Atomerőmű, 1987 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1987-05-01 / 5. szám

X. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM. 1987. MÁJUS PRO ŰRBE „A városért", hirdette az ünnepi emelvény transzpa­rense a márvány étterem­ben, hol kibővített ünnepi tanácsülésre gyűlt össze kö­zel hétszáz ember. Az ün­nepi tanácsülésnek egyetlen napirendi pontja volt: az 1986-os évben végzett tár­sadalmi munka értékelése. Az ünnepségnek jeles ven­dégei voltak: dr. Pozsgay Imre, a HNF Országos Ta­nácsának főtitkára, Ribling Ferenc, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala általános elnökhelyettese, Jantner An­tal építési és városfejlesz­tési miniszterhelyettes, a megyei, tanácsi, párt- és tömegszervezetek vezetői és a város „apraja-nagyja". Az ünnepi tanácsülés a himnusszal kezdődött, me­lyet a II. Sz. Általános Is­kola 50 fős gyermekkórusa ás a Paksi Fúvószenekai kísérete segítségével a hét­száz fős tömeg énekelt. Ezt követte Bányai János gyö­nyörű előadásában Pákolitz István: Gesztenyefák című versének tolmácsolása. A megható percek után Jákli Péter tanácselnök ün­nepi beszéde következett. Az elnök újra felvillantotta az eltelt egy év küzdelmeit, eredményeit, és utalt a még fel-feltűnő kétkedésekre és gondokra. A közös tettnek látható és mérhető eredmé­nyei vannak. Az emúlt év­ben 42 utcában 60 ezer négyzetméter betonút épült társadalmi munkában, 48 utcában 9000 folyóméter jár­da, 14 utcában 3500 folyó­méter szennyvízhálózat, 25 ezer négyzetméter park és még sok egyéb feladat va­lósult meg. Ha a megelőző fejlődési ütemet vesszük ala­pul, akkor láthatjuk, hogy egy év alatt több mint egy évtizedet léptünk előre eze­ken a területeken. Azt hi­szem, az elmúlt év eredmé­nyei megfelelő választ ad­tak mindannyiónknak. A közös felelősségérzet és tenniakarás mindig meg­hozta gyümölcsét, így volt ez Pakson is 1986-ban. Ezt mutatják a számszaki ered­mények, melyek forintösz­­szege is igen magas. A már felsorolt társadalmi munkák értéke 200 787 579 Ft. Ez azt jelenti, hogy Paks minden lakosára átlagban 10 498 Ft értékű társadalmi munka jut. (Számítási létszám a KSH adata alapján 19 126 állandó lakos.) Ennek a ha­talmas munkának az ered­ménye: Paksot Nemzeti zászlóval tüntetik ki. Az elnöki beszámoló után dr. Pozsgay Imre mondta el zászlóavató beszédét. A beszéd rövid, de nagyon tar­talmas volt, jó volt hallani a főtitkár szájából is a di­csérő és buzdító szavakat. Pozsgay Imre elmondta; az odaítélő bizottság nagyon egyhangúan, majdnem „köz­­felkiáltással” szavazta meg Paksnak a Nemzeti zászlót. A főtitkár azzal öntött erőt belénk a további lelkesedés­hez, — tenniakaráshoz, hogy elmondta: ha az országban mindenki úgy cselekedett volna, mint a paksiak, ak­kor a kitűzött terveinket teljesítettük volna országos szinten, és az ország nem olyan helyzetben lenne, mint amilyenben van. Ez a meg­állapítás jogos büszkeséggel tölthette el a hallgatóságot, hiszen mindenki azt szeret­né, ha kicsiny nemzetünk sorsa jobb lenne. Ehhez a jobbuláshoz a paksiak meg­tették a magukét. A jól végzett munka után, amint ez már lenni szokott, a kitüntetések átadására ke­rült sor. Először Császár József, a megyei tanács el­nöke gratulált a Nemzeti zászlóhoz és átadta a Me­gyei elismerő oklevelet, mely 1 millió 200 ezer forintot jelent a városnak, míg a nemzeti zászló 2 millió fo­rintot hozott a közös ka­lapba. Ezt követően felolvasták a városi tanács 14 1987. szá­mú határozatát, mely szerint Pákolitz István, József At­tila- és SZOT-díjas költőt Paks város díszpolgárává fogadta. Majd a városi ta­nács 28/1978. számú határo­zatával „PRO ŰRBE Paks” kitüntetést adományozott Kródi Józsefnek, a konzerv­gyár főmérnökének és Pónya Józsefnek, a PAV vezér­­igazgatójának. A következő ünnepi aktus a Kiváló társadalmi mun­káért kitüntetés átadása volt, ímelyet Baksai Ferenc, a városi pártbizottság tit­kára és Kern István, az Építőipari Szövetkezet el­nöke vett át. A legjobb kol­lektíva és legtöbb társadalmi munkát végzett körzet a 30. tanácstagi körzet lett. „Társadalmi munkáért Tolna megye” kitüntetésben része­sült: Németh Ferenc, Száraz István, Gaál Frigyes, Ber­­náth Lajos. „Kiváló társadalmi mun­kás” kitüntetést kapta: Schweigert János, Várszegi László, Kiss Sándor, Ulbert Sándor, Fries István, Oláh Mihály, Juhász István, Lacza Istvánná, . Bátori István, Kajári István, Kozma Jó­zsef. „Érdemes társadalmi mun­kás” kitüntetést kapta: Sárközi István, Czakó Sán­dor, Kónya János, Tóth Károly, Bancsik Csaba, Fritz József, Papp Ferencné, Pummerschein János, Király János, Kajári József, Jilling Ferenc, Vörös Imre, Fekete János, Fricz Ferenc, Bencze János, Hirczi János, Metz­­ker Ferenc, Kern József. Az ünnepséget vacsora kö­vette, majd másnap reggel öt óráig tartó bál. Emlékezetes ünnepség és bál volt ez a javából. ibrányi Munkásgyűlésen ünnepel­ték a PAV vezetői és dol­gozói május 16-án a mun­kásművelődési központban, hogy a vállalat idén is el­nyerte a Kiváló Vállalat címet. Az elnökségben fog­lalt helyet Horváth István, az MSZMP KB titkára, Ka­­polyi László, az MSZMP KB tagja, ipari miniszter, Péter Szigfrid, a megyei pártbi­zottság első titkára, K. Papp József, az MSZMP KB El­lenőrző Bizottság tagja, a megyei pb. nyugalmazott első titkára, Tamás Ádám, a Tolna Megyei Tanács ál­talános elnökhelyettese, Hor­váth József, az SZMT ve­zető titkára, Kiss Magdolna, a KISZ Tolna Megyei Bizott­sága első titkára, Schiller János, az MVMT vezér­­igazgatója, Lipovszky Gyula, a városi pártbizottság első titkára, Jákli Péter tanács­elnök, Szili Gyula nyugal­mazott miniszterhelyettes, A. Gorelov, a szovjet szakér­tők vezetője. Pónya József vezérigazgató mondott ünnepi beszédet, melyben kifejtette, hogy a kiváló címet csakis jól szer­vezett, fegyelmezett, biz­tonságosan végzett munká­val érhették el, melynek számszerű eredménye, hogy 1982. december 28. óta 24 milliárd kilowattóra villa­mos energiát adott a nép­gazdaságnak a paksi atom­erőmű. Az erőmű értékelé­séhez tartozik, hogy a nagy nemzetközi megméretésben, az üzemeltetési adatok alap­ján a II. blokk a világon az első, az I. blokk pedig az első tíz között van. Bejelentette a vezérigaz­gató, Ihogy a IV. blokkot a nyár végén — a tervezettnél korábban — helyezik üzem­be, és így a paksi atomerő­műben 1987-ben 9,4 milliárd kilowattóra energiát fognak termelni. Az ünnepi beszéd után Kapolyi László szólalt fel, majd átnyújtotta a Kiváló Vállalat kitüntetés okleve­lét és a KGST-országok szakszervezeti központjai ál­tal adományozott, a Nemzet­közi Szocialista Munkaver­seny Győztese oklevelet Pó­nya Józsefnek. Ezt követően Horváth István, a Központi Bizottság titkára köszöntötte az ünnepi munkásgyűlést, és rövid beszédében elismeré­sét fejezte ki az atomerőmű kollektívájának és elisme­réssel szólt a településfej­lesztési versenyben elért eredményekről, a város és az erőmű kapcsolatáról. Az ünnepség befejezéséül Ka­polyi Lászlótól és Pónya Jó­zseftől az alábbi kitünteté­seket vehették át az élen­járó kollektívák és dolgozók, az 1986-ban végzett kiváló munkájuk elismeréseként: „Kiváló munkáért” mi­niszteri kitüntetés: Németh András, Brandtné Wyszo­­csánszki Ilona, Zakál Zol­tán, Varga Tibor, Bereczki Zoltán, Bátai Zoltán, Bukta Antal, Lenkei István, Sala­mon Zoltán. „Vállalat kiváló brigádja”: Méréstechnikai Szocialista Brigád (brigádvezető: Imre János), Puskás Tivadar szoc. brigád (brigádvez.: Simon Péter), Edison szoc. brig, (brigvez.: Nagy Pál László), Kandó Kálmán szoc. brig, (brigvez.: Tessényi József), Szinkron II. szoc. brig, (brig­vez.: Uitz Rozália), Ybl Miklós szoc. brig, (brigvez.: Bakos Ferenc), Alpári Gyu­la szoc. brig. (brigvez.: Schäffer László), Alfa szoc. brig, (brigvez.: Szűcs Jó­zsef), Promentes szoc. brig, (brigvez.: Laczkó László), Hevesi György szoc. brig, (brigvez.: Vargáné Imre An­na). „Vállalat kiváló ifjúsági brigád”: K-220-44 Turbina szoc. brig, (brigvez.: Strausz Tamás). „Kiváló újító” ezüst foko­zat: Süveges József. „Kiváló újító” bronz foko­zat: Péter János, Jobbágy Lajos, Horváth István. „Vállalat kiváló dolgozó” kitüntetést 55-en, „Szakma ifjú mestere” kitüntetést heten, „Kiváló ifjú szakem­ber” kitüntetést szintén he­ten, „30 éves törzsgárda” kitüntetést négyen, „20 éves törzsgárda” kitüntetést ha­tan vehették át. Arany fokozatot 76 szo­cialista brigád, ezüst foko­zatot 13 brigád, bronz fo­kozatot nyolc brigád ért el Pónya József vezérigazgató ünnepi beszédét hallgatják a résztvevők. Fotó: Gottvald Károly A Nemzeti zászló Közös felelősségérzet és tenniakarás

Next

/
Thumbnails
Contents