Atomerőmű, 1992 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1992-12-01 / 12. szám
2 ATOMERŐMŰ Magyar részvétel Chicagóban, az atommáglya beindításának 50. évfordulójára rendezett ünnepi megemlékezésen „50 év - hosszú idő” Teller Ede alábbi előadása 1992 szeptemberében hangzott el Budapesten, abból az alkalomból, hogy 1942. december 2-án 11 óra 35 perckor Chicagóban létrejött az első önfenntartó láncreakció. A fél évszázadig kényszerűségből külföldön élt tudós előadásából nemcsak az atommáglya születésének részletes előzményeit, körülményeit ismerhetjük meg, de megismerjük magát a tudóst is - mély elkötelezettségét a tudásért, a haladásért, hitvallását az emberért, hazánkért. Az előadást megkíséreltük szó szerint leírni. A történet 1939. november elsejétől folytatódik. (Befejező rész). Takács A. Az alkalmat használjuk fel a haladásra „A tudományos elméknek az a galaxisa, amely az atomenergia felszabadításán dolgozott, valójában a Marsról érkezett látogatókból tevődött össze. De nehéz volt számukra, hogy idegen akcentus nélkül beszéljenek angolul, ezért álcázásként magyarnak mondták magukat. Hiszen köztudott, hogy a magyarok semmilyen nyelvet nem képesek idegen akcentus nélkül használni, a magyart kivéve. Ezt az állítást végülis nehéz ellenőrizni, hiszen Magyarország olyan messze van. ” (Fritz Houtermans, a csillagenergia nukleáris eredetének felismerője) Az atomenergia történetét a különböző nemzetek mindegyike nemzeti hőskölteményként írta meg. Az ötvenéves évforduló kicsit a mi ünnepünk is... Beszélgetés dr. Petz Ernő vezérigazgató úrral a chicagói megemlékezések főbb mozzanatairól- Kik vettek részt az 1992 novemberében megrendezett chicagói rendezvénysorozaton?- A részvétel valóságos nemzetközi seregszemlének hatott. A magfizika, reaktorfizika, . reaktortechnika, valamint az atomenergia terén dolgozó mintegy 1500 fő érkezett a világ minden tájáról. Több magyar szakemberrel együtt végtelen megtiszteltetésnek éreztük a meghívást. Kiutazásunknak azonban volt egy másik igen kézzelfogható célja is, és pedig a TMI-1 és a limericki atomerőművekkel létező együttműködési szerződések megújítása. Fontos, hogy az amerikai kontinensen üzemelő erőművekkel is legyen élő, eleven kapcsolatunk. A kapcsolattartásban közös az érdekeltség.- A jeles évforduló ünnepi rendezvényei hogyan zajlottak?- Az első két nap elhangzott plenáris előadásoknak, az atomenergetika helye a világban, valamint az erőművek biztonságos üzemeltetése volt a fő témája, majd a további napokon az ún. szekcióüléseken több teremben párhuzamosan folyt eszmecsere különböző szakmai kérdésekben. Az ünnepi megemlékezés egyik legkedvesebb, legmeghatóbb színfoltja az atomenergetika „nagy öregjeinek” a bemutatása és felszólalása volt, azoké, akik ténylegesen részt vettek az atommáglya kifejlesztésében, illetve az azt megelőző és az azt követő elméleti-tudományos kutatásokban. A nemzetközi tudóstársadalom elismeri az atomenergia magyar úttörőinek: Szilárd Leó, Wigner Jenő, Neumann János és Teller Ede óriási szerepét a korszakalkotó mű, az atommáglya létrehozásában.- Hogyan vélekedik erről a mai amerikai közvélemény?- A ma közembere, olvasván a magyar tudósok angolra fordított Eugene vagy Edward keresztnevét, nemigen voksolna a nevet viselő tudós magyar származására. Azonban a szakmai társadalomnak a magyar tudósok iránt érzett tiszteletét ecseteli az alábbi kis történet is. A II. világháború után, a hidegháborús évek beköszönte előtt, Roosevelt amerikai elnök felismerte az atomenergia békés célú felhasználásának szerepét. Meggyőződése volt, hogy az az emberiség közös kincse, ezért az atomtechnikai ismereteket át kell adni különböző nemzetek tudósainak. A Chicagótól nem messze levő Argonban jellegzetes amerikai tudományos műhelyt rendeztek be, ahol hosszú éveken keresztül oktattak külföldi szakembereket a világ minden tájáról. A régi hallgatók közül mintegy száz meghívott volt jelen. Nem igazán értettük, miért is hívtak meg bennünket is. Az argoni laboratórium igazgatója egy képet nyújtott át nekünk, amelyen az olasz Enrico Fermi és az amerikai Arthur Compton mellett két nagy magyar tudós, Szilárd Leó és Wigner Jenő arcmása látható. Ők voltak azok, akik központi szerepet játszottak a chicagói kutatásokban.- Olyan véleményekről hallani manapság, hogy véget ért az Első Atomkor. Az Amerikai Egyesült Államokban pl. 1976 óta nem építettek atomerőmüvet. Hogyan vélekednek a tengeren túl arról, hogy lesz-e Második Atomkor?- Tekintsünk vissza 1942-re. „Chicagói máglya” (a CP-1) volt a katonai fedőneve az első reaktornak. A végzett kísérletek szervesen kapcsolódtak a Manhattan-tervhez. A katonai célkitűzések természetesen serkentették ezen a területen a tudomány fejlődését. Ma szerencsére ilyen kényszerítő erő nincs. Jelenleg Amerikában óriási ipari potenciál létezik az atomerőművi ipar területén. Az energiaigény emelkedési tendenciát mutat, így nekik is dönteniük kell már a közeli jövőben új erőművi kapacitások létrehozásában. Ennek ellenére azt tapasztaltam, hogy a szakemberek pesszimistábbak, mint itt Európában. De a különböző államokban eltérő a helyzet. Legnagyobb gond az atomerőmű-építés lakossági elfogadtatása. Az európai szakemberek bizakodóbbak. Az érdekelt cégek képviselői, mint pl. a Siemens, Framatom, úgy érzik, hogy túl vannak a hullámvölgyön és újra lesznek atomerőmű-építési megrendelések.- Mennyire ismeri az amerikai erőműves szakma a keleti országok atomerőműveit?- Az amerikai szakemberek őszinte érdeklődését a keleti blokk erőművei iránt mi sem bizonyítja jobban, minthogy Ivan Salin úr, a Nuclear Regulatory Commission - Nukleáris Felügyeleti Bizottság - elnöke néhány hete épp ezekben az országokban tett látogatást. Körútja során meglátogatta a paksi atomerőművet is, az itt szerzett benyomásairól beszámolt a chicagói konferencián, perceken keresztül elismerő szavakkal illette erőművünket. Meggyőződése, hogy a nálunk levő WER-440 blokktípus biztonságosan üzemeltethető.- Valamennyiünk biztonságérzete azonban csak akkor teljes, ha a környező országok atomerőművei is biztonságosan üzemelnek. Bizonyára vezérigazgató úr is hangot adott ennek különböző fórumon.- Természetesen beszámoltunk a nemzetközi téren végzett tevékenységünkről. Az 1989-ben megalakult WER 440 klub informatív és koordináló szervezete a nemzetközi együttműködés iskolapéldája, amely az üzembiztonság növelését is napirendjére tűzte. A paksi atomerőmű is meglépte segítségnyújtási szándékát. A januári ülésen eldöntöttük, hogy felvesszük a kapcsolatot az örményországi atomerőművel. A földrengés és a háborús viszonyok miatt az ottani erőművet leállították. Az újraindításhoz felajánlottuk a gazdag tapasztalatokkal rendelkező szakembereink tudását. Világszerte figyelemre méltó követelmény, hogy az atomerőmüvek gazdaságilag versenyképesek, valamint más energiatermelési módoknál még inkább környezetkímélőbbek legyenek. Ezekkel a követelményekkel elérhető, hogy a közvélemény fokozatosan rokonszenwel fogadja alkalmazásukat. Topor Magdolna „Összeültünk páran és ezzel akartuk, hogy mindenki, aki ebben dolgozott, ott legyen. Fermi is, de a Fermi azt mondta, nem jön. Én már ismertem a Fermit, jól emlékezett rám ’32-ből. Engem küldtek el Fermihez; - kérem alásan jöjjön! Szervezzük ezt meg. Bizony nem jött. Én már elmentem a Navy-khez, azok engem kidobtak, mondja Fermi, én nem jövök az ülésetekre. Nahát. Nem baj, mondja Fermi, én megmondanám neked, mit mondanék, ha ott lennék. Te aztán megmondhatod. Tudod, hogy nekünk itt szén kell, de tiszta szén, nagyon tiszta. Mert hogyha abban akármilyen piszok van, az eszi a neutronokat. Ilyen tiszta szenet nehéz kapni. Mi a Columbia Egyetemen készen vagyunk mindezt végrehajtani, de tiszta szenünk nincs. Nekünk szükségünk van valamennyi pénzre a szénhez. - Hát jó, itt az ülés, nagy vita, rám kerül a sor, hát én nem mondok semmit, csak megmondom azt, amit a Fermi üzent. Látják, hogy előre haladtam. Én most már nem vagyok egy sofőr, én most már a hírnek a hordozója vagyok és azt mondom, nekünk tiszta szén kell. És azt meg is tudjuk kapni, mennyi pénzért. Hatezer dollárért. Hát hatezer dollárral kezdtük meg az atomenergiát, és a Wigner Jenő és a Szilárd Leó engem majdnem megettek elevenen, hogy miért nem kértem több pénzt, és azóta manapság rendesen többet kérek. De a pénzt megkaptuk akkor. Megkezdtük a munkát Ez volt ’39 novemberében. Most várjunk három évig és egy hónapig. És akkor már ott áll a reaktor Chicagóban. A teóriájának a nagy részét Wigner Jenő állította össze. A kísérleteket a Fermi. Nagyon ügyesen. Itt van ez a berendezés. Urán és szén. Hogy tesszük össze őket legjobban. Ha nem nagy a reakció, nem megy, mert túl sok neutron szalad el az oldalakon. Csináljunk itt egy oszlopot, ilyen hoszszű, ilyen hosszú és a harmadik dimenzióban pedig ennyi. (T. E. karjaival mutatja.) Aztán tegyünk bele neutronokat. Sokat, az egyik végén. A neutronok kihalnak, mert oldalt elmenekülnek. De abból, hogy az ember előrehalad, az oszlop hosszán, abból, hogy a neutronok hogy fogynak ki, ki lehetett számítani, hogy mekkora oszlop kell ahhoz, hogy működjön. Ezt csinálta a Fermi. 1942. december 2-án az első reaktor működött. Én nem akarok túl sokat beszélni, és most el akarom mondani egy pár rövid szóban, hogy mi történt a következő 50 évben. Sok minden történt, és mindenki tudja a fontos dolgokat, amik történtek. Atomfegyvert csináltunk. Reaktorokat csináltunk. A reaktorokból lehetett volna olcsó energiát kapni. Energiát úgy, hogy mindenkinek legyen elege. De nem csináltuk... El akarom mondani azt, hogy én mit láttam Amerikában. Azon hosszú évek alatt, amit ott éltem. Mert én Amerikába megérkeztem 1935 szeptemberében. És akkor mindenki Amerikában tisztelte a haladást, csodálta a tudományt Amerikában. A közvélemény ma az, hogy haladni veszélyes. A haladástól félni kell. Az amerikai egyetemek még mindig jók. De matematikában, kémiában, fizikában és a mérnöki mesterségben az előrehaladott hallgatóknak a fele nem amerikai. Hát én nem panaszkodom, nem vagyok amerikai, de a jobbik fele nem amerikai, a rosszabbik fele amerikai... És ez nincs rendben. És miért van ez így? Mert a gyermekek azt hallják a szüleiktől, a tanítóiktól, hogy a tudomány veszélyes. A technológia embertelen. Hát én, egy fiatal gyerek, miért dolgozzak keményen, csak azért, hogy embertelen legyek?! Itt van egy óriási különbség. És az emberek azt mondják - és helyesen hogy Amerika ma nem halad úgy, mint egykor. Persze, hogy nem halad úgy, ha félünk, akkor nem haladunk. Mitől volt? Erre válaszolni tudok, egyszerűen az igazság szerint és olyan módon, hogy a kutyát sem érdekli... Nem tudom, miért történt. De meg akarom nektek mondani, hogy talán miért. Ebben én jobban hiszek, mint félig. De nem sokkal jobban. Azt hiszem, hogy ebben a magyarázatban elég van ahhoz, hogy gondolkozzunk róla. Mi a háború alatt - és ezen nagyon dolgoztam -, többek között egy másik magyar segítségével, talán a legnagyobbikkal, a Neumann Jancsival. Kitaláltuk, hogy hogy köll az uránt öszszenyomni. Úgy, hogy egy szokatlan sűrűsége legyen, és úgy, hogy kevés szám belőle fel tudjon robbanni, és a háborút korábban be tudjuk fejezni. Mi dolgoztunk, de mielőtt befejeztük volna munkánkat, a Hitlert már megverték, főleg a Szovjetunió. Mi is segítettünk. De főleg a Szovjetunió embertömegei állították meg a náci inváziót. Akkor én Los Alamosban dolgoztam, 1945 tavaszán. És kapok egy levelet, első levél, amit kaptam tőle, Szilárd Leótól. Ő a reaktorban dolgozott, Chicagóban, én a robbanáson Los Alamosban. Teller úr! - nincs Hitler! Az atombombát - ezt én nem mondom szó szerint, persze - nem szabad a japánok ellen használni. Ha mi felhasználjuk az atombombát, és ezrével öljük az embereket, milyen lesz akkor az új korszak? Miképpen fognak az emberek a tudománnyal gondolkozni. Mi lesz a nemzetközi helyzet, hogy legyen ilyen erőszak után békesség. Itt valamit csinálni kell! Chicagóban ők befejezték a reaktorukat és volt sok idejük, A CP-1 grafitjával készült rajz Szilárd Leó, Wigner Jenő, Arthur Compton és Enrico Fermi arcmását ábrázolja. A 45x32 cm-es grafikát a paksi atomerőműnek ajándékozták. Ez a rajz része Enrico Fermi és Szilárd Leó nukleáris reaktorokra vonatkozó szabadalmi beadványának ANL (old.) Neg. -401-754 Patent No. 2 708 656 was issued on May 18,1955, to Enrico Fermi and Leo Szilard. The invention it covered included the first nuclear reactor, Chicago Pile No. 1. (CP-1). Although the patent was applied for in Dec. 1944, it could not be issued until years later when all the secret information it contained had been declassified. This drawing was part of the patent application. Argonne National Laboratory photo. A szabadalmi leírás
