Atomerőmű, 1984 (7. évfolyam, 1-8. szám)
1984-11-01 / 7. szám
2 ATOMERŐMŰ fiPÍTÖI Társulás a forintokért Az mi fán terem ? Gyakorlaton Mint ismeretes, 1983. december 15-én az IpM és az ÉVM több vállalata társult, és célkitűzéseiket, a tagok jogait, valamint kötelezettségeit szerződésben rögzítették. Ezzel életbe lépett a beruházás új ösztönzési rendszere. A szerződő felek a közös ügyek intézésévé! az ERBE-t bízták meg, és a társasági ülésen jegyzőkönyvben rögzítették az I. sz. blokk aktiválásának előrehozatalával elért kamatmegtakarítás mértékét és a tagvállalatokat megillető részesedések megosztását. Az 1984. február 17-i ülésen elfogadásra került a Szervezeti és működési szabályzat, szétosztották a beruházás 1984. évi súlyponti feladatait tartalmazó jegyzéket és egyhangúlag jóváhagyták az I. blokk többlet vállamosenergia-termelésből keletkező megtakarítás mértékét és a tagvállalatokat megillető részesedéseket. Az 1984. szeptember 7-i ülésen jóváhagyták az I—II. blokk folyóáras költségelőirányzatához viszonyított, a szerződéskötési tevékenység során elért megtakarítás becsült értékét és a várható részesedések mértékét. Eddig háromszor került sor kifizetésekre: kamatmegtakarításból 1983. decemberben, az I. blokk többlet energiatermeléséből ez év májusában, és az I—II. blokk szerződéskötései során várhatóan képződött megtakarításokból most szeptemberben. Megkerestünk a nagyobb vállalatok vezetői közül néhányat, és mindegyiküknek ugyanazt a kérdést tettük fel. Hogyan vált be a gyakorlatban a majdnem egy éve bevezetett új érdekeltségi rendszer? Verle Győző igazgató (ERBE): — Tekintsünk vissza egy kicsit a beruházás első időszakára. Akkoriban a kormánybiztosi preferenciake-Verle Győző (ERBE) retekből részesültek a vállalatok egy-egy feladat teljesítése után ezekkel az összegekkel a kormánybiztos szabadon rendelkezett. Előfordult, hogy valamelyik vállalat önhibáján kívül nem tudta tartani a tempót, és akkor bizony nem kapott semmit. Sokat segítettek ezek az öszszegek a határidők tartásánál, de volt, amikor nem hozta meg a kívánt eredményt. Amikor elfogyott a pénz és újabb keretet nem kaptunk, megjelent az új érdekeltségi rendszerről szóló utasítás. Ennek alapján hozta létre 15 vállalat azt a „Gazdasági Társaságot”, amely a beruházás olcsóbb megvalósítása során megtakarított pénzösszegek egy részét meghatározott arányban elosztja tagjai között. Megtakarítást hozhat: ha a munkalapokon szereplő összegnél kevesebbért vállalják, vagy vállalás nélkül egyszereűn olcsóbban végzik el a munkát; ha a tervezettnél hamarabb lép üzembe egy blokk, ezzel kevesebb kamatot kell fizetni; a PAV forgóalapjára vonatkozó megtakarítás; ha az első párhuzamos kapcsolástól az aktiválásig (üzemi géppé nyilvánításig) több villamos energiát fejlesztünk a tervezettnél, ami tulajdonképpen tüzelőanyag-megtakarításban jelentkezik a szénhidrogénekkel üzemelő erőműveknél. Az előbbiekből származó pénzügyi alap az itt dolgozó vállalatoknak a kiemelt munkahelyi pótlék egy részének fedezésére, túlórakeretre és a kiemelt csomóponti feladatok ösztönzésére szolgálhat. Ügy vélem, hogy ez a rendszer hatékonyabban tudja ösztönözni a vállalatok tevékenységét, mivel ha jól dolgoznak, a megtakarításból származó összegeket házon belül, kollektív szerződésben szabályozva oszthatják fel. Halmos Sándor létesítményigazgató (GYGV): — Kétségtelenül érezteti hatását, hogy az első elszámolásokból származó pénzösszegek rendelkezésünkre Halmos Sándor (GYGV) állnak, és ezeket saját soron lévő feladatainkhoz igazítottan vállalati hatáskörben tűzzük ki. Igyekszünk elkerülni viszont azt a hibát, hogy a befolyt pénzt gyorsan szétoszszuk, annak ellenére, hogy jönnek a dolgozóink és arra hivatkoznak, hogy ennél vagy annál a vállalatnál már szétosztották. Ha valóban fontosnak tartjuk dolgozóink érdekeltségét, az ösztönzés hatásosságát, akkor nagyobb összehangoltsággal kellene a tagvállalatoknak az elfogadott feladatterv határidői köré csoportosítani a célprémiumokat. Szomorú eredményre jutnánk, ha a kiosztott pénzek ösztönző hatását azon kellene lemérni, hogy az eddigi csomóponti feladatok teljesültek-e vagy nem. Annak ellenére, hogy ennek az ösztönzési rendszernek sem sikerült kiiktatni az együttműködés hiányosságaiból származó elmaradásokat, úgy érzem, van jövője. Közismert tény, hogy a III. blokk anyagbeszállításai komoly késésben vannak, és a jövőben elnyerhető összegek szempontjából igencsak meghatározó, hogy a III—IV. blokkot milyen határidővel lehet megvalósítani. Vízi János főszerelésvezető (VEGYÉPSZER): — Amitől féltünk ennek az érdekeltségi rendszernek a bevezetése előtt, hogy érinti a vállalatok nyereségrészesedését, nem történt meg. Eddigi tapasztalataim szerint a szerelő vállalatok ösztönzési kerete nem érte el a korábbi szintet, és a II. blokkból jövő összegeket ma még nem lehet tisztán látni. A felosztási rendet most nem akarom bonckés alá vetni. Egy biztos: sokkal jobban lehet a termelésre fordítani ezt a pénzt, mint a régi kormánybiztosi preferenciát. Mi mérjük a teljesítményeket és Vízi János (VEGYÉPSZER) a nagyobb teljesítmények ösztönzésére adjuk a prémiumot, nem a határidők tartására. Valahogy azonban oda kellene hatni, hogy ez a rendszer az egyéni érdekeltséget jobban szolgálja, túl azon, hogy többletteljesítményre ösztönöz. A gondolkodó embereket nem lehet ezekből az összegekből megfizetni. Megtörtént, hogy a II. blokk SZAOZ-rendszernél csak a nyomvonalak észszerű megváltoztatásával 20 millió forint értékű importanyagot takarítottak meg. Én az ilyen hasznos megoldások megfizetését nem utalnám csak vállalati kategóriába. Kutas István létesítményi főmérnök (22. sz. ÁÉV): — Az a jó, hogy van valami ösztönző rendszer, ami a korábbinak valamiféle folytatásaként jelenik meg, és igyekszik azt a oél betölteni, amit a kiemelt anyagi ösztönzés korábbi formája betöltött, tehát plusz jövedelmeket biztosít. Ebben a helyzetben ez látszik a legcélszerűbbnek, hogy a beruházás költségvetésének terhére tudnak felosztható keretet biztosítani a Gazdasági Társaságnak. Ami számunkra eddig nem kedvező, az az, hogy alapvetően nem pótolja a kiemelt anyagi ösztönzés rendszerét, mert a felosztható összegek jelenleg a réginek csak 30 százalékát teszik ki. Hogy miért ennyi, azt nehéz meghatározni. Az építőipari vállalatok a beruházásban való részvételük arányában részesülnek a több oldalról létrejövő megtakarításokból, de hangsúlyozom, ez nem fedezi a korábban ösztönzésre fordított pénzösszegeket. Emiatt nálunk, annak ellenére, hogy 9 százalékos bérfejlesztés volt, a dolgozók átlagkeresete éppenhogy eléri az előző évit. Gondunk van azzal, hogy előre nem ismerjük a rendelkezésre álló összegeket, így sokkal nehezebb ösztönzésre felhasználni, meghatározott feladatokra kitűzni. Lehet, hogy a jövő évben jobb lesz, ha bizonyos tartalékot tudunk képezni. T, Cs. A fenti kérdőmondat újdonsült ismerősöm szájából röppent fel, életem első munkanapján. A nénivel az erőmű buszával utazva találkoztam, egymás mellett ültünk, szóba elegyedtünk, s ő — az unatkozó idős emberek mindent tudni akaró kíváncsiságával — koromról, családomról, iskoláimról faggatott. A „baj" ott kezdődött, amikor a foglalkozásomra került a sor. Már-már belekezdtem, hogy ledaráljam neki is — mint szigorú művelődéselméleti tanáromnak — a népművelés fogalmának sokféle, de legalább egyik meghatározását. És máris a rettegett szigorlaton éreztem magam, a fejemben már vázlatokat gyártottam, izzadni kezdtem, amikor aztán a „2x2 józansága” hullt rám: erre ugyan ki kíváncsi? Talán inkább arra kellene választ adnom — és elsősorban magamnak —, hogy mit is akarok én, a népművelő: kultúrát kínálni a világmegváltó álmok helyett: sok, nem feltétlenül látványos, apró dolgot, aminek értelmét láthatjuk, és aminek megvalósítása sem irreális. Az „egyedül” helyett: „közösen”, megfogadva a Weöres Sándortól kapott útvonalat: „Ha arra törekszel, hogy az örök mértéket kövesd: ne botránkozz azokon, kik nem erre igyekeznek, hanem törekvéseik ingadozva ágaznak a sokféle véges és változó mérték között Ne azt nézd, hogy mijük nincsen, hanem hogy milyük van; mert még a legnyomorultabbnak is van olyan lelki kincse, mely belőled hiányzik. Kifogásolni, fölényeskedni bárki tud, tanulj meg mindenkitől tanul>) nt. Utóirat: 1984. október 25-én megbeszélést tartottak az Atomerőmű Beruházás művelődési bizottságának tagjai. A bizottság új titkára e sorok írója. Témánk az erőmű területén, illetve a munkásszállókon folyó propagandatevékenység volt. Hogy miért éppen ezt a témát választottuk, azt az ezen a területen tapasztalható sok hiányosság indokolja. A bizottság tagjai beszámoltak a vállalatukon belüli propagandatevékenység jelenlegi helyzetéről. Kiderült, hogy szükség lenne több megállítótáblára, hirdetőtáblára. Kevésnek bizonyulnak az MMK-tól kapott plakátok. Az elkészítendő hirdetőtábláknak megfelelő gazdát, gondozót is kell keresni. Elengedhetetlen a közönségszervező-hálózat működésének javítása: több és lelkesebben dolgozó közönségszervezőt (KlSZ-kultúrost, szakszervezeti bizalmit is!) kell bevonni a kulturális szervezésbe; meg kell oldani rendszeres találkozásukat a bizottság titkárával, illetve a Munkásművelődési Központ szervezőjével. Fel kell kutatni az ún. „fehér foltokat”: még mindig vannak a beruházás területén olyan részek, ahol mindenről csak utólag értesülnek. Rendezésre vár, hogy a munkásszállókat is lássuk el kulturális propaganda-anyagokkal. és gondoskodjunk az ide küldött műsorfüzetek megfelelő elosztásáról. A problémák felvetése, megvitatása, a feladatok kijelölése, reméljük, eredménynyel jár. Tudjuk: megfelelő tájékoztatás. ismertetés, propaganda nélkül a legjobb műsorok is közönség nélkül maradnak. Az is igaz, hogy az érdektelen programok a legteljesebb propaganda mellett sem vonzzák a résztvevőket. Ez azonban már eav másik feladatkör leié mutat. AMBRÖZ1 ILONA Már az első feltételezett légitámadásnál megsérül a hermetikus tér. A reaktor vízrendszeréből radioaktív víz folyik a Dunába, a levegő is egyre jobban szennyeződik. Az első hullám után másodszor is támadják az erőművet, ekkor több épület rombadől. Jó néhány ember életét veszti. Sok a sebesült is. E rendkívül nehéz helyzetben kell a mentő és mentesítő munkákat elvégezni, és haladéktalanul meg kell kezdeni az üzemzavar helyreállítását. A roppant összetett feladatsort a Paksi Atomerőmű Vállalat balesetelhárítási bizottságának, és az önvédelmi szervezetnek kellett megoldani, mégpedig a nemrégiben megtartott gyakorlaton. Persze a veszély nemcsak az erőmű területén jelentkezett, lAnem Tolna és Bács megyében is felkészültek a radioaktív kiszóródás elleni védelemre. Természetesen a Dunán is meg kellett határozni a szennyezettség mértékét, a védelem módozatait. Ezt az Alsó-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság polgári védelmi szervezete végezte el. A balesetelhárítási gyakorlat vezetője dr. Berki Mihály vezérőrnagy, a polgári védelem országos törzsparancsnoka volt. Neki jelentette Szabó József, az erőmű vezérigazgató-helyettese a kialakult helyzetet, a védelemre kiadott intézkedéseket. A hagyományos eszközökkel mért két csapás után tüzek keletkeztek, épületek romosodtak, nagy számú sérülés történt, nukleáris üzemzavar keletkezett. E kritikus helyzetben — törzsvezetési gyakorlat szinten — intézkedések sora született. A dolgozók az óvóhelyekre vonultak, a tüzeket lokalizálták, az utakat járhatóvá tették és az erőműhelyreállító szervezet megkezdte az üzemzavar elhárítását. Vagyis a blokkon keletkezett rést — gyakori váltásokkal — behegesztették. A fentiek elhatározásszintig teljesültek, de a sérültek ellátását be is mutatták. A feltételezés szerint az orvosi rendelő is romosodott, így a sérülteket az óvóhelyen kialakított szükség segélyhelyen ápolták. A nukleáris katasztrófa után a kiszóródás elleni védelem megindítását a Tolna megyei Nukleáris Balesetelhárítási Bizottság nevében Somogy József alezredes, megyei törzsparancsnok ismertette. Meghatározta azokat a teendőket, amelyekkel — ha a szél a megye felé sodornál a radioaktív felhőt — a lakosságot meg tudják védeni. Előkészültek az elrejtésre, az egyéni védőfelszereléseket a helyszínre szállították. A Dunán a hajóforgalmat leállították. A Dunába került radioaktív víz mennyiségének, folyásirányának és aktivitásának meghatározására az Aisó-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság pévései megszervezték a mintavételek rendjét. A vízügy igazgatója Szenti János — stílszereűn — egy hajón jelentette a meghozott intézkedéseket, a sugárfelderítés rendjét. A hajón berendezett rögtönzött laboratóriumban sugárszint-meghatározást végeztek. Persze, nem csak a dunai mintákat mérték, hanem megszervezték a katasztrófa-környéki felszíni vizek ellenőrzését, illetve itt is vízmintákat gyűjtöttek. A bajai radiológiai laboratóriumba futottak be a vízminták és lepárlás után itt határozták meg a fontosabb paramétereket. A Paksról induló hajó Foktő község határában kötött ki, ahol a Bács megyei Nukleáris Balesetelhárító Bizottság fogadta a gyakorlatvezetőt. A feltételezés szerint a szél Bács megyei Foktő, Kalocsa irányába sodorta a sugárszennyezett felhőt. A védekezésről Szemán Imre ezredes, a megye törzsparancsnoka tett jelentést. Sőt, bemutatták hogyan hajtanák végre a mentesítő munkákat. Foktő községben a speciális erőcsoport mentesítő alegysége bemutatta az emberek, az anyagok, az épületek mentesítését. Kitűnően előkészített, fegyelmezetten és szakszerűen végrehajtott bemutató volt. Ugyanezek a dicsérő szavak érvényesek a terepmentesítő alegység tevékenységére. Kalocsa városának kiszóródás elleni védelméről, az emberek ilyen körülmények közötti ellátásának módjáról a tanácselnök és az állami gazdaság vezetője tett jelentést. Az ellátás egyik legfontosabb eleme a tiszta ivóvíz biztosítása. A hogyant a tejüzemben mutatták be. A zacskóstej-töltő soron ivóvizet csomagoltak a műanyag flakonokba. Ez a zárt rendszer garantálja a tiszta ivóvíz előállíthatóságát. A gyakorlat értékelését a szakemberek elvégezték. A tapasztalatok összegzéseként elmondható: professzionista módon előkészített és végrehajtott gyakorlat volt. Beregnyei Miklós—Pach János: ToUrahin nyomában 3 Blatt Pálék malomtulajdonosok voltak és a 23. számú malom volt az ő tulajdonukba. Pali bácsi elmondása szerint 7 db gép húzott el a fejük fölött, majd két gép viszszafordult és lökte le a láncos bombát. Szerinte azért bombáztak, mert a Táncsics utcában — a volt Szabó-féle házban — rádióállomás volt és ezt akarták lebombázni. A városban szájról szájra jár egy olyan elképzelés is, miszerint a bombát a Tolbuhin szállásának szánták, de elhibázták. Ez csak mendemonda, mert Tolbuhin 1945. január 18—25 között tartózkodott Pakson, míg a bombázás márciusban volt. Pali bácsi említette még, hogy a Kosár utcában két konyha is működött, mégpedig a Kródi-házban (Kosár u. 7.), a Wolf Máté-házban (Kosár u. 10.). ö említette, hogy a Resoh-íéle ház — a volt szülőotthon — kórháznak volt berendezve, valamint a katolikus zárda épülete. A következő állomásunk ZERZA JÁNOS (Hattyú u. 26.), ő több új adattal gazdagította eddigi ismereteinket. Tőle tudtuk meg, hogy Paks község katonai parancsnoka az ő házában lakott, a telefon is be volt hozzá vezetve. A parancsnak nevére sajnos nem emlékszik, szerinte „azonos a Debrecenben megalakuló magyar hadsereg parancsnokával vagy szervezőjével, mert hirtelen vezényelték el Paksról Debrecenbe”. Zerza János szerint Tolbuhinról HIRTL IMRÉNÉ tudna sokat mondani, mert ő volt a marsall tolmácsa és vele ment el, hogy visszajött-e, talán Bányai Lajosné tudná megmondani. (Folytatjuk.)
