Atomerőmű, 1992 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1992-09-01 / 9. szám
XV. ÉVFOLYAM 9. SZÁM A PAKSI ATOMERŐMŰ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG DOLGOZÓINAK LAPJA 1992. SZEPTEMBER Szabó József tölti be az 1992. agusztus 31-én megüresedett biztonsági igazgatói munkakört. Remélem, Kedves Olvasó újdonságokkal szolgálhatok azzal, hogy személyiségéről kérdezem! Nem a részvétel, az eredmény a fontos A múlt és a jelen összekapcsolása (Felhívás a vállalattörténeti tevékenység megszervezésére) A lakosság érdeklődése az atomerőmű iránt nem csökken, évente több mint 10000 látogató tekinti meg az erőművet. A látogatók fogadása az egyik legjobb és leghatásosabb eszköz ahhoz, hogy meggyőzzük a lakosságot: hogy biztonsággal üzemeltethető az atomerőmű. Ezt a tevékenységet a nyugati országokban is hasonlóan végzik, sőt vannak olyan atomerőművek, ahol külön épület áll rendelkezésre a látogatók kulturált fogadására. A paksi atomerőműben is kész a terv egy látogatóépület megvalósításához, és ebben az épületben kapna helyet egy üzemtörténeti gyűjtemény is. Ezzel az elképzeléssel van szoros összhangban az a vezérigazgatói utasítás, miszerint szervezettebbé kell tenni a vállalattörténeti tevékenységet, gyűjteni kell a vállalat múltjára vonatkozó írásos és tárgyi emlékeket, és a továbbiakban szervezett gyűjtésre, feldolgozásra és archiválásra van szükség. 1993-ra meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy egy üzemtörténeti gyűjtemény keretében bemutathassuk az erőmű történetét. Ennek a feladatnak a megvalósítása egy nagyon sokrétű szervezőtevékenységet igényel, és eredményt csak akkor lehet felmutatni, ha széles dolgozói bázisra támaszkodik. Néhány szervezési feladatról kívánok szólni, melyhez szeretném megnyerni az üzem dolgozói közül azokat, akik számára nem közömbös az erőmű múltja és jövője. Milyen terveink vannak? Ízelítőül felsorolok néhányat:- üzemtörténeti szakosztály megalakítása,- üzemtörténetírói pályázatok kiírása,- fotópályázatok kiírása,- üzemi évkönyv - vállalati krónikaírás. A termelési és a biztonsági mutatók alapján üzemünk igen előkelő helyet foglal el a világranglistán szereplő atomerőművek sorában. Ezt a színvonalat szeretnénk elérni az üzemtörténetírás, a vállalattörténeti gyűjtemény (majd múzeum) megvalósítása terén is. Ehhez kéijük az üzem dolgozóinak segítségét. Bővebb felvilágosítást Beregnyei Miklós nyújt a 79-19-es telefonszámokon. Várjuk jelentkezéseiket, és segítőkészségüket előre is köszönjük. Beregnyei Miklós- Hogyan alakult eddig pályafutása?- A Moszkvai Energetikai Egyetemen szereztem diplomát atomerőművek szakon, 47 éves vagyok. A Központi Fizikai Kutató Intézet reaktoránál ügyeletes mérnök voltam 1969-71-ig, majd 1976-ig az MVMT-nél a paksi beruházás előkészítésében vettem részt. A Paksi Atomerőmű Vállalat egyik alapító tagjaként 1976-tól három évig, a fejlesztési és sugárvédelmi főosztályt vezettem. Igazgatóhelyettesként 1979. január 1-jétől, vezérigazgatóhelyettesként 1985. október 1- jétől dolgoztam. Felügyeletem alá tartozott - többek között - az üzemanyagciklus, az oktatás és a szakmai képzés, a baleset-elhárítás, a hatósági kapcsolatok és az erőmű fizikai biztonsága. Biztonsági igazgatóvá 1992. szeptember 4-én neveztek ki.- Ennyi idő után, igazából szereti Ön ezt a létesítményt?- Nagyon nehéz megfogalmazni ezt az érzést, ami ehhez az erőműhöz fűz. Összeköt vele rengeteg munka, nagyon sok siker és kudarc, a fiatalság évei, és az, hogy több időt töltöttem el „vele”, mint a családommal. Nem tudok érzelem nélkül elmenni mellette a 6-os úton, hiányzik, ha el kell utaznom valahová. De néha - ha fogalmazhatok úgy tele van vele a hócipőm.- Tolna megyében és bizton állíthatom az ország egész területén, de külföldön is, ismerik és tisztelik Önt. Sok mindent tudnak a munkájáról, eredményeiről, viszont a hétköznapi embert már kevesen ismerik. Kezdjük talán a külsővel, milyen fizikai állapotban van, sportol-e? .- Nyughatatlan, mozgékony ember vagyok, 183 cm a magasságom és van vagy 20 kg túlsúlyom, amit 1986-tól szedtem össze, amikor abbahagytam a dohányzást. Szeretem a sportot, középiskolás koromban kosárlabdáztam - ifiválogatottságig vittem, az egyetemen cselgáncsoztam. Ma is - ha tehetem és van rá időm - lejárok az ASE-pályára futni és emellett elég sok energiát emészt fel a kerti munka, amit a szőlőhegyi tanyámon végzek. Úgy érzem, összességében koromhoz képest jól tartom magam.- Térjünk át a tulajdonságaira! Könnyen barátkozó típus?- Mindenkivel korrekt, tisztességes kapcsolatra törekszem. Nem vagyok barátkozó típus, nagyon sok idő kell ahhoz, hogy valakit barátomnak tartsak. Egy ember van, akit az elmúlt 15 évben barátomnak érzek. Érzelmileg stabil vagyok, de hangulatilag nem tartozom a kiegyensúlyozottabbak közé. Ezt közvetlen kollégáim nyilván megerősítenék.- APA V átalakulásával kapcsolatos vezetői posztokra többször pályázott, eredménytelenül. Hogyan élte meg a vereséget?- Nem mondhatom, hogy örültem neki. Egy vezetői poszt megpályázásánál nem a részvétel, hanem az eredmény a fontos. Itt pályázni csak azzal a tudattal és meggyződéssel lehet, hogy győzni akarok.- Véleménye szerint kell-e változtatnia, illetve változtat-e vezetői stílusán, módszerén?- Hogy kellene-e változtatni, azt a környezetem tudná „A sport egy gyönyörű munka... yy , A Paksi Atomerőmű Rt. és az ASE vezetése fogadást adott a cselgáncs olimpiai bajnok és edzője, valamint a cselgáncsszakosztály tisztségviselői részére. Képes összeállítás a 7. oldalon. Dr. Petz Ernő vezérigazgató gratulál Kovács Antal olimpiai bajnok- Hangyási László edző méltó anyagi és ernak kölcsi elismerést kapott igazán megmondani. Én nem akarok. Minden munkatársamtól elvárom a tisztességes, önálló munkát, az őszinteséget, a törekvést az együttműködésre. Igyekszem olyan légkört kialakítani magam körül, hogy bizalommal fordulhassanak hozzám bármilyen kérdésben. Eddig - úgy érzem - ez sikerült. Tudom, hogy a stílusom és a modorom néha kívánnivalót hagy maga után, de aki ismer, ezt talán elnézi nekem.- Milyen típusú, jellemű emberekkel tudott eddig együtt dolgozni és milyenekkel nem?- Legjobban érzem magam az aktív, gyors gondolkodású, korrekt, hibáját, tévedését elismerő és korrigálni képes emberek között. Nehezen tudom elviselni a körülményes, lassú, nem őszinte és mellébeszélő, a szakmailag felkészületlen munkatársakat.- Mit tart az elkövetkezőfélév legfontosabb feladatának?- Fontos, hogy a biztonsági igazgatóság szervezete létrejöjjön, befejeződjön a szervezetátalakítási időszak, és az rt. kollektívája nyugodt körülmények között, megfelelő biztonságérzet mellett végezhesse munkáját. Fábián Zsóka Pedagógus házaspár kitüntetése „A Közoktatási Minisztérium részéröl nyertük el ezt a kitüntetést, mondja Tibor, melyet Kálmán Attila államtitkár nyújtott át. A tanulmányi versenyekben kiemelkedően szereplő diákok azon tanárait jutalmazták meg, akik több éven keresztül sikeres felkészítő munkát végeztek. Ezt a kitüntetést, mint házaspár, megosztva kaptuk. Mi ketten, együtt alkotunk egy egészet, segítünk egymásnak a munkában, közösen, együttesen dolgozunk a tanítványainkért. ” Az inteijűt a 4. oldalon Lovászi Zoltánná készítette. Árokszállási Tibor és Árokszállási Eszter, az ESZI matematika-fizika szakos tanárai miniszteri kitüntetést kaptak Vidám iskolakezdés az ESZI-ben