Atomerőmű, 1992 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1992-08-01 / 8. szám
♦ 44 MIÉNK A SZÓ 444 Klmélkedö munkástanácsok Nem csupán hőbörgő kisinasok Berkeinkben bizonyára a másként gondolkodók is elismerik, hogy az új Munka Törvénykönyv hatályba lépése előtt és után a helyi érdekképviselet legmarkánsabb, legaktívabb szervezete a Paksi Nagyüzemi Munkástanács. Az utóbbi jelzők megilletik őket már csak azért is, mert a szűkös anyagi lehetőségük ellenére próbálnak eligazodni a munka világának egyre bonyolultabb (és szomorúbb) útvesztőjében. A Paksi Nagyüzemi Munkástanács egy hónapon belül második alkalommal rendezett oktatást a Duna Szálló tanácstermében, majd az elmélkedések végeztével lehetőség nyílt további beszélgetésre.- Mi ez a nagy tudásszomj, mert tudtommal rövid időn belül ez már a második alkalom.- Ez a munkásvédelmi törvény tudásszomja, amelyet mint púpostevék szívunk magunkba, hogy a tikkasztó tárgyalásokban ne szomjúhozzunk - mondja némi allegóriával Markotán Károly, az atomerőmű munkástanács elnöke. Az új Munka Törvénykönyvvel kapcsolatos előadássorozatot valóban második alkalommal rendeztük meg. Mivel a június eleji oktatásnak - nem túlzók - óriási sikere volt, ezért a szövetség(l) kérésének eleget téve megismételtük. Igen, a kérés nagy megtiszteltetés ránk nézve, mindamellett, hogj^ gondolkodunk egy érdekvédelmi oktatóbázis helyi kiépítésében.- A programról és a meghívott előadókról, ha szólna néhány mondatot!- Július hetedikén dr. Takács György, az Érdekvédelmi Tanácsadó Szolgáltató Egyesülés jogtanácsos szakigazgatója előadásában a munkaviszonyról és a társadalombiztosítás paragrafusairól beszélt. „Felszámolás és csődtörvény” volt annak a második napi előadásnak a címe, amelyet dr. Lajtai György, az IKM főosztályvezetője és Balázsné f * „Az érdekvédelmi szervezeteknek valóban a munkavállalók érdekeit kell képviselnie” - Markotán Károly, a paksi atomerőmű munkástanácsának elnöke bizakodó. Varga Judit, a minisztérium munkatársa tartott. Kilencedikén a társadalombiztosítás új koncepcióit, valamint az üzemegészségügy jövőjét, szerepét ismertette dr. Mikola István, a TB Felügyelő Bizottság elnökhelyettese. Délután üzemlátogatás volt a program. Az oktatáson egyébként részt vettek az atomerőmű illetékes szakterületeinek dolgozói is. Tizedikén és tizenegyedikén a szövetség kihelyezett tanácsülését rendeztük meg, amelyen jelen volt Palkovics Imre, a MOSZ elnöke...- És ha már így alakult, a további kérdés az országos elnökhöz... A szövetség vezetősége milyen indíttatásból szorgalmazza az effajta oktatásokat?- Abból az alapvető megfontolásból, hogy a munkástanácsok vezetői felkészülten tárgyaljanak a munkavállalók érdekében - mondja Palkovics Imre. Minthogy elvünk a törvényesség, ezért a törvény ismerete számunkra elengedhetetlen. Megismerni azt, hogy ezáltal milyen és mennyi jogunk, lehetőségünk van munkaügyi, tulajdonlási, különböző szociális kérdésekben. A problémákat nem hőbörgő kisinasként, demagógiákkal kell megközelítenünk. Kiművelt fejekre van szükségünk, hogy az embereket egy civilizált társadalomhoz méltón tudjuk képviselni.- Ha mára törvényességről beszél, mi a véleménye arról, hogy a korábbi időszakhoz viszonyítva a Munka Törvénykönyv több vonatkozásban is, például bérben, bizonyos szociálpolitikai kérdésekben stb. korlátozza az érdekvédelmek jogait.- A korlátról, mint olyanról, csak annyit; hogy mindent szabad, amit a törvény nem tilt. Csak ki kell használni. És ez itt a lényeg. Ezért van nagy szükség felkészült érdekvédelemre. No, persze van egy paradox fordulat is ebben. Az tudniillik, ha egy új érdekvédelem már a kezdetnél nem éri el a kellő jogot arra, hogy megerősödjön, akkor eleve korlátok vannak bevetve. E korláton csak nagy energiával lehet átlépni. Úgy vélem, hogy mindenképpen a helyi érdekképviselet megerősítésére kell koncentrálni. Mi a parlamentben, a törvény előkészítése során fölhívtuk erre a figyelmet, csak sajnos a szakszervezeti mozgalom megosztottsága nem teszi lehetővé, hogy egy alakuló szervezet jogainak meghatározásában egységesen lépjünk fel. Többen kérdezhetnék, miért van ez? Azért, mert az érdekképviselet szférájában vannak szervezetek, akik pozícióikat féltve nem törekszenek olyan körülmény megteremtésére, amelyben a kisebb szervezetek is több esélyt remélhetnének. Bizonyára sejtik, kikről beszélek. Ismertetőjegyük, hogy nem hadakoznak a gazdasági vezetőkkel. Ők az óvatos duhajok, míg másokat golyófogóként kezelnek. Természetesen ők az eredmények legnagyobb „érdemesei”, ők a legnagyobb „harcosok”. Csak azt nem veszik észre, hogy ezt a gerincességet a munkaadók is előbb-utóbb megvetik. De mi e tekintetben a konklúzió? Az, hogy a szűk látókörű politika követkéztében a jogaink a minimumra fognak redukálódni.- Minthogy a munka világáról beszélgetünk, On mint parlamenti képviselő, mint a gazdasági bizottság tagja és mint a MOSZ elnöke, hogyan vélekedik az országunkban zajló privatizációs folyamatról?- Ez a folyamat nem most kezdődött. Nagyon jól emlékszem ezerkilencszáznyolcvannyolcra, amikor már olyanokat mondogattak, hogy „spontán privatizáció”, „ellopják, kiárusítják az országot” stb. Mi a megalakulásunkkor (1990.07.14.) a programunkban rögzítettük, hogy ne lehessen ellenőrzés nélkül, az érintett munkavállalók beleszólása nélkül a privatizációt lebonyolítani. A követeléseink viszont csak részben valósultak meg. Nagy csatározások után született meg az elmúlt év nyarán a 119/91. számú kormányrendelet, amely az átalakulásba való munkavállalói beleszólásra ad lehetőséget. Ez a rendelet többek között előíija, ha nincs munkavállalói hozzájárulás, ha nincs foglalkoztatási terv, akkor az ÁVÜ feltételesen megtagadhatja az átalakulást. Ez számunkra természetesen nem kielégítő. Az idei vagyonpolitikai irányelvek tervezetében ezt már úgy deklaráltuk, hogy az ÁVÜ megtiltja az átalakulást, ha a munkavállalók, a helyi érdekvédelmi szervezetek nem járulnak pozitívan e folyamathoz. Ma a komolyabb probléma viszont az, hogy a munkavállalók miképpen juthatnak tulajdonhoz. A vagyonpolitikai irányelvekben e tekintetben vannak elgondolások, de sajnos a kondíciók nem a legtökéletesebbek. A másik lehetőség, amit eredményként könyvelünk el, no, nem magát a tartalmát, pusztán a tényt, hogy megszületett az MRP-törvény. Ebben már valamivel jobbak a munkavállalói tulajdon kondíciói. Csak melleslegjegyzem meg, az MRP-ügyet az Érdekegyeztető Tanácsban a MOSZ vállalta föl szakértői szinten. Ugyanezek a szakértők jöttek velem a gazdasági bizottságba, s vettek részt a törvényalkotás folyamatában. Bár ezzel kapcsolatban vád is ért bennünket. Többen azt vélték, hogy az ötvenhatos szellemet követve, maga a munkástanács akar tulajdonos lenni. Itt nem erről van szó! Mi a dolgozó embert, az individumot akarjuk tulajdonossá tenni, csak ehhez kell bizonyos kollektív fellépés. Nős, a privatizációról, hogy igazságos, gyors vagy lassú-e, nem kívánok vitatkozni, mert ez nemzetközi kitekintés kapcsán is ellentéteket válthat ki. Július tizenegyedikén meglátogatott a nyugatnémet szakszervezeti szövetség kelet-európai referense, aki elmondta, hogy náluk a második világháború után a vállalatok zöme állami tulajdonban volt. Ez utóbbiak reprivatizálása közel húsz évet vett igénybe, és még ma sem ért véget. De számos nyugateurópai példa van a privatizáció lassú folyamatára. Ha ebből indulunk ki, akkor az országunkban közepesnek mondható az ütem. A számokat vizsgálva, nemzeti összvagyonunk nyolc százaléka került privatizálásra. A múlt évi statisztika alapján a négyszázmilliárd értékesített vagyonnak csupán tizede folyt be az állami költségvetésbe. Tehát ez az államnak nem üzlet. De ennek ellenére a cél az, hogy a meglévő gazdasági egységek átalakulva, piaci körülmények között működjenek. Mert ha működnek, akkor egyrészt van foglalkoztatás, másrészt van bevétel. Viszont egy rosszul működő vállalat csak ráfizetés az államnak. Nyilván a privatizációnak van erkölcsi, morális oldala is. Nevezetesen a dolgozók azon igénye, hogy az eltöltött munkaviszony függvényében ők is részesedjenek a közösen előállított vagyonból, s erről nem feledkezhetünk meg.- Bár ne tűnjek kötekedőnek, de az elmondottak között van amivel mint munkavállaló nem igazán értek egyet. Említette, hogy a privatizáció során az értékesített vagyonnak csak tizede folyt be az állami költségvetésbe. Ezt mondjuk úgy, hogy az államnak elsődleges bevétel. A másodlagos a privatizáció során tulajdonossá vált állampolgárok által befizetett adóbevétel. Ma viszont a Pénzügyminisztérium által tudjuk, hogy ezen szféra által befizetett adó jócskán elmaradt a tervezett mértéktől. Kérdés, azon kívül, hogy elkótyavetyéljük javadalmainkat, a privatizáció kinek jó. Kinek jelent ez bevételt? És mondom; a társadalmunk azon szűk rétegének, amelynek már az elmúlt rendszerben is megadatott. Amely akkor milliomos volt, ma milliárdossá gyarapodik, miközben a nép zöme elszegényedik és éppen a privatizációi!) következtében a dolgozók többsége munkanélkülivé válik... Ellentmondásos kép ez egy társadalomra vetítve.- Amiről Ön beszél, az ideológia, s mi ebbe nem szívesen tévelyedünk. De mindenképpen tudni kell, hogy nem a privatizáció okozza a munkanélküliséget. Hisz ez eddig is megvolt, csak mint tudjuk, kapun belül. Azt is tudjuk, hogy a korábbi munkanélküliséget az állam megfizette, s a gazdaságunk eképpen jutott ide. A vállalatok szociális létesítményként működtek, szolgálva egy olyan eszeveszett ideológiát, hogy lám, itt van teljes foglalkoztatottság. Éz utóbbi a világon minden munkásmozgalomnak vágya, de mondhatni sehol nem működik. Ahol működik, ott finanszírozza valaki. Ki finanszírozza meg? Ha nincs egy külső forrás, akkor a belső javakat kell elvonni. Ez zajlik ma országunkban. Az állam kénytelen a társadalomtól elvonni azokat az anyagiakat, amelyek a problémák megoldásához szükségesek, ezért van fokozatos elszegényedés. A szerkezetátalakítás elkerülhetetlen. Óhatatlan velejárója a fölösleges munkahelyek megszűnése. Tudjuk hogy szomorú a munkanélküli állapot. Nekünk arra kell törekedni, hogy a fájdalmakat enyhítsük meggyógyítani viszont nem mi tudjuk. A munkanélküliek átképzésében próbálunk külföldi tapasztalatokat szerezni, de sajnos ma még országunk ipari struktúrájának jövője feltérképezhetetlen. Nem tudjuk mi lesz a húzóágazat, s így mire képezzük át embereinket. Évődésünkre megoldást csak a piacgazdaság konjuktúrája hozhat.- Ha próbálom értelmezni mondatának ezt a szavát, hogy „konju klóra", számunkra elgondolkodtató eset. A kereslet megnövekedésével járó gazdasági fellendülés - tudhatjuk meg a kifejezés jelentését. Nos, mi a helyzet? A világ azon országai, akik fizetni is tudnának termékeinkért (feltéve, ha kellene), szintén piacra termelnek. Azaz, szeretnék ők is eladni termékeiket. Ezt már naponta tapasztalhatjuk. Gondoljunk csak a több órát és hasábot kitöltő reklámokra. Mi szolgamód be is engedjük termékeiket, ezzel is aláásva iparunkat és termékeink hazai piacát. E veszélyt felismerve szerencsére bevezettük a védővám-szigorítást. Van egy másik szomorú tapasztalata a külföldi tökével ötvözött privatizációs folyamatnak, amely negatív hatással bír a mi konjuktúránkra. Példák bizonyítják, egyes ipari vállalatainkba azért „szállnak be", hogy elsorvasszák, letöijék a hazai konkurenciát, míg az itt előállított termékek külföldi értékesítését csak kis százalékban vállalják... És ha már itt tartunk, korábban beszélt a ráfizetéses vállalatokról. Önnek mi a véleménye olyan szférák privatizálásáról, amely egyébként az állam kezében is nyereséges lenne?- Kedves Olvasóink a beszélgetés további részét a következő számban folytatjuk. G. SZABÓ PÁL Mi lesz veled magyar atom? Veszélyben az önálló magyar atomenergetika jövője (Folytatás a 4. oldalról.) ről megvásárolhatjuk a szükséges tudást, ahelyett, hogy itthon fenntartanánk egy kellően képzett kutatógárdát. Ezt a gyakorlatot eddig még egyetlen ország sem követte, hiszen ezzel teljesen kiszolgáltatná magát idegen országoknak. A kérdés tehát csak az, mit és hogyan kutassunk-fejlesszünk itthon és nem az, hogy ezt egyáltalán tegyük-e? Ismeretesek azok a nemzetközi vizsgálatok, amelyek az első generációs WER-erőművek vonatkozásában folynak, és amelyek a legtöbbjük leállítására fognak valószínűleg vezetni. (Négy német és egy bolgár blokkot már elért ez a sors.) 1993-tól várható, hogy ugyanez a vizsgálat kiterjed a második generációs blokkokra is. Nyugati reaktorépítő cégek üzleti érdekei azt kívánnák, hogy új, ma legkorszerűbbnek tekinthető blokkokkal helyettesítsék a régebbi, általuk már elavultnak minősített egységeket. Nem kétséges, hogy a mi érdekünk ezzel nem egyezik. A harcot sikerrel csak a hazai kutatógárda aktív közreműködésével nyerhetjük meg. A jelenlegi létbizonytalanságban ez a kutatógárda azonban könnyen szétszéledhet, pótlása belső erőkkel aligha oldható meg, a külföldi segítséget pedig az itthoni lecsökkent fogadókészség visszájára is fordíthatja. A jövő lehetőségei A külkapcsolatok változásának azonban talán nem is a kutatásfejlesztési terület a leglátványosabb és legfontosabb része. Sokkal jelentősebb az a tény, hogy amíg a múltban szóba se kerülhetett más piacról beszerezhető atomerőmű, mint a Szovjetunió, ma főleg a nyugati ajánlatoknak van esélyük a jövőbeni új atomerőművi beruházás elnyerésére. Az elmúlt években a legnagyobb reaktorgyártó cégek (Kraftwerk-union, Westinghouse, FRAMATOM/Edf) tettek ajánlatokat legmodernebb típusaik szállítására. Várható, hogy az Asea Brown Boveri (ABB/Combustion Engineering) is jelentkezik és a kanadai gyártmányú nehézvizes CANDU reaktor, valamint az amerikai General Electric forralóvizes reaktora is megjelent választékbővítésként. A hitelfeltételek is kedvezőek és előbb-utóbb elkerülhetetlennek látszik új atomerőmű építése Magyarországon. Ezek az erőművek a legszigorúbb nyugati követelmények szerint épülnek. Tervezésüknél, gyártásuknál, szerelésüknél előírt minőségbiztosítási szabályokat kell betartani, a létesítésnél csak a hatóságok által megfelelőnek ítélt cégek, intézmények részvétele megengedett. A hazai iparvállalatok minél szélesebb körű bedolgozása érdekében azoknak technológiai és munkaerő szempontjából fel kell fejlődniük a kíkvánt szintre. Ennek elmaradása esetén az importhányad jelentős növelése árán lehet csak a létesítendő új atomerőművet megvalósítani. Ezért idejében kell kidolgozni az új atomerőmű fogadására szolgáló stratégiát a hazai részvételt illetően. Mivel az ajánlattevők közötti választás is igen sokrétű szaktudást igényel, ismét a hazai szakembergárda megtartásának szükségességét tudom csak hangsúlyozni. A nyugati országok aggódnak a szovjet reaktortípusok biztonságát illetően és ezt az aggodalmat Csemobilon kívül sajnos alátámasztják a már említett elsőgenerációs WER-reaktorok felülvizsgálatánál szerzett kedvezőtlen tapasztalatok, A nemzetközi felülvizsgálattal előbb-utóbb nekünk is számolnunk kell. A volt szocialista országok az eddigi politikai és gazdasági kötöttségeiktől megszabadultak. Nyitottakká váltak minden irányban. Önámítás lenne azt hinnünk, hogy ezt a nyitottságot nem akarja minden velünk kereskedni kívánó ország a saját hasznára fordítani. Ezt szolgálják a különböző segélyprogramok és azok a törekvések is, amelyek minden áron bizonyítani akaiják, hogy a szovjet szállítású atomerőművi blokkjaink nem felelnek meg a kor követelményeinek. Olyan biztonságnövelő intézkedéseket szorgalmaznak, amelyeknél olcsóbb egy új erőmű építése. Illúziók nélkül kell ezekkel a problémákkal szembenézni és ki kell alakítanunk azt a stratégiát, amely megakadályozza, hogy a régi függőséget egy új, talán más alapon álló, de gazdasági hatását tekintve esetleg még erősebb függőség váltsa fel. MonoGram A VEIK! próbapadja földrengésállósági vizsgálatokhoz A VEIKI hidraulikai laboratóriumának részlete
