Atomerőmű, 1996 (19. évfolyam, 6-11. szám)
1996-07-01 / 7-8. szám
8. oldal Atomerőmű 1996. augusztus Blues-rock & gasztronómia FOTÓ: BÉRI Az idén negyedik alkalommal megrendezett Blues-Rock és Gasztronómiai fesztiválon Tóthné Németh Irén a TLK csapatából a majálisi főzőverseny után ezen a rendezvényen is sikeresen „kápráztatta el” a zsűri ízlelőbimbóit. A füstölt csülkös babgulyással a megtisztelő második helyezést érte el a „szabad tűzön szabad ég alatt” kategóriában. Ez azért is tiszteletreméltó eredmény, mert a mezőnyben hemzsegtek a profik, megjelentek a mesterszakácsok is, őket legyőzni nem kis teljesítmény volt. Ezek szerint sikeres volt a transzparens felirata is, amelyet a bogrács mellett állítottak fel a TLK-sok: Paksi gázprogram - Az áramnak nincs szaga. Az óriási mennyiségű elkészült ételre volt bőven jelentkező, a Danubius Rádió esőben megedződött focicsapata is ebből a bográcsból lakott jól. Javulóban a tűzoltók edzettségi állapota Idén harmadik alkalommal vettek részt a PA Rt. üzemi tűzoltóságának munkatársai alkalmassági vizsgálaton. A Budapestről érkezett orvosok a Sportkórház munkatársai, dr. Malomsoki Jenő biokémikus és dr. Téglásy György belgyógyász sportszakorvos végezték el a teljesítményélettani vizsgálatokat, mellyel a tűzoltók edzettségi és terhelhetőségi szintje mutatható ki. Három nehézségi fokozatú: könnyű-, sprint- és védőmaszkos felszerelésben végzett futást kellett teljesíteni a megadott távokon. A köztes szünetekben pulzust, vérnyomást és a vér tej sav szintjét mérték az orvosok. Az eltelt idő, a felhasznált oxigénmennyiség és a fenti vizsgálatok összegzésével az edzettségi és terhelhetőségi szintet mutatják meg az eredmények. A vizsgálatot végző orvosok szerint a ta■ valy tavasszal és ősszel megtartott szintfelmérés után megfogadták a tanácsokat a tűzoltók, rendszeres testedzéssel „karbantartják” magukat, és ez a javuló teljesítmény már idén meglátszik. Az atomerőmű tűzoltóinak vizsgálatához tartozó érdekesség, hogy az atlantai olimpiára utazó magyar válogatott jónéhány tagjának edzettségi szintfelmérését is dr. Malomsoki Jenő és dr. Téglásy György végezte el. A paksi csapat tagjai VTllamosipari sporttalálkozó A legnagyobb tömeget vonzó, a legrégebbi hagyományokkal bíró villamosipari sporttalálkozót az idén az ÉDÁSZ rendezte. Zalaegerszeg látta vendégül a természetjárókat. Korábban úgy volt, hogy pénteken mentünk, versenyeztünk, hazajöttünk. A vendéglátó városból, a környékből alig láttunk valamit. Az idén szakítottunk a megszokással, már csütörtökön elmentünk. Jól tettük. A többi résztvevő is így gondolta. Este a szálláson régi ismerősök örvendeztek egymásnak. Az egész kollégium egy éjfélbe nyúló traccsparti volt. Ismét feléledt az alapgondolat: a Találkozó! Talán visszatérünk ehhez. Soha nem volt nagyobb szükség az ilyen baráti együttlétekre, mint most, zavaros, rohanó világunkban. Ismerkedtünk a várossal. Körbepillantottunk a TV toronyból. Rengeteg erdő között, dombokon fekszik a város. Szép. Nemcsak fentről. lent nagy parkok, gyönyörű fasorok, tisztaság. Szépen kialakított és gazdag a tájmúzeum. Egész nap lehetne ott bóklászni. Mellette az Olajipari Múzeum. Többek között a zsanai gázkitörés emlékeivel. Láthatjuk a természet erejének nyomait. Ilyenkor megrendül az ember, átértékelődnek bizonyos fogalmak. Péntek délután a csácsi arborétumban gyülekeztünk a tájfutó versenyre. Szép, napos idő, buja erdő évszázados fákkal. És a zalai dombok. Hát igen. A Mátrához, Bükkhöz képest csak dombok. De mikor kilenc kilométeres pályán van belőlük hat-hét, akkor megfordul a sportoló fejében, inkább egy hegyet, ha lehet. Jól kitalált, ravasz futópálya volt. Nagyon kellett figyelni, nem lehetett ész nélkül rohanni. Este a sportcsarnokban megnyitó. Szokásos tiszteletkörök, majd egy kis unalmas részt leszámítva, látványos műsor a zalaegerszegi színház művészeinek előadásában. Zárásként a csarnok előtt pazar tűzijáték. Utána sipirc aludni. Másnap koránkelés. A nulla idő reggel hat óra. Az első csapatok már ötkor mennek a terepre. Később kiderült, ők voltak a szerencsések. A később indulók már szinte kibírhatatlan hőségben vágtak neki a pályának, ami megint jól tervezett, gondolkodást, odafigyelést kívánó volt. A nagy versenylázban azért a táj szépségeire is jutott idő. Hajlamosak vagyunk nagy hegyekben, tengerpartokban gondolkodni, azokon ájuldozni és nem is gondoljuk, mennyi szépség rejtőzik a dombos vidékeken. Az évszázados, sokszor éjsötét erdőket szurdokok, patakok, idilli tisztások színesítik. Tisztavizű források hívogatnak. Az egyik domb tetején, egy tisztásra kibukkanva Egerszeg látképe tárult elénk. Egészen más arcát mutatta mint a TV-toronyból az előző nap. Akik végeztek a versennyel, mehettek ebédelni. Az étel finom, és nemcsak azért, mert megéheztünk a terepen. Repeta is volt. Vacsora után ismét a sportcsarnok. Műsor. A hangosítás csapnivaló. Torz, alig érteni. Maksa Zoltán próbálja nevetésre ingerelni a nagyérdeműt. Egy kissé lejárt lemezt tett föl. A hakniszöveg jó részét már két éve a tatai VOTT-on is elsütötte. Bár vannak újszülöttek is, akiknek még újak a viccek. Kibírjuk valahogy. Utána viszont remek zenekar, saját hangosítással. Amit csinálnak, az nagyszerű. Zenéjük minőségi, és — ha hiszik, ha nem - szünet nélkül nyomják hajnali háromig. Két lány, két fiú. Megérték a pénzüket. Nagy buli volt. Vasárnap délelőtt eredményhirdetés. A díjátadásoknál nagy ovációk. Lassan kiürül az asztal, elfogynak a díjak. Meleg hangú záróbeszéd. A csarnok előtt hosszas búcsúzkodás egymástól és a rendezőktől. A rendezőktől, akiknek szívélyessége nem ismert határt. Akik szinte észrevétlenek voltak, mégis gördült minden. Remekül csinálták. Ez történt a 46. VOTT-on, Zalaegerszegen. És még annyi, hogy az abszolút pontversenyben az Atomerőmű Rt. két aranyérmével és több más helyezésével a tizenegy társaság között a negyedik helyet szerezte meg. Nagy István Nevessünk! Magyar csiga Lassan ezer éve annyi energiát pazarolunk az európai csatlakozásra, hogy ennyi erővel már mi lehetnénk az Antarktisz közepe. • Köszöntő Névnapjukon szeretettel köszöntjük az Istvánokat, Újkenyereket és Alkotmányokat! Találós kérdés Hogy hívják a radioaktív nyulat? Paksi füles... Ki a virágot szereti ... FOTÓ: FARKAS Mai rohanó világunkban szinte újjászületünk, amikor kiszabadulunk a panelházak rengetegéből, és erdőt-mezőt járva a friss levegőn csodáljuk a természet kincseit. Emberi fantázia sem tud olyan tökéletesen szép formákat alkotni, amelyekkel egy-egy túrán találkozhatunk. A virágba borult természet pedig minden érző lelket rabul ejt, hisz az újjászületés varázsa elől senki sem futhat el. Manapság egyre többet panaszkodunk, hogy nincs időnk a kikapcsolódásra, a napi felüdülést hozó sétára. Vannak azonban olyan - jó értelemben vett - megszállottjai a természetnek, akik felismerték, hogy kincseinek feltérképezése, fényképeken történő összegyűjtése által gazdagodnak, s ezt a lelki örömöt meg is akatják osztani azokkal, akiknek - talán idő híján - nem nyílik lehetősége a természet csodáinak megtekintésére. Most egy olyan fiatalembert mutatunk be, aki autodidakta módon szerezte botanikai és fotós ismereteit és most egyszerre két kiadványon is dolgozik. Ismerkedjenek meg Farkas Sándorral. — Mióta él benned a természetszeretet? Mikor kezdtél el növényekkel foglalkozni ? — Születésem óta bennem van a természet iránti szeretet, ami először a „madarászaiban” bontakozott ki. Már kisiskolás koromban rendszeresen foglalkoztam szülőhelyem környékén madármegfigyeléssel. Felső tagozatos voltam, amikor a nyarak egy részét a Velencei-tónál működő Madárvártán töltöttem. Nem sokkal megalakulása után tagja lettem a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek, amely hazánkban a természetvédelem legerősebb, nemzetközi szinten is jegyzett és elismert társadalmi szervezete. A vizsga letétele után madárgyűrűzéssel is sokáig foglalkoztam, jöttek az egész nyarakat betöltő helyi és országos madárgyűrűző táborok. Botanikával kb. 10 éve foglalkozom. Annak, hogy miért „váltottam”, miért szerettem meg a növényeket, több oka van. Aki a természet bármely ágával behatóbban foglalkozik, előbb-utóbb belátja, felfedezi, hogy itt minden egymásra épül, egymástól függ, tehát bizonyos ismeretre, eligazodásra minden részterületen szükség van. Eleinte a fák, bokrok és egyéb növények engem is csak mint a madarak lehetséges élő— és fészkelő helyei érdekeltek, ugyanakkor láttam egyes társaim más irányú tudását is, és bevallom, egy idő után már zavart, hogy „csak” a madarakhoz értek. Ezzel együtt éreztem, hogy még van bennem szabad kapacitás. Abban az időben kezdtem el fényképezni; és virágot fotózni bizonyos szempontból talán könnyebb, mint pl. madarat, de igazán jó, profi felvételeket készíteni - aki eljut idáig, igazolni fog - nem is olyan egyszerű. A fényképezés, véleményem szerint, az emberi gyűjtőszenvedély egyfajta megnyilvánulása is lehet, és így a növényt nem kell letépni, begyűjteni, mint herbárium készítésekor. Védett fajok esetében ez egyébként is tilos, sőt természetvédelmi területeken semmilyen élőlény nem gyűjthető, nem károsítható. Több ezer diafelvételem van már, melyek rendben illetve rendszerben tartása nem kis feladat. — Mikor döntöttél úgy, hogy ezt a gyűjteményedet és a tudásodat megosztod másokkal is? — Az első könyvem szerény anyagi lehetőségek függvényében, a legegyszerűbb kivitelben, fekete-fehér fotókkal és rajzokkal illusztrálva készült. Ezt a kezdeményezést a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Központ karolta föl, az ő pártfogásukban jelenhetett meg „Tolna megye védett növényei” címmel, 1990-ben. E könyv megjelenésének táján, ezzel összefüggésben merült föl a gondolat, illetve jelentkezett az egyre határozottabb igény: jó lenne ezt a témát az egész országra kiterjesztve megírni, megcsinálni. A Környezetvédelmi Minisztériumban az előzetes egyeztető megbeszélésen megkértek, vállaljam el e munka koordinálást és - a fotózás és egyes részek megírása mellett - a szerkesztői feladatokat is. (így az a sajátos helyzet állt elő, hogy egy tulajdonképpen amatőr irányítja évek óta a terepbotanikai kutatások jelentős részét az országban.) Mindenki amellett voksolt, hogy egy ilyen kiadványt csak igényesen és természetesen színesben szabad létrehozni. E „Magyarország védett növényei” címmel készülő könyv A/4-es méretben, több mint háromszáz oldalon, ötszáznál több, közel képeslap méretű színes fotóval, számos ábrával és rajzzal, valamint elterjedési térképekkel mutatja be a hazai, több mint 500 védett növényfajt. A kiadvánnyal öszszefüggő kutató- és előkészítő munka már a 6. éve folyik és reményeink szerint a könyv az idén megjelenhet. E munka nagyságrendjére jellemző, hogy 28 szerzővel és 50 fotóssal (közöttük holland, osztrák és német kollégákkal is) dolgozom, de ennél is jóval több lelkes hivatásos és amatőr botanikus segítségére számíthattam és számíthatok az ország egész területén. A megjelentetés várható költsége 15 millió forint körül lesz. E mellett mint szerkesztő-menedzser és fotós részfeladatokat vállaltam egy másik készülő botanikai kiadványba is, amely Voigt Wilfried (dozimetrikusunk) tollából lát hamarosan napvilágot. Ő már egy évtizede kutatja lelkesen városunk határának természeti értékeit, tehát rengeteg információja, ismerete van a környező területről. A kiadvány „A paksi határ növényvilága” címen várhatóan hamarosan megjelenik. Ez egy száz oldalas, ötvennégy színes fotóval illusztrált ismeretteijesztő könyvecske lesz, ahol a védett fajok mellett bemutatjuk a városhatár jellegzetes növény-élőhelyeit, tipikus, gyakori növényeit is. A kiadó - legfőbb anyagi támogatóink - Paks város önkormányzata illetve a polgármesteri hivatal. Egyébként mindkét kiadványt támogatja az erőmű, mindkét könyvben reklámlehetőséget biztosítunk a cég számára. — Itt az atomerőműben a rendészeten, a beléptető' csoportban dolgozol, a botanikától egészen eltérő' munkaterületen. Kiegészíti az életedet, hogy ilyen gyönyörű virágokkal foglalkozol? Mit jelentenek számodra a növények? — Éppen azért vállalom, választottam a műszakozást, mert kedvezőbb időbeosztást jelent. A munkámmal összefüggésben lehetőségem nyílt megismerkedni a számítógéppel, ami nélkül ma már csaknem elképzelhetetlen ilyen jellegű kiadványok létrehozása és az ezekkel összefüggő munkák koordinálása, adatbázisok feltöltése. Az élet úgy hozta, hogy az állásom mellett egyre inkább hivatásomnak tekinthetem a botanikát is. — Ha idén megjelenik a paksi és az országos kiadvány, mik a további terveid, mivel foglalkozol majd? — Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a számos siker és nagyszerű pillanat mellett az utóbbi éveim meglehetősen kimerítőek voltak, hiszen a munka súlya és felelőssége rám nehezedett és nehezedik most is. Jó lenne kicsit megpihenni! Másrészt szeretném folytatni a félbehagyott „kisebb” botanikai munkáimat, szeretnék foglalkozni több olyan témával, területtel, melyeket a mostani „kényszerpálya” miatt abba kellett hagynom, vagy eleve nem jutott rá időm. Az szinte már természetes, hogy a környéken lakó összes középiskolás, főiskolás és egyetemista - aki valamilyen szinten botanikával kapcsolatban készül tanulmányi versenyre vagy írja a szakdolgozatát - előbb-utóbb eljut hozzám, hogy segítsem képanyaggal, adatokkal stb. Mindezt szívesen teszem, de néha már kénytelen vagyok nemet mondani. Szeretnék többet foglalkozni megyénk természetvédelmével, botanikai feltárásával, fontos lenne több szemléletformáló előadást is tartani, főleg gyerekeknek, fiataloknak. Van egy Tolna megyei és egy országos, nagyított színes fotókból álló, védett növényeket bemutató vándorkiállításom Szekszárdon, melyek nagy sikerrel szerepeltek évekig. Mindkettő a Babits Művelődési Háztól kölcsönözhető. Ezekre az utóbbi években - szintén időhiány miatt - nem értem rá kellőképpen odafigyelni, így némi megújításra és menedzselésre szorulnak. S ezek mellett bizonyára rejteget még a jövő egyéb feladatokat, kihívásokat is. — Sok sikert, és jó munkát kívánunk mindehhez! Czinege Mária
