Atomerőmű, 1993 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1993-10-01 / 10. szám
8 ATOMERŐMŰ Részletek a GYORS l INFORMÁCIÓ-ból- 1993. július-augusztus -A bemutatóterem hírei Az MVM Rt. PR-irodája az iskolaprogram keretében elsőként a bemutatóteremnek otthont adó kerület iskoláival vette fel a kapcsolatot. A nyári szünidőben a IX. kerület Hűvösvölgyben működő napközis táborának egy hónapon keresztül heti két alkalommal játékos előadássorozatot tartottak az energiáról, energiatakarékosságról, a környezetvédelemről. A foglalkozások rendkívül népszerűek voltak a gyerekek körében, mintegy 120 nyolc és tizennégy év közötti gyerek vett részt az „energiaórákon”. A program zárásaként július 15-én a Hűvösvölgyben akadályversennyel egybekötött vetélkedőre került sor, ahol számot adhattak a „tanultakról”. Az eseményről hírt adott a sajtó is, valamint összeállítást sugárzott róla a IX. kerületi kábeltelevízió. Európai Energia Charta szeminárium Genfiben A vezetékes energiahordozók tranzitjának esetleges üzemzavarairól és annak kihatásáról háromnapos szemináriumot tartott az Európai Energia Charta szervezete. A szemináriumon az MVM Rt.-t Reguly Zoltán főosztályvezető és Símig Péter OÜSZ-vezető képviselte. Reguly Zoltán felkért előadóként a CENTREL-ről és annak a keletnyugati tranzitra kiható szerepéről tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást. A rendezvényhez kapcsolódóan sor került egy látogatásra az UCPTE-országok laufenburgi teherelosztójába is, melynek során képviselőink sok hasznos információ birtokába jutottak. Tulajdonosváltás az ERBE Kft-nél Az Állami Vagyonügynökség által az Erőmű Beruházási Vállalat jogutódjaként átalakulással létrejött ERBE - Energetika Mérnökiroda Kft. értékesítésére kiírt pályázatot az MVM Rt. nyerte, a kft. 1993. július 1. óta az MVM Rt. kizárólagos tulajdonában van. Július 5-én dr. Halzl József vezérigazgató, dr. Járosi Márton vezérigazgató-helyettes és Bakács István fejlesztési igazgató látogatást tettek a cégnél, találkoztak annak vezetőivel és munkatársaival. Az MVM Rt. rendszerérdekű beruházások előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos feladatokkal foglalkoztatja majd az ERBE - Energetika Kft.-t. Találkozás a KDNP energiapolitikai bizottságának vezetőivel Július 2-án az MVM Rt.-nél tett látogatást a KDNP energiapolitikai bizottságának vezetősége. A megbeszélésen megállapodás jött létre, hogy az MVM Rt. szeptember 8-án a bizottság részére tájékoztatót tart az erőműépítési stratégiáról a Mester utcai bemutatóteremben. MVM Rt. klub-hírek A világ számos országából jól ismert Andersen'Consulting Co. tanácsadó cég az MVM Rt. meghívására július 6-án félnapos szemináriumot tartott az MVM Rt. klubjában. Georg Géczy úr, a budapesti képviseleti iroda ügyvezetője bevezetője után a cég munkatársai bemutatták a különböző régiók villamosenergia-iparában sikeresen alkalmazott és általuk összegyűjtött működési módszerekre, modellekre támaszkodó ún. „Legjobb alkalmazott ellátási gyakorlat” elnevezésű számítógépes programot. Horvát együttműködés A korábbi Együttműködési megállapodás alapján június 16-17-én a Magyar és Horvát Villamos Művek között találkozóra került sor Horvátországban. A magyar delegációt dr. Tombor Antal üzemviteli igazgatóhelyettes vezette. A találkozón a két fél előzetes javaslatai alapján egyeztették és elfogadták az együttműködés munkatervét, kölcsönösen tájékoztatták egymást a két energiarendszer jelenlegi helyzetéről. Megállapodás történt, hogy a magyar fél szerződéstervezetet készít az évszakos villamosenergiacserére, térítés ellenében történő csereszállításokra, valamint kölcsönös üzemzavari kisegítésre. A horvát fél a magyar VER számára történő szekunder tartalékbiztosításra készít ajánlatokat, amelyek egyeztetése a következő, magyarországi munkacsoport ülés napirendjén szerepel. MVM Rt. ösztöndíj alapítvány Az MVM Rt. ösztöndíj folyósításával támogatja a Budapesti Műszaki Egyetem tehetséges diákjait. A Gépész, Villamos és Természettudományi Kar, valamint az Energetikai Üzemmérnöki Kar diákjai az MVM Rt. szakterületét érintő dolgozatokkal pályázhatnak öszötndíjra, egyszeri tanulmányi támogatásra. A szervezett doktorandusz képzésben részt vevő, az MVM Rt. szakértőinek konzultációjával diszszertációt készítő tehetséges fiatal szakemberek 12 havi ösztöndíjra pályázhatnak. Az 1988-ban alapított ösztöndíj pályázatra ebben az évben 28 pályamű érkezett. A Budapesti Műszaki Egyetem és az MVM Rt. szakértőinek elbírálása alapján a kuratórium augusztus 21-i ülésén ítélte oda a legjobb 21 dolgozatnak a pályadíjakat, összesen 1,3 millió forint értékben. Szerződés a hangfrekvenciás központi körvezérlés berendezéseire Még 1992. végén döntöttek a programban résztvevő áramszolgáltatók a hangfrekvenciás körvezérlés kiépítésének folytatásáról. A program finanszírozását 50%ban az áramszolgáltatók saját forrásból biztosítják, a fennmaradó 50%-ra az Európai Bemházási Bank nyújt fedezetet. Ennek keretében a megvalósításhoz szükséges berendezések és szolgáltatások beszerzésére nemzetközi pályázatot hirdetett meg az ERBE. Az ajánlatok kiértékelése megtörtént és a hitelt nyújtó EI B jóváhagyta az eredményt. A Dédász, Démász, Émász, és Titász Rt.-k megbízásából a szállítási szerződést az ERBE Mérnökiroda Kft. a Ganz Mérőgyár Kft-vel 6814779 ECU, az ABB Energia Kft-vel 3 840074 ECU értékben megkötötte. Az ünnepélyes szerződéskötésre július 30-án került sor az érintett áramszolgáltatók vezetőinek jelenlétében. A szállítási szerződések keretében 184000 vevőkészülék és 19 db alállomási jelbiztosító és vezérlőegység kerül felszerelésre a hálózatra 1994. május végéig. G1 generátorpróbák Befejeződtek a Dunamenti Erőmű G1 blokkjához rendelt Siemens generátor gyári próbái a mühlheimi generátorgyárban. A műszaki átvételre az MVM Rt., a Dunamenti Rt. és az ERBE Energetika Kft. szakértőinek részvételével augusztus 12-17. között került sor. A sikeresen lezajlott műszaki átvétel után a vízi úton érkező szállítmány behajózására és indítására augusztus 31-én került sor. A tervezett érkezési időpont szeptember 14. A generátor beszerelési munkálatai a Dunamenti G1 gázturbina és hőhasznosító kazán üzembe helyezési ütemtervében rögzítettek szerint folytatódnak. Cseh-magyar üzemviteli egyeztető tárgyalás Az MVM Rt., OVIT Rt., SEP és CSEZ szakértőinek részvételével augusztus 24-én Pozsonyban egyeztető tárgyalás folyt az ez évi alaphálózati kikapcsolások összehangolása céljából. A megbeszélésen sor került a hálózati programok egyeztetésére, mégpedig olyan ereedménnyel, hogy a kikapcsolással járó munkák nem befolyásolják egymás üzemét. A tárgyaláson a cseh és szlovák fél tájékoztatást adott a még közös üzemirányítás szétválasztásának üteméről. Kiadja és terjeszti a Magyar Villamos Művek Rt. 1011 Budapest, Vám u. 5-7. Felelős szerkesztő: Dr. Járosi Márton vezérigazgató-helyettes Felelős kiadó: Dr. Halzl József vezérigazgató Szerkesztő: Halmágyiné Szilágyi Edit Telefon: 202-0725 Friss üzemanyagtároló Pakson Nem mondanak fel senkinek A létszámcsökkentésről Inteijú Gallyas Vilmossal, a munkaügyi osztály vezetőjével- Gallyas úr! Változott-e az atomerőmű létszámgazdálkodás! rendszere az rt. megalakulása után?- A létszámgazdálkodásnak az erőmű életében mindig súlyponti szerepe volt. Célját tekintve az erőmű 15 éves működése alatt e területen jelentős változások figyelhetők meg. A beruházás időszakában központilag előírt létszámkorlátok okoztak gondot. Állandó harc volt, hogy biztosítani lehessen a szükséges üzemeltetői létszámot. A beruházás befejezése után hosszabb ideig függő helyzetben volt az atomerőműbővítés kérdése. Ekkor a beruházói létszám megtartásáért kellett kiállni a vezetésnek, hogy a gyakorlattal rendelkező szakembergárda a bővítéssel kapcsolatos döntés meghozataláig együtt maradhasson. Az elhúzódó döntési folyamat miatt 1990-től megkezdődött a beruházással foglalkozó állomány üzemeltetési területre delegálása, majd amikor látszott, hogy bővítés nem lesz, jelentős létszám került végleges áthelyezésre a megüresedett vagy új feladatok miatt létrehozott üzemeltetői munkakörökbe, ezzel együtt megindult egy humánus létszámcsökkentési akció, melynek keretében mintegy 180 fő távozott korengedményes nyugdíjazás és végkielégítés igénybevételével. A tulajdonosi viszonyok változásával együtt változtak a létszámgazdálkodás irányelvei is. Előtérbe került és szigorú követelményévé vált a hatékony foglalkoztatás. A központi bérszabályozás megszűnésével a bérköltség a gazdálkodás tárgyává lépett elő, és úgy kezelendő, mint bármely más költségtényező. így a bérszabályozás megszűnésének is jelentős szerepe van a létszámgazdálkodásban. Az átlagbér-szabályozás általában a nem vagy kevéssé kvalifikált, alacsony bérigényű munkaerő foglalkoztatását is kiváltotta (mindenki előtt ismert a „vattaember” fogalma). A változás lényege tehát az, hogy a költséggazdálkodás azzal, hogy a bérköltség egyenértékű a többi költségelemmel, kikényszeríti a létszámgazdálkodást. Ez természetesen csak a pénzügyi oldal, emellett nyilván egyéb szempontok érvényesülése is szükségszerű (hatékonyság, szervezettség stb.).- A cég három év alatt összesen 12%-os létszámcsökkenést irányoz elő. Miért ennyit?- A 12%-os létszámcsökkentés mint célkitűzés az MVM Rt. középtávú tervében jelent meg. Ez egyben elvárást is jelent az MVM Rt.-hez tartozó társaságok felé. A „miért ennyi” feltehetően a régi idők teljes foglalkoztatási törekvése utáni 10% körüli tartalék feltételezésén alapul. Az rt. is megvizsgálta, hogy az MVM Rt. stratégiai célkitűzéseinek mennyiben tud eleget tenni. E vizsgálat eredményeként készült el a PA Rt. középtávú (3 éves) foglalkoztatási terve.- Hogyan kezdődött, hol tart ma, kik vesznek részt ebben a népszerűtlen munkában?- Az rt. foglalkoztatási tervének kidolgozása során megvizsgáltuk, hogy az MVM Rt. által megjelölt cél elérhető-e, és ha igen, milyen éves ütemezésben. Ez alapján került meghatározásra az rt. foglalkoztatáspolitikai irányelveiben a 6, 4, 2%-os létszámcsökkentés az 1993-95. évre vonatkozóan. Ezt követően a szervezeti főegységeknek meg kellett vizsgálniuk a létszámcsökkentés helyi megvalósíthatóságát a szükséges és a rendelkezésre álló munkaerő mennyiségi és minőségi összevetésével. Ez megtörtént, és a szervezeti főegységek 1993. évre elvégzett részletes vizsgálatának eredményére épült fel a foglalkoztatási terv. Ennek lényege, hogy az rt. szintjén 6%-os létszámcsökkentés megvalósítható. Ezzel együtt elkészült egy végrehajtási ütemterv is, mely tartalmazta mindazon feladatokat, amit ilyen esetekre a törvény előír. A vizsgálatok, elemzések megkezdésével együtt az rt. kifejezte, hogy a leépítésnél most is a humánus eszközöket tartja elsődlegesnek. A foglalkoztatási tervet véleményezésre az rt. átadta az üzemi tanácsnak, tájékoztatásul pedig az rt.-nél működő szakszervezeteknek. Az üzemi tanács megküldte véleményét, ezzel jogszerűen is megnyílt a végrehajtás lehetősége. A végrehajtást illetően az említett ütemtervben előírt külön intézkedésekre előreláthatóan nem lesz szükség, mivel felmondásra nem vagy csak néhány esetben kerül sor. Sok szó esik a külső vállalkozók foglalkoztatásáról. Mint nagyobb költségforrás, természetesen e terület is felülvizsgálatra kerül és jelentős szigorításokra lehet számítani. A feladat végrehajtására vezérigazgatói intézkedési terv készült, mely összességében a külső foglalkoztatás hatékonyságát, gazdaságosságát vizsgáltatja, s előírja a meglévő szerződések felülvizsgálatát, szerződéskötések új alapokra helyezését.- A hír, hogy a cég meg akar „szabadulni" néhány dolgozójától, már nyomasztó, ha ezt több év alatt akaija elérni, az még nyomasztóbb. Hogyan haj(ja végre az atomerőmű a létszámcsökkentést?- Azzal, hogy az rt. kifejezte azon szándékát, hogy a humánus eszközöket részesíti előnyben a gyakorlatilag megkezdődött önkéntes alapon a létszámcsökkenés. Itt elsősorban a korengedményes nyugdíjazásokról van szó, melynél a társaság vállalta a maximális engedmény (5 év) megadását. A korengedményes nyugdíjazásoknál jelentős szerepe van a nők nyugdíjkorhatár-emelésének, mivel az ajövő évtől folyamatosan érvényesül, és az 5 éven belüliség egyre későbbre tolódik, ezért aki úgy látta jónak, ez évben megkezdte nyugdíjaztatását, amihez a társaság minden jogszerű esetben hozzájárult. Az 1993. évi létszámcsökkentést gyakorlatilag felmondásmentesen tudja megoldani a társaság, mivel a munkavállalók egy részének egyéni célja jól egybeesett a társaság létszámleépítési elképzelésével. Az érintett munkavállalók szabad elhatározásán alapuló közös megegyezések ezért könynyen létrejöttek, és megvalósulni látszik, illetve megvalósultnak tekinthető a létszámleépítés ez évi üteme. A szervezeti egységeknél természetesen nem volt ilyen egyszerű a végrehajtás, mivel a távozók feladatait továbbra is el kellett látni, ez többségében a létszám belső átcsoportosításával, a feladatmegosztás újraszervezésével járt együtt. Ez néhány esetben hosszabb időt vett igénybe. Az 1994-95. évi létszámcsökkentés már nem látszik ilyen „könnyűnek”. A társaság középtávú terveiben megfogalmazott feladatok végrehajtása csökkenő létszámmal részletes elemzést igényel. Egyre inkább előtérbe kerül az elemzéseken alapuló munkaszervezés, mivel megalapozottan továbblépni e téren úgy vélem csak így lehet. Ehhez viszont munkaelemzési, munkaszervezési módszereket kell alkalmazni. Feltehetően van még tartalék a létszámban, de ezek feltárása finomabb módszereket igényel. Távlatilag szóba kerülhet meghatározott tevékenységek létszámmal együtt történő átadása vállalkozásba.- Mikor kezdődött a leépítés és hol fart most?- A létszámleépítés döntő többségében a közös megegyezések alapján már a második negyedévben megkezdődött. Jelenleg a február végi létszámhoz viszonyítva 222 főnél tart. Ebből 138 fő a különféle nyugdíjazás (korengedményes 116 fő), 25 fő végkielégítés, 13 fő sport foglalkozású átadás miatti munkaviszony megszüntetés történt, illetve történik december 31- ig. A foglalkoztatott nyugdíjasok száma is csökken 33 fővel. A többi egyéb különféle ok miatti csökkenés (munkavállalói felmondás, rendkívüli felmondás stb.).- Van-e olyan terület, ahol ma is létszámhiány van?- Igen, vannak területek, ahol létszámhiányt jeleznek a vezetők, ezek egy része konkrét, elfogadható (pl. váltóműszakos), más része elemzést igényel. Ezeket elsősorban belső átcsoportosítás útján kell megoldani. Van, ahol a szervezetátalakulás utáni új feladatokból eredően jelentkezik létszámhiány. Erre szintén elsődleges a belső átcsoportosítás, de ha megfelelő szakképzettségű és gyakorlati munkaerő nincs házon belül, indokolt esetben külső felvétel is szóba kerülhet. Hasonlóképpen külső felvétellel oldható meg néhány nélkülözhetetlen minőségi csere. Ez utóbbi fogalom magasabban kvalifikált munkaerővel - esetleg más munkakörbe - való pótlást jelent. Néhány felvételi kötelezettség származik a korábban kötött társadalmi tanulmányi szerződésekből. Napirenden lévő téma a kiemelt fontosságú üzemviteli és karbantartói munkakörök utánpótlásának, illetve megfelelő tartaléklétszám biztosításának kérdése, ami a hosszabb képzési idők miatt várhatóan kihatással lesz a további létszámgazdálkodásra. Felvetődött a főjavítási munkacsúcsok lefedéséhez szükséges munkaerő határozott idejű (idényjellegű) foglalkoztatása is. Az említettek jelzik, hogy az ez évi látszólagos könnyedség mögött komoly gondok is meghúzódnak, melyekre megoldást kell találni.- Gazdálkodás szempontból és .etikai vonatkozásban mit jelent ez az intézkedés az rt.-nek?- Gazdálkodás szempontjából részben költségmegtakarítást eredményez. Itt nemcsak a nem kifizetett bérről van szó, hanem annak 51%-os járulékairól is, tehát 100 Ft bérmegtakrítás 151 Ft költségmegtakarítást, de ez fordítva is igaz, 100 Ft bruttó bér 151 Ft költséget jelent. A létszámcsökkenés miatt a rendkívüli munka költségei várhatóan nőni fognak, így a bérmegtakarítás utólag lesz értékelhető. Javulnak az elhelyezési, ellátási körülmények, javul a munkamorál. Az etikai vonatkozás tág fogalom. Úgy vélem a PA Rt. etikusan járt el az ez évi leépítésnél, minden humánus lehetőséget felhasznált annak érdekében, hogy a távozó, eddig eredményesen és tisztességgel dolgozó munkavállalóit sérelem ne élje, a nyugdíjasévek ne kellemetlen, rossz emléket okozó eseménnyel kezdődjenek. Fábián