Atomerőmű, 1992 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1992-05-01 / 5. szám
8 ATOMERŐMŰ Visszatekintés III. A minőségi munka mindig gyümölcsöző Öt kérdés Vajda György professzorhoz Ez év december 28-án lesz tíz éve annak, hogy az atomerőmű I-es blokkját az országos hálózatra kapcsolták, és tizenöt évvel ezelőtt, november első hetében jelent meg az „Atomerőmű Építői” című újság, a mai „Atomerőmű" elődje. Ezek az évfordulók adták az impulzust a visszatekintésre, az események felidézésére, olyan személyek megszólaltatására, akik jelentős egyéniségei voltak a nagy építkezésnek. A visszatekintés szükségességét a múltban is becsületesen dolgozók iránti tisztelet kell hogy plántálja, hiszen ez adhat tartást és erőt a jelen feladatainak megoldásához, és a jövőbe vetett hitünk megerősítéséhez. Vajda György Előző számunkbari az építkezés látványosabb részével foglalkoztunk, most az úgynevezett hatósági munkát szeretnénk kicsit felvillantani. Ezért egy olyan szakembert kerestünk fel, aki az 1960-as évek elejétől résztvevője és formálója ennek a területnek, nevezetesen Vajda György, a Villamosenergia-ipari Kutató Intézet igazgatója, az Országos Atomenergia Bizottság (OAB) elnökhelyettese.- Professzor úr! Mielőtt a hatósági munkáról szólna, kíváncsi lennék a pályájának indulási szakaszára. Kaphatnánk néhány, a személyére vonatkozó lexikális adatot?- Természetesen, de ezek az adatok elég távoliak, ugyanis 1949-ben végeztem el a műszaki egyetemet és viszonylag rövid ideig ott is maradtam, mint tanársegéd. Ezt követően egy hosszabb külföldi ösztöndíjas tanulmányi út után az akadémia egyik tudományos intézményébe kerültem. 1957-ben áthívtak a Villamosenergetikai Kutató Intézetbe. Onnan 1962-ben bekerültem az államigazgatásba is, mert néhány évre az Ipari Minisztériumban a villamosenergetika műszaki fejlesztési kérdéseivel kellett foglalkoznom. 1970-ben ismét kutatóként a Villamosenergia-ipari Kutató Intézetbe jöttem dolgozni és azóta ennek az intézetnek vagyok az igazgatója. Mandátumom ez évben lejár, 65 éves vagyok, ideje fiatalabbaknak átadni a vezetést.- Hogyan került az OAB-ba?-Az OAB-hoz úgy kerültem, hogy amikor elindult az atomerőmű-program, akkor az OAB akkori elnöke - Pál Lénárd fizikus - kérte, kapcsolódjak be ebbe a munkába, mint elnökhelyettes. Addig az OAB nagyon erősen a nukleáris medicina, a fizikai kutatások és nem az energetikai témákkal foglalkozó szervezet volt. Azért kértek fel, hogy legyen az energetikához értő személy, mert az atomerőműprogram indulása után az OAB-nak ezzel kapcsolatos feladatai támadtak. Ezt a posztot azóta is betöltőm, sok elnök váltotta egymást, de a jelenlegi elnök is igényelte a munkámat.- Mi volt az OAB feladata?- Tulajdonképpen az OAB- nak az eredeti hivatása az volt, hogy az atomtechnikát, az atomtechnika alkalmazási lehetőségeit mozdítsa elő. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és más országok nukleáris szervezeteivel ápolja a kapcsolatot. Feladata volt még az OAB-nak a hazai kutató-fejlesztő munka és a szakemberképzés támogatása. Viszonylag kevés konkrét szerepe volt az atomerőművel kapcsolatban. Ez abból következett, hogy Magyarországon egy olyan hatósági szisztéma alakult ki, amelyik nagyon sok hatóság között osztotta meg az atomerőművel kapcsolatos feladatokat. Ennek az elhatározásnak az volt a hátterében, hogy lehetőleg ne kelljen nagyon sok pénzt fordítani az új hatósági rendszer kialakítására. Azok a hatóságok, amelyek már működtek, azok lássák el az atomerőművel kapcsolatos feladatokat. Ezért az OAB- nak egy koordináló, kapcsolatteremtő, információteijesztő szerep jutott. Amikor elindult az atomerőmű-program, akkor a kormány létrehozta az Állami Indító Bizottságot. Ez a bizottság tulajdonképpen az összes hatóság képviselőiből állt össze, és ez adta ki az engedélyeket az építkezés fontosabb fázisaiban. Ennek az egész hatósági rendszernek tulajdonképpen a legfőbb eredménye nem is annyira az volt, hogy ellenőrizte, mennyire felel meg az erőmű a konkrét előírásoknak, hanem az, hogy az akkori körülmények között, és az akkori feltételrendszerben sikerült a minőség biztosítását elérni. Ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy milyen óriási jelentőségű és milyen hatalmas siker volt ez akkor. Ugyanis abban az időben általában a határidőknek a bűvöletében éltünk. A hiánygazdaság közepette éltünk, amikor az volt az öröm, ha egy vállalat végre leszállított egy berendezést. Nagyon ritkán fordult elő, hogy a vásárló, a megrendelő elkezdett kukacoskodni: ez a berendezés nem egészen olyan, mint amilyet elképzelt. Örült, hogy kapott valamit és tud vele dolgozni, úgy-ahogy. A paksi atomerőmű építésénél sikerült egy olyan szellemet kialakítani - és ebben az OAB-nak is szerepe volt -, hogy a legkövetkezetesebben minden szállítmánynál, minden r berendezésnél, minden külföldi szállításnál akkor voltunk • hajlandók átvenni és beépíteni bármit, ha az maradéktalanul megfelelt minden követelménynek. És ezt a szemléletet a nemzetközi kapcsolatokban is érvényesítettük. Ami különösen nehéz volt akkor, mert hát nemcsak a Szovjetunióból Magyarország felé, hanem hazánkból a Szovjetunióba irányuló szállításoknál is az volt az általános gyakorlat, hogy jaj de jó, leszállították, és ez a lényeg. Mi pedig nemegyszer visszaküldtük, mondván: nem felel meg a követelményeknek. Pakson volt egy műhely, mindent átvizsgáltak. Ez abban az időben óriási dolog volt.- A minőségi problémák határidőgondokat is okoztak?- Okoztak bizony, és az is óriási dolog volt, hogy nem vállaltuk fel az erőmű meghatározott időre történő átadását, ha törik, ha szakad. Akkor helyeztük üzembe, amikor minden eleme le volt vizsgálva, minden tekintetben úgy működött, ahogy működnie kellett. Nem volt május 1., nem volt április 4., nem volt november 7. Nem a határidő, hanem a minőség volt a döntő. Ezt az elvet betartani és nem a határidőt nézni, azért is nagy dolog volt, mert az 1980-as évek elején az ország fizetési mérlege rendkívül kritikus helyzetben volt. Akkor a fizetőképtelenség határán voltunk. A pénzügyi helyzet javításában nagy szerep jutott az energetikának, hiszen a konvertibilis exportunknak egy jelentős része abból származott, hogy a Szovjetunióból behozott kőolajból származó párlatokat adtunk el nagy mennyiségben Ausztriának és más nyugati országnak. Ezért a kormány részéről óriási volt a nyomás, hogy minél előbb induljon az atomerőmű, mert csökkentené a hazai kőolaj-felhasználásunkat, így többet tudnánk exportálni. Már nem emlékszem, milyen gyakorisággal, de talán hetente kétszer kellett az illetékes miniszterelnök-helyettesnek jelenteni, hogy milyen állapotban van az erőmű és mi várható. Ilyen körülmények közepette az üzembe helyezési próbák során kiderült, hogy egy berendezés nem úgy működik, ahogy kellene, és emiatt csúszni fog két hetet az üzembe helyezés, elképzelhető milyen óriási ellennyomás volt a kormány részéről. És állni kellett a sarat a nagy nyomással szemben, mondván, addig nem indítjuk, ameddig az nem működik tökéletesen. Ezt az elvünket minden egyes blokknál betartottuk. Többek között ezen is múlik az, hogy a paksi erőművet minden külföldi vizsgálat és szakértő úgy minősíti, hogy kérem ez megfelel a mi követelményeinknek is. Ha ezt akkor elszúrtuk volna, akkor bizonyosan úgy néznénk ki, mint a bolgárok, vagy a volt NDK erőművei.- Befolyásolták-e a hatósági munkát a bekövetkezett atomerőművi balesetek?- Természetesen igen pozitív irányú fejlődést indított el a Three Mile Island-i üzemzavar, mert ez után alakult ki az a szemlélet, hogy a hatóságoknak nagy függetlenséget és önállóságot kell biztosítani. Ezt a nézetet azután Csernobil megerősítette, és akkor a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ajánlása közé is bekerült: a hatóságok legyenek függetlenek az erőmű létesítésében és üzemeltetésében érdekelt szervezetektől. így határozódott el, ha jól emlékszem 1988-ban, vagy 89- ben, hogy válasszuk külön az Ipari Minisztériumtól a nukleáris engedélyezési funkciót, mert addig az energiafelügyelet volt az illetékes hatóság, és kerüljön át az OAB-hoz, amely egy kívülálló független szervezet. Ez az átszervezési folyamat egy kicsit elhúzódott, mert közben lezajlott a politikai rendszerváltás is, de 1991-re csak megvalósult az átszervezés, azzal bezáróan, hogy az OAB-titkárság hivatallá alakult át.- Köszönöm a beszélgetést és a jóval több kérdésre adott válaszait, jó egészséget kívánok.- Beregnyei -CeBIT ’92 az információ tükrében Hannover 11.-18.03.1992 |v* World Center • Office • Information Telecommunications CeBIT, ez az öt betű fogalom a számítástechnikai és távközlési szakemberek körében. Ezért nem kis izgalommal készültem a kiállításra. Kollégáim jóvoltából a felkészülés már itthon elkezdődhetett, mert rendelkezésünkre állt a CeBIT ’92 elektronikus katalógusa. A floppy diszken tárolt információkat böngészve próbáltam a számomra elsősorban fontosnak ítélt cégeket kikeresni és egy hozzávetőleges útitervet készíteni magamnak. Az első megpróbáltatás itt ért, mert olyan nagy volt a kiállítók száma, hogy nehezen lehetett belőlük választani. 1992-ben kereken 140 kiállítóval számolnak a rendezők, akik több mint 4000 m2 nettó kiállítási területen fogadják a szakembereket. (1990-ben 99 kiállító volt.) Az első napot az ismerkedésre szántam, de „sajnos” csak az 1 -es pavilonig jutottam el, mivel a távközlés mellett a számítástechnika is az érdeklődésem középpontjában áll. A kiállítás egyébként jó példa volt arra is, hogy ismételten megbizonyosodjak arról a már évek óta tartó irányzatról, hogy ez a két szakma egyre jobban közeledik egymáshoz, egyre jobban egymásba integrálódnak. Bármerre néztem, mindenütt csak csodálkoznom kellett a nagy tudású és kisméretű számítógépek láttán. Az igazi meglepetés a Hitachi standján ért a 486-os színes képernyős notebook láttán. Ez a gép közel 4-4 cm-rel kisebb volt mint egy A4-es papírlap, és a képernyő színei és élessége is bámulatba ejtették a szakembert. Úgy néz ki, hogy az ilyen irányú fejlődésnek már csak a billentyű mérete és a kezelhetőség szab határt. De térjünk vissza a távközlésre, vagyis az információ technikára. A CeBIT ’92-vel egy időben, de szervesen beépítve a nagy kiállítás légkörébe, a SATELLITE BUSINESS 92 is itt került megrendezésre. A műholdas műsorszórás terén egyelőre nem sok újdonság van, csak a fölöttünk keringő műholdak száma nő és természetesen vele együtt nő a csatorna- és programválaszték. Ezzel szemben egyre több helyre, például az üzleti 1 élet területére tör be a műholdas kommunikáció. Egy speciális antennával az Európa útjain közlekedő kamionok és teherautók tudják fogni a műholdon számukra küldött információkat és ezáltal válik még jobban hatékonyabbá a közúti árufuvarozás. A rádiótelefon használata és terjeszkedési gyorsasága viszont feltűnően előtérbe került a kiállításon. A Deutsche Bundespost Telkom és a Mannesmann Mobilfúnk Gmbh hálózatukat úgy kívánják kiépíteni 1994 végére, hogy minden foltot lefedjenek és a 2000. évre összesen 3,7 millió felhasználóra számítanak. Az elkövetkező évekre ígérik az egészen kicsi „zsebbe való” telefonkészüléket amelyek valószínűleg nagyon keresettek lesznek. Az 1992/93-ra jelzett D-hálózatok összekötve a Datex-P- vel és az ISDN-nel lehetővé teszik útközben is a telefax, telex és a teletex, valamint a Btex igénybevételét. A jövőben várható a voicebox és mailbox szolgáltatások létrehozása is. Apropó! Telefax. Eddigi ismeretem szerint ez egy kifejezetten távközléstechnikai berendezés volt igaz. digitális átvitellel. Bármerre jártam; számítástechnika vagy távközlés, szoftwer vagy hardwer terület biztos hogy belebotlottam valamilyen telefax berendezésbe, vagy telefax szoftwerbe. Meglepő módon ezt a szolgáltatást szinte valamennyi cég a palettájára tűzte. A telefaxról, mint önálló berendezésről nem kívánok szólni, ez ma már mindennapos irodai eszköz (feltéve, ha nem alkalmaznak rá különlegesjogszabályokat). Ezzel szemben a PC-be beépíthető faxkártya teijedése még csak most van felfutóban. Megjelenése az ésszerű igényeket tükrözi. A szövegszerkesztőkkel megírt üzenetünket a beépített fax modem kártya segítségével bárhová elküldhetjük és természetesen üzenetet is fogadhatunk vele. A bemutatott faxkártyák a G3-as csoportba tartoznak és átviteli sebességük 2400,4800 valamint 9600 BPS. Lehetőség van arra, hogy a saját PC-nket használjuk mint fax, de hálózatos gépek esetén ki lehet jelölni egy központi fax adó-vevő gépet, ami az összes ezzel kapcsolatos teendőt ellátja. Természetesen ha szóló gépen használjuk a faxprogramot és kártyát akkor is minden naplózással kapcsolatos feladatot megold a program. A szoftweres pavilonban tapasztaltak után az már szinte magától értetődik, hogy a fax szoftwerek közel 90%-a Windows alatt fut, így a kezelése nem ütközik különösebb nehézségbe. A kifejezetten telekommunikációval foglalkozó pavilonokban csak az ismerős cégnevek és egy-két tároltprogram-vezérlésű telefonközpont árulta el a kiállítás rendeltetését A nagy cégek, mint a SIEMENS vagy a PHILIPS vagy a NOKIA kompletten kínálja rendszerét Tehát a telefonszolgáltatás mellé valamilyen formában felkínálja a magasabb szintű számítógépes hálózatokat is. A két hálózat valamilyen úton össze van kötve egymással. Erre jó példa, hogy egy TOKEN RING hálózat és egy ETHERNET hálózat egy MUXLAN rendszeren keresztül össze van kötve. De a legjobb példa erre az IBM és a SIEMENS rendszerek összekapcsolása. A SIEMENS HICOM 300-as telefonközpontját összekötik egy célszámítógéppel, az IBM COM 300-al és így érik el a két hálózat egy síkká való összefonódását. Kérésemre az IBM szakemberei megmutatták a már működő rendszert, hiszen a vásár területén az öszszes SIEMENS és IBM standján egy HICOM 300-as központ szolgálta ki a telefonálási igényeket és az ehhez a központhoz kapcsolódó IBM COM 300-as nagyszámítógép pedig a számítógépeket Ez pedig több mint 15 különböző helyszínt jelent, ahol ezt az összekapcsolt rendszert használták. Telefon és video konferencia: a kiállítás több helyén feltűnt az egyre tökéletesedő video konferencia bemutatása. Ezeknek a rendszereknek a képátvitele egyre jobb lesz, azonban igazi élő kapcsolást csak az A&AT mutatott be. A kapcsolat Amerika és Hannover között volt, a kép és a hang minősége is tökéletesnek tűnt, csak a túloldalon lévő család volt egy kissé álmos az amerikai éjszakában. Kábelek és kábelhálózatok: az optikai átvitel és optikai kábelek térhódítása mellett a közeljövőben a hagyományos fémkábelek is jelentős szerepet fognak még játszani a távközlési hálózatok építésénél. Különösen sokat fejlődtek a kötések lezárására kialakított eszközök és technológiák. Összefoglalva elmondható, hogy egy hatalmas számítástechnikai és telekommunikációs kiállítást tekinthetett meg a szakember Hannoverben, talán emberi mértékkel nézve ez már szinte túl sok volt A kiállításon a távol-keleti cégeken kívül szinte minden cég a németországi leányvállalatán keresztül képviseltette magát, így a világméretű rendezvény inkább német rendezvénynek tűnt És még egy apróság a távközlős szemével: viszonylag sok úriembert lehetett látni, akik aktatáska nélkül nézelődtek, viszont mint egy retikült vitték magukkal mindenhová a hordozható rádiótelefont. Ebből is látszik, hogy az információra nagyon sok embernek szinte minden percben szüksége van, mert a kellő időben megszerzett információ: hatalom! Vereczki György
