Atomerőmű, 1988 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1988-07-01 / 7. szám
PAKSI ATOMERŐMŰ 3 Tetszik - nem tetszik Tetszik, hogy több mint egy év után a buszváró kicsúzlizott üvegezését pótolták Nem tetszik, hogy a közismert épület mellett, ha nem is szem előtt, de mégis sokan látják a szerszámosládát és a télről ott felejtett két zsák sót Tetszik, hogy a lakótelepen - az Alkotó úton - a gyerekek örömére, egy új játszótér létesült Nem tetszik, hogy a nyári szünet ideje alatt a lakótelepi játszótéri hinták ilyen állapotban vannak. A hintákat szándékosan rongálták meg. Az elkövetők - cselekményükkel - a játszani akaró gyerekeket büntették meg! De miért? Ki tudna erre választ adni? Azt hiszem, hogy maguk az elkövetők sem. Gyér érdeklődés mellett A közelmúltban Pakson járt Érdi Sándor, a tévé Stúdió 88’ című kultúrpolitikai műsorának főszerkesztője. Maga a tájékoztató az elhangzottakon túl más szempontból is érdekes volt, bár azt hiszem a megfelelő szó inkább az érdektelenség lenne. Már ami a résztvevők számát illeti, írd és mondd mindössze 23-an voltunk kíváncsiak arra, hogy milyen lesz a tévé műsorpolitik^ja és műsorszerkezete a jövőben, milyen változások várhatók, hogyan reagál a televízió a műholdas adások jelentette kihívásra, de sorolhatnánk tovább az érdekesnél érdekesebb témákat. Ilyen gyér érdeklődés esetén joggal merül fel a kérdés, v^jon nem a szervezéssel volt gond? Az érdektelenségre a szervező Szabó Magda, a PAV közművelődési előadója sem talál magyarázatot. Kérdésünkre elmondta, hogy mintegy 600 szórólappal próbáltak érdeklődést kelteni. Emellett telefonon is értesítették a „hivatalból" érdekelt intézmények munkatársait. Eddig sokszor érte az a vád a város részéről a PAV-ot, hogy saját dolgozóinak szervezi a programokat, és nem tájékoztatja kellően a várost. Korábban előfordult ugyan, hogy egy-egy program kapcsán az a benyomása támadhatott a „nem pavos" paksiaknak mintha szándékosan zártkörűek lennének a műsorok. Annál is inkább érthetetlen ez a mostani tartózkodás, hogy nem az első esetben szervezett a PAV közérdeklődésre számot tartó programot. Úgy tűnik, mintha a régi beidegzettségek élnének tovább. Mit tehetünk ehhez még hozzá? Szabó Magdával reménykedünk: talán legközelebb... K. L. Vad (dohány) történet Paks környékén talán egyetlen növény sem burjánzik annyira mint a vaddohány. Ez a gyomnövény az ötvenes években egy rövid ideig nagy reményekkel kecsegtette a szakembereket. Ipari növénnyé próbálták nemesíteni, miután a „fehér arany” - a gyapot - termesztése csődöt mondott. Ezekről az időkről faggatom Benke József bácsit, aki ma a Bárány apusztán él. Ez a tanya a Baranyaiaké volt. Baranyai Dezső lépett kapcsolatba a szegedi rostnövénykísérleti teleppel. A telep igazgatója - Somorjai - sokat járt ide, próbálták meghonosítani ipari termelésre a vaddohányt. Ez a próbálkozás 1954-ben kezdődött, mikor a gyapot termesztése abbamaradt. Öt holdon kezdtük meg a kísérleti termesztést. Tengelic felé jártunk vaddohánygyökereket szedni, 10 cm-es darabokra vágtuk és úgy ültettük el, 60 cm-es tő- és 30 cm-es sortávolságokra. Könnyű volt telepíteni, mert mind kihajtott amit elültettünk, még az 5 cm-es gyökérdarab is . Az ültetést márciusban-áprilisban végeztük. Sokat kellett kapálni, hogy tiszta legyen, tisztán is volt tartva, hiszen a szegediek örökké itt voltak és figyeltek. Csak egy baj volt: nem fejlődött, satnya maradt. Erre elkezdtük műtrágyázni, szórtuk a pétisót, szuperfoszfátot és a kálisót is, de az ültetvény mellett a szabadban nőtt vaddohány huncutul kinevetett bennünket, foléje nőtt a tiszta, rendezett, agyonkapált testvére fölé. Józsi bácsi! Mire akarták használni? A kendert helyettesítette volna és például kötélnek kísérletezték ki, állítólag 25 százalékkal volt csak gyengébb mint a kenderkötél. Fel akarták használni a honvédségnél is, úszómellények bélésébe, meg a rendőrségnél is, a pufajkák bélését ezzel tömték volna ki. Azt mondták az ilyen pufajka vízhatlan volt és a 45-szörösét megtartotta a vízen. Aztán jött az utasítás, hagyjuk abba, nincs pénz a kísérletre, így aztán abbamaradt. Talán ha tovább folytatják a kísérleti parcellák bővítését, elérhették volna, hogy végül kipusztul a vaddohány Paks és környékén. így viszont, hogy nem tenyésztik, egyre több van belőle, gazdagon termi virágait, aminek csak a méhészek örülnek, különösen egy olyan tavasz után mint az idei, mikor az akácvirág lefagyott. A paksi gyerekek-felnőttek között pedig egyre több a vaddohányra allergiás személy.- Beregnyei -Állítólag megszűnik a hálapénz A jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben az emberek az őket érintő dolgokra, eseményekre érzékenyen reagálnak, mivel legtöbb esetben anyagilag is érinti őket. Talán ezért is van az, hogy minél többen hangot adnak véleményüknek. Egymás között kicserélik gondolataikat, esetleg „fűszerezve” egy-egy témához illő viccel. Az embereket foglalkoztató témákat - hiánytalanul - szinte lehetetlen lenne felsorolni. Igaz, hogy a „lerágott csont” kategóriába tartozik a borravalóról és a hálapénzről beszélni, de ennek ellenére az embereket élénken foglalkoztatja mindkettő. Nem tudom, hogy a borravaló szó mióta ismeretes. Azt azonban tudom, hogy a múlt században már ismeretes volt a borravalózás egyes szakmákban. Te adsz borravalót? - teszik fel kérdésként egymás között az emberek. A válasz legtöbb esetben igen, vagy felsorolja azokat a szakmákat akinek ad vagy nem. Ez magánügy. Mindenki annak ad borravalót akinek akar. A vélemények igen eltérőek, de öszszegezve az emberek legtöbb része ad, mert már olyan körülmények alakultak ki, hogy kellemetlen lenne nem adni. Mennyire tisztességes dolog adni vagy elfogadni a borravalót? Mint már említettem ez magánügynek számít. Ezért ezt a szokást semmiféle rendelettel megszüntetni nem lehet. Persze mindennek két oldala van. A másik oldal: mennyire korrektek a bérek a borravalós szakmákban. A kimutatás szerint az országos átlagbér kétharmadát kapják - kb.: 4 ezer forintot - fizetésként a pincérek, fodrászok, benzinkutasok. Mindenki tudja, hogy a mai körülmények között ebből megélni, családot eltartani nem lehet. Sok embert ez készteti arra, hogy adjon borravalót. Ebből adódik az a kérdés, hogy mennyire korrekt a borravalós szakmák alacsony bérbesorolása? Sejteni lehet, hogy akik ezt pár évtizeddel ezelőtt megállapították, a borravalót is beszámították a fizetésbe. Ugyanakkor hivatalos állásfoglalásként hangoztatják, hogy a borravaló elfogadása tisztességtelen dolognak számít. Tisztességesen elvégzett munkáért tisztességes fizetést kapnak!(?) Ezt akkor sem hitték el amikor az alacsonyan megállapított béreket adták, pedig az árak és a forint is stabilabbak voltak. A szemléletváltozás nem az embereken múlik. Azoknak kell lépni, akik ezt a gyakorlatban már régen megbukott rendeletet, döntést hozták. Szorosan ide tartozik az egészségügyben ismert paraszolvencia is. Nálunk az orvosi ellátás ingyenes! Az ötvenes években valóban az volt. Csak a „fekete” műtétekért kellett fizetni. Ma már több évtized után törvényesen is engedélyezett a hálapénz elfogadása. Igaz, hogy így nincs leírva, csupán az, hogy a hálapénz után adót kell fizetni az orvosnak, de akár más beosztású egészségügyi dolgozónak is. Hát akkor hogyan is állunk? Kell fizetnem ha beteg vagyok vagy nem? Legtöbb esetben kell, ha meg akarok gyógyulni, ha azt akarom, hogy jó kezekbe kerüljek. Az egyszerű műtéttől a legbonyolultabb műtétig - sokszor az egész családnak zsebbe kell nyúlni, pl.: szívműtétkor - hogy kés alá kerüljön az életveszélybe került beteg. Ha a beteg esetleg kevesebbet ad - mert csak annyira tellett - esetleg a névsorban hátrább kerül. Abban az ágyban fekszik a beteg, azzal a műszerrel vizsgálják meg, vagy műtik még amiben az ő pénze is benne van. Munkaidőben gyógyít az orvos! Nem számít, fizetni kell! Vitathatatlan, hogy az orvosok, az egészségügyi dolgozók nincsenek megfizetve, holott az összes szakmák közül a legnagyobb a felelősségük, mert emberek életéért felelnek. Milyenek vagyunk ha megbetegszünk? Ha az orvos nem fogadja el a hálapénzt? Megvallva őszintén velem még ilyen eset nem fordult elő. Biztosan olyan súlyos az állapotom, hogy nem tud rajtam segíteni. Persze van arra is példa, hogy menthetetlen betegtől is elfogadta az orvos a pénzt. Mindenki egyetért abban, hogy ezen az áldatlan állapoton minél előbb változtatni kell. Ha továbbra is változatlan maradna a jelenlegi helyzet annak beláthatatlan következményei is lehetnek. Kölcsönös bizalom nélkül a gyógyítás szinte elképzelhetetlen. Nem beszélve az egészségügyi dolgozók becsületéről. Biztató jelek már mutatkoznak: az 1989. évben az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal égisze alatt született bérreform-elképzélésekre gondolva. Persze külföldi jó példa is van aminek követése sem tűnne megvalósíthatatlannak. Minden kezdésnek, műtétnek megvan az ára. Beteg fizet, majd a betegbiztosító az illető részére visszafizeti a kifizetett összeget, pár százalék levonással, így aki többet dolgozik többet keres. Ahol ezt a módszert bevezették a hálapénzadás már nem ismert. Az orvos és beteg viszonya jó. A kezelések eredményesebbek. Nincsenek kellemetlen szituációk. Nem hiszem, hogy az emberek nem vennék szívesen, hogy minnél előbb megvalósuljon nálunk is az említettek bevezetése.- Majoros -Nyíltság itt és most Nem értem az ítéletet Egyszerűen nem értem a megyei bíróság jogerős ítéletét a bundaügyben, amelynek eddigi eseményeiről is tájékoztattuk olvasóinkat, tehát a végeredményt is közöljük ezúttal. Nem szó szerinti idézéssel a megyei bíróság a következőképpen döntött: a tönkretett bunda tulajdonosának követelése - amely azon az alapult, hogy a szűcs és a tulajdonos között létrejött vállalkozási szerződést a szűcs megszegte, azaz a bundát nem megfelelően tisztította, festette és javította, s ezáltal kilencezer forint kárt okozott a szűcs - alaptalan követelés. A másodfokú bíróság szerint, az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a szűcsnek a munkavállaláskor nem kellett észlelni azt, hogy a bunda a beragasztott szőrmepótlások helyén a ragasztó meg fog keményedni és ezen a helyen a bőr átszakad, azaz nem észlelhette a szűcs azt, hogy a bunda tulajdonosa alkalmatlan anyagot szolgáltat, tehát a szűcsöt nem terhelte kioktatási kötelezettség sem. A megfellebbezhetetlen ítéletet Dr. Major László, Reitemé Dr. Galambos Erzsébet és Dr. Kovács Rozália írta alá. Az elsőfokú ítélet végén ez olvasható: Bartha Károlyné bíró. Mindkét ítéletben sűrűn hivatkoznak a Kermi szakvéleményére, én most szó szerint idézek ugyanebből a szakvéleményből: „A megfelelő képesítéssel rendelkező iparosnak a bunda átvételekor a tisztíthatóságra vonatkozó utasítás hiányában is látnia kellett, hogy a perbéli bunda a tisztító iparban szokásos hagyományos módon tisztítható ugyan, de az alapanyag igen gyenge minősége miatt a bőranyag károsodása - pl. szakadás - előfordulhat. Erre a tényre fel kellett volna hívnia a munka vállalásakor a felperes figyelmét.” Hogy is van ez? Az ítélet mintha egészen mást mondana. Persze a bíró nem köteles a szakértő véleményét figyelembe venni. Én eleve nem értem már azt sem, hogy minek kell szakértő ahhoz, hogy egy bunda hordhatatlanságát megállapítsa a bíróság, amikor ránézéssel megállapítható, hiszen a szakértő is így vizsgálta: „szemrevételes kézi módon”. És ezt a szakértői véleményt a károsulttal fizettették meg ráadásul (1400 Ft-ot). Szép gesztus az elsőfokú ítéletben ez a kis mondattöredék: „A bíróság megítélése szerint nem vitás, hogy a felperest kár érte, mert a szakszerű tisztítás után sem tudja a bundáját hordani...”, de ez igencsak kevés vigaszt jelenthet annak, akinek most már gyakorlatilag nincs bundája, ami annak ellenére, hogy igen gyenge bőrből készült mégis hordható volt és a szakértői vélemény szerint: „A vételkor kb. 9 000 Ft volt a fogyasztói ára.” Ha a bunda árát, a szakértői vélemény díját, és plusz a perköltséget összeadom, akkor több, mint 11 ezer Ft veszteség érte a károsultat, aki egyedül neveli két kiskorú gyermekét. Tudom itt nem a kiskorú gyermekek jönnek számításba, hanem az igazság. Hát ez lenne az igazság? Tényleg nem értem, pedig próbálom megérteni. Ha ügyvédhez fordul a károsult másképpen alakult volna az ügy? Persze az ügyvéd megint pénzbe kerül... Mindenesetre már látom, hogy annak volt igaza aki a bőrkabátjának festés utáni zsugorodásakor csak a festés díját követelte vissza, egy másik esetben és egy másik helyen, pedig én azt hittem, hogy neki is kártérítés járt volna. Szóval nem marad más hátra, mint levonni a tanulságokat. Polgári perekben a fellebbezés utáni másodfokú ítélet után további fellebbezésnek helye nincs, akármennyire ütközik is az ítélet az igazságérzetünkkel. Nekem pedig az jut eszembe, hogy senki nem tévedhetetlen, ezért bizony születhet egy haszontalan ítélet, azaz egy rossz ítélet amely esetleg nem szolgálja a jó társadalmi közérzetünket. Mert kit nyugtathat meg az ilyen joggyakorlat, amikor az iparosnak festésre, javításra, tisztításra, vagy egyéb más okból átadunk valami nagyobb értékű holminkat és az iparos pedig minden következmény nélkül szakszerűen tönkreteheti. Egy ilyen ítélet megnyugtathatja a szűcs szakembert, vagy más iparost, de a lakosságot semmiképpen sem. Pedig mi megrendelők vagyunk sokkal többen a pult innenső oldalán és mi szorulnánk valamilyen jogi védelemre, ha ilyesfajta kár ér bennünket - gondolom én. A bírók vajon mindnyájan így gondolják mint, ahogy a fent említett négy? Én nehezen tudom elképzelni, de hát én laikus vagyok, engem csak az a sokat emlegetett természetes igazságérzetem űz és nem hagy nyugodni. Ezért is olvasgatom az első ítéletben leírt sorokat újra és újra: „A bíróság megítélése szerint az alperes úgy járt el, ahogy általában elvárható, hiszen a bunda rendkívül rossz minőségére vonatkozóan semmiféle tájékoztatást nem kapott sem a bundát átadó személytől, sem pedig a bundában található textilcímke erre nem utalt, ezért joggal tételezte fel, hogy a perbeli bunda minősége is általánosságban eléri azt a fokot, amely minőségű bundákat már korábban tisztított. A bíróság megítélése szerint a bunda átvételekor olyan tüzetes vizsgálat a minőségre, anyagöszszetételre vonatkozóan nem várható el a kisiparostól, mint a Kermi-szakértőtől. Ezért a bíróság megítélése szerint e körben az alperest figyelmeztetési kötelezettség nem terhelte. A fentiek alapján a bíróság azt állapította meg, hogy az alperes a perbeli bunda tiszítását szakszerűen végezte el, így kártérítésre kötelezni őt nem lehet.” El tudják képzelni, hogy egy szűcs az első ránézésre ne tudja megállapítani, hogy milyen anyaggal áll szemben? A bíróság szerint nem várható el a szűcstől, hogy megnézzen egy bundát, úgy mint ahogy a Kermi-szakértő Miért nem? A szakértő is ránézéssel alakította ki véleményét. Legkevésbé értem azt a megállapítást, hogy a szűcs a bunda tisztítását szakszerűen végezte. Hogy lehet egy munkára azt mondani, hogy szakszerű, ha azt a célt nem lehet elérni vele, amiért tulajdonképpen eleve nekiálltunk dolgozni. Ezzel a munkával, azaz szakszerű munkával egy kilencezer forintos bunda gyakorlatilag értéktelenné lett téve. És ez a szakszerű munka várható el általában egy szűcstől? Majdnem elfelejtettem: a megyei bíróságon meg se nézték a perbéli bundát. Na és mi várható el általában a megrendelőtől? Én megpróbálom kitalálni: először is, hogy örüljön, mert nem kellett a bundát másodszor is véleményeztetni szakértővel, és hogy egyáltalán ennyivel megúszta, másodszor pedig zokszó nélkül vegyen tudomásul elsőre egy számára kedvezőtlen ítéletet, mert a másodfokú tárgyalásra 15 perc van biztosítva és ezalatt arra sincs nagyon idő hogy az ítéletet ismertessék, nemhogy megnézzék az ítélet tárgyát. Egyébként is egy jogerős ítélet szakszerűségét balgaság lenne vitatni. Én is csak azért rágódom rajta, mert nem értem! Legjobban az ejt kétségbe, hogy hogyan lehet szakszerűnek nevezni olyan munkát, ami nem az. Bár ha más példán keresztül közelítem meg a problémát, lehet, hogy előrébb jutok. Itt van például az egyszeri sírásó esete: szakszerűen ásott, csak ásott, közben magát meg eltemette. Ha-ha, ez viccnek jó, de továbbra is gondban vagyok, hogy hogyan lehet valami szakszerű az egyiknek, ami a másiknak nem az... Torma Csaba
