Atomerőmű, 1990 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1990-09-01 / 9. szám
ATOMERŐMŰ 7 E gy jo hét az A Ifö Id Évi rendes kerékpártúránk első napjának reggelén még minden szépnek ígérkezett. Sütött a nap és nem szembe jajt a szél Azért, hogy ne legyünk túl vidámak, pár kilométer után eltört az egyik csomagtartó. Megkötöztük, hogy tartson, míg nem szerzünk másikat. Hartán reggeliztünk, aztán gurultunk tovább Kecskemét felé. Egyre felhösebb lett. A szél is felélénkült. A mellékút csendje után az 52- es főút zsúfoltsága, zúgása lett útitársunk. Nyugodt tempóban, libasorban kerekeztünk, és tanulmányoztuk a különféle vezetési stílusokat. A többség nagy ívben kerül el bennünket. Ha nem volt elég hely előzésre, békésen kocogtak mögöttünk. Nem dudáltak, nem türelmetlenkedtek. Főleg a kamionosok vigyáztak ránk nagyon. Viszont volt néhány „úriember", aki őrülten dudálva adta tudtunkra, hogy övé az országút, és akkor is centizett mellettünk, ha bőven volt hely. Fülöpszáltásnál átfutott felettünk az első zápor. Kecskemét előtt elővettük az esőkabátokat. Aki bringázott már esőben, tudja, hogy nem sokat érnek. A csuklya nem marad meg a fejen, lefújja a szél. Ha mégis megmarad, töksüket benne az ember, és a látást is korlátozza. A lábszár, a cipő elázik. A felsőtestet takarja mindaddig, míg nem jön egy kamion a több hektónyi vízfüggönyével és elvégzi az addig száraz területek öblítését. Egy előnye van, hogy alatta nem fázunk. Beérünk Kecskemétre. Az Alföld A ruház árkádja alá húzódunk pihenni. Aztán szépen, egyenként beszivárogtunk az áruházba melegedni. A földszinti büfé presszógépéből, és a hűtőszekrények mögül áradt a meleg. Negyedóra elég volt, hogy visszatérjen belénk az élet. Egyúttal megbeszéltük, hogyan tovább? Lívia felvetette: mi lenne, ha elmennénk Cserkeszőlőig. Ott jó kemping és meleg vizű strand van. A banda elfogadta. Az eső már elállt. Na akkor indulás! Korai volt az öröm. Amint elhagytuk a várost, újra kezdte. Már nem esett. Már szakadt. Egyhangú tekerés következett a hosszú-hosszú 44-es úton. Alul víz,Jelül víz, elölről, hátulról víz. Es mi fürdőhelyre igyekszünk! Ki látott már ilyet? A monoton pedálozási néha bukások szakítják meg. A jó bringásnak szerencséje is van. Az egyébként nagyon forgalmas úton, a bukások idején „autóscsend” volt. Illetve egyszer nem. Az a pillanat két ember életéből vett el egy darabot. Egy Lada vezetőjéből, aki blokkoló kerekekkel csúszott el a földön fekvő bringás mellett a másik sávba, ahol - óriási mázli - éppen nem jött semmi. És a sorok írójából, ki mindezt tehetetlenül nézte. Szegény Ladás! Kellett néhány perc, míg magához tért, és tovább mert indulni. Azért csak elértük a Tisza-hidat. Itt ismét volt egy „tanyázás” és megint nem jött semmi. A célhoz közeledve alábbhagyott az eső, majd elállt. Mire tábort vertünk, a felhőzet is felszakadt. Kezdhette volna előbb is. A meleg fürdő, a száraz ruha csodát tett. Más színben láttuk a világot. A vacsora és a forró rumos tea után nem cseréltünk volna senkivel Úgy döntöttünk, maradunk egy napot Cserkeszölőn. A bukások néhány biciklit megviseltek. Ezeket rendbe kellett hozni. Néhányon vétettünk egy alapvető turistaszabály ellen, ami úgy szólt, hogy „gondosan csomagolj". Kellemetlen, ha a csomagból vizesen kerül elő a ruha vagy a hálózsák. Egyébként a Hortobágy megvár, ráérünk odaérni. Szerdán reggel napos idő lett, enyhe széllel Kiteregettük a vizes holmikat, megjavítottuk a gépeket és irány a strand. Ott henyéltünk egész nap, hamar feledve az első nap keserveit. Harmadnap reggel komolyra fogtuk a dolgot, továbbindultunk. Visszatért a nyár. A szélcsendes, meleg időben hamar elértünk a Köröshöz. At pöfögött velünk a komp, és tekertünk tovább Mezőtúr felé. Ott hosszabb pihenőt tartottunk. Nagyon meleg volt. Ragadt az aszfalt. A társaság eleinte halkan, majd egyre hangosabban sóhajtozott. Végre elértük az öntözőcsatornát. Felfrissültünk egy kicsit. Amerre a szem ellátott, semmi mozgás nem volt. Úgy tűnt, egyedül vagyunk az Alföldön. Túrkevén megkötöttük a port egy üdítővel Mire kezdett enyhülni a hőség, elértük Kisújszállást. Úgy döntöttünk, mára elég! Itt alszunk. Rövid bóklászás után találtunk alkalmas táborozóhelyet a rizsföldeket tápláló csatorna partján. Elképesztően gazdag élővilág volt körülöttünk. A vízivirágoktól, a halakon át a kócsagig, héjáig páratlan látványosság tárult elénk. Újabb és újabb érdekességet fedeztünk fel. Azért félszemmel a szakácsot, és a készülő kolbászos lecsót figyeltük. Vacsora alatt tréfálkozva idéztük fel a nap nyűgjeit, eseményeit. Sokáig bámultuk az asztalsi.maságú pusztát, a narancsvörös naplementét, míg a fáradtság, a lehűlő levegő, na és a szúnyoghad véget vetett a romantikának. Eltettük magunkat másnapra. Nagy út ál! előttünk. Atkerekezünk a Hortobágyon. (Folytatjuk) NAGY ISTVÁN Élt tizenhét évet Wajer Tünde halálára Csak álltam sírodnál fekete ingben, mint ősszel egy 'villanypóznán gubbasztó, szomorú fecske nem hihettem még halálodat Óh Tünde hát mégis igaz, hogy szívedből elköltöztek végleg a nemrég még virágos mosolyú mezők, melyek kivirultak hajnal ont a s összeölelkeztek a mindenség gyönyörű lobogásával s fiatal szemed itta a fényt csodált minden szépet Óh Tünde Te hajtial-léptü törékeny Tünde lény épphogy csak megérinthetett a szerelem első halvány fuvallata. amikor hívott az ég, s Reád borult máris örök Naplemente Óh Tünde ez az iszonyú vég ez a hirtelen ellobanás megdöbbentő karvaly-valóságaszívembe tép tudva, hogy hiába ébresztgetnek Téged ezek a szavak tehetetlenül hullnak csak sírod elé hol tovább tűnődöm némán halálodon szíved fölé tűzve egv szolid kis virágot Oh Tünde Te szép Te elszállt tünemény utadat most már csak az égi mezőkön járhatod tovább s csillagok vigyázzák lépteid... KUTI HORVÁTH GYÖRGY Fotó: V. B. Magyarország a nyolcvanas évek közepétől I. Acsádi Rozália: Magyar valóság Hit és eufória Ugyancsak fölgyorsultak az események a nyolcvanas évek közepétől. Akkor még, ha pontosan nem is, de körvonalaiban már kirajzolódott egy új demokratikus Magyarország-jövőkép. Igaz, hangosan kimondani nem illett gondolatainkat, hiszen szigorúan centralizált állampárti rendszerben éltünk. Egy felülről irányított és ellenőrzött társadalomban. A társadalom egészén a hit és az eufórikus hangulat mesterségesen táplált keveréke uralkodott el, olyannyira, hogy az állam és a párt prominens képviselői észre sem vették az ország szellemi és anyagi leépülését. Az értékrend devalválódott, s a sokszor deklarált szólam; miszerint a munkásparaszt szövetséget támogatja a műszaki és humánértelmiség, elveszítette jelentőségét. A nyolcvanötös esztendőt megelőzően jelent meg az Élet és Irodalom c. hetilapban Hajdú János reflektív írása Utószó egy előszóhoz címmel. Annak a Hajdú Jánosnak a tollából, aki a Hét c. politikai magazint szerkesztette. A szerző kiragadott idézetekkel reagált Csoóri Sándor Előszójához, amely New Yorkban jelent meg 1983-ban és Duray Miklós Kutyaszorító c. könyvéhez íródott. Duray Miklós a Csehszlovákiában élő kisebbségi létet védelmezte, s Hajdú szerint könyve olyan gyűjtemény, amely történelmi pontatlansága, tartalmi kuszasága miatt, szellemi teljesítményként értéktelen - politikai célzatosságának leleplezése nélkül is. Nos, a televíziónézők előtt mindig bókoló főszerkesztő cikke elérte a kívánt hatást, hiszen Csoóri Sándort évekre eltiltották a rangosabb folyóiratok hasábjairól. A közvéleményt egyoldalúan informálták, s lehetett olyan hangokat is hallani, hogy a kulturális érát meghatározó vezetők a költőt örökre száműzni akaiják a magyar szellemi élet területéről. Mindez persze nem sikerült, mert írásai továbbra is megjelentek: igaz, elsősorban szamizdatokban. Nem így Mieczyslaw f. Rakó wski: A köztársaság a nyolcvanas évek küszöbén című könyve, ami azért, ha szűk rétegnek is, de megjelent az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Tudományos Szocializmus Tanszék jegyzeteként. Nyilván a kötet - egy-két kivételtől eltekintve -, könyvárusi forgalomba nem került, hiszen nem a tömegeknek íródott, hanem szigorúan csak a politikai és gazdasági kérdésekben járatos vájtfülűek részére. A gyakorlat azóta bebizonyította, hogy a legenyhébb központi tiltás felér egy kiváló reklámmal. A magyar társadalom egészére mért sokkoló hatását, így utólag sem érdemes vitatni. Élég csak arra gondolni, hogy a lengyel válság kiéleződése és kirobbanása milyen következményeket is váltott ki a világpolitikában. A későbbi szocialista miniszterelnök elemzését rongyosra olvasták, s az írás megjelenését követően nem sokára fel is került a tiltott könyvek listájára. És ezen mitsem változtatott az a tény, hogy a jegyzet erősen szocialista töltésű volt. Alapszervezeti taggyűléseken ez nem is lehetett téma, már csak azért sem, mert ez a könyv „nem létezett”. S az egyszerű ember nem erre volt vevő, hanem az életét megkönnyítő közszükségleti cikkekre. Ugyanakkor hiába rendelkezett pénzzel, a magyar gazdaság egyes ágazatai áttértek a hiánygazdálkodásra. A szocialista tőke koncentrációja csődött mondott. Megtorpanás A technikai fejlődés nem a kívánt mértékben emelkedett, a hangzatosán, ország-világ előtt beígért felzárkózás megtorpant, s ezt felváltotta a nadrágszíj-politika. A gazdasági szerkezetváltás csak olyan mód történt meg, hogy egyes kiemelt ipari centrumok élére ún. „menedzsertípusú” vezetést állítottak. Minden marad a régiben. Jelenlegi gazdasági mechanizmusunkat részben egy korábbi hibás gazdaságpolitika önkényesen, ötletszerűen alakította ki, részben spontán alakult ki. A jelenlegi mechanizmus tehát semmiképpen sem tekinthető tervszerűen működő rendszernek. A szocialista gazdaság megtervezett mechanizmusának a létrehozására szolgálna a gazdasági mechanizus általános reformja. Liska Tibor gondolata az 1968-as reformot előkészítő vitákban született és formálódott, s talán nem túlzás párhuzamot vonni az Ökonosztát-ban leírt és a nyolcvanas évek közepétől jelentkező gazdasági bajok között. Egy egész ország stabilitása és pénzügyi hitelképessége kérdőjeleződött meg. A fölismert gazdasági nehézségek zárt ajtókon belül történő rendezése és a vágtató infláció réme, egy sor olyan intézkedést teremtett, amihez a 70-es években, a viszonylag konszolidált életkörülmények között élő lakosság nem volt hozzászokva. A fogyasztókra hárított felelősség nem csupán a zuhanó életszínvonalban jelentkezett, hanem az emberek tudatában is igyekezett egy bizonyos fajta bűntudatot kialakítani. A szocialista öntudatra apellált, s arra a sokat hangoztatott gondolatra, amely a hatékonyabb munkavégzésre ösztönzött. Ugyanakkor a tudat ilyen irányú manipulálása értékzavarokat okozott: a fizetési szalagon jelentkező bér több mint 1/3-át a különböző szociális béljuttatások tették ki. A termék előállításának költségéből a mai napig is 20% körül részesedik a dolgozó, míg a nyugati országokban ez a számarány 80% között mozog. Nyilván a fogyasztói árak rohamos emelkedése és a gazdaság talpraállítását célzó beígért struktúraváltás nem a kellő módon jelentkezett. A társadalom egy meghatározó rétegénél a fokozatos elszegényedésjelei mutatkoztak. Ezekről a jelenségekről nem volt szabad beszélni, s korábbi elemzések sora mutatta ki, hogy ez a csoport erősen deviáns, életidegen magatartást tanúsít, amit aztán az államigazgatási apparátus ennek megfelelően honorált is. A társadalom széles tömegei érezték kicsúszni a talajt a lábuk alól, s ezt úgy igyekeztek kompenzálni, hogy létrehozták a második gazdaságot. Újabb jövedelemszerzési formákat kerestek, lehetőleg olyant, amely, ha több ráfordított munkával is, de tisztesebb megélhetést biztosít: a háztájiban és egyéb formákban folyó mezőgazdasági kistermelést, a másod- és mellékállást, a túlórázást, a szerződésen és megbízáson alapuló, főfoglalkozás mellett végzett tevékenységeket. H. J. Gans szerint a szegénység akkor fog megszűnni, ha diszfunkcionáiis lesz a nem szegények számára, vagy ha a szegényeknek lesz elég hatalmuk ahhoz, hogy a társadalmi struktúrát megváltoztassák. Az elmúlt 15-20 év fejleményei megalapozták azt a reményt, hogy a magyar társadalmi és politikai struktúra képes megszervezni a folyamatos megújulás képességét, s ezáltal a szegénység elveszítheti jelenlegi társadalmi funkcióit. LÁSZLÓ-KOVÁCS GYULA Fehértó fái közt... Kigyúlt a fény. A szétszórt felnők közé tünékeny színt vetett a pillanat. Szederinda kúszott a bokor alján s hol kíváncsi katicabogarat bűvölt az édessé sárgult szőlő, a fürtök közt rőt, rongyos levelek pödrődött kelyhükbe zárva őrizték a nyarat, a meleget. Mikor ricsajos röppenéssel csivogva kereste a legringóbb ágat a kékségtől fáradt sötét madárhad, a földrehajló birsalmafa mellett tűnődő arccal dúdolni kezdett anyám, a szelídtekintetű. A Nap megállt. Lenézett rám, kócos, maszatos kisgyerekre. S a kék katángok csokros bokrait utamba szédítette a játszó kedvemet figyelő szellő. Vaddohány mélyédes illata mozdult az útszélig hajló szél nyomán. A fény rézsút dőlt át az erdőn és Fehértó karcsú fái közt megszületett a szeptemberi délután.
