Atomerőmű, 1987 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1987-01-01 / 1. szám
2 PAKSI ATOMERŐMŰ Az év első tanácsülése Paks Város Tanácsa 1987. január 7-én tartotta az év első soros és egyben nyilvános ülését. A nyilvánosság meghirdetésének eredményeként a tanácsterem tömve volt, és a folyosón sem lehetett volna talán még összeesni sem. A 180 férőhelyes tanácsteremben \és a folyosón 300—350 fo zsúfolódott össze. A tanácsülésen többek között megjelent Ribling Ferenc, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnökhelyettese, Pónya József, az MSZMP KB tagja, a PAV vezérigazgatója, Császár József a megyei tanács elnöke és a város párt-, állami és társadalmi vezetői. A tanácsülésen megjelenteket két táborra lehet osztani, az egyikbe azokat sorolhatjuk, akik Paks általános fejlesztésére voltak kiváncsiak, a másik táborhoz viszont azok tartoztak, akik az Alvég rendezési tervével kapcsolatban érdekeltek. Az ülésnek négy fő napirendi pontja volt, de vitát és hozzászólást csak az első napirendi pont, a városi tanács 1987. évi költségvetési terve váltott ki. Mivel a tanácsülés anyagát a nem tanácstagi érdeklődők nem ismerték, Jákli Péter tanácselnök — jól érzékelve a terem hangulatát — közel félórás szóbeli kiegészítésben ismertette a tanács ez évi és valamivel távolabbi terveit és lehetőségeit. A lehetőségeknél hangsúlyozta, hogy az 1987-re még nem indulnak meg azok az infrastrukturális beruházások, melyek a megépítendő 2 db 1000 MW-os blokk vonzatai lesznek. így a tanács 1987-ben közel 350 millió forintból fog gazdálkodni, mely összeg 118,8 százaléka az 1986-os évre biztosított öszszegnek. Hangsúlyoznia kellett ezt a meglévő kettősséget, hiszen a városfejlesztési tervek a beruházás bővítését figyelembe véve készülnek, míg a lakossági igények az új beruházás teremtette lehetőségeket is jócskán túlhaladják, valójában pedig Csak a már említett összeggel gazdálkodhat a tanács. A felfokozott igényeket jelezte az a hozzászóló, aki egy kórház építését szorgalmazta. A felvetést a tanács elnöke megköszönte, de megjegyezte, hogy nem Paks város 2000. évének tervét tárgyaljuk, csak a szűkös lehetőségeket. biztosító 1987. esztendejét. Igen vibrálóvá tette a légkört az Alvég — Duna utca, 6-os műút, Táncsics és Dózsa Gy. utak határolta terület — fejlesztésével kapcsolatos vélemények elhangzása. Az biztos, hogy a városfejlesztési terv legkényesebb pontja ez a terület, hiszen közel 150 családot, családi házat érint, és a tervbe vett szanálások ellen az érintettek közel fele tiltakozott. Ez a heves tiltakozás részben érthető, hiszen ha nincs építési tilalom arra a területre, akkor az Alvég is fejlődött volna az elmúlt 10 év alatt, és nem mutatna olyan képet, mint most. A kedélyeket még az is borzolja, hogy még nincs részletesen kidolgozva a szanálásban érintettek lehetőségei. Igaz, a tanács elnöke hangsúlyozta, hogy az Alvég rendezése még csak a tervezés stádiumában van, csak a puhatolózások és lehetőségek összegyűjtése folyik. Visszautasította azt a szélsőséges véleményt, amely szerint a tervezők nem az embert néznék, és nagyobb türelmet kért az érintettektől, hangsúlyozván a párbeszéd lehetőségét, szükségességét és jelentőségét, melyre a januári tanácstagi beszámolókon is sor kerül. Az elnöki szóbeli kiegészítés kitért a kereskedelem helyzetére, melyet úgy öszszegezett, hogy olyan tervei vannak a tanácsi vezetésnek, melyek ha megvalósulnak, akkor Paksra jönnek majd vásárolni, és nem a paksiak mennek máshová. Már ebben az évben 18 féle szolgáltatóház, üzlet nyílik meg a Kishegyen. A lehetőségek számbavételét kínálja az a plakát is, amely nemcsak a városban, hanem az ország minden részébe szét lett küldve, és felkínálja a lakás, garázs, üzlet, műhely építésére a lehetőségeket magánszemélyeknek és közületeknek. A tanács elnöke azzal zárta be a vitát, hogy folytatják a tanácstagi beszámolókon. Ezt követően a tanács elnöke megköszönte Ribling Ferenc elvtársnak, hogy városunkat mint megyei tanácstag képviselte a megyei tanácsban, és kiemelkedő politikai és társadalmi tevékenységéért „Paks Városért” emlékérmet adományozott Ribling Ferencnek, ki szerény és kedves szavakkal köszönte meg a kitüntetést, ígéretet téve arra, hogy ezután sem lesz hűtlen Paksit oz. Utolsó napirendként a tanács zárt ülésen megválasztotta új megyei tanácstagját Tamás Ádám, Bonyhád város pártbizottságának első titkára személyében. Ezzel az év első tanácsülése befejeződött. — béri — Nem problémamentes a fejlesztés JákP Péter tanácselnök átadja a kitüntetést Ribling Ferencnek Fotó: Rauh Konrád Dolgozó népünk szolgálatában 1987 január és február hónapban országszerte megemlékezik pártunk, munkásosztályunk, népünk, az egész magyar társadalom a munkásőrség megalapításának 30. évfordulójáról. A párt hívó szavára, az Elnöki Tanács rendelete nyomán tízezrek jelentkeztek a munkásőrség soraiba. Ma is a magyar társadalom minden dolgozó osztályának jeles képviselői, munkások, parasztok, értelmiségiek tízezrei teljesítenek szolgálatot. A munkásőrségnek magam is közel 20 éve tagja vagyok. Ilyen jeles évforduló alkalmával elkerülhetetlen, hogy az emlékek ne kerüljenek felszínre. Emlékszem, hogy eskütétel után az idősebbek az első perctől fogva fiukként fogadtak, és mindent elkövettek, hogy minél előbb beilleszkedjünk a kollektívába. Emlékszem, hogy ügyeleti szolgálatban, amikor pihenős voltam, aludtam, s arra ébredtem fel, hogy fázom, majd újból elaludtam. Reggel tudtam meg, hogy az idős munkásőr „papa” betakart a mikádójával. Emlékszem a veteránra, aki — 19-es vörös katona volt —, mindig velünk volt, amíg nem esett ágynak. A keze gyenge volt, és kissé remegett. Segítettünk a dobtár rugóját felhúzni, betárazni. A lőgyakorlatot mindig eredményesen végrehajtotta. Soha nem felejtette elmondani minden alkalommal: fiúk, ha veletek vagyok, gyorsabban dobog a szívem, pezseg a vérem, ha a kezeim és lábaim nem is úgy engedelmeskednek, mint régen, de igyekszem a lépteimet szaporázni, mert nem akarok lemaradni. Emlékszem arra az alapító munkásőrre, aki több mint 40 évig a postán dolgozott. A munkásőrfoglalkozás egyik szünetében kérdésünkre így válaszolt: azért lettem munkásőr, mert azt akarom, hogy társadalmi rendszerünk továbbra is fennálljon. Szerencsés embernek vallom magamat, mert ilyen nagyszerű elvtársakat ismerhettem meg. Minden vonatkozásban példát mutattak nekünk fiatalabbaknak. A paksi „Takács György” munkásőr egységnél 13 alapító munkásőr tevékenykedik, fáradhatatlan lelkesedéssel, annak ellenére, hogy páran nem éppen jó egészségi állapotban vannak. Leszerelésre mégsem gondolnak. Egységünk alapítói: Ambrus Ödön, Gyuricza Imre, Koloh István, Hornok László, Pummersein János, Vaszkó Péter, Lőrincz Sándor, Tímár György, Katona József, Fodor Sándor, id. Tóth József, Farkasinszki Lajos, Sipos István. A felsorolt alapító munkásőrök az egységünk mindenkori „főszereplői” nemcsak a kiképzés során, hanem a termelő munkában is. Valamennyien többször részesültek kitüntetésben. Ha munkájukat elismerik, megköszönik, és a válaszuk mindenkor: a dolgozó népet szolgálom. Majoros János Értek az egészség Mindennapi életünkben a bennünket körülvevő dolgokról, tárgyakról általában meghatározott értékítélettel rendelkezünk. Ha valaki megkérdi, menynyibe kerül például egy Lada személygépkocsi, hozzávetőlegesen pontos összeget tudunk mondani. Az emberek általában a személyi tulajdonukat képező tárgyakat értékük alapján megfelelő módon óvják, vigyázzák. Gondoljunk csak az említett személygépkocsira. Rendszeresen visszük szerelőhöz, karbantartjuk, és ha vezetés közben valami fura hangot hallunk, mindjárt idegesebbek leszünk. Személyi tulajdonunkat nem kis munkával, energiával gyűjtögetjük egy életen át. Ehhez a lehetőséget az egészségünk biztosítja. Így ennek értéke lényegében megegyezik az összegyűjtött javak, vágyaink kielégítésére kiadott összegekkel. Ehhez természetesen hozzá kell még számolni a társadalom számára termelt javak értékét is. Ha belegondolunk, ezek a dolgok nem kis értéket képeznek, pedig ez a számolási spekuláció igen leegyszerűsített formában történt. Valójában sokkal bonyolultabb és sok esetben rendkívül nehezen konkretizálható értékeket is figyelembe kell venni. Ezért is mondják a közgazdászok, hogy a munkaerő értéke nem határozható meg. Ennek ellenére azt kell mondani, ha nem is határozható meg, akkor is jelentős értéket képvisel. Sokkal, de sokkalta többet, mint egy személygépkocsi. Ezek alapján törődünk-e megfelelő módon az egészségünkkel? A tapasztalatok azt mutatják, közel se annyit, mint amire szükség lenne. Kimutatták például, az autónk karbantartására több időt fordítunk, mint a saját egészségünkre. Az egészség védelme összetett feladat. Ebben a társadalomnak, intézménynek — ahol foglalkoztatnak benünket — és az egyénnek egyaránt fontos feladatai vannak. A társadalom feladata az egészségügyi, szociális gondoskodás biztosítása. Az intézményé a munkaerő Védelme és egyéb szociális ellátás. Az egyén feladata pedig munkaerejének, egészségének napról napra történő regenerálása, karbantartása, családon belül pedig a gyermekek ilyen formájú nevelése. A feladatok végrehajtásában mind a három területen gondok vannak, de a legfontosabb csatát az egyén, a család szintjén kellene megvívni, hiszen az egészséges életmód mint életforma az egyén és a család szintjén valósul meg a mindennapok gyakorlatában. Hogy ez mennyire fontos dolog lenne, néhány statisztikai adattal szeretném bizonyítani. 1960 és 1985 között az eltelt 25 év alatt a halálozások száma több mint 36 százalékkal emelkedett. Ezen belül a szív- és érrendszeri betegségek 59 százalékkal nőttek, és ez a betegségcsoport teszi ki az összes halálozás 54 százalékát. A daganatos halálozás 27 százalékkal emelkedett. Nőtt a balesetek, erőszakos halál és öngyilkosságok száma is. Ez a három fő csoport teszi ki az évi összes háláló* zások 80 százalékát, és ezek zöme a rendszertelen életmód következménye. Az elmúlt 25 év halálozási növekménye lakossági szinten csaknem 40 000 fő halálát jelenti évente. Ha ez nem következett volna be, akkor az ország létszáma nem csökkenő, hanem növekvő tendenciát mutatna. Mik lennének a változtatás főbb feladatat? A rendszeres testmozgás, az élvezeti cikkek ésszerű, mértékletes fogyasztása, a táplálkozásban az egészségesebb ételek előtérbe helyezése, a családi élet kiegyensúlyozottsága, gyermekeinknek a jó példa mutatása. Mindezekhez talán a legfontosabb feladat az lenne, merjünk szembenézni önmagunkkal. Kritikus módon elemezzük ki, mik a fő gondok, életvitelünkkel kapcsolatban. Végül legyen erőnk és elszántságunk a változtatás érdekében. Nem cél, hogy az aszkéta életmódot propagáljuk mint életcélt, csak az ésszerű, emberhez méltó mérték betartása lenne a legfontosabb feladat. A televízió szilveszteri műsora „Kezdjen új életet” mozgalmat hirdetett. Bizony, ideje lenne. Dr. Ötös Miklós Hogy érzi magát? Kern Ferenc Kern Ferencet, az „Aranykalász” Mgtsz elnökét kerestem fel, és tőle kérdeztem: hogy érzi magát az új év első napjaiban, az elmúlt aszályos év után és az eddig sem csapadékos időszak közepette, várva az 1987-es zár számadó taggyűlést? — Köszönöm a kérdést, és azt mondhatom, hogy úgy, mint aki kifelé készülődik, hiszen két hónap múlva nyugdíjba vonulok. Igaz, már 1986. május 9-én betöltöttem a 60. életévemet, de nem mentem el, mert a vezetőség igen megcsappant. A főagronómus nyugdíjba vonult, az őt követő pedig, fiatal lévén, katonai szolgálatra vonult be. A vezetői gárda hiánya miatt úgy döntöttünk, hogy még egy évet maradok. Ez az év most, zárszámadáskor — februárban — lejár. Azon a közgyűlésen nemcsak új elnököt választ a tagság, hanem új műhelyfőnököt is, mert a jelenlegi ebben az évben szintén nyugdíjba vonul. Itt jegyezném meg, hogy a tagság életkora elég magas, elöregedtünk, és 115 nyugdíjasunk van, amely majdnem megegyezik az aktív dolgozók számával. Az igazsághoz tartozik az is, hogy az utóbbi 2—3 évben megindult egy fiatalodási folyamat, 86-ban is jött három fiatal. Az erőmű elszívó hatása egyre kevésbé érezhető, mert a kialakult helyzet rákényszerített bennünket a fizetések megemelésére. A megye 61 termelőszövetkezete közül mi 9. helyen állunk a bérlista tekintetében. A pozitív tendenciák ellenére tagságunk azért jelenleg öreg, és hát köztük én is. Hogyan is érezhetném magam, hiszen 26 év után kell búcsút mondanom tagtársaimnak, kollégáimnak, és elindulni egy más életmód felé. Jönnek a pihenés évei, mely egyeseket megvisel, másokat nem. Én örülök is, meg egy kis szorongás is van bennem. Ennyit magamról. Ami a kérdés további részét illeti: nagyon nehéz esztendő volt az elmúlt év, ott lebegett a fejünk felett — Demoklész kardjaként — az aszály okozta terméskieséstől való félelem. Ez a félelmünk sajnos, beigazolódott a kalászos gabonáknál, mert a búza hozama hektáronként 5 mázsával lett kevesebb a vártnál. A többi kalászos és az őszi árpa hozama úgyszintén elmaradt a tervtől. Egy kicsit a kukoricában bíztunk, de gondolni sem mettünk arra, hogy ilyen szép termésünk lesz, és terven felül 10 mázsás pluszt hoz hektáronként. A kukorica mellett a napraforgó is terven felüli termést hozott, így a kalászosok okozta kiesést pótolta a szőlőben keletkezett kárral ' együtt. Ugyanis az előző évben 33 hektár szőlőnk elfagyott, ebből 18 hektárt kiszántottunk, és a megmaradt 15 hektár is csak 174 mázsa termést adott, tehát teljes ráfizetést hozott. összegezve mégis elmondhatjuk, hogy eredményesen zártuk az 1986-os évet, a már említett kukorica és napraforgó jó termése miatt, részben pedig azért, mert az állattenyésztés hozamai minden területen egy kicsivel többet hoztak a tervezettnél. A tejtermelésben kit éve megyei elsők voltunk, 1985- ben a harmadik helyezést értük el, és az 1986-os év még ennél is jobb volt zsírtartalomban és mennyiségben is. Ezek a felsorolt eredmények biztosították és biztosítják, hogy szövetkezetünknek jelenleg is 14—15 millió forint biztonsági alapja van, és már 10—12 év óta hitel nélkül gazdálkodunk. Szövetkezetünk megmaradt a hagyományos ágazatoknál, melléküzemágunk nincs, de foglalkozunk még például csirketenyésztéssel, és az idén 20—22 vagon csirkét értékesített a baromfitelepünk, ez 20—22 százalék többletbevételt jelent az előző évihez viszonyítva. Természetesen sertéstenyésztéssel is foglalkozunk, amely túl sok hasznot nem hoz, hiszen 3—400 forint a haszon egy-egy sertésen, 1986-ban 200 darabbal szintén többet értékesítettünk, és egy kevés plusz bevétel innen is cseppent. — Feri bácsi! Az elmondottak alapján úgy érzem, sem a tagság, sem te magad nem lehetsz csalódott a pluszként vállalt egy év alatt elért eredmények miatt. — Igaz. Ügy érzem, becsülettel teljesítettem, amit vállaltam, hiszen a már említett aránylag jó béralapon túl minden remény megvan arra,, hogy az elmúlt években kifizetett 13 százalékos kiegészítő részesedést 1987 februárjában is meg tudjuk adni a tagoknak. Ennek nagyon örülök, mert egy esetleges 1 százalékos visszalépés is nagyon elvenné a munkakedvét az embereknek. — Köszönöm a beszélgetést és kívánom, a jó közérzeted, a jó egészséged sokáig megmaradjon, legyen bőségesen időd élvezni a kiérdemelt nyugdíjaséveket. B. M.
