Atomerőmű, 1991 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1991-09-01 / 9. szám
ATOMERŐMŰ 5 A Magyar Környezetvédelmi Alap az elmúlt hónapokban különbözőfolyóiratokban és napilapokban közzétette Nyilatkozatát. (Pl. Élet és Irodalom augusztus 16., 168 óra augusztus 20., Új. Magyarország augusztus.) Lapunk elvi okokból nem vesz át cikket más újságból. Most mégis kivételt teszünk, mert Szatmáry Zoltán, a Magyar Nukleáris Társaság elnöke kimerítően válaszol a Nyilatkozatra. És együtt a két cikk jobban érthető. Dolgozóink már hozzászoktak az atomerőműellenes nyilatkozatokhoz. A tényeket, a reális helyzetelemzéseket tudomásul kell vennünk. A hibás és pontatlan adatok közlésére - mely a lakosságot nagymértékben félrevezetheti - reagálnunk kell. (Az MNT elnöke azóta más lett.) Nyilatkozat! Mi, alulírottak megállapítjuk, hogy az Electricité de France, a Magyar Villamos Művek Tröszt és a Paksi Atomerőmű Vállalat közös progpagandakampányt indított el azzal a céllal, hogy a magyar közvéleményt a paksi erőmű kibővítésének előnyösségéről meggyőzze. A nyugati magyarság már a múltban is fellépett a nemzet érdekeinek védelmében, amikor azt a külföldi építkezési vállalkozók kapzsisága vagy a honi energialobby központosított és mániás gondolkozása veszélyeztette. Most a következőket kívánjuk leszögezni: 1. A tervezett bővítéssel a már elöregedő paksi erőmű egész Európa legnagyobb atomerőművévé válna, nagyobbá, mint Csernobil. Mindez egy hegyláncokkal határolt medencében történne, olyan helyen, hol földrengésveszély is van és ahol a nyári száraz időkben a rendelkezésre álló hűtővíz sem bőséges. A francia vállalkozók által kiadott propagandafüzet szerint Magyarország már elkötelezte magát az atomenergia mellett, elvégre az ország már 1989-ben is a teljes áramfogyasztásának 50 százalékát Paksról kapta. Ez nem pontos adat: az évi 37 TWo fogyasztásból csak 13-at termelt Paks. 2. A vállalkozók által tisztának nevezett erőmű óriási mennyiségű radioaktív hulladékot termelne. Ennek a radioaktívszennynek az elhelyezése teljesen megoldatlan, s ebben a francia vállalkozók segítséget nem ígérnek, annak ára költségvetésükben nem is szerepel. Ennek az atomerőműnek az élettartama 25 év, a világ uránium-235-készlete 50 év körüli, míg az atomszenny sok évszázados mérgező örökségként marad utódainkra. 3. Az atomerőművek építési költsége az összes erőmüvek közül a legmagasabb. A vállalkozók a bővítés költségét ma 3,5 milliárd USD-nek gondolják (a világkiállítás állami költségvetése kevesebb mint 0,5 milliárd USD), de ebben még nincs benne sem a radioaktív melléktermékek raktározási költsége, sem az erőmű lebontási költsége, ami szintén része az. összköltségnek, elvégre a sugárzásnak kitett beton idővel törékennyé válik, s ezért le kell bontani. Mivel a tervek szerint a kezdeti befektetésen kívül Magyarország árameladással törlesztendő kölcsönöket is kényszerülne felvenni, így a tiszta áram jó részét mások kapnák, míg nekünk maradna a veszély és az atomszenny. Enynyiben a terv a nagymarosi erőműre hasonlít. 4. Az atomerőművek csak alapáram-termelésre alkalmasak. Ugyanakkor Magyarországnak a csúcsenergía-szükséglet ellátásával vannak gondjai. A Magyar Tudományos Akadémia már 1988 októberében a gázturbinák alkalmazását tartotta a helyes megoldásnak. Szerintünk is a gáz- és gőzturbinás erőmü/fütőmű ma a legolcsóbb és legjobb hatásfokú áramforrás. Magyarországnak van saját földgáza, van tisztán gázosítható mezőgazdasági mellékterméke és van szene (amiből nem évi 20 milliárd tonna fogy, ahogy azt a vállalkozók írják, hanem csak 20 millió tonna), de uránérce már nincs. Osztjuk az MTA álláspontját azért is, mert a gázturbinák beruházási költsége az atomerőmüvekének az egytizede, mert a gázturbinák kis méretük miatt (75-200 MW) a fogyasztók közelébe telepíthetők, s így csökken az áram szállítási költsége és az azzal járó veszteség. Mivel a gázturbinák azonnal üzemeltethetőek, nincs szükség egy 5-6 éves építkezésre, tehát gyorsabban és hasznosabb áramot (csúcsáramot) termelnek. 5. Az elkövetkező néhány évben a magyar áram- és energiaszolgáltatás területén nem új erőművekre, hanem takarékosságra van szükség. Az egységnyi össznemzeti termelésre (GDP-re) eső energiafelhasználás hazánkban a nyugat-európainak több mint kétszerese. Az energiatakarékosság sokkal kevesebbe kerül, mint új erőművek építése. így például az ország 35 millió villanyégőjének kompakt fénycsöves körtékre való kicserélésével egynegyedére lenne csökkenthető az ország világításának áramszükséglete, míg az ezzel járó kiadás a paksi költségvetés egytizedét sem érné el. Annak érdekében, hogy ez ne legyen világos az olvasó számára, a vállalkozók a magyar GDP helyett annak többszörösével osztották el az évi energiafogyasztásukat, s így azt a látszatot keltették, mintha nem is pocsékolna a magyar ipar, mintha nem is jelentene megoldást a takarékosság. 6. A vállalkozók hasonló módszereket alkalmaztak az általuk rendezett „közvélemény-kutatás” területén is, ahol a kérdések ügyes fogalmazásával s a válaszok részleges ismertetésével azt a látszatot keltették, mintha a magyar közvélemény helyeselné tervüket így például a tüzet állítása szerint a Paks környékiek 61 százaléka biztonságosnak tartja az atomerőművet. Azt persze nem tudja meg az olvasó, hogy a Kistim környékiek mit gondolnak. (A kistimi atombalesetről csak abból értesült a világ, hogy pár év múlva eltűntek a környék helységnevei a szovjet térképekről.) Mi, alulírottak a fenti okokból kérjük a magyar kormányt és a magyar Országgyűlést, hogy a társadalom fontos tájékoztatását maguk végezzék; ne hagyják az üzletileg érdekelt vállalkozókra. Egyben kérjük azokat, akik e nyilatkozatot elolvassák, hogy terjesszék azt, és támogassák a Magyar Környezetvédelmi Alap munkáját. Lipták Béla mérnök, a Magyar Környezetvédelmi Alap elnöke, az USA Környezetvédelmi kézikönyv szerkesztője; Bárczay Gyula református esperes, az európai Protestáns Magyar Szabadegyetem elnöke; Borsody István politikai író, nyugalmazott egyetemi tanár; Chászár Ede nyugalmazott egyetemi tanár; Gömöry György, a cambridge-i egyetem tanára; Gosztonyi Péter Svájcban élő történész; Harkay Róbert, a New York-i Magyar Ház elnöke; Heltay György, a South Carolina-i egyetem történelemtanára; Jánosházi Agnes, kutató a Harvard Egyetemen; Juhász Péter vegyész, az MIT alkalmazásában; Kóréh Ferenc, a New York-i Magyar Rádió vezetője; John Lukacs történész, író; Mózsi Ferenc lapkiadó; Nagy Károly szociológus, a Middlessex County College tanára; Nagy Lajos orvos, a Harvard Medical School alkalmazásában; Pásztor Péter, a Montclaier State College történelemtanára; Polónyi János fizikus, az MIT tanára; S. Szabó Gábor, a Harvard Egyetem patológiatanára; Szathmáry Lajos író, vendéglős; Sztáray Zoltán író, szociológus. Válasz a Nyilatkozatra 1990-ben alakult meg a Magyar Nukleáris Társaság, és alapszabálya szerint egyik fö feladatának tekinti „segíteni az állampolgárokat abban, hogy megfelelő ismeretek alapján önálló álláspontot alakítsanak ki közérdekű nukleáris kérdésekben”. Lipták Béla (Stamford, USA), a Magyar Környezetvédelmi Alap elnöke a közelmúltban kétszer is nyilatkozott a paksi atomerőmű továbbépítése ellen: Élet és Irodalom, 1991. június 28., 168 óra, 1991. augusztus 20. (az utóbbi esetében számos külföldön élő magyar kiválóság társaságában). Természetesen nem vitatható el senkitől sem, hogy egy technikát szeressen vagy üldözzön, mellette vagy ellene nyilatkozzon. Elvárható azonban, hogy ezt korrektül, áz adatok pontos idézésével, csúsztatások és hamisítások nélkül tegye. Sajnálattal tapasztaltuk, hogy Lipták Béla mindkét megnyilatkozásában nem ennek megfelelően járt el. A Magyar Nukleáris Társaság elnökeként kötelességemnek érzem néhány tévedésre és csúsztatásra a figyelmet felhívni. Kérem ezért, hogy levelem változatlan szövegét újságukban tegyék közzé. Enélkül ugyanis a magyar közvélemény tájékoztatása egyoldalú lenne. Ha a közlés valamilyen okból akadályba ütközik, kérem gyors értesítésüket, hogy a közlésre más lapot kérhessek fel. Reflexióimmal követem a 168 órá-ból idézett cikk bekezdéseit. 1. Felelős helyen senki nem állította, hogy Paks a hazai fogyasztás felét adja. Paks az itthon megtermelt villamos energiának adja a felét. A fogyasztás és a termelés között az import miatt van különbség. Paks kifogásolt továbépítése esetén a teljes beépített kapacitás 3500-3700 MW-ra nőne, ami néhány száz MW-tal kisebb, mint Csernobil. Ennél nagyobb (6000 MW-os) erőművek is vannak a világon. Egyébként gyakran leítjuk, hogy Paks és Csernobil teljesen eltérő típusú erőművek. Emiatt Csemobilnak ebben az összefüggésben való említése inkorrekt és szakemberhez méltatlan csúsztatás. Amit pedig Lipták Béla a hűtővíz bőségéről és a földrengésveszélyről ír, azt sem elemzés, sem tapasztalat nem támasztja alá. Az sem világos, hogyan lehet 30 évre tervezett reaktorokat 4-9 éves korukban „már elöregedődnek minősíteni. 2. A világ uránkészletei - energiatartalmukat tekintve - óriásiak, de a gazdaságosan kitermelhető mennyiség erősen függ az energiaáraktól. A jelenleg gazdaságosnak minősíthető U-235 mennyiség is jóval hosszabb időre elegendő, mint 50 év. Ma ugyan kevés szó esik róla, de van olyan technológia (ti. a gyorsreaktorok és az újrafeldolgozás), amely az U-238-at is hasznosíthatóvá teszi, vagyis a készleteket megsokszorozza. (ÉS-ben írt cikkében ezt Lipták Béla mint „komolyan számításba nem jöhetőt” említi, aminek nem sok köze van a valóságos kilátásokhoz.) Ma az atomerőművekkel szemben felhozott legáltalánosabb ellenérv a keletkező radioaktív hulladék. Akik ezt gyakran hangoztatják, azoknak azt is hozzá kellene tenniük, hogy tömegét tekintve a paksi atomerőmű egész fennállása során nem termel annyi hulladékot, mint egy hasonló méretű széntüzelésű erőmű egyetlen nap alatt (aminek egytizede a légkörbejut), továbbá a radioaktív hulladékoknak a kezelésére jól kidolgozott és biztonságos technológiák állnak rendelkezésére. Környezetünk állapota kevésbé siralmas lenne, ha ezt más hulladékokról is elmondhatnánk. 3. Az ismert számítások szerint Magyarországon Paks továbbépítése gazdaságilag kedvező. A megtermelt kWh ára 1990-ben Pakson 1,30 Ft volt, miközben egy szenes erőműben ugyanez 2,50 Ft (kerekített adatok). A „sugárzástól törékennyé váló” beton és az emiatt felmerülő boníasi költségek mosolyra fakasztó naivságok. (Intenzív sugárzás csak az erőműbe épített beton kis részét éri, azt pedig ennek figyelembevételével tervezték és építették.) 4. Magyarországon alaperőművet a közvetlen villamosenergiaimport bizonytalansága miatt kell elsősorban építeni. (Mint láttuk, ennek leggazdaságosabbnak minősíthető opciója Paks továbbépítése.) Téves az az állítás, hogy atomerőművet nem lehet terheléskövető módon üzemeltetni. Pusztán arról van szó, hogy legkedvezőbben alaperőműként hasznáható. Lipták Béla számos, a gázturbinás erőművekkel kapcsolatos állításával egyet lehet érteni. Senki nem állítja, hogy nem célszerű ilyen erőműveket építeni, ahol a feltételek megengedik. Velük összefüggésben azonban több vitatható kijelentést tesz. Először, a kombinált ciklusú erőművek a fűtési igények kötöttsége miatt csak korlátozottan járathatok csúcsra. Másodszor, a gázerőművek nem alapozhatok a kevés és monoton csökkenő mennyiségű hazai földgázra, tehát ajelenlegi helyzethez hasonlóan ezek is importfüggőséget és devizaterheket jelentenek. Harmadszor, a francia atomerőművi ajánlat és a gázerőművek nem jelentenek alternatívát, hiszen mindegyik másra való. A kettőnek egymással való szembeállítása félreértés. 5. Aligha van ma Magyarországon valaki, aki tagadná a hazai energiafelhasználás pazarló voltát. Hogy ennek mértéke milyen, nehezen becsülhető a mostanihoz hasonló átmeneti időszakban, de ez nem is lényeges. Az energiatakarékossági programok, amelyek közül egyre (a villanykörtéknek kompakt fénycsöves égőkre való cserélése) Lipták Béla is javaslatot tesz, többnyire csak a fejlett országokban érték el céljukat. Ennek oka egyszerű: egy középszerű országban minden középszerű, az energiatakarékosság éppúgy, mint bármi más. Itt alig léteznek azok a fejlett országokban ható gazdasági mozgatóerők, amelyek az erőműépítésben elért megtakarításokat egyéb területen felhasználhatóvá teszik. Nálunk a műszaki fejlesztés problémái anynyira alapvetőek, hogy az égők cseréjének a példája megfontoltságra ösztönző érvként talán elfogadható, de még messze vagyunk attól, hogy gyakorlati haszna is legyen. Valószínűleg nincs messze az igazságtól, hogy az a szervezési és gazdasági zseni, aki az égők javasolt cseréjét kis hazánkban tényleges haszonnal meg tudja valósítani, az sokkal többet használna az országnak, ha zsenialitását égetőbb problémáink egyikének-rrmsikának a megoldására fordítaná (minőség, műszaki színvonal stb.). 6. Sajnálom, de a fentiek alapján nem hallgathatom el azt a véleményemet, hogy a külföldön élő Lipták Béla nem a hazai adottságok és problémák elemzése után teszi tendenciózus nyilatkozatait. Ezt támasztja alá az 1. bekezdés, amelynek egyik mondata sem helytálló, de erre a vélekedésre adnak alapot az ÉS-ben megjelent cikkének a pongyolaságai és hibái is. Ott nemcsak az adatok értelemelemzésével, hanem számszerűségével, sőt helyenként még a mértékegységekkel is baj van. Nincs nagyon ínyemre, de állításom alátámasztására elkerülhetetlen néhány példát hoznom: a fajlagos beruházási költséget Ft/kWh-ban adja meg Ft/kW helyett; exjoule szerepet exajoule helyett; Magyarország 1989-ben 40,1990-ben 39 TWh villamos energiát fogyasztott, amit Lipták Béla 30 TWh-nak mond; a paksi termelésről azt állítja, hogy ennek 40%-a (valójában 13-14 TWh); ennek a felét 4 TWh-nak veszi, amikor a magyar villanykörték összfogyasztásáról beszél; a reaktorbalesetet láncreakciónak nevezi (holott a láncreakció a reaktor normális működését jelenti); szerinte plutóniumot csak a gyorsreaktor termel (ami egyébként szaporító és nem „önszaporító”, amint a cikk állítja); nem sikerült rájönnöm, hol van a Dunamedence „feneke”, és hogyan fog oda Paksról szennyezés „kiömleni”. A sort lehetne folytatni. Némelyik hiba talán lehet sajtóhiba, de együttesen már nem véletlenek. Egy szerző, aki minket, Magyarországon élőket ismételten kioktat, a magyar közvéleményt befolyásolni akaija, véleményem szerint nem lehet ennyire felületes és nem írhat ennyire gondatlanul. Mi itt sok mindent nem tudunk, sok mindent rosszul csinálunk, de azért több gondosságot és szakértelmet várunk el - még egy Lipták Bélától is. De hiányérzetünk is van. Például éppen egy Amerikában élő környezetvédőtől várnánk el legjobbn annak ismertetését (is), hogy az ottani környezetvédők némelyike az utóbbi években vált az atomerőművek hívévé - az egyéb erőművek lényegesen súlyosabb problémái miatt. SZATMÁRY ZOLTÁN a Magyar Nukleáris Társaság elnöke Az Európai Nukleáris Társaság (ENS) ebben az évben „nucleus ” címen lapot alapított. (Az ENS 16 európai ország 19 nukleáris társaságának a szövetsége. Az 1975-ben alapított társaságnak több mint 18 000 tagja van.) Az alábbiakban a második számban megjelent Csemob'ü 5 éve: A következmények felmérése című cikket adjuk közre olvasóinknak. Csernobil 5 éve: A következmények felmérése Biztonsági szempontok A csernobili sérült negyedik blokkot (amelyhez hasonló reaktorok csak a Szovjetunióban találhatók) egy masszív szarkofágba temették, így a radioaktív kibocsátás gyakorlatilag zérus. Az RBMK típusú reaktorok konstrukcióját leállították, a meglevőket új, modem biztonsági rendszerekkel egészítették ki, megerősítették az operátorok képzését és megszigorították az üzemeltetési szabályokat. A csernobili baleset azzal kezdődött, hogy az operátorok megszegték az üzemeltetési szabályokat, de az, hogy a katasztrófa ily mértékűvé vált, az RBMK reaktorok alapvető tervezési hiányosságainak következménye. 1. A szovjet tudósok értékelése (S. Belajev, A. Borovoj, V. Volkov és A. Gagarinszkij - Kurcsatov Intézet - beszámolója nyomán) Az 1986. április 26-án bekövetkezett baleset óta moszkvai, leningrádi, kijevi, minszki és más városokból jött kutatók százai látogattak Csemobilba. A kutatók egy sokéves, széles körű program keretében vizsgálják a következményeket. A vizsgálat a következőkre terjed jű:- a környezeti radioaktív-szennyezés megfigyelése,- annak megállapítása, hogy szükség van-e további területek dekontaminálására; s ha igen, a dekontaminálás elvégzése,- a 4. blokkot lezáró szarkofág állapotának vizsgálata és megelőző karbantartása,- a sugárzást kapott lakosság egészségének megfigyelése, sugárvédelmi munkák végzése,- az összes szovjet típusok biztonságának növelése. A fo egészségügyi gond a pszichikai stressz Ma a csernobili baleset egészségügyi vonatkozásaival foglalkozó legtöbb szovjet és külföldi szakértő egyetért abban, hogy a baleset által érintett lakosság számára a legnagyobb veszélyt a pszichikai terhelés és stressz jelenti. Sajnos az, hogy a lakosság az indokolatlanul elhallgatott információk miatt nem hisz az orvosi szakértőknek, gátolja a szennyezett területek lakosságának hatásos egészségügyi védelmét és a szociál-pszichológiai feltételek javítását. A csernobili probléma objektív elemzését politikai, gazdasági, sőt etnikai tényezők befolyásolják. A tömegtájékoztatásban közismerten megalapozatlan, olykor hamis anyagok jelennek meg. Ez tömeges szociális aggályokat eredményez. (Folytatjuk)
