részt, majd a sporthétvégén a végeredményt is döntően befolyásoló szellemi vetélkedő zárta. A paksi ATISZ csapata a nemes versengésben a harmadik helyen végzett, kiemelkedőt nyújtva asztaliteniszben és a szellemi vetélkedőben. Sipos László