Atomerőmű, 1991 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1991-07-01 / 7. szám
6 ATOMERŐMŰ CEBIT ’91 A HTE PAV helyi csoportjának kezdeményezésére 5 fő (2 számítástechnikai és 3 hírközlési szakember) kapott lehetőséget arra, hogy részt vegyen Európa legnagyobb számítástechnikai és elektronikai szakvásárán a hannoveri CEBIT-en. Még útközben Hannover felé megálltunk Linzben, ahol a Johannes Kepler Egyetem Informatikai Intézetét látogattuk meg. Az intézet holland professzora volt a kísérőnk, aki elmondta, hogy alapvető céljuk olyan szakemberek képzése, akik a gazdaság különböző területein tevékenykedő vállalkozásokat magas színvonalú informatikai rendszerekkel látják el. Érdemes megemlíteni néhány hangsúlyosabb témát az intézetben oktatott anyagból:- számítógéppel segített CIM-megoldások,- dinamikus objektumorientált adatmodellezés,- államigazgatási és jogi szakértői rendszerek,- információ management,- integrált publikációs rendszerek,- integrált rendszerek,- intelligens információszolgáltató rendszerek,- irodai információs rendszerek,- többnyelvű fordítórendszerek,- tárgy adatbázisok. Nemcsak oktatás, hanem igényes kutatómunka is folyik az intézmény falain belül. Szorosan kapcsolódnak különböző európai kutatási programokhoz (pl. Eurekaprojekt), együttműködnek vállalatokkal (pl. IBM, Siemens-Nixdorf) és más egyetemekkel (pl. Universität Hamburg). Az oktatók a világ különböző országaiból származnak és egy-egy szakterület nemzetközileg is elismert szakértői. A hallgatók kb. fele osztrák, sokan érkeztek Németországból, de van bolgár és román diákjuk is. Kérdésünkre a professzor úr elmondta, hogy magyar hallgatójuk egyelőre nincs, de reméli, hogy a politikai változások ebben is változást hozhatnak. Végigsétáltunk az egyetem parkján, megnézhettünk néhány előadótermet és számítógépes oktatókabinetet. Mindenhol azt az oldott légkört tapasztaltuk, amit kísérőnk többször is kiemelt az előadásában. Az intézet könyvtárába sajnos nem juthattunk be időhiány miatt. Itt a diákok nemcsak a könyvekből tanulhatnak, de hozzáférhetnek számos online adatbázishoz és CD-ROM-adatbázisok is a rendelkezésükre állnak. Kétnapos utazás után meg is érkeztünk Hannoverbe, ahol az autópályán tapasztalható forgalmi dugó is jelezte, hogy valami nagy érdeklődésre számot tartó esemény zajlik a városban. A nagy attrakció számadatairól csak annyit, hogy a 4533 kiállító 286 100 négyzetméteren mutatta be portékáit a körülbelül félmillió érdeklődőnek. A rendelkezésre álló rövid idő és lábunk véges gyaloglókapacitása igencsak behatárolta lehetőségeinket. Úgy döntöttünk, hogy a 16., 17., 18. pavilonokban levő távközlési témájú bemutatókat nézzük meg, de azt lehetőleg részletesen. Néhány gondolat erejéig kitérnék a távközlés egyes részterületein tapasztalható tendenciákra. A nyilvános és privát beszéd és adatkapcsoló rendszerek piacát továbbra is az európai és észak-amerikai „nagyok” uralják. Fejlődésük iránya viszont érezhetően eltér egymástól. Az európaiak az egységfolyamat ígéretében az ISDN és az ehhez kapcsolódó szabványok kidolgozásában jeleskednek, a karmester Németország. Az USA gyártói viszont a rugalmas szolgáltatású, felhasználásorientált költséghatékony kommunikációs rendszerek jövőjében bíznak. Az európai összefogás egyik jele, hogy már egyéves az OSTC (Open Systems Testing Consortium), amelyet kilenc európai ország hozott létre és amelynek már ugyanennyi vizsgálólaboratóriuma működik. A szervezet fő feladatai a következők:- támogassa a vizsgálólaboratóriumok működésének összhangját, ugyanakkor előmozdítsa a versenyt és az innovációt,- gondoskodjon arról, hogy az egyes tagok megismerjék egymás OSI-vizsgálatok terén elért eredményeit és dolgozza ki egy európai „OSI-bizonyítvány” gyakorlati alkalmazásának lehetőségét,- gondoskodjon a hasonlósági vizsgálatok elvégzésének gazdaságos és korrekt módjáról. A vizsgálatok az alábbi területekre terjednek ki: X. 21 hálózatok, X. 25 hálózatok, Transport & Session, Teletex, MHS, FT AM, ISDN. Az utóbbi évek legnagyobb karriert befutott eszköze a telefax. Szinte alig akadt valamirevaló gyártó, aki ne mutatott volna be saját berendezést. A technikai paraméterek tekintetében sok újdonság nem akadt, áraik viszont jóval alacsonyabbak a jelenlegi magyarországi árszintnél. Talán a HCS Infotec GmbH Infotec 6684 típusú gépe említésre méltó, amely a világ első Ales dokumentumot is továbbítani képes távmásolója. Telexgépek után kutatva megállapíthattuk, hogy a dedikált telexgépek kora lejárt. A standokon nem sikerült felfedezni egyetlen darabot sem belőlük. Ellenben bőséges volt a választék a számítógépbe dugható telexkártyákból és az RS 232-re csatlakozó egy vagy több telexvonalat fogadni képes berendezésekből. Ezeknek az eszközöknek a gyártói elsősorban a számítógépes helyi hálózatok felhasználóit vették célba, kínálva a lehetőséget a munkaállomások szolgáltatásainak bővítésére. Legnagyobb élményt mégsem a CEBIT ’91 lenyűgöző méretei és a technikai csodák jelentették, hanem az, ami mindenben megnyilvánult és amit talán egy szóval így nevezhetnénk: profizmus. PATAKI JÁNOS Természeti kincseink: A Gemenc Szinte a világ minden országában vannak nemzeti parkok, különleges felügyelet alatt álló természetvédelmi területek. Ezek egy része azért nem nyitott a nagyközönség előtt, mert a turisták áradata veszélyeztetné a hovatovább fogyó állat- és növényvilágot. Más részük zárttá nyilvánításánál más szempontok is szerepet játszottak, amire megyénk két páratlan értékű kincse, a gyulaji vadrezervátum és a Gemenc egyaránt jó példa. Előbbi a dámvadak paradicsoma, utóbbi hazánk legnagyobb ártéri erdeje. Mindkettő sokáig állami, de elsősorban pártállami vadászterület volt. A gyulaji rezervátum ma se látogatható, a Gemenc szervezett csoportok részére igen. Homoki Nagy István csodálatos „Gyöngyvirágtól lombhullásig” című filmjének színhelye kereken ötvenezer hektár. Valamikor a kalocsai érsekség birtoka volt. A Duna szabályozása óta a holtágak, morotvák, tavacskák teremtették meg itt az egészen különlegesen gazdag madár- és állatvilág létrejöttének feltételeit. Darvak, gémek, fekete gólya békésen megférnek itt Európa leghíresebb rekorder szarvasbikáival, őzekkel, Sió-zsilip a toronyból a kishajóállomással vaddisznókkal, rókával, nyesttel, vadmacskával. Azt, hogy a vad nem különösebben emberkedvelő, aligha kell magyarázni. így napközben a turista szerencsésnek mondhatja magát, ha egyet-egyet szemügyre vehet, vagy lencsevégre kaphat. Még leginkább a kora reggeli, vagy az alkonyi órákban nyílik erre lehetőség. A trófeák csodálatos gyűjteményét láthatja azonban a millenniumkor épült favadászházban. Ennek környékén korábban miniállatkert is volt, melyet remélhetőleg pótolnak. Ugyanitt lehet lovagolni, ami nem olcsó, de nagyon szép szórakozás, a Trófeaétteremben pedig étkezni, aminek pénzügyi vonatkozásaira az előbbi megjegyzés is vonatkozik. Az előbb említett csoportos utakat a Tolna Megyei Idegenforgalmi Hivatalnál lehet megrendelni, akik legkevesebb 32 személyjelentkezése esetén kishajót indítanak a Sió-toroki vízlépcsőtől, illetőleg hangulatos kisvasúti szerelvénnyel csattogtatják végig az érdeklődőket a fák között. Mindkét esetben idegenvezetővel. A hajó útiköltsége felnőtteknek fejenként 180 forint, a vonat FÉNYKÉPEZTE: KISPAL MÁRIA 125 forint. Gyermekeknek 125, illetve 75 forint. Persze vízen járók megkockáztathatják, hogy a Dunán csónakkal ereszkednek le a Gemenc hosszában, de betérni tilos, erre eléggé zord vadászok ügyelnek. Aki a korábbi Panoráma útikönyvekben szereplő Szarvascsárdára kíváncsi, az jobb, ha felhagy a kutatással. Rövid működés után előbb pártvendégház lett belőle, most pedig nyugati kézen van - nem magyar pénztárcákra méretezett árakkal. ORDAS IVÁN Gázos tragédiák A hírközlő szervek az utóbbi időben több olyan eseményt közöltek, amikor a gáz használata közben emberek vesztették életüket. Emlékeztetőnek néhány esetet idézek fel, hogy azt követően leírt jó tanácsaimat komolyan vegyék. Ausztria területén egy parkolóban már több napja ott állt egy lakókocsi, amely körül nem láttak embereket mozogni. Mint kiderült, a bent alvók életüket vesztették. A kocsiban Siesta gázkályhával fűtöttek és szén-dioxidmérgezést szenvedtek a dunaföldvári emberek. Mályi községben egy családi ház garázsában tűz ütött ki. Hatalmas robbanás rázta meg a levegőt. A mintegy 300 méterre lévő élelmiszerbolt ajtaját is kicsapta a léglökés ereje. Az épület összeomlott. A faszerkezeti részek nagy lánggal égtek. A robbanáskor többen tartózkodtak az épületben. Ketten kimenekültek, de égési sérülésekkel a mentők elszállították őket. További két személyt a romok maguk alá temettek. A tűzoltók előbb egy nő, majd férfi holttestét emelték ki, miközben az oltást is végezték. A garázsban 16 db 11,5 kg-os PB-palack volt. Ebből hétnek a palástja felhasadt és a bennük lévő gáz fáklyaként égett. A garázsban egy Barkas gépkocsi és rajta 2 db 200 literes hordó tele benzinnel. Hogy mi történt kellően megállapítani nem lehetett hiszen a cselekmény részesei életükkel fizettek a szabálytalanságért. Szekszárdon egy garázsban 11,5 kgos palackból egy csövön keresztül PB- gázt töltöttek egy Lada gépkocsi üzemanyagtankjába. Közben a helyiség gázzal telítődött. A kocsi indításakor keletkezett szikrától bekövetkezett a gázrobbanás, amitől összedőlt az épület. A fiúk szerencsére csak kisebb sérüléseket szenvedtek. Egy régebbi példát is érdemes megemlíteni. Az élet delelőjén túljutott hölgy szerelmes volt a szomszédban lakó özvegyemberbe. Aki viszont nem érzett vonzalmat. Az asszony átjárt takarítani, főzni és beszélgetni. Mivel a férfi nem reagált a fellobbanó szívbéli lángokra a hölgy elkeseredett. Amikor a szomszéd nem volt otthon átment - hiszen kulcsa volt a házhoz - bánatában elhatározta, hogy véget vet azt életének. A szoba közepére állított egy PB-gázpalackot. Megnyitotta a szelepét, majd a szoba sarkában lévő fotelban várta a halál bekövetkezését. Közben gázzal telítődött a helyiség és amikor elérte a vaskályha ajtajának magasságát az ott lévő tűztől bekövetkezett a robbanás. A családi ház összedőlt. Később le is kellett bontani. Az asszonyt a szoba sarka megvédte, ugyanis itt a legstabilabb az épület. Füstös, poros lett, kisebb égést is szenvedett, de életben maradt. Mit kell tehát tudni és tenni a baj megelőzésére? A háztartásokban kétféle gázt használnak. Nevezetesen a palackos PB- gázt, és a vezetékeset. Mindkettő jól égő, nagy hőt adó, de az égéshez rengeteg oxigénre van szükségük. Ezt a mennyiséget a helyiségben lévő levegőből veszi el. Égés közben széndioxidot, majd az oxigénszint csökkenésekor szén-monoxidot bocsát ki. Ezért kis légterű helyiségben, továbbá az emberi tartózkodásra, alvásra szolgáló helyeken veszélyes lehet. Mindegyik gázrobbanás-veszélyes. Viszonylag kevés gáz kell ahhoz, hogy a levegő oxigénjével keveredve szikra vagy láng hatására bekövetkezzen a robbanás. Lényeges különbség van viszont a levegőhöz viszonyított súlyuk között. A PB-gáz nehezebb a levegőnél, ezért az alacsony részeken helyezkedik el. Láthatatlanul telítődik a helyiség, mint amikor a pohárba vizet töltünk. A vezetékes gáz pedig könnyebb és fölszáll a levegőbe. A helyiség födémé alatt helyezkedik el és onnét lefele tölti meg a helyiséget. Ilyenkor elegendő, ha a postás becsenget és bekövetkezik a robbanás. A veszély felismerése céljából mindkét fajta gáz szagosítva van. Összefoglalva az alábbi tanácsokat tudom adni:- Megfelelően karbantartott tüzelő- és fűtőberendezést használjunk.- Ha gázszagot érzünk azonnal szellőztessünk és igyekezzünk megszüntetni a gázszivárgást a készülék vagy palack elzárásával. A hiba megszüntetéséhez hívjunk szakembert.- PB-gázt ne használjunk a külső terepszintnél alacsonyabb padozatú helyiségben, illetőleg olyan helyen, ahol a gáz az alacsonyabban lévő helyre - pincébe, aknába stb. - húzódhat.- Egy helyiségben csak egy palack használható. Panelból vagy nagy blokkból készült épületben palackos gázt használni nem szabad. Robbanás esetén ezek az épületek, mint a kártyavár omlanak össze.- Siesta PB-gáz fűtőkészüléket hálóhelyiségben ne működtessünk.- Palackcsere alkalmával a tömítőgyűrűt is cserélni kell.- A palackot ne tegyük ki hősugárzásnak.- Nem ismeretién dolog a gépkocsik PB-gázzal való üzemelése. Az 50- es években az ún. MAORT gépkocsik mind ilyennel működtek. Azonban erre a célra készített és az illetékes hatóság által jóváhagyott adagolórendszert és tárolótartályt kell felszerelni. CSÖGLEI ISTVÁN Alapítvány a Tolna megyei mozgássérültekért Előrebocsátanám, hogy a fenti cím nem teljesen fedi a valóságot. A készülő alapítvány nemcsak a mozgássérültek javát szolgálná, hanem minden olyan emberét, aki testi vagy szellemi sérülése folytán nem lehet teljes értékű tagja társadalmunknak. Létezésük, életük megkönnyítése valamennyiünk feladata, főleg ma, amikor állami eszközök igen korlátozottan állnak csak rendelkezésre. Igen, ilyen esetben csak az összefogás, az anyagi eszközök közös előteremtése segíthet. Ezért hozta létre néhány lelkes és segítőkész ember az „Együtt, Egymásért” nevű alapítványt, amely a Tolna megyei akadályozott fejlődésű gyermekekért jött létre. A továbbiakban az alapítvány helyi képviselőjét Zárdái Jánost kérdeztem, milyen tényleges eszközök állnak rendelkezésükre, és milyen lehetőségek vannak a célok megvalósításához.- Hány akadályozott fejlődésű gyermek él Pakson?- Örülök, hogy akadályozott fejlődésű és nem mozgássérült gyerekekről kérdeztél, az előbbibe az is beletartozik, akinek a látásával vannak problémái, de egy szellemi fogyatékos vagy egy mozgássérült kisgyerek is. Egyébként Pakson tudomásom szerint legalább 81 olyan gyermek él, akit a fenti kategóriába sorolhatunk.- Mik az alapítvány céljai és hogyan képzelik a kuratóriumi tagok ezen célok megvalósítását?- Egyrészt a Tolna megyében élő akadályozott fejlődésű gyermekek pszichés, szociális támogatása, személyiségfejlődésük segítése, társadalmi beilleszkedésük, rehabilitációjuk esélyeinek növelése. Másodsorban azt a célt tűztük ki, hogy koordináljuk azoknak a társadalmi, egyházi és magánszemélyeknek az együttes segítő tevékenységét, amelyek hatékonyan támogatják az akadályozott fejlődésű gyermekeket és azok családjait.- Milyen konkrét segítségre gondoltok, elsősorban anyagi támogatásra, vagy más jellegű támogatást is szívesen fogad az alapítvány?- Természetesen minden támogatást, felajánlást szívesen fogadunk. Szerintem nemcsak Pakson, de minden nagyobb városban óriási segítség lenne az önkormányzatok részéről, ha a sérült gyerekek számára létrehoznának városonként legalább egy bentlakásos otthont, ahová a * szülő, ha nem is állandóan, de időnként beadhatná a gyermekét. Akinek egészséges a gyermeke, talán nem is tudja elképzelni, milyen hatalmas tehertétel egy sérült gyermek gondozása, jobb esetben a taníttatása. Egy otthon létrehozása a támogatás erkölcsi részét képezné.- A támogatás anyagi részét hogyan szerveztétek meg?- Él már egy csekkszámla, amelyre a támogatásra szánt összeget ki-ki a lehetőségeihez mérten befizetheti. Az első összegeket az alapító tagok fizették be. Nyilvánvaló azonban, hogy egy alapítvány csak úgy tudja betölteni tényleges feladatát, úgy tud hosszútávon működni, ha egyes vállalatok, szervezetek is azonosulnak céljainkkal. Magyarán konkrét anyagi segítséget nyújtanak folyamatosan. Ez nekik sem kidobott pénz, segítséget nyújtanak egy nemes cél érdekében, valamint a támogatásra befizetett összeget le tudják írni az adóalapjukból.- Köszönöm a beszélgetést. P.P.