Atomerőmű, 1993 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1993-12-01 / 12. szám
6 ATOMERŐMŰ Kablár János Uránbányászat II. (Befejező rész) Ormai Péter: Nemzeti projekt az atomerőművi végleges elhelyezésének Korábbi számunkban megpróbáltuk röviden összefoglalni azt a drámai küzdelmet, melyet a hazai uránbányászat szakemberei vívtak a vállalat fennmaradásáért Áttekintettük a magyar uránipar történetét politikai, gazdaságpolitikai hátterét azt a 40 éves utat melyet ez az ágazat a lelőhely felfedezésétől a vállalkozás mai nehéz pénzügyi helyzetéig megtett Most megkísérelünk egy olyan szakmai összefoglalót adni a tisztelt olvasó kezébe, amelyből a bányászattól távol álló is képet kaphat az uránbányászat nehézségeiről, szépségeiről. Az uránbányászat külön szakma Amint arra az októberi számban már utaltunk, az uránbányászkodás a bányászati ágazat talán legfiatalabb alágazata. A második világháború alatt és után alakult ki az atomfegyverkezés, illetve a nukleáris energiafelhasználás előtérbe kerülésével. Ebből adódóan, szemben például a szénbányászattal, amelynek Magyarországon is több mint 200 éves múltja van, ez az alágazat nem támaszkodhatott a hagyományokra. Az itt dolgozók jó része nem apáitól tanulta a szakmát. Ez amennyire hátrány, ugyanolyan mértékben előny is. Az itt dolgozó szakemberek könnyebben alkalmaztak új megoldásokat, mely a nyersanyag természetéből adódóan egyébként is szükségszerű volt, nem nyomasztották őket a megrögzött szokások s az évszázados beidegződések. A magyarországi kutatások 1953- ban kezdődtek. A geológusok pontosan ismerték az uránérctelepek képződésének elméletét. Tudták, az urán szulfát formában oldódik, habár a föld alatti vizekben, oldatokban csak igen kis koncentrációban mutatható ki. Éppen ezért'nagy mennyiségű oldatnak kell a kőzeten átszivárognia és szerves anyagok által oxidálódnia, illetve redukálódnia, amíg egy uránérctelep létrejön. Porózus tárolókőzetek és megfelelő mennyiségű csapadék is szükséges ehhez. Ezért a legfontosabb uránérctelepek durva szemű üledékekben találhatók. Ebből adódik, hogy a külszíni kutatások azokon a területeken folytak, ahol üyen kőzeteket találtak, így mindenekelőtt a Nyugat-Mecsekben, a Soproni-hegységben és a Balaton-felvidéken. A kutatásnak több fázisa volt. Először műszeres szondát maga után húzó repülőgép pásztázta végig az adott területet, majd a mérési anomáliáknál gépkocsis és gyalogos bejárást, műszeres méréseket végeztek. Meglelvé a magasabb urán tartalmú rétegek felszínre való kibúvását, kutatóárkokat, kis mélységű kutatófúrásokat létesítettek, megállapítandó, a rétegek további kutatásra alkalmasak-e. Ilyen területet végül is Csak a Mecsek-hegység nyugati részében Kővágószőlős, Dakonya, Hetrehely, Gyűrűfű térségében találtak, bár a külszíni kutatások a többi területen is folytak, Sopronban még a 70-es években is. A perspektivikus terület részletesebb megkutatására a külszínről nagy mélységű fúrásokat mélyítettek, ezek között nem volt ritka az 1000 méternél is mélyebb. A fúrásokat úgy telepítették, hogy egymástól két km távolságban négyzetes hálót alkossanak, ahol az ércesedés ezt indokolta, a hálót sűrítették. A Nyugat-Mecsek, a Jakabhegygyel kezdődően a Föld ókorának legfiatalabb időszakában, a permben képződött. Ez az időszak az egykori orosz Perm kormányzóságról kapta a nevét, ahol az Urál nyugati előterében fekvő rétegsor ebből az időből származik. Radiometrikus kormeghatározás szerint ez az időszak mintegy 50 millió évig tartott, és 285 millió évvel ezelőtt kezdődött. Az itt található, úgynevezett tarkahomokkő-összlet vastagsága a több száz métert is eléri, s a földfelszínből 1000 méternél lejjebb is húzódik. A homokkő egy rétege, mely zöldes elszíneződésű, s vastagsága a néhány métertől a több tíz méterig teljed, urántartalmú. Ezt a réteget célozta meg a külszíni kutatás, majd a bányászkodás. Ez utóbbit természetesen rendkívül alapos tervezés előzi meg, hiszen egy bányaüzem beruházása több milliárd forint. A külszíni adatok alapján megtervezik az akna helyét vagy a táró (vízszintes, a külszínnel összeköttetést teremtő vágat) nyomvonalát, és a legfontosabb feltáró vágatok helyét. A fö szállítóvágatok kihajtásával, a külszíni létesítmények megépítésével kezdődik meg a tényleges beruházás. A kihajtott vágatok az urántartalmú rétegek alatt futnak, innen bányafúró gépekkel kutatófúrásokat végeznek, amelyek alapján és geológiai, geofizikai dokumentá- t cióból szerkesztik meg a szakemberek a terület térképeit, szelvényeit. A magyarországi uránlelőhelyen az ércesedést úgy kell elképzelni, mint egy nagy ementáli sajtot, ahol a sajt maga a hordozó kőzet, a lyukak pedig az érclencsék. Az érctestek nagysága a néhány tonnástól a több ezer tonnásig rendkívül változatos, elhelyezkedésük szeszélyesen kiszámíthatatlan, s az érctesten belül az uránkoncentráció akár centiméterenként is változhat. Ez rendkívül megnehezíti a készletbecslést, a tervezést és a leművelési terv elkészítését is. Az uránérc ezen a lelőhelyen szabad szemmel nem látható, az anyakőzettől csak műszeres mérés segítségével különböztethető meg. A geológiai feldolgozás után megtervezik a leművelést, a vízszintes vágatokról függőleges vagy ferde „feltörésekkel” érik el az érclencsét, kihajtják a „támadó gúlátokat”, s megkezdik az érc lefejtését. A kitermelt ércet csillékbe rakják, a külszínre szállítják, ott tehergépkocsikkal az ércdúsító műbe szállítják. Itt porrá törik, vegyi anyagokkal kezelik, s a folyamat végén ott a finom, sárga por, a koncentrátum, mely azután konténerekbe kerül, s utazik a fűtőelemtabletta-gyártó üzembe. A homokkő a hétköznapi ember számára puha morzsalékos, könnyen faragható. Nem így a permi tarka homokkő. Ez általában gránitszilárdságú, magas kvarctartalmú, merev kőzet. Jövesztése csak robbantással lehetséges. Merevsége, magas fajsúlya a biztosítás terén nagy figyelmet, magas költségeket, sok biztosítóanyag-ráfordítást igényel, mely rendkívül munka- és időigényes is. Magas kovasavtartalma a szilikózismegbetegedések lehetőségét hordozza magával. A kőzethullás a kőzet fizikai tulajdonsága miatt rendkívül balesetveszélyes. A radioaktív sugárzás két módon igen veszélyes. Egyrészt úgy, hogy az urán, mint nehézfém, a porral a szervezetbe kerül, másrészt súlyos veszélyforrás a radongáz. Porlekötéssel, jó szellőztetéssel mindkét károsító tényező elkerülhető. A szellőztetés két másik tényező miatt is fontos. A robbantásos technológia nagy mennyiségű szén-monoxidot juttat a bányalevegőbe, melynek belélegzése életveszélyes lenne, másrészt a bányaművelés egyre mélyebben folyik, a külszíntől 1000-1200 méteres mélységben a közethőmérséklet már eléri az 50 °C-ot is. Ilyen klímában természetesen nem lehet dolgozni, a munkahelyeket itt szellőztetéssel, helyenként hűtőberendezéssel kell elviselhető hőmérsékletűvé tenni. Ez is rendkívül költséges. A magyar uránlelőhely igen nagy területen helyezkedik el. Nagyságrendjét jól érzékelteti, hogy nyitott vágathossza, mely ajelenleg üzemelő vágatokat jelenti, több mint 100 km. A hazai uránérc minősége gyenge. Egy tonna kőzetben 1-2 kg fémurán van. Ez azt jelenti, hogy a szállítás drága, a feldolgozás pedig költségességén túl hosszadalmas és bonyolult is. A nagy mennyiségű meddő, a sok felhasznált vegyszer, a sugárzó anyaggal való bánásmód kényes volta mind azt igényli, hogy a vállalat lelkiismeretesen és nagy ráfordításokkal foglalkozzon környezetvédelemmel. Az uránbányászatnak nincsenek hagyományai, az urángeológia gyakorlatilag minden más hasznosítható nyersanyag földtani kifejlődésétől, kutatásától, alkalmazott geológiájától eltér. A bányászkodás teljesen egyedi az ércesedési, a kőzet- és klimatikus viszonyok miatt, ezért, valamint a radioaktivitás miatt a munka- és egészségvédelmi óvórendszabályok különlegesek és költségesek. A hazai részbeni feldolgozás a vegyészet terén is új, a többitől lényegesen eltérő és drága megoldásokat igényel, csakúgy, mint a környezetvédelem területén. Történelmi áttekintés Nyilvánvaló, hogy amikor 1966- ban Magyarország megkötötte az államközi egyezményt a Szovjetunióval atomerőművi blokkok létesítéséről, számolnia kellett a majdani üzem során keletkező radioaktív hulladékok kezelésének és végleges elhelyezésének megoldásával is. Az eredeti feladatmegosztás szerint a szovjet tervezők hatáskörébe az üzemi területen elhelyezkedő berendezések kerültek, míg a telephelyen kívüli végleges elhelyezés megtervezése a magyar tervezőkre várt. A szovjet koncepció az üzemi területen belüli, földmedrű tárolást javasolta a nagyon kis aktivitású szilárd radioaktív hulladékok elhelyezésére. Az egyéb kis- és közepes aktivitású szilárd radioaktív hulladékokat - többnyire csomagolás nélkül - az atomerőmű segédépületében kialakított betonsilókban tervezték elhelyezni. A folyékony radioaktív hulladékok feldolgozását az erőmű leszerelési időszakára kívánták eltolni, addig pedig a segédépületi tartálypark bővítésével a tartós tárolást irányozták elő. A műszaki terv védésekor, 1977-ben a magyar hatóságok ezt a koncepciót nem fogadták el, így itt is hazai megoldást kellett keresni. Ez a generáltervező, az ERŐTERV feladatává vált. 1976-ban megindult az atomerőmű kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladékainak végleges elhelyezésére szolgáló létesítmény (a továbbiakban: hulladéktároló) tervezése. Ugyanakkor megkezdődött a lehetséges telephely-kiválasztási eljárás is. 18 lehetséges területet vizsgáltak meg - többek között az atomerőmű telephelyét, de értékelték a püspökszilágyi létesítmény bővítésének lehetőségét is -, melyek közül tízet az FTV, hetet a Városépítési Tudományos Tervező Intézet (VÁTI) és egyet a Mecseki Ércbányászati Vállalat (MÉV) javasolt. Végül is az ERŐTERV és az ERBÉ szakemberei számos alvállalkozó bevonásával egy Magyaregregy közelében lévő területet választottak ki. Már a beruházási programot kezdték készíteni, amikor a Baranya Megyei Tanács saját vizsgálatai alapján a területet alkalmatlannak találta. Ezt követően további vizsgálatokra került sor. A kérdéssel foglalkozott egy akadémiai ad-hoc bizottság is, amely megállapította, hogy Magyaregregy mind a három (kúttípusú, felszíni és bányászati módszerrel kialakított) elhelyezési koncepciót figyelembe véve, alkalmas telephely. Ennek ellenére egy másik terület részletes megkutatására született javaslat. Ez a másik telephely Ófalu volt. Ekkor döntött úgy az Ipari Minisztérium, hogy a folyékony radioaktív hulladékot cement mátrixba kell ágyazni, és a felszíni, úgynevezett ároktípusú elhelyezési koncepciót kell megvalósítani. A vizsgálatok kedvező eredményt hoztak, így az ERBE területfelhasználási engedélyt kért és kapott. A vizsgálatok tovább folytak. 1985-től tröszti döntés alapján a beruházást az ERBE-től a Paksi Atomerőmű Vállalat vette át. 1987-ben elkészült a létesítési engedélykérelem, és kezdetét vette az engedélyezési eljárás. A helyi lakosság - mivel nem fogadta el a vizsgálati eredményeket - egy független szakértői bizottságot bízott meg a kutatási eredmények felülvizsgálatával. Ez a bizottság ellenkező következtetésre jutott. Az illetékes miniszter az MTA elnökétől kért segítséget. Most már nem egy ad-hoc bizottság, hanem maga az MTA elnöksége foglalt állást a vitában. Ez az állásfoglalás a területet kielégítően megkutatottnak és az adott célra elfogadhatónak ítélte, azonban a lakosság megnyerését előfeltételnek tekintette. Végül is a Paksi Atomerőmű Vállalat létesítési engedély iránti kérelmét dr. Csehák Judit - az akkor hivatalban lévő miniszterasszony - 1990. január 18-án elutasította. Ezzel a Feked-Véménd-Ófalu-Bátaapáti térségében kijelölt, majd részletesen megkutatott telephely engedélyezési eljárása lezárult. Időközben a PAV hatósági engedélyt kért és kapott, hogy a Püspökszilágy mellett működő hulladéktárolóban 1987-ig kis-és közepes aktivitású radioaktív szilárd hulladékok elhelyezésére 1500 m3 tárolóteret igénybe vehessen. A tervek szerint ekkorra már elkészült volna az ERBE beruházásában az atomerőmű saját végleges hulladéktárolója. 1983-tól 1988-ig mintegy 1250 m3 tárolóteret elfoglaló hulladékot szállított a paksi atomerőmű a püspökszilágyi tárolóba úgy, hogy - bár minden más hulladékbeszállítónak a szolgáltatás ingyenes - minden m3 hulladékelhelyezésért a szerződésben megállapított összeget fizetett, továbbá vállalta az, elfoglalt kapacitás újbóli megépítését. 1988-ban a szállításokat fel kellett függeszteni, mivel a telephely környezetében lévő községek (Püspökszilágy, Kisnémedi)- melyek egyébként területileg illetékesek - tiltakoztak a hulladéktároló, valamint az atomerőművi szállítások ellen. 1991. decemberében azonban az érintett önkormányzatokkal folytatott párbeszéd eredményeként - a településeken megtartott teljes körű népszavazást követően - 1994-ig újabb 1000 m3 hulladék leszállítására kapott engedélyt a paksi erőmű. Az atomerőművi hulladékok Püspökszilágyban való elhelyezésének felújítása elsősorban azért jelentős, mert a lakossági vélemények megváltozásáról tanúskodik. Ezzel együtt nyilvánvaló, hogy folytatni kell a teljes körű végső megoldás keresését. Tárcaközi célprojekt előkészítése 1992. február 28-án az Országos Atomenergia Bizottság kihelyezett ülést tartott Pakson, melyen dr. Petz Ernő vezérigazgató ismertette a Paksi Atomerőmű Részvénytársaságnál keletkező kis- és közepes aktivitású hulladékok kezelésének és elhelyezésének aktuális kérdéseit. Az OAB határozatban rögzítette, hogy az atomerőműben keletkező radioaktív hulladékok kezelésének és biztonságos tárolásának társadalmilag elfogadható megoldása sokrétű tudományos, gazdasági,' műszaki, társadalmi, jogi, pénzügyi és nemzetközi tevékenység összehangolását igényli. Ennek legcélszerűbb formája tárcaközi célprojekt létrehozása valamennyi érdekelt részvételével. Az OAB határozatának végrehajtása érdekében a célprojekt létrehozására az IKM, OAH, MVM Rt., PA Rt. és az OSSKI szakértőinek részvételével javaslat készült, melyet az OAB Műszaki Tudományos Tanács (M IT) május 28-i ülésén az érintett tárcák és szervezetek képviselőinek bevonásával megtárgyalt. Az előterjesztett javaslat abból indult ki, hogy a célprojekt az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) által indított új célpályázati rendszerben kerül megvalósításra, és ezzel összhangban a célprojekt feladatainak végrehajtására alapvetően versenytárgyaláson alapuló pályázatokat (tendereket) kell kiími, az egyes témák jellegéhez igazodóan nyilvános, vagy zártkörű pályáztatással. Az előteijesztés szerint a célprojekt finanszírozása elsődlegesen az atomerőmű saját forrásaiból, továbbá központi forrásokból történik. A javaslat a célprogram keretében irányozza elő olyan pénzügyi alap, vagy finanszírozási mód kialakítását, amely fedezi az atomerőművi radioaktív hulladékokkal kapcsolatos költségeket. Az OAB MTT fontosnak tartotta, hogy a tárcaközi célprojekt keretében komplex stratégiát dolgozzanak ki, mely áttekinti az atomerőmű teljes élettartama alatt keletkező kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladékok, a fűtőelemciklus lezárásához kapcsolódó hulladék (kiégett fűtőelemek, illetve a reprocesszálást követően keletkező nagy aktivitású radioaktív hulladékok), valamint az erőmű leszerelése és az ebből efedő kis-, közepes és nagy aktivitású radioaktív hulladékok kezelését és elhelyezési lehetőségeit. Hangsúlyozták, hogy a stratégiának foglalkoznia kell a műszaki megvalósítás változataival (felszíni, felszínközeli, mélységi elhelyezés), a közgazdasági feltételrendszer kialakításával, a hatósági engedélyezés és szabályozás, valamint a lakossági elfogadtatás feladatával is. Az OAB MTT támogató jóváhagyását követően a célprojekt alapdokumentumainak kidolgozása megtörtént. Ez év február 26- án öt miniszter (IKM, NM, KTM, OMFB, ÁV Rt.), valamint a Magyar Villamos Művek Rt. és a Paksi Atomerőmű Rt. vezérigazgatója együttműködési megállapodást írtak alá az atomerőművi radioaktív- hulladékok kezelésének és végleges elhelyezésének megoldására. Az aláírók vállalták, hogy a célprojekt megvalósítását szolgáló, jogszabályokból eredő, illetve hatáskörükbe tartozó feladataikat összehangolják a célprojekt célkitűzéseivel és ütemezésével. A megállapodás értelmében a célprojekt végrehajtására két szakaszban kerül sor. Az első szakaszban, 1992-1994. között kidolgozzák a komplex stratégiát. Ez a szakasz alapozza meg az atomerőművi kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladékok elhelyezésére szolgáló telephely-kiválasztásra vonatkozó döntést, és a létesítéssel kapcsolatos tenderkiírást. A második szakasz a tároló üzembe helyezésével zárul. A teljes célprojekt költségének pénzügyi fedezetét az első szakaszban kidolgozott közgazdasági feltételrendszer megvalósításával kell megteremteni. A lakosságnak a célprojektről, a végrehajtás eredményeiről és az ehhez kapcsolódó egyéb kérdésekről való tájékoztatást a megállapodás aláírói kiemelt- feladatnak tekintik, melynek összehangoltan tesznek eleget. Az együttműködési megállapodás tartalmazza az alapvető pénzügyi és szervezeti feltételrendszert, amelyet kiegészít, illetve pontosít az OMFB és az OAH között a célprojekt finanszírozására, valamint az OAH és a PA Rt. között a célprojekt végrehajtására megkötött szerződés. A célprojekt irányítását az együttműködési megállapodás aláírói által létrehozott Célprojekt Irányító Testület (CIT) végzi, amelynek elnöke ajavaslat szerint az OAB elnöke volt, de PungorErnő tárca nélküli miniszter, az OMFB és az OAB elnöke ezt a funkciót delegálta az OAB elnökhelyettesének. A CIT munkáját szakértői bizottság segíti, amelynek tagjait a CIT egyetértésével az OAB elnöke nevezte ki. A szakértői bizottság szükség szerint további szakértőket vonhat be a CIT egyetértésével. A CIT és a szakértői bizottság tevékenységével kap-A szilárd kőzetbe fúrt lyukakat robbanóanyaggal megtöltik és elrobbantják
