Atomerőmű, 1994 (17. évfolyam, 1-10. szám)
1994-10-01 / 10. szám
1994. október ATOMERŐMŰ 9 Kalandozásunk északon Az elmúlt időszakban már több alkalommal adtunk hírt a Finn-Magyar Baráti Kör összejöveteleiről. Ezúttal az eddigi legnagyobb szabású eseményünkről, finnországi utazásunkról szeretnék beszámolni. 41-en keltünk útra viszonozva finn barátaink múlt évi látogatását. Július 15-én hajnali 4 órakor álmosan, de várakozással telve gyülekeztünk a paksi művelődési központ parkolójában, hogy megkezdjük 15 napra tervezett útunkat északi „rokonainkhoz". * Az első este hozzávetőlegesen 850 km ut után Németországban, Tauberbischofheimben aludtunk. Másnap került sor a Puttgarden-Rödbyhawn közötti komphajós utazásra, és az esti városnézésre Koppenhágában. Természetesen nem maradhatott ki a programból a vidámpark a Tivoli, a királyi vár, s a jacht kikötő megtekintése sem. A kompról - útban Svédország felé - rövid ideig láthattuk Helsingőr várát, a Hamlet történet egykori színhelyét is. Stockholmban sétánk során gyönyörködhettünk a hangulatos középkori utcákban, a királyi palotában, illetve az őrségváltásban, utunk végén a kikötő közelében a „Katarina" felvonóval még egy csillagvizsgáló torony tetejére is „felmásztunk". Sajnos ez a néhány órás séta csak ízelítőt nyújthatott abból az élményből, amelyet a girbe-görbe sikátorok, a sötét kapualjak ódon szobrai, mögöttük a zsebkendőnyi udvarokkal, az időmilliomos turisták számára adhatnak. A városnézést 12 órás hajóút követte. Stocholmtól Turku kikötőjébe tartottunk. Az éjszakai út nagyrészét azonban ébren töltöttük, s gyönyörködtünk a sok szigettel szegélyezett hajóútvonalban. A szigetek számát mi sem jellemzi jobban, minthogy csak kb. 2 órányit töltöttünk a nyűt tengeren a 12-ből. (Az AMORELLA „komp" jellemző méretei: 169 m hosszú, 27,6 m széles, befogadó képessége pedig 2420 utas és 550 szgk. Az Amorellán nemcsak a hajózás volt élmény, hanem a „svédasztalos" vacsora is. Körülbelül 1000 forintnak megfelelő összeg befizetése után bő egy óránk volt, hogy végig kóstoljuk mindazt, ami szem s szájnak ingere, volt ott minden, különböző tengeri rákok, halak és egyéb herkentyűk, no meg növényi és állati eredetű ételek között választhattunk. A Finnországban töltött nyolc nap alatt a turisztikai élményeken kívül megismerkedhettük a családok hétköznapjaival is. Bepillanthattunk szokásaikba, a valódi finn szaunázás rejtelmeibe, és megismerkedhettünk az erődgazdálkodás rejtelmeivel is. A szakmai tapasztalatokat pedig az atomerőmű látogatás jelentette Loviisában. A Finnországra jellemzőek az évszázadok történelmi eseményei, és a természeti környezet. Az erdők nyújtották a kezdetektől fogva a legfőbb építőanyagot, a fát, ebből adódóan ma már csak azok az épületek - sajnos csak néhány - láthatók, melyek kőből épültek. A fából épült házak időnként tűzvészek áldozatává váltak. Ezek a tüzek fontos döntéseket segítettek elő, pl: a turkui nagy tűzvész nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy ma Helsinki a főváros. Helsinki város rendezését az 1808-as tűzvész „segítségével" valósíthatta meg, Kari Ludwig Gugel német származású építész. Ebben az időben épült a székesegyház, illetve az előttelévő teret, a szenátus teret övező akkori orosz nagyhercegség hivatalainak helyet adó épületegyüttes. A tér közepén II. Sándor cár szobra áll, akit a finnek nagy jótevőjének tartanak. 1849-ben ő küldött csapatokat a magyar szabadságharc leverésére, s a lengyelek is a legvéreskezűbb elnyomóiknak tartják a cárt. Mivel az ország állandó háborús terület volt, hol svéd, hol orosz fennhatóság alatt - szükségessé vált a kővárak építése, s ez nemcsak a tűz, hanem az ellenség ellen is védelmet nyújtott. Ezt a múltat idézi a Turkuban látható 1280-ban épült vár csak úgy, mint Savonlinnában az operafesztivál színhelyéül szolgáló várkastély. Ez utóbbival kapcsolatos élmény, hogy ottjártunkkor a Budapesti Állami Operaház társulata vendégszerepeit a Saloméval és a Spartakusszal, melynek főpróbájára meghívták a csoportot. Már az első étkezéseknél feltűnt, hogy a finnek nagyon sok és sokféle salátát fogyasztanak szinte mindenhez. Az ételek a magyar szokásokhoz viszonyítva jóval enyhébben fűszerezettek. Tapasztalataink szerint egyik legfontosabb élelmiszer a tej, illetve a belőle készült kefir, joghurt és más termékek. Disznóhús nagyon ritkán kerül az asztalra, leginkább marhahúst, halfélét fogyasztanak, na és természetesen az országra jellemző rénszarvas is része a húsválasztéknak. Ezeknek az alapanyagoknak sok érdekes elkészítési formájával találkoztunk pl. a lazacból készült hallevessel, amelynek főtt burgonya, kapor és tejes habarás adta meg a jellegét. A vendéglátás fő attrakciója volt a valódi szaunázás. A hazai szaunáktól eltérően mi ott nem egy kis medencébe guggoltunk vagy zuhany alá álltunk, amikor kijöttünk a csaknem 100 Celsius-fokos helyiségből, hanem a 15-17 Celsius-fokos tó vízébe ugrottunk bele. Szinte minden nap hasonló élményben volt részünk, mivel szállásadó vendéglátóink házainak természetesen szintén része a szauna. Vendéglátó családjaink nagy része mezőgazdasággal foglalkozik. Megtudtuk, hogy az átlagos farmok nagysága 40 ha körül van, s hogy a gazdasági nehézségek miatt egyre több farm jut csődbe. A farmokhoz általában jelentős méretű erdő is tartozik. A finnek védi erdeiket és ennek érdekében fakitermelésre csak szigorú megkötések és újratelepítési előírások mellett adnak engedélyt. A szervezők igyekeztek lehetőség szerint minél jobban megismertetni hazájuk turisztikai érdekességeit, s mindennapi életét. Szinte minden nap kirándultunk valahová. Voltunk Turkuban, Porvooban, Punkaharjuban, Savonlinnaban, Imatraban, Helsinkiben, Loviisaban, Tamperében. Jártunk egy fafeldolgozó üzemben, Európa egyik legmodernebb téglagyárában, atomerőműben, egy kisváros bankjában, egy modem szociális otthonban. Megismertük egy hatalmas áruházkomplexum működését, és a farmerszövetség életét. Megismerkedtünk egy finn szokással is. Ez bizonyos fokig hasonlít az angol tea-tim-hoz, ami azt jelenti, hogy naponta kétszer kávéidőben, a finn emberek számára megáll az élet és a kávézás következik. Loviisaban például a tájékoztatás után az erőmű tényleges megtekintése előtt várni kellett, mert a kávézási idő még nem telt le. A szokásokhoz kapcsolódik az is, hogy a társasösszejöveteleken nem isznak alkoholt, legfeljebb csak házikészítésű sört. Az alkohol nagyon drága és különben sem illik alkoholizálni, legfeljebb titokban. A két napig tartó kelet-finnországi kalandozás legjellemzőbb látnivalója a híres tóvidék volt. Sok esetben nehéz volt eldönteni, hogy szigeten vagyunk a víz közepén vagy a szárazföldön egy tó partján. Az ország ezen részén a szárazföld kevesebb mint a vízterület. Sokszor kellett kompot igénybe venni az átkeléshez. Ezek a kompok térítésmentesen használhatók, szükség szerint közelekednek és az önkormányzatok tartják őket üzemben. A komp használaton kívül más ingyenes szolgáltatással nem találkoztunk. Ä magyar turista zsebéhez mérten magasak az árak. Az ország túl van a finn-csoda évein, a gazdasági helyzetet jól jellemzi a 20 százalék körüli munkanélküliség. Ennek egyik oka ott is - bár fokozottabb a hatása - a keleti piac elvesztése, hiszen a legjelentősebb felvevőhelye a finn termékeknek a Szovjetunió volt. A gazdasági csoda- éveiben különösen, de azt megelőzően is sok szép modem, érdekes épület, városrész született. Ezekre nagyon jó példa az Álvar Altó által épített templom Lahtiban, a modern villanegyed és a sziklába épített templom Helsinkiben. A gyorsan elröppent napok után következett a hazaindulás pillanata, július 26-án, kedden indultunk komphajóval Tallinba, Észország fővárosába, ahova 4 órával később már meg is érkeztünk. Itt néhány óránk volt arra, hogy megcsodáljuk az óváros szépségeit. Az üzletek telve voltak áruval és vásárlókkal, ami arra enged következtetni, hogy a függetlenség kivívása után az életszínvonal is már jó irányba változik. Ez jórészt elmondható Rigáról, illetve Lettországról is, ahol a következő rövid, két órás megálló volt. Itt megdöbbentő látványban is volt részünk. Az orthodox székesegyház belsejében még láthatók az előző hatalom barbárságának jelei. A templom belső légterét beton födémszerkezet osztja ketté, amely a leendő középület emeleti irodáit tartotta volna. Az építkezés szerencsére félbeszakadt, így a freskók felsőrésze kevésbé sérült meg mint alul, ahol már megkezdték a lemeszelt freskókat restaurálni. Litvánián csak átutaztunk, akár Lengyelországon és Csehország las részét érintve Szlovákián. Végül július 28-án fáradtan, de élményekkel gazdagon érkeztünk haza a koraesti órákban. Az útra visszagondolva összességében az utazás azt adta, amit vártunk és azt láttuk, amire a legszebb elképzeléseink alapján sem számítottunk. Reméljük, a személyes barátságok tovább fejlődnek és a következő évek hasonló kölcsönös látogatásokat hoznak. Gócza Levente Kis lépéssel közelebb a célhoz Szakemberek a mecseki hulladéktároló kutatásáról (Folytatás az 1. oldalról.) A vágat kőzetköpenye aprózódik a feszültség és a klimatikus változások hatására, élesperemű tömbök, darabok vagy morzsalékos anyag jellemzi a szétesését, elválását a kőzettömb állapotától függően. — Mennyire bizonyultak állékonynak azok a kőzetek, melyeken a kutatóvdgat áthaladt? K. L.: — Az átmeneti zóna rendkívül rossz kőzetviszonyokat hozott, itt az átlagnál sűrűbben kellet ácsolni és hézagmentes bélést alkalmazni a kőzethullás elkerülésére. Ahogy azonban távolodtunk ettől a tektonikus zónából, folyamatosan javuló kőzetviszonyokkal találkoztunk. Előbb az ácsolási távolságot tudtuk a megszokottra növelni, később pedig áttérhettünk a kőzethorgonyos biztosításra. Ez a vizsgálatok szerint megnyugtatóan elegendőnek bizonyult. A kőzethullás ellen hálózással védekeztünk, de az utolsó 10 m-en ezt is elhagytuk. (Itt azt vizsgáljuk, hogy hosszabb időn át hogyan viselkedik a kőzetköpeny 1000 m-nél mélyebben. Az eddigi tapasztalatok pozitívak.) — Beszélgessünk most erről az aleurolit nevű kőzetről! Hogyan, mikor alakult ki, mi az összetétele, mik a jellemzői? H. G.: — Az aleurolit szót már meglehetősen sokan ismerik, tulajdonképpen szemcseméretet jelöl, igazi ásvány-kőzettani tartalma nincs. A homok és az agyag - 0,06 mm - 0,002 m - közötti szemcseméretet foglalja magában. Általános, nagyon gyakori kőzet. A bodai aleurolit, melynek annyi köze van Boda községhez, hogy a 14 km2-nyi felszíni kibúvás területén van,jelentős részében finomabb szemcsenagyságú agyagkő. Az valóban ritkaság,hogy itt nagy vastagságban (700-900 m) és nagy kiterjedésben (150-200 km2) fordul elő. Á kőzet könnyen felismerhető, jellegzetes vörösbama színéről, finomszemcsés anyagáról. Ez erősen oxidáló képződési környezetre, sivatagi-félsivatagi klímán való lerakódásra utal sok más üledék-földtani bélyeggel (pl. száradás, repedés) együtt. Az akkori tájhoz hasonló a mai Csád tó (Szahara), az Arai tó (Turáni-alföld) környéke, vagy a Takla-Makán sivatag lefolyástalan medencéje sekély, nagy kiterjedésű tavakkal, melyek jelentős területei a csapadékhiány miatt olykor kiszáradnak. Ezek a klíma-, csapadékingadozások okozzák a 20-300 cm-es közökben betelepülő 1-10 cm vastag sávozott dolomit, dolomitmórga, illetve kovás aleurolit betelepüléseket. Az üledék lerakódás sebessége egyensúlyban volt a medence süllyedésével, ezért jöhetett létre ez a nagy vastagságú és kiterjedésű földtani képződmény. Maga az egész, mint kőzettömb rendkívül homogén, egyveretű. Ami látszólagos inhomogenitást okoz, az a fő összetevők - agyagásványok, kvarc, földpátok, karbonátok, vasoxid és albit tartalom - arányainak változása. A kőzet vörösbama színét alapvetően a vasoxid tartalom és a hemolit adja. Képződésének kora feltehetően 240-260 millió év, a felső permi időszak alsó része. — Mennyire repedezett, töredezett, tektonikai mozgások által mennyire zavart a mecseki kózettömb? H. G.: — Erről nehéz nyilatkozni,hiszen az a terület, ahol most a kutatás folyik, az egész Nyugat-mecseki antiklináris (boltozat) egyik legjelentősebb törészónája, azaz tektonizált terület. Á hulladék végleges elhelyezése ezért itt, a kutatás helyén nem is jöhet szóba. Néhány közvetett adat és kutatófúrás alapján kijelenthetjük, hogy a Nyugat-Mecsek területén léteznek nyugodtabb, törésekkel jóval ritkábban szabdalt kőzettérségek. — Akkor mégis miért itt, miért nem egy nyugodtabb területen folyik a kutatás? H. G.: — A kutatást, a kőzettest vizsgálatát a vízvezetés szempontjából legroszszabb helyre kell koncentrálni. Ebből a szempontból a terület kifejezetten kedvező képet mutat, mert úgy tűnik, az összetört zóna ellenére itt is olyan előzetes eredményeket kaptunk, melyek nem zárták ki a tároló létrehozásának lehetőségét. Ha tehát itt az eredmények kedvezőek, akkor egy ennél kevésbé összetört blokkban ugyanez a kőzet nagy valószínűséggel még jobb eredményeket produkál, bátran belevághatunk tehát a kutatásba. Amint már említettünk, a kutatóvágattal harántolt aleurolitban nem találtunk fakadó vizet, ezért az abszolút vízkormeghatározás csak a fedőben talált vízből volt lehetséges. A vizsgálat eredménye, ezek a vizek 28-39 ezer évvel ezelőtt érintkeztek utoljára a felszínnel. Az eddigi tapasztalatok alapján úgy tűnik, hogy a dobai formáció kőzeteiben a törészónák vagy nem vezetik a vizet, vagy vízzáróak. — A munka során érvényesül-e a kutatás objektivitása, van-e ellenőrzés külső szakemberek részéről? K. L.: — A kutatások ellenőrzés mellett folynak. Az OAH és a PA Rt. felkért szakértői rendszeres helyszíni ellenőrzéseket végeznek, minden adatot rendelkezésükre bocsátunk. Két állandó szakértő, Bárdossy György akadémikus és Esztó Péter, a Magyar Bányászati Hivatal elnöke folyamatosan figyelemmel kíséri a munkálatokat. Egységes számítógépes adatbázist, irattárat, mintaraktárt hoztunk létre, melyek további vizsgálatok céljára a szakemberek rendelkezésére állnak. Nemzetközi ellenőrzés is folyik, elsősorban a kanadai ÁECL cég közreműködésével. — Hogyan foglalhatók össze az eddigi eredmények, s mi várható a közeljövőben? K. L.: — Viszonylag minimális költség- és időráfordítással olyan információkhoz jutottunk, melyek másutt súlyos milliárdokba kerülnének. A kutatási program most körülbelül 70 százalékos készültségi fokon áll, elsősorban a laboratóriumi vizsgálatok vannak hátra. A helyszíni vizsgálati programnak a legfontosabb célja, hogy a további, a távlati kutatások kockázatát és az azokhoz szükséges anyagiakat, energiát csökkentse. Ebből következik, hogy nem feltétlenül szükséges évtizedekig tartó kutatásokat folytatni, de célszerű itt elvégezni azokat a vizsgálatokat, melyekkel egy nagy beruházás kockázata a minimálisra csökkenthető. A továbblépéshez újabb szerződések, a finanszírozás kérdéseinek tisztázása szükséges. Úgy gondoljuk azonban, hogy - ha kis lépéssel is - a végső célhoz máris közelebb jutottunk: már nemcsak elméleti feltevésnek, hanem reális lehetőségnek látszik Magyarországon megtalálni azt a helyet, ahol a nagyaktivitású radioaktív hulladékok végleges elhelyezése nagymélységű geológiai formációban biztonságosan megoldható. Ám igen hosszú út vezet még addig, amíg ezt teljes bizonyossággal kijelenthetjük. Kablár János >
